17.-18. Fejezet

 

17

 

 

Cain felriadt, a lénye sürgetően lökdöste az öntudata felé. Egyik kezével maga mellett matatott a matracon, de csak üres helyet talált.

Wynter megint eltűnt.

Felkapta a fejét, a szomszédos fürdőszoba felé nézett, és a nő nevét kiáltotta. Nem válaszolt. A francba!

Cain gyorsan felrántott egy melegítőnadrágot, és kirohant a hálószobájából. Bezárta a kertje kapuját, arra az esetre, ha a lány még egyszer alvajárna, így legalább nem kellett attól tartania, hogy betéved a kertbe. Arra az esetre, ha a nő arrafelé tartana, a vár első emeletére igyekezett, és kilépett a hátsó ajtókon. Nagyot sóhajtott, amikor meglátta Wyntert a kapuk közelében, csak az ingébe öltözve. A lány enyhén a kapuk felé billegett, homlokával finoman megérintve a vasrácsokat.

Cain a nő mellé lépett, és az arcába nézett. Wynter egyenesen előre bámult, a tekintete fókuszálatlan volt.

Megfogta a karját, és óvatosan maga felé fordította, de a lány megpróbált visszafordulni a kapuk felé. Cainnek fogalma sem volt róla, miért jön Wynter mindig ide, amikor alvajáróvá válik, de nem tetszett neki. Túlságosan nyugtalanította.

A lány megvetette a sarkát, amikor a férfi megpróbálta elvezetni. A mozdulat gyenge volt, de határozott.

Megragadta a lány állát. – Wynter? Wynter?

A lány gyorsan pislogott, majd eltűnt az üres csillogás a szeméből. Körbepillantott, szemöldökét összehúzta.

– Mi van velem... a francba, már megint megtettem?

A férfi bólintott, átkarolta a lány vállát. – Gyere! – Visszakísérte a várba, majd fel a szobájába. Bepattintva a zárat, megkérdezte: – Valami konkrét dolgot álmodtál?

– Nem emlékszem semmire! – Leült az ágy szélére. – Mondtam vagy tettem valamit?

A férfi megrázta a fejét, és Wynter felé indult. – Csak előre-hátra hintáztál a sarkadon, és a homlokoddal a kapukat bökdösted. Ha nincsenek lakattal lezárva, valószínűleg megint a kertben kóboroltál volna. – És ez alkalommal talán meg is sérült volna. Persze, a kígyók legutóbb nem zavarták, de az csak egyszeri alkalom lehetett. – Az alvajárás nem normális számodra?

A lány megrázta a fejét. – Figyelj, abbahagyhatom az itt éjszakázást, ha ezt túlságosan furának találod.

A lány lábai közé állva, Cain fölé hajolt, és halkan arra ösztökélte, hogy dőljön hanyatt. Kezeit a lány feje mellé tette, és a nyakához simult. – Szeretem, hogy itt vagy.

– Ennyire sokat számít, tekintve, hogy mindketten alszunk?

A férfi kiegyenesedett, végigsimított a kezével a nő combján, felhajtotta a pólót, amit korábban ráadott, felfedve így a punciját a szeme előtt. Ujjbegyeivel végigtáncolt a lány redőin, és azt mondta: – Nem akarom, hogy máshol aludj!

A nő felemelkedett a könyökére, arckifejezése üres volt. – Nem bízol bennem, hogy nem töltöm az éjszakáimat más férfiakkal?

A férfi megállt a redők simogatásában, és felvonta a szemöldökét. – Ezt mondtam volna?

– Nem válaszoltál a kérdésemre!

– Hiszem-e, hogy hagynád, hogy egy másik férfi megérintsen, nemhogy az ágyadban aludjon? Nem.

Kezeit a feje alá helyezve, Wynter megnyugodott, és Cain kezére nézett. – Akkor folytasd csak! – Mert a dolgok olyan irányba haladtak, ami nagyon tetszett neki.

Cain szája sarka felfelé rándult. – Én inkább ezt csinálnám!

A fájdalommal szegélyezett boldogság forró csapása korbácsként csapott a lelkébe, amitől zihálva rándult össze. – Bassza meg! – A férfi újra megtette. És még egyszer. És még egyszer. Amíg Wynter minden porcikájában olyan feltöltődést nem érzett, mintha statikus lángok ugráltak volna túlérzékeny bőrén.

– Igen, vedd el a kedvemért – mondta a férfi, és felpattintotta a nőn lévő ing gombjait.

Wynter háta megfeszült, amikor újabb éles ostorcsapás érte a lelkét. Olyan volt, mintha a gyönyör/fájdalom korbácsolta volna. Néha az ütések kemények voltak, és igazi harapást tartalmaztak. Másikak inkább egy pofonra hasonlítottak, és szúró érzést hagytak maguk után.

Cain lassan kezdte, de a tempó hamarosan fokozódni kezdett, felgyorsítva a nő izmaiban tekergő feszültséget. Jesszus, a szíve hevesen kalapált. A lélegzetvétele – olyan gyors és felszínes – újra és újra megakadt a torkában, ahogy a sötét, dekadens érzés ostorcsapásról ostorcsapásra lecsapott a lényére.

A férfi szétválasztotta az immár kigombolt inget, és azt mondta: – Azt hiszem, ezt rajtad hagyom. Szeretek úgy kefélni veled, hogy közben viseled az ingemet.

A nyögés zokogással keveredett, amikor a férfi keze a nő melleire zárult. Wynter belegörnyedt az érintésébe, a mellbimbói annyira megfeszültek, hogy fájtak. A punciját még érzékenyebbnek érezte. A csiklója lüktetett, és belső izmai szinte fájdalmasan összehúzódtak. – Dugj meg!

Cain sötét szemei rá villantak. – Még nem! Azt akarom, hogy megőrülj a szükségtől!

A lány mondani akarta, hogy már ott tart, de a gondolatai szétszóródtak, amint újra elkezdődött a „korbácsolás”.

Még több ostorcsapás, még több fájdalom, még több élvezet.

Fuldokolt az érzésben, és úgy érezte, hogy... lebeg. Súlytalanul. Sodródik. Csak a férfi keze a testén tartotta tudatában a fizikai világot.

A teste feladta a hozzá tartozás minden látszatát. Abban a pillanatban Cain ténylegesen birtokolta. Uralkodott rajta. A saját kénye-kedve szerint manipulálta. De hát... nem így volt ez mindig? Lehetetlen volt visszatartani önmaga egy részét, amikor szó szerint mindenhol érezte őt.

– Soha senki más nem tudna rávenni, hogy ilyen jól érezd magad – mondta, miközben makkját végigsimította a redőkön, megdörzsölve közben a csiklóját. – Senki más.

A szexuális frusztráció forró, remegő csomójaként bámult fel a férfira, és azt kívánta, bárcsak pimasznak bélyegezhetné. De ez nem arrogancia volt; tiszta tény volt. – És ez tetszik neked, ugye? – Épp elég seggfej volt ahhoz, hogy elégedettséget találjon abban a tudatban, hogy bármelyik utána jövő férfi, nem tudna felnőni hozzá.

– Igen, nagyon is – ismerte be könnyedén, a hangja éppoly sötét volt, mint a tekintete.

A nő felemelte a csípőjét, hogy elébe menjen a férfi vastag farkának hegyével, de Cain nem nyomta bele. – Dugj meg! – A lelkét érő újabb elektromos csapás majdnem leugrasztotta az ágyról. – Cain, komolyan! – A hangja megtört. A fenébe is, közel volt a síráshoz.

Még egyszer a nő fölé hajolt, és megnyalta a szája sarkát. – Annyira vágysz a farkamra, hogy azonnal megtennél bármit, amit kérek tőled, ugye? – A kérdés költői volt.

Wynter még csak azt sem állíthatta, hogy a férfi tévedett, ami megalázó lett volna, ha a nyers szükségleten kívül bármi másnak is helye lett volna a szervezetében. Elakadt a lélegzete, amikor a férfi lassan süllyedni kezdett a puncijába, feszítve, simogatva a túlérzékeny idegvégződéseket.

A férfi a füléhez tapasztotta a száját. – Most használni foglak. Brutálisan. Hidegen. Mintha nem lennél más, csak egy játékszer. A kedvenc játékom, de mégis csak egy dolog, ami azért van itt, hogy a kedvemre legyen. Egy dolog, aminek egyetlen célja, hogy jól érezzem magam. És tudod mit, bébi? Te is élvezni fogod.

Aztán mozogni kezdett benne. Nem, döngölni. Olyan könyörtelenül mozgott ki-be a puncijában, ahogy ígérte is, csak a saját orgazmusának hajszolására koncentrálva.

Olyan szenvtelen volt, olyan távolságtartó, olyan hűvösen távoli... mintha a nőnek valóban nem lett volna más szerepe a fejében, mint hogy őt elélveztesse. Ugyanakkor azonban ismét sötét, hús-vér érzékek csapásaival ostorozta a lelkét. Így még akkor is, amikor teljesen kihasználva és tárgyiasítva érezte magát, tudta, hogy a férfi valójában nem is olyan közömbös az ő gyönyörével szemben.

– Ne élvezz el! Előbb én élvezek el. Aztán te. Hmm, a puncid éppen hullámozni kezdett a farkam körül. Szereted, amikor parancsolgatok neked.

Lehetetlen volt most leküzdeni a pírt. – Nem, nem szeretem.

– Micsoda kis hazudozó. – A nő hajába túrta a kezét, és elég erősen megmarkolta, hogy csípjen a fejbőre. – A kis hazudozókat megbüntetik.

Wynter a lelkét érő fájdalomra számított. Ehelyett puha, bársonyos érintések sorozata volt. Kiváló érzés. De túl pihekönnyű ahhoz, hogy csak incselkedés legyen. A fejét rázta, túl kétségbeesetten ahhoz, hogy még többet elviseljen belőle.

– Próbáljuk meg újra!

– Tetszett, oké! Most pedig ne csinálj úgy, mintha egyáltalán érdekelne, hogy hazudtam! Csak azért vagy kegyetlen, mert megteheted!

– Hát persze, hogy az vagyok. Szeretek a fejeddel szórakozni! – Továbbra is érzelemmentesen, mélyre döfte a farkát, állatias, primitív, szenvtelen módon, a saját kielégülését keresve. – Milyen szép játékszer.

Újabb forró csapás a lelkére, amelyet gyorsan követett egy újabb és még egy. Nem bírta tovább. Tényleg nem tudta. – Cain – nyöszörögte, és könnyek gyűltek a szemébe.

A férfi felnyögött, még keményebben hatolt a lányba, és még erősebben szorította a haját. A farka megduzzadt, miközben azt mondta: – Elélvezel, ha végeztem! – Mélyre hatolt egyszer, kétszer, háromszor. Aztán felrobbant. Az orgazmusa alatt is folytatta a lökéseket, egyik forró fröccsenés a másik után töltötte meg a nőt. – Most te!

A tiszta boldogság szupernova hulláma söpört végig a lelkén... ő pedig összetört. Sikoltozva, remegve, a hátát megfeszítve. Az orgazmus darabokra tépte, erőszakosan és vakítóan.

Végül összeomlott.

Küzdve, hogy levegőt vegyen, Cain lenézett az alatta reszkető, tiszta, kielégült nő halmára. Letörölte a lány könnyeit, és csókot nyomott az állára.

– Miért szereted, amikor sírok? – kérdezte rekedten.

– Először is, mert szadista rohadék vagyok. Kettő, szeretem tudni, hogy annyira tönkretett a gyönyör, hogy egyszerűen nem bírtad elviselni.

A szörnyetege élvezte, hogy ilyen hatalmuk van felette; hogy idáig le tudták alacsonyítani. Élvezte, hogy bár oly sok mindenben erős, mégis sebezhető volt számukra.

– Nem tetszik, ahogy most rám nézel.

A férfi oldalra döntötte a fejét. – Hogy nézek rád?

– Mint... mint egy ragadozó, aki épp most ejtette el a zsákmányát, és nagyon elégedett magával. Nem vagyok senkinek a prédája!

Cain visszaharapott egy mosolyt. – Ezt észben fogom tartani! – Az olyan hatalmas lények számára, mint ő, minden és mindenki potenciális préda volt.

A nő szipogott egyet. – Igen, csináld ezt!

Cain érezte, hogy megrándul a szája. Még mindig nem tudta megmondani, mi volt a nőben, ami miatt ennyire a megszállottja volt. Nem értette, miért vált ki belőle ennyi primitív ösztönt. Nem volt benne biztos, hogy valaha is valaki úgy lekötötte volna a figyelmét, mint ő.

Más nőkkel hamar elunta magát. Különösen az ágyban. Ez nem sértés volt velük szemben, egyszerűen csak annyira kurvára el volt fáradva, hogy minden – beleértve a szexet is – hétköznapinak minősült.

Wynterrel másmilyen volt. Ahelyett, hogy belefáradt volna az érzésébe, illatába és ízébe, csak többet akart. Szeretett egyre többet és többet megtudni arról, hogy mitől indul be a nő. Szerette megismertetni vele az új dolgokat és érzéseket. Szerette a gondolatot, hogy végül jobban megismeri a testét, mint bárki más valaha is.

Amikor észrevette, hogy a lány elaludt, Cain elmosolyodott. Még csak meg sem mozdult, amikor Cain feljebb húzta magukat a matracon, és magukra borította a takarót. A teremtménye elhelyezkedett, felkészült arra, hogy ébren maradjon és vigyázzon rá, így Cain hagyta magát elszenderedni.

Úgy érezte, nem telt el több mint egy óra, amikor az ajtón felhangzó halk kopogásra ébredt. A függönyök szélei mellett fény kúszott be, így tudta, hogy reggel van.

Ahogy számított is rá, Maxim állt az ajtó túloldalán. A segéd a szokásos módon egy tálcát nyújtott át Cainnek, tele étellel neki és Wynternek. Maxim egy meglepő hírt is közölt, amitől Cain felvonta a szemöldökét. A kis boszorkánya ugyanis elmulasztotta, hogy erről ő maga tájékoztassa.

Köszönetet mondott a segédnek, majd becsukta az ajtót. Miután letette a tálcát az asztalra, az ágy felé fordulva látta, hogy Wynter kezd ébredezni.

A lány nyögdécselt. – Nem, nem lehet reggel! – Megpróbálta a fejére húzni a takarót, de a mozdulat túl lusta volt ahhoz, hogy működjön.

– Reggel van. És lenne egy kérdésem hozzád.

Kinyitotta az egyik szemét. – Szexszel kapcsolatos?

– Nem.

– Akkor várhat! – Lecsukódott a szemhéja.

Cain ajkai megrándultak. – Maxim mondott valamit az előbb. – Válaszul csak egy érdektelen hümmögést kapott. – Meg kell mondanom, összezavarodtam, hogy miért tőle kellett ezt hallanom, és nem tőled. Van valami, amit el akarsz mondani nekem?

– Igen, de szexszel kapcsolatos, úgyhogy semmi köze a kérdésedhez, és nem is akarsz majd hallani róla.

Valójában mégiscsak hallani akart róla, és... Kis pajkos lány. Lerántotta róla a takarót, és a fenekére csapott.

– Ezt azért kaptad, mert megpróbáltad elterelni a figyelmemet!

A lány felnyüszített, majd duzzogva nézett a férfira. – Nem mintha működött volna. Nem kellett volna ilyen erősen megütnöd!

– Tudom, de akartam.

A nő mormolt valamit, de Cain csak a „szadista” szót értette ki belőle.

Összefonta a karját. – Úgy tűnik, Ishtar egyik segédjét látták tegnap az udvarodban álldogálni.

Wynter szeme oldalra siklott. Sóhajtott egyet.

– Valóban megtisztelt a jelenlétével, ahogy azt kétségtelenül kitaláltad.

Bosszankodás feszítette meg Cain izmait. – És nem tervezted, hogy elmondod nekem?

– Nem akartam bajt okozni közted és a többi Ősi között. Most mindannyiótoknak egy oldalon kell állnotok, nem pedig veszekednetek egymással. Ráadásul nem csinált semmi jelentőset. Nem fenyegetett meg, nem volt durva, még csak távolról sem volt barátságtalan.

– Mit csinált? Észrevettem, hogy tegnap este furcsa arckifejezéssel figyelt minket. Mintha nehezen értette volna meg, amit lát. Milyen játékot próbált veled játszani?

– Egy olyan játékot, amelyben ragaszkodott hozzá, hogy játszol velem. – Wynter felült az ágyban, az inge kissé szétnyílt, hogy felfedjen egy csíkot a mellkasából. – Röviden, arra biztatott, hogy ne bízzak benned. Azt mondta, hogy csak azért tartasz a közeledben, mert hasznodra lehetek, és hogy feladnál az Aeonoknak, ha megfelelő ösztönzést kínálnának. Arra is biztatott, hogy menjek Sethhez menedékért.

A kurva anyját! – Mit mondtál?

– Úgy tettem, mintha hittem volna neki, és azt mondtam, hogy elgondolkodom azon, hogy az öcsédhez menjek. Nézd, nem bízom benned teljesen. Nem tehetem, ahogy te sem bízhatsz meg bennem teljesen – túl keveset tudunk egymásról. De nem hiszem, hogy csak játszol velem. Ha kiderül, hogy tévedek, nos, akkor tévedek. Akkor bántani foglak.

– Nem tévedsz. És nem, nem tudunk valódi bizalmat fektetni egymásba, amikor ennyi titok van köztünk. De abban bízhatsz, hogy nem foglak elárulni. És nem is adnálak át az Aeonoknak! – Még ha ő hajlandó is lenne rá, a szörnyetege ezt soha nem tűrné. – Ishtarral azonban foglalkozni fogok.

– Miattam ne tedd! Tényleg nem tudom magamra venni, amit mondott, amikor nem is ismer engem. Az ő fejében én egy buta, naiv kislány vagyok, akit teljesen a magadévá tettél.

Cain érezte, hogy összeszűkül a szeme. – Tetszik neked, ahogy berakott téged egy dobozba, és azt hiszi, hogy mindent tud rólad, mert ez azt jelenti, hogy nem fog közelebbről megnézni. Nem szereted, ha az emberek túl közelről néznek téged, ugye, Wynter?

– Te sem.

Ezzel nem tudott vitatkozni.

– Mi történt volna, ha Sethhez szaladok? – kérdezte, oldalra billentve a fejét. – Nem igazán értettem, hogy Ishtar miért bátorított erre.

Cain kinyújtotta a kezét, és közel húzta magához Wyntert, úgy hogy letérdelt elé, a teste az övéhez szorult. – Számomra ez egy kicsit olyan lett volna, mintha a történelem megismételné önmagát. Amikor Aeonban éltem, volt egy nő, akivel rövid ideig jártam, bár akkoriban udvarlásnak neveztük. Abel „odavolt” érte, bár nem nagyon akart cselekedni, amíg én nem kezdtem udvarolni neki.

– Csak néhányszor találkoztam a fickóval, de azt kell mondanom, hogy nem igazán tetszik. Különösen azóta, hogy száműzte az anyámat.

Cain megnyugtatóan megszorította a lányt. – Ő egy ilyen seggfej. Nem te vagy az egyetlen, akinek ennyire ellenszenves.

Wynter a tenyerét a férfi hátára helyezte. – Szóval, mi történt veled és azzal a nővel?

– Miután összevesztünk, és kijelentette, hogy végeztünk, egyenesen Abelhez rohant vigasztalódni. Biztos vagyok benne, hogy a fickó arra számított, hogy szembeszállok vele, és követelem, hogy adja vissza a nőt. Elvégre ő és én már sokszor összevesztünk, de mindig kibékültünk. Nem volt túlzás arra gondolni, hogy talán ismét ki akarok vele békülni. De nem szálltam szembe vele, és gyanítom, ezért is fogadta el őt kezdetben a hitvesének; azt remélte, hogy provokálhat engem.

– Hitves – ismételte meg a nő. – Lailah-ra gondolsz?

– Igen, ő volt az. Mint tudod, én egy féltékeny fattyú vagyok. De abban a helyzetben két okból sem éreztem semmit. Egyrészt belefáradtam a drámaiságába. Kettő, nagyon nem vagyok megbocsátó típus. Azt a tényt, hogy ki akart játszani engem egy olyan testvérrel szemben, akit nem szerettem, nem tudtam volna figyelmen kívül hagyni, ezért nem érdekelt, hol van, mit csinál, vagy kivel csinálja.

– Nagyon könnyen ki tudok zárni valakit az életemből, ha rosszat tesz vagy elárul. Olyan, mintha soha nem is lett volna a része. Ishtar kétségkívül emlékszik az esetre. Emlékszik arra, milyen könnyen elfordultam Lailah-tól, és hogy később nem voltam hajlandó kibékülni vele.

Wynter arcán felismerés villant. – Tehát azzal, hogy azt mondta, fussak Sethhez, azt remélte, hogy utána ugyanúgy elfordulsz tőlem, mint ahogy Lailah-tól is elfordultál.

Cain is erre tippelt. Bár nem jött volna be. Elment volna Seth várába, és visszarángatta volna Wyntert a sajátjába. És Seth, aki egyáltalán nem hasonlított Abelre, inkább segített volna Cainnek abban, hogy enyhítse Wynter aggodalmait, mintsem hogy megpróbálja őket távol tartani egymástól.

– Alattomos, nem igaz?

– Ez az egyik a sok tulajdonsága közül – mondta Cain.

– Nos, köszönöm, hogy elmesélted ezt a történetet. Nem kellett volna. És csak hogy tudd, soha nem játszanám ki így az egyik testvért a másik ellen.

– Tudom. Te egyáltalán nem hasonlítasz Lailah-ra. Sőt, egyetlen nőre sem, akivel valaha is találkoztam. Egyedülálló teremtmény vagy, Wynter. És nagyon is az enyém. – Cain az egyik kezét kettőjük közé csúsztatta, hogy birtoklóan megmarkolja a mellét. – Kár, hogy nem veheted fel az ingemet a munkába.

A nő felhorkant. – Megszámolva, hogy hányszor érintettél meg nyilvánosan, azt mondanám, hogy az itteniek számára már elég egyértelmű, hogy rajtad kívül senki más nem nézhet rám.

Ezt azonban nem érezte elégnek. Semmi sem volt elég. Talán azért, mert annyi mindent elvettek tőle, hogy mindig is bizonytalannak érezte a lányhoz való ragaszkodását. Mintha bármelyik pillanatban kicsúszhatna a kezei közül. Igazából csak egyetlen módja volt annak, hogy garantálja, hogy mindig magával tudja tartani, de ő sosem menne bele.

A szörnyetege azonban nem hitte ezt el. Nem értette, a nő miért tiltakozna az ellen, hogy örökre velük maradjon. Vagy hogy Cain miért aggódna amiatt, hogy el fogja hagyni őket, ha megtudja az igazságot. Megint csak az öntudat hiánya volt az oka.

– Hirtelen elkomorult a homlokod – mondta. – Mi a baj?

Mi volt a baj? Semmi. Leszámítva, hogy a tudtán kívül ennyire felkeltette egy olyan lény érdeklődését, amely teljesen megrémítette volna.

Néha Cain úgy érezte, hogy Wynter mégis el tudná fogadni őt és azt az igazságot, ami ő valójában. Máskor... máskor meg eszébe jutott, hogy kurvára nem volt ilyen szerencsés.

Nagyon könnyen hátat tudott fordítani valakinek, aki elutasította, de nem volt benne biztos, hogy ezt Wynterrel ilyen könnyedén meg tudná tenni. És ez csak egyetlen választást hagyott neki – soha nem hagyni, hogy a lány megtudja, kivel osztja meg az ágyát.

 

 

18

 

 

Lustán kinyújtózva, Wynter a fészer falán lévő polcra pillantott. Már majdnem kifogyott a visszafordító bájitalokból. Már megint. Nos, hosszú volt a nap, és volt egy ravasz kuncsaftja, aki négyszer is megkérte, hogy szerkessze át a tőrén lévő rúnákat, mielőtt megelégedett volna az eredménnyel.

Eredetileg azt gondolta, hogy az emberek érdeklődése csökkeni fog a fegyverek bűbájolása iránt, amint elmúlik az újdonság varázsa. De még mindig folyamatosan érkeztek a vásárlók. Néhányan még evőeszközökkel vagy ékszerekkel is jöttek. És miután az alakváltók megtudták, hogy a karmokra is tud rúnákat tenni, néhányan ilyen szolgáltatásért jöttek.

A csapatának többi tagja ugyanilyen jól boldogult. Xaviernek, aki akkora szakértője volt a jóslásnak, rengeteg állandó ügyfele volt, akik szerettek heti rendszerességgel olvastatni. Sokan beugrottak reggelente, hogy pékárut vegyenek Hattie-től. Anabel bájitalai gyakorlatilag naponta repültek le a polcokról, hiszen olyan hatalmas választékkal rendelkezett. Delilah kozmetikumai pedig továbbra is nagyon népszerűek voltak – különösen az ajándékcsomagjai.

Összességében az otthoni boltjuk még mindig jól ment. Ami számos helyi üzletet még mindig rendkívül bosszantott. Voltak, akiknek volt képük megpróbálni Anabel és Delilah főzeteit másolni, bár nem sok sikerrel jártak.

Mégis, mindkét nő dühös volt, hogy mások megpróbálják ellopni az ötleteiket és termékeiket. Wynternek jó negyedórába telt, mire lebeszélte az elmebetegeket arról, hogy a Molotov-koktélok saját, továbbfejlesztett változatát főzzék meg Xaviernek – aki boldogan ajánlotta fel a szolgálatait –, hogy bedobja őket az ablakon... mindeközben Hattie pedig körbe-körbe járkált, azt kérdezve, ki rejtette el A szürke ötven árnyalata című könyvét, mert még mindig nem találta meg.

Wynternek sikerült elterelnie a figyelmüket azzal, hogy tájékoztatta őket Cain válaszáról Ishtar látogatására. Delilah azzal hencegett, hogy igaza van abban, hogy Ishtar tettét egyrészt a sértett egója motiválta, másrészt pedig az, hogy mennyire fenyegetve érzi magát Wynter és Cain kapcsolatától. A csapata nyugtalankodott, amikor meghallotta, hogy a férfi nem foglalkozott Ishtar azon állításával, miszerint az Aeonoknál van valamijük, amit akar. Wynter sem érezte túl jól magát emiatt, de ő mindig kerülgette a szart, hogy megőrizze a saját titkait, így nem volt joga nyomást gyakorolni a férfira.

Megkordult a gyomra, és Wynter felkapta az üres bögréjét és a kulcscsomóját. Ideje volt bezárni és...

Egy túlvilági fuvallat csapta meg a testét, sürgősségtől és veszélyre figyelmeztető rezgéstől vibrálva. Hallotta, ahogy egy sarok a padlóhoz koppan, alig egy ezredmásodperccel azelőtt, hogy fájdalom nyilallt a hátába és a mellkasába. Élesen beszívta a levegőt, majd lenézett. Sokk és pánik futott végig a gerincén. Nem! Nem, nem, nem egy kard állt ki a testéből.

Leszámítva, hogy igen.

És a szívébe hatolt.

Sziszegés hallott a fülében. – Ezt az apámért kapod, te ribanc!

A kín úgy súrolta Wynter belsejét, mint egy fogazott penge, amikor a kard kicsúszott a testéből. Egy kéz durván a földre lökte, ő pedig túl gyenge volt ahhoz, hogy még a kezét is kitartsa, hogy elkapja a súlyát. A szívverése a fülében lüktetett – lassan, szaggatottan, erőtlenül.

Lépések hangja hallatszott, majd egy férfi káromkodást köpött ki. – Annette, mit tettél!?

Bowen.

– Azt tettem, amit tennem kellett! – állította a nő.

Wynter szíve dadogva megállt, és elnyelte a sötétség.

 

*

 

Cain kifejezéstelenül tartotta az arcát, amikor Ishtar túlságosan ragyogó mosollyal az arcán libbent be Seth szalonjába. Hát persze, hogy mosolygott, és persze, hogy az említett mosolyban volt egy csipetnyi önelégültség. Tekintve, hogy Seth hívta ide, valószínűleg azt hitte, hogy az öccse „magához tért”, és fel akarja eleveníteni a régi időket. Hamarosan megszabadul ettől az elmélettől, mert Seth ugyanolyan dühös volt, mint Cain a szarság miatt, amit a nő Wynterrel művelt.

– Seth, drágám – duruzsolta a nő. A léptei megtorpantak, amikor észrevette a kandalló előtt álló Caint, de aztán kiszélesedett a mosolya. – Nos, szia, neked is! Mindkét testvérrel minőségi időt tölthetek! Milyen csodálatos! – Elegánsan leereszkedett a kanapéra Seth mellé, és összevonta a szemöldökét a férfi kemény tekintetére. – Mi ütött beléd?

– Árulj el valamit, Ishtar – mondta Cain –, tényleg azt hitted, hogy az, hogy arra ösztökélted Wyntert, hogy Sethhez rohanjon menedékért tőlem, beválik?

Ishtar mosolya elolvadt. – Látom, elmondta neked. – Az Ősi úgy beszélt, mintha Wynter egy csöppnyi gyerek lenne, aki szaladt meséket mesélni a szüleinek.

– Úgy döntött, hogy tisztességesen megadja nekem a lehetőséget, hogy a saját védelmemben beszéljek – mondta Cain szándékosan homályosan. Semmilyen Wynterrel folytatott beszélgetés sem tartozott Ishtarra.

Az Ősi felső ajka megremegett. – És te elhitetted vele, hogy számít neked.

Cain fenyegető lépést tett előre. – Mondtam, hogy hagyd őt békén!

– Ahogy ahhoz is ragaszkodtál, hogy minden Ősi védelme alatt álljon. Ez tehát engem is magába foglal. Azt tettem, ami tisztességes és igazságos volt. Ezt te is jól tudod! Vagy az van a fejedben, hogy nem érdemli meg, hogy megvédjék tőled? Attól, ahogyan játszadozol a vonzalmaival, hogy a közelben tartsd?

– Ne állítsd, hogy bármi mást tettél, mint a saját önző, kicsinyes érdekeidet szolgáltad! Egy cseppet sem törődsz Wynter érzéseivel! Az, hogy mi a „tisztességes” vele szemben, számodra nem releváns. Téged az sem érdekelne, ha „játszadoznék a vonzalmaival”. Amit nem teszek.

Ishtar elutasítóan legyintett. – Bárki láthatja, hogy kihasználod őt. Kivéve őt, úgy tűnik – ő ostoba módon bízik a szavadban. Nos, ha bocsánatkérést vársz tőlem, nem fogsz kapni. Csűrd-csavard a tetteimet, ha kell, de azt tettem, amit helyesnek tartottam.

– Kinek volt helyes? – vágott közbe Seth. – Gondolom, neked. Biztosan nem tettél jót Cainnek vagy Wynternek. És egy pillanatig se hidd, hogy elhisszük az ellenkezőjét. Cain nem forgatja ki a tetteidet. Te magad teszed. De hát sejtettem, hogy így lesz. Az érzelmi manipuláció az, amit élvezel!

– Ne helyezz a „gonosztevő” szerepébe! – mondta a nő fanyarul. – Tégy úgy, mintha érdekelnének a boszorkány icipici érzései, ha akarod. De ha valóban törődnél vele, akkor haboznál, hogy csalinak használd őt, hogy idecsald az Aeonokat. Megkérdőjeleznéd a döntésedet. De nem teszel így, nem igaz? Nem! Nézz szembe vele, mindannyian arra használjuk őt, hogy elérjük, amit akarunk! Előbb-utóbb rá fog jönni, Cain. És akkor ellened fog fordulni.

Wynternek igaza volt, ébredt rá Cain. Ishtar buta, naiv lánynak tekintette őt. Nem látta, hogy a kis boszorkánya ugyanolyan kegyetlen, mint ők. Nem látta, hogy Wynter némi elégtételt fog találni abban, hogy ő a csali, ami a halálba csalja az Aeonokat, tekintve, hogy áldásukat adták az anyja kivégzésére.

Ó, Wynter talán nem örülne annyira, hogy ezt senki sem osztotta meg vele. De ha volt valaki, aki megértette a titkok szükségességét, az ő volt – neki is volt bőven sajátja. Nem fog ellene fordulni, amiért bizonyos dolgokat eltitkolt előle.

– Nem zavar, hogy te vagy az a személy, aki ennyi elégtételt találna abban, ha Caint valamilyen módon szenvedni látná? – kérdezte Seth Ishtartól. – Nem voltál mindig annyira elmerülve a saját érzéseidben, hogy mások érzései ritkán számítottak neked. Idővel megváltoztál. Valahol útközben elvesztetted önmagad darabjait.

Ishtar szeme bosszúsan csillogott. – Szereted azt hinni, hogy te sokkal jobb vagy, mint mi többiek, ugye?

Seth arckifejezése megfeszült. – Ne célozgass arra, hogy a másságom azt jelenti, hogy nem vagyok a kör igazi tagja! És ne hidd, hogy ilyen könnyen témát váltasz, vagy hogy Cainnek és nekem nincs jogunk a haragunkhoz!

– Mindketten drámaiak vagytok, és ezt ti is tudjátok!

– Drámai? Arra biztattad Wyntert, hogy ne csak elmeneküljön tőle, hanem hozzám fusson. Nem törődtél azzal, hogy ez esetleg gondot okozhatott volna köztem és Cain között. Nem érdekelt, hogy ő mit érezhetett volna emiatt. Nem érdekelt semmi más, csak a sértett egód megnyugtatása. Azt akarod, hogy Wynter elutasítsa őt, ahogy a fivérem elutasított téged. Mennyire vagy képmutató, hiszen állandóan elutasítasz embereket? Soha nem érdekel, hogy azok az emberek mit éreznek emiatt. Soha nem hinnéd, hogy joguk van haragudni rád, amiért elutasítottad őket.

– Halandók, halandókat utasítok el – pontosított a nő. – Elkövettem azt a hibát, hogy egyszer túlságosan is kötődtem az egyikükhöz, ahogy talán emlékszel. Halhatatlanságot ajánlottam neki. Ő visszautasította, és így elvesztettem. Végig kellett néznem, ahogy megöregszik egy másik mellett. Nem hozom magam még egyszer ilyen helyzetbe!

– A felszínen úgy hangzik, mint egy tragikus szerelmi történet, amelyben ártatlan áldozat voltál – mondta Seth. – Talán a magad módján tényleg szeretted őt. De ha így volt, akkor ez egy önző szerelem volt. Nem ajánlottad fel neki, hogy a hitveseddé teszed. Még a kizárólagosságba sem egyeztél bele. Elvártad tőle, hogy hűséges legyen hozzád, de ugyanezt a hűséget nem ajánlottad fel neki. Elsősorban azért akartad őt, mert a városban mindenki annyira kívánta őt. Rosszul bántál vele, mint egy egyszerű csillogó csecsebecsével, és ezt te is tudod.

Sethről Cainre nézett, gúnyosan. – Mintha bármelyikőtök is jobb lenne abban, ahogyan az ágyastársatokkal bántok. Egyikőtök sem egyezett bele a kizárólagosságba, amikor kértem.

– Mert nem egyeztél bele, hogy ez kétirányú legyen – emlékeztette Seth. – Nem érdekelt, hogy több elkötelezettséget ajánljak neked, mint amennyit te ajánlanál nekem. Gyanítom, ugyanez vonatkozott rád és Cainre is. De nem kérek tőle felvilágosítást erről, mert megint csak megpróbálsz témát váltani.

– Nem, ez a téma nagyon is kapcsolódik Wynterhez! – Ishtar dühösen, az állát kidüllesztve pillantott Cainre. – Lehet, hogy jól bánsz vele, de rossz okokból teszed – hogy megbékítsd, hogy kedveskedj neki, hogy hamis képet adj magadról.

– Ha valóban azt hinnéd, hogy ennyire kevéssé becsülöm őt, akkor nem érdekelne a vele való kapcsolatom – mondta Cain. – Látod, hogy fontos nekem, és ez nem tetszik neked.

Ishtar megrázta a fejét. – Lehet, hogy elhitetted vele, hogy fontos neked, de velem nem fogod ezt elhitetni!

– Nem érdekel, hogy mit hiszel, vagy mit nem hiszel! – Cain még egy lépéssel közelebb lépett hozzá. – Csak egy dolgot akarok tökéletesen tisztázni!

A nő a szemét forgatta. – Gondolom, távol kell tartanom magam a boszorkánytól.

Cain torkában morgás támadt. – Ne tegyél keresztbe nekem ezzel, Ishtar! Nem fogod bántani, ami az enyém; ezt határozottan megtiltom!

A nő dühös pillantást szegezett a férfira. – Mi a tiéd?

– Igen, az enyém. Wynter az enyém!

– A szörnyeteged...

– Eltörölné a létezésedet erről a bolygóról, ha elvennéd őt tőle – fejezte be a férfi csípősen. – Én nem szórakozom itt, Ishtar! Ő minden tekintetben tabu a számodra!

A nő szeme kővé keményedett. – Valóban?

– Igen, így van. Nincs több játszadozás, nincs több látogatás a házában, ez nem rólad szól! Nem engedem meg! Dolgozd fel azt a szart, ami a fejedben van, és lépj tovább! Ha nem teszed, ha még egyszer megpróbálsz baszakodni vele, viszonzom a szívességet. Tudod, hogy ez nem üres fenyegetőzés! Koncentrálj a saját életedre, és maradj ki az enyémből!

A nő vörös arccal, a higgadtság képmásaként lassan felállt. Az ajtóhoz sétált, és kilendítette, de aztán a tekintete visszavillant Cainre. – Milyen kár, hogy a halandóknak rövid az életük, nem igaz? Ó, biztos vagyok benne, hogy nekik hosszúnak tűnik. De valójában az életük egy szempillantás alatt véget ér. Nem fogod sokáig megtartani őt, Cain. Nem is akarod majd. Most tetszik neked, de ez nem fog sokáig tartani. Hamarosan a kor olyan jeleit fogja mutatni, amelyek taszítanak téged.

Seth nagyot sóhajtott. – Ishtar...

Figyelmen kívül hagyva, a nő tovább beszélt Cainhez.

– Nem fogom megölni, mert élve van rá szükségem, ha meg akarom szerezni, amit keresek. De valami előbb-utóbb meg fogja ölni. A kor, betegség, egy baleset, egy támadás. A halandók olyan törékenyek. Bármilyen dolog kitörölheti őket ebből a világból, és ez bármelyik pillanatban megtörténhet. Szóval készülj fel arra, hogy elveszíted őt, mert el fogod! És nem fogod visszakapni. Egy élőhalott lélek csak egyszer térhet vissza egy testbe. Utána vége a játéknak. Soha többé nem térnek vissza!

 

*

 

Baaasszus, ez fájt.

Wynter gyűlölt meghalni. Tényleg utálta. Soha nem fájt kevésbé. Ideiglenesen az alvilágban landolni sem volt túl szórakoztató – semmi kellemes nem volt azon a helyen. De amikor visszatért, mindig úgy találta, hogy az elszenvedett sebek begyógyultak. Bár mindig eltartott néhány percig, mire teljesen visszatért az ereje.

– Mit keresel itt egyáltalán, Bowen? – sziszegte egy hang. Á, a drága Annette. És úgy tűnik, társasága volt.

Wynternek el kellett ismernie a nőnek, hogy meglepte. Nem ez volt az első alkalom, hogy Wyntert felnyársalják egy karddal, de az első, hogy valaki hátulról tette.

– Láttam, hogy kiosontál a házból egy átkozott karddal – kezdte Bowen –, volt egy olyan érzésem, hogy idejössz.

Mozdulatlanul maradva, amíg a teste visszanyerte az erejét, Wynter csak annyira emelte fel a szemhéját, hogy megpillanthassa a pár lábnyira álló berserkereket. Ha az enyhe szellő nem táncolt volna óvatosan a bőrén, a belső szörnyetege már régen nekirontott volna a kis rohadékoknak, és széttépte volna őket.

Bowen a hajába túrt a kezével. – Te leszel az első számú gyanúsított, ha holtan találják! A fenébe is, Annette, ennél okosabb vagy!

Wynter kénytelen volt ellentmondani.

Annette keze a véres kardja markolata köré görbült.

– Az apám meghalt!

– És mi... azt hitted, hogy ez majd változtat ezen? – csattant fel Bowen.

– Megérdemelte a bosszút.

– Szóval azt tervezed, hogy Caint is megölöd?

– Tudod, hogy ezt nem tehetem. De megölhetem azt a kis ribancot, aki beköpte apámat, és egy kígyókkal teli gödörbe dobatta, úgyhogy megtettem.

Bowen úgy nézett rá, mintha megőrült volna. – És azt hiszed, Cain ezt annyiban fogja hagyni? Azt hiszed, hogy nem fogod ugyanezt a véget érni?

A nő felhorkant. – Mintha olyan hülye lennék, hogy itt maradjak! Elvittem a kocsimat a raktárból, és az Ördög Bölcsőjéhez vezető alagút előtt hagytam. Egy táska cuccom a csomagtartóban van.

– Legalább van valami terv a fejedben, még ha értelmetlen is.

– Értelmetlen?

– Annette, engedély nélkül megölted egy Ősi tulajdonát – mondta lassan, mintha egy gyermekhez beszélne. – Ez minden egyes alkalommal halálhoz vezet. Egész hátralévő életedben vadászni fognak rád. Valaki előbb-utóbb meg fog találni, és visszarángat ide.

A nő elutasítóan megrázta a fejét. – Tudom, hogyan kell meghúzni magam!

– Nem számít. A napjaid immár hivatalosan is meg vannak számlálva. – Elkáromkodta magát. – Nem hiszem el, hogy ezt tetted! Azt hiszed, apád ezt akarta volna? Tényleg?

A nő becsukta a száját, majd megvonta a vállát. – Ami megtörtént, megtörtént.

Felnyögve, a fickó a szeméhez nyomta a keze sarkát. – Ha Cain valaha is rájön, hogy elengedtelek, még az sem fogja megmenteni a seggemet, hogy Azazel segédje vagyok.

A nő megfeszült, a kardját egyre erősebben markolta. – Arra gondolsz, hogy feladsz?

A férfi az oldala mellé eresztette a kezét. – Nem, természetesen nem. Az átkozott unokahúgom vagy. De hivatalosan is átbasztál mindkettőnket.

– Tudod, igaza van – vágott közbe Wynter, és feltápászkodott, kissé szédelegve, de egyébként jól.

Mindkét berserker bámult rá.

Annette tekintete a Wynter pólóján lévő hatalmas vérfoltra meredt. – Te... kizárt, hogy te... megöltelek, tudom, hogy megtettem!

– Igen, megtetted. – Wynter megropogtatta a nyakát. – Nem szoktam halott maradni.

A seggfejek továbbra is egész egyszerűen csak bámulták őt, mintha küszködnének a helyzet feldolgozásával. Annette keze hamarosan remegni kezdett, Bowen arcáról pedig kezdett eltűnni a szín. Valójában érthető. Még a természetfelettiek világában is kurvára furcsának számítottak azok a lények, akik nem maradtak halottak. Természetellenesnek. Általában nemkívánatosnak.

Bowen nagyot nyelt, és az ajtó felé hátrált.

Dühvel teli szél söpört végig a szobán, és becsapta a melléképület ajtaját.

Wynter a férfira mosolygott. – Én nem fáradnék futással. Nem fogja hagyni, hogy elmenj.

Annette felemelte a kardját, és támadásra készült. Wynternek esélye sem volt közbelépni. A markolat vörösen felizzott, és sistergő hang töltötte be a szobát. Annette hangos kiáltással a padlóra ejtette a fegyvert, és megrázta hólyagos kezét. Halk, sötét, túlvilági kacaj pattant vissza a falakról.

Bowen rémült tekintete körbejárta a fészert. – Mi volt... ki... – Lehunyta a szemét, és ökölbe szorította a kezét. – Mi a fene folyik itt!?

Annette megnyalta az ajkát, és a mögötte lévő falhoz simult. – El kell engedned minket.

Wynter összeszorította az ajkát. – Nem, tényleg nem.

– Nem ölhetsz meg minket! – erősködött Bowen. – Ha megteszed, meg fogsz halni – az Ősiek, akiknek joguk van a lelkünkhöz, gondoskodni fognak róla.

– Ó, nem tervezlek megölni titeket – mondta Wynter. – De azt akarom, hogy mindketten eltűnjetek innen. Úgy értem, nem hagyhatom, hogy elmondjátok az embereknek, hogy visszatértem az életbe. Ez nem az a fajta dolog, amit az emberek szívesen hallanak.

– Nem mondjuk el senkinek, esküszünk! – fogadkozott Bowen, és az unokahúga is kétségbeesetten bólogatott.

Wynter egy grimaszt vágott. – Az a helyzet... nem éppen olyan emberek vagytok, akiknek a szava bármit is jelentene nekem. Az egyikőtök megölt engem, a másiknak pedig semmi gondja nem volt azzal, hogy falazzon a gyilkosomnak. Ráadásul, nos, most egy kicsit bosszúszomjas vagyok. Az egy menő dolog, hogy nem kell megölnöm titeket, hogy az alvilágba küldjelek benneteket. Nyithatok egy utat abba a dimenzióba, és mindkettőtöket csapdába ejthetlek ott, ameddig csak akarom. Úgy fogtok ott bolyongani, hogy esélyetek sincs az újjászületésre, mert nem lesztek igazán halottak.

Bowen elsápadt, de megrázta a fejét. – Hazudsz!

– Nem – mosolyodott el Wynter. – Érdekesség az alvilággal kapcsolatban... hogy az idővonala nem párhuzamos, sőt, még csak nincs is szinkronban ennek a dimenziónak az idővonalával. Egy perc itt olyan lehet, mint ott egy hónap, vagy akár egy év, esetleg egy ezredmásodperc. Lenyűgöző, nem igaz?

Annette remegni kezdett, és a mögötte lévő falat kaparta.

– Ez nem egy szép hely. Csupa hideg levegő és sötét köd. Szinte semmit sem lehet látni, de mindent lehet hallani. Sikolyokat. Vicsorgást. Morgást. Üvöltéseket. Annyi félelem és fájdalom. Az egész arról szól, hogy a lelkeket a megtisztulási folyamat részeként megverik; megtörik, majd újra felépítik őket, hogy megtisztítsák a lelket a bűntől, és alkalmassá tegyék az újjászületésre.

– Most, hogy valójában egyikőtök sem hal meg, lehet, hogy meg lesztek kímélve a fájdalomtól – de ebben nem lehetek biztos. Abban mindenesetre biztos lehetek, hogy az élmény rosszabb lesz, mint bármi, amit az Ősiektől kaphatnátok. Ettől jobban érzem magam azzal kapcsolatban, amit ti két seggfej most tettetek.

Bowen zihálva kapkodott a levegő után. – Hazudsz, ezt nem teheted meg igazán, nem teheted...

A padló alattuk elsötétült, és hullámozni kezdett, mint a fekete víz.

Annette felnyüszített. – Ne!

– Ööö, de igen – mondta Wynter. – Azt mondanám, hogy örülj, hogy nem öllek meg. De, ahogy azt hiszem, már rájöttél, tényleg vannak rosszabb dolgok is a halálnál.

Úgy süllyedtek a vízbe, mintha kezek rántották volna le őket, Annette-et a kardjával együtt. Aztán a padló visszatért a normális állapotába.

Wynter nehézkesen kifújta a levegőt. Hát ez kellemetlen volt. És eljött az ideje a kárelhárításnak.

Kilépett a fészerből, és besétált a házikó hátsó ajtaján. Anabel felnézett az üstjéről, és egy gyors „hé”-t mormolt. Hattie zöldségeket szeletelt, és egy szétszórt mosolyt villantott Wynter felé. Az asztalnál ülő Delilah és Xavier is röviden biccentett neki.

Másodpercekkel később mindannyian megdermedtek. Aztán mindenki tekintete a véres pólóra siklott.

– Szükségem van egy fiatalító bájitalra, és az egyik különleges fehérítő főzetedre – mondta Wynter a leesett állú Anabelnek.

– Mi a fene történt!? – követelte Delilah.

Wynter felvonta a vállát. – Meghaltam. Megint. Most pedig, ami azokat a bájitalokat illeti...

Mindenki egyszerre kezdett beszélni, kérdéseket zúdítva Wynterre. Elmesélte nekik, hogyan támadt rá Annette hátulról, és szúrta át a szívét... mire Hattie felkapta a legnagyobb kést a tartóból, és azt követelte: – Hol van a kis kurva?

Wynter megköszörülte a torkát. – Hm, az alvilágban. – Csend lett. – Nos, nem hagyhattam, hogy fecsegjenek, de meg sem ölhettem őket...

– Várj, őket? – szakította félbe Xavier.

– Ó, Bowen is itt volt – magyarázta Wynter. – Ő nem volt benne, de szemtanúja volt a történteknek, és nem akart semmit sem tenni. Segíteni akart neki a szökésben és fedezni őt. Nézd, nagyon szédülök, és bizonyítékokat kell eltakarítanom, szóval nem lehetne talán... Köszönöm, Anabel!

Wynter megitta a fiatalító főzetet, miközben a csapata a pokolba és vissza átkozta a berserkereket. Aztán hálásan átvette Anabeltől a tisztító bájitalt, majd visszatért a fészerbe, és a nagy részét a vértócsára és a két berserker által hagyott lábnyomokra öntötte. Miután a padló teljesen megtisztult, a maradékot a pólójára csepegtette. A szakadás megmaradt, de a vérfolt eltűnt.

– Az emberek észre fogják venni, hogy hiányoznak – mondta Hattie, amikor ő és a többiek beléptek.

Wynter felsóhajtott. – Tudom. Az alvilágba dugni őket valószínűleg szar dolog volt, de nem tudtam, hova máshova rejtsem őket. És ahogy mondtam, nem ölhettem meg őket. Így, ha Cain megérinti a nő lelkét, vagy Azazel Bowenét, az Ősiek azt fogják érezni, hogy életben vannak.

– Ami azt jelenti, hogy senki sem fog bűncselekményre gyanakodni, és mint ilyen, nem fog a bejárati ajtónkon kopogtatni – mondta Xavier.

Wynter bólintott. – Pontosan. Annette valójában összecsomagolt egy táskát, és előkészítette a kocsit. Azt mondta Bowennek, hogy az alagút előtt hagyta. Talán le tudnék vele hajtani egy szikláról, vagy ilyesmi.

– Majd én gondoskodok róla – mondta Delilah. – Macskaként ki tudok osonni a városból. Senki sem fog észrevenni. Az emberek talán azt feltételezik, hogy Bowen is elment vele.

– Lehetséges – mondta Wynter.

Körülnézve, Anabel megborzongott. – Dühöt érzek itt. Az istenséged dühös volt, mi? Meglep, hogy a szörnyeteged nem bukkant fel, és akadt ki.

– Az istenség visszatartotta – magyarázta Wynter.

Minden egyes alkalommal, amikor érezte, hogy haldoklik, azon tűnődött, vajon ez lesz-e az az egy alkalom, amikor nem tér vissza. De mindig olyan volt, mintha valami visszaköpte volna az alvilágból. Elég sokáig tűnt fel ott, hogy érezze, ahogy a köd a lelkét súrolja, hallja a megtört sikolyokat, és megpillantson ezt vagy azt... aztán visszatért.

Volt valami, ami végleg megölhette volna? Wynter tényleg nem tudta. Azt gyanította, hogy az Ősiek képesek lennének rá. Legalábbis megpróbálnák, ha megtudnák, mit igyekezett olyan keményen elrejteni. Ez volt az egyik oka annak, hogy miért nem volt okos dolog ennyit lenni Cain közelében. Bizonyos értelemben olyan volt, mintha a halállal flörtölne. De nem tudta megállni, hogy ne tegye. Vagy talán csak nem akarta.

A férfi olyan könnyedén vonzotta vissza magához, és ez nem egyszerűen csak a szexről szólt. Olyan volt, mintha a férfi sötétsége megszólította volna az ő sötétségét. Sőt, még vonzotta is. Nehéz volt megmagyarázni. De amikor más férfiakkal volt kapcsolatban, mindig úgy érezte, hogy nem „illik” hozzájuk. Úgy érezte, hogy fényévekre vannak egymástól abban a tekintetben, hogy milyen emberek.

Cain azonban... ő volt az, aki igazán ismerte a sötétséget. Valaki, aki megértette, hogyan lehet a bosszú ilyen hajtóerő. Valaki, aki rávette, hogy érezzen. Tényleg érezzen.

Bármennyire is elbaszottnak tűnt, valamilyen szinten mégis jól érezte magát mellette. A férfi veszélyes volt, igen, de ő is az volt. Képes volt rendkívüli kegyetlenségre, igen, de ugyanúgy ő is.

Ha valaki meg tudta érteni őt, ha valaki el tudta fogadni olyannak, amilyen volt, az a férfi volt. És ez valahogy megnyugtató volt. Szóval kurva nagy kár volt, hogy eljöhet a nap, amikor a férfi aktívan megpróbálja majd megölni őt.