15.-16. Fejezet

 

15

 

 

Wynter szerette a csapatát. Tényleg. És az egyik dolog, amit a legjobban szeretett bennük, az volt, hogy olyan gyorsan túl tudtak lépni egy „incidensen”. Nem ragaszkodtak a pánikhoz. Nem ragaszkodtak ahhoz, hogy azon rágódjanak, mi történhetett volna. Nem hagyták, hogy az ilyen dolgok elkeserítsék őket, vagy elrontsa a napjukat.

Egy másik dolog, amit szeretett? Hogy pokolian alattomosak voltak.

Vegyük például a mostani esetet. Ó, a kis vitáik elég őszinték voltak. De csak egy okból folytatták itt és most – hogy eltereljék a két Ősi figyelmét, akiknek kétségkívül olyan kérdések lebegtek a nyelvük hegyén, amelyekre Wynter nem akart válaszolni.

És működött.

Cain és Azazel furcsán bámult a négyesre, mintha az, hogy a lány vérrel borított, csak másodlagos kérdés lenne. Igen, tényleg imádta a csapatát.

Mivel Wynternek nagy szüksége volt egy zuhanyra, azt javasolta, hogy mindannyian menjenek haza, majd el is indult. Úgy tűnt, hogy Cain folytatni akarja a kérdezősködést, de ekkor Hattie visszaváltozott, és – azonnal visszatért a törékeny öregasszony szerepéhez, akinek jól jönne egy kis segítség, hogy stabilan tartsa magát járás közben –, majd megkérdezte a férfitól, hogy tényleg létezik-e az anális öklözés, mert egyszerűen nem értette, hogyan férne el egy egész kéz bárkinek a segglyukában. Tudni akarta, hogy csinált-e már ilyet, volt-e már a fogadó oldalon, próbált-e már valamilyen „hátsó ajtós szórakozást”.

Wynter finoman szórakozó pillantást váltott Delilah-val. Egek, Hattie abszolút mókás volt.

Eljött egy pont, amikor Cainnek sikerült kiszakadnia a beszélgetéstől, de Xavier gyorsan elterelte a figyelmét egy gyerekkori történettel, ami valószínűleg színtiszta baromság volt.

Azazel... nos, neki nem igazán volt szüksége figyelem elterelésre. Túlságosan Anabelre koncentrált, és kétségtelenül azon tűnődött, hogyan tudott valaki, aki ennyire nyilvánvalóan ideges a körülötte lévő világtól, olyan kíméletlenül teljesíteni a kihívásban.

Azt az egészet, hogy ő állítólag Vérszomjas Mária reinkarnációja, megtartották maguknak – Anabel ritkán osztotta meg ezt a kis apróságot másokkal.

Végre megérkeztek a kastélyhoz. Wynter csapata tovább lobogtatta az őrült zászlót, miközben végigsétáltak az épületen, lementek a lifttel, és a házikójuk felé vették az irányt. De amikor Wynter be akart fordulni a házukhoz vezető utcába, Cain keze a felkarja köré csúszott.

– Gyere! – mondta, megpróbálva a vára felé vezetni a lányt.

– Le kell zuhanyoznom és át kell öltöznöm!

– Ezt megteheted az otthonomban is – mondta a férfi, határozottan megfeszítve az állkapcsát, ami azt jelezte Wynternek, hogy lejárt az ideje, hogy kitérjen a kérdései elől.

– Ott nincs ruhám!

Cain szeme felhevült. – Nem lesz rá szükséged!

Most nem gondolhatott a szexre. A nő egy szörnyűséges káosz volt. Ugyanakkor Caint a legfurcsább szarságok indították be.

– Anabel összecsomagolhat egy táskát a holmiddal, amit elviszek a várba – mondta Azazel. – Ugye, Anabel?

A szőke tágra nyílt szemmel nézett rá. – Miért beszélsz hozzám? Ez nem tetszik nekem!

A férfi ajkai összeszorultak. – Most csak megbántod az érzéseimet. Ez gonoszság! De semmi baj! Szeretem a gonoszságot!

– Akkor Delilah a te csajod.

Delilah a homlokát ráncolta. – Hé!

– Nos, ez igaz, kimagasló a karma-bájitala. – Anabel sarkon fordult, és a házikó felé vette az irányt. A többiek követték, köztük Azazel is.

Wynter beletörődve felsóhajtott magában, miközben Cain a várba vezette.

A bejáratnál állva, Maxim furcsa pillantást vetett rá, miközben szemügyre vette a kinézetét. – Remélem, egyik sem a te véred, papnő!

– Nem az enyém – erősítette meg. – És komolyan, hívj Wynternek!

– Jó látni, hogy visszatértél és jól vagy! – morogta a férfi.

– Köszönöm! – mondta a lány.

Hamarosan megérkeztek a férfi szobájába. Cain egyenesen a fürdőszobába húzta, és miután óvatosan lehúzta a pólóját a testéről, megkérdezte: – Mi történt pontosan ma este? Ne hidd, hogy nem vettem észre, hogy a szövetséged...

– Csapat – javította ki a lány, miközben lerúgta a tornacipőjét.

A férfi felsóhajtott. – Ez egy szövetség, Wynter. Nevezd annak, ami!

– Nem folytatjuk ezt a beszélgetést!

– Az rendben van, hiszen úgyis a mágusokról kell beszélnünk. – Kikapcsolta a nő melltartóját, és a földre dobta a pólója mellé. – A szövetséged mindent megtett, hogy elterelje a figyelmemet, hogy ne téged kérdezgesselek. Gondolom, aggódtak, hogy elveszíted az érzelmi hidegvéredet, ha mindent el kell mesélned, és így, mivel tudták, hogy nem akarsz nyilvánosan kiborulni, időt nyertek neked.

Wynter rosszul érezte magát, hogy ebben hagyta hinni a férfit, de a teljes igazság elmondása nem volt opció. Mégis, annyi részletet el fog neki mondani a történtekről, amennyit csak tud. Nem akart többet hazudni neki, mint amennyit feltétlenül muszáj volt.

– Az esemény nem volt annyira traumatikus – mondta, miközben letolta a farmerját és a bugyiját. – Egy etnikai étteremben voltam. A mágus kirángatott a mosdóból a mellékutcába, majd betuszkolt egy furgonba. – Lehúzta a zokniját. – Kicsit el voltam kábulva, mert igazi mocskos mágiával ütött meg, így nem volt esélyem küzdeni.

Meztelenül megállt, miközben Cain levetette a saját ruháit, mert igen, az a test képes volt bárki gondolatait szétszórni. – Az egyetlen másik személy a járműben a sofőr volt. Mindketten ostoba módon meg lehettek győződve arról, hogy nem vagyok elég erős ahhoz, hogy legyőzzem a mágiájukat, mert a beszédesebb közülük pokolian beképzelt volt. Úgy tettem, mintha olyan gyenge és tehetetlen lennék, mint ahogy ők gondolták. Vártam az időmet. Amint jött egy lehetőség, megtettem a lépést. – Pontosabban, kiszabadította a szörnyetegét.

Cain segítségével minden cafatot kiszedett a hajából, hogy a darabkák ne tömítsék el a lefolyót. Ezután Cain bekapcsolta a zuhany forró permetét, és bevezette a lányt a fülkébe. Csatlakozva hozzá, azt mondta: – De nem csak egyszerűen kivégezted őket. A mágiádat használtad, hogy darabokra vágd őket, aztán hagytad, hogy elégjenek. Miért?

– Nem akartam gyors halált nekik. – Úgy látszik, a szörnyetege sem, hiszen anélkül tépte szét őket, hogy ténylegesen megölte volna őket. – Emlékszel a fiúkra, akik gyerekkoromban arra vállalkoztak, hogy véget vetnek az életemnek?

– Hogy a picsába tudnám elfelejteni? – Leszappanozta a lányt, a legkevésbé sem zavartatva magát a vértől.

– A családjuk éveken át pokollá tette az életemet. Gyerekkorom óta azt szorgalmazták, hogy száműzzenek. Talán emlékszel, hogy meséltem neked, hogy az őrzőt, akinek át kellett volna dobnia a vízesésen, arra kérte az egyik fiú apja, hogy előbb késztessen engem szenvedésre.

Cain bólintott. – Azt akarta, hogy az őrző vájja ki az egyik szemedet.

– Igen. Phineas azt is akarta, hogy erőszakoljon meg és daraboljon fel.

Megfeszülő állkapoccsal, Cain sampont spriccelt a kezére. – Kurafi!

– Phineas volt az egyik mágus, aki értem jött ma este. A megerőszakolás kivételével a többi tettet mindet tervezte végrehajtani, amint az Aeonok végeztek velem. Szerinte a fia semmi rosszat sem tett – nem voltam semmi, a halálom semmiség volt. Azt akarta, hogy szenvedjek. – Megvonta a vállát. – Úgy döntöttem, viszonzom a szívességet.

– Örülök, hogy megtetted – mondta, miközben megmosta a nő vérrel összemaszatolt haját, még mindig nem émelyegve egy cseppet sem. – Rosszabbat érdemelt volna!

Wynter szörnyetege meglehetősen elégedett volt ettől a megjegyzéstől. Bár úgy gondolt rá, mint Wynter körének tagjára, nem mehetett olyan messzire, hogy azt mondhassa, kedveli Caint, vagy érdekli a jóváhagyása. De szerette hallani a bókot egy ragadozótársától. Abban a pillanatban közel állt ahhoz, hogy elszundítson, megnyugodva most, hogy jól szórakozott.

– Az Aeonok még nem jöttek rá, hogy átok működik a földjükön – mondta. – Phineas szerint azt hiszik, hogy azért küzdenek a pusztulás ellen, mert csak sötét mágia képes hatni a sötét mágiára.

Cain felhorkant. – Tudják, hogy ez nem igaz! Egyszerűen csak nem akarják, hogy mások azt higgyék, hogy gyengék.

– Én is ezt gondoltam.

Miután végeztek a zuhanyozással, Cain kikapcsolta a vízsugarat, és kilépett a fülkéből. Miközben egy puha törölközőt tekert a lány köré, megkérdezte: – Mit nem mondasz el nekem?

Ó, rengeteg mindent. Semmit sem oszthatott meg vele. Egyet kivéve. – Van még valami.

– Micsoda?

– Morgó látta, hogy elraboltak. Kiderült, hogy nem értesítette a csapatomat, vagy bárki mást. Csak úgy besétált az ír kocsmába, mintha a világon semmi sem érdekelné.

Cain szeme kénkövesre sötétedett, miközben dühe szinte lüktetett a levegőben. Törülközőt csavart a csípője köré, és kisétált a fürdőszobából.

A nő követte, és figyelte, ahogy a férfi a belső telefonhoz megy.

Lekapta a falról, megnyomott rajta egy gombot, és így szólt: – Hozzátok Morgót a várba! Lehet, hogy még mindig a fönti ír kocsmában van. Ha nem, keressétek meg, amíg meg nem találjátok! Tudjátok, hova kell vinni!

Cain letette a telefont, düh kavargott benne. Ma este kétszer is eluralkodott rajta ez az érzelem, és nehezen tudta elengedni. Nem volt hozzászokva ahhoz, hogy ilyen mély, szélsőséges érzelmeket érezzen. Ettől ideges és feszült lett. Egyfolytában kúszó érzés söpört végig a bőrén. Ami ettől túl feszesnek tűnt.

Kurvára nem segített, hogy tudta, Wynter hazudik, amikor nem mondott semmit.

Összeszorította a fogait, és körözött a vállával. A lány felé fordulva azt tapasztalta, hogy az teljesen mozdulatlanul áll, és fürkészően figyeli őt. Odalépett hozzá, tekintetét az övébe fúrva, mintha láthatna valamit a szeme mélyén, ami választ adhatna neki.

– Amikor azt kérdeztem, mit nem mondasz el nekem, úgy értettem, hogy magadról. De ezt te is tudtad, nem igaz? – Lehajtotta az arcát az övéhez. – Engem nem lehet ilyen könnyen félrevezetni!

– Soha nem fogod elmondani, milyen csontvázak lapulnak a szekrényedben, Cain – mondta nyugodtan és ítélkezés nélkül. – Miért kellene mesélnem az enyémről?

Rendben, ebben igaza volt. Amit a férfinak szándékában állt figyelmen kívül hagyni azon az alapon, hogy nem tetszett neki. – Szeretnélek megismerni! Mindent tudni akarok rólad, amit csak tudni lehet! – Megkocogtatta a halántékát. – Tudni akarom, mi folyik itt fent! – Nem mintha meg tudta volna magyarázni, honnan eredt ez az őrült késztetés, hogy felfedezze minden porcikáját – kívül és belül.

– Szintúgy! Egy csónakban evezünk.

– Tényleg?

A lány oldalra billentette a fejét. – Nem gondolod?

– Nem, nem hiszem. Híres vagyok a féltékenységi problémáimról, bár valójában sosem voltam féltékeny Abelre – az a történet tiszta baromság volt. De nem szeretek osztozkodni. Nem azért, mert természetemnél fogva birtokló egyéniség vagyok. Egyszerűen csak önző vagyok. – Mindig is az volt. – Veled kapcsolatban azonban többről van szó, mint arról, hogy nem osztozom rajtad. Azt akarom, hogy annyira hozzám tartozz, hogy minden kibaszott gondolatod az enyém legyen!

Még azt sem tudta megmondani, hogy miért. Magának sem volt képes megmagyarázni, nemhogy a nőnek. Nem gondolta volna, hogy képes átélni a birtoklási vágynak ezt a mélységét és intenzitását. Nem volt biztos benne, hogy hogyan érez a tény iránt, hogy képes rá. – Hacsak nem mondhatod ugyanezt, nem, nem vagyunk egy csónakban!

A nő felsóhajtott, és egy olyan pillantást vetett rá, ami azt sugallta, hogy nem túl okos. – Cain, mit gondolsz, miért nem szidtalak még soha, amiért merészen és nyilvánosan kijelölöd, pusztán a tekinteteddel a területedet? Azt hitted, azért, mert egy puhány vagyok? Ha így van, akkor tévedsz! Azért nem zúgolódtam emiatt, mert tudom, hogy senki sem fog hozzád nyúlni, ha tudják, hogy viszonyod van valakivel – tisztában vannak vele, hogy ezt sértésnek vennéd mindkettőnk számára. Olyan sértésnek, amit te soha nem tűrnél el.

Cain érezte, hogy összeszűkül a szeme. Nem gondolta, hogy a nő bármilyen módon is puhány lenne – távolról sem. Azt feltételezte, hogy a nő úgy döntött, egyszerűen hagyja, hogy a viselkedése elszálljon a feje fölött. Valójában a kis boszorkánya pusztán azért hagyta annyiban, mert ez megfelelt neki.

– Soha nem mutattam nyílt területi igényt rád, mert tényleg azt várom, hogy egyszer majd bejelented, hogy rám untál, és készen állsz továbblépni – mondta. – Tényleg, jobb lenne, ha én vetnék véget ennek, mielőtt te tennéd – így sokkal kevésbé fog fájni az egész. De nem tettem. Folyton visszajövök ide. Vissza hozzád. Ennek mondania kellene valamit.

– Nem akarod, hogy vége legyen köztünk, a figyelmeztetéseim ellenére sem? Annak ellenére, amit hallottál vagy feltételeztél rólam?

– Nem, nem akarom, hogy vége legyen.

Sötét elégedettség költözött a csontjaiba. De... – Ezt nem kellett volna mondanod!

A nő szemöldöke összehúzódott. – Miért nem?

Mert a teremtménye – mivel túlságosan is tetszett neki a megjegyzése, és mivel a szörnyeteg arrogáns volt, úgy érezte, hogy ez természetes – ragaszkodni fog hozzá.

A válaszadástól az ajtón felhangzó kopogás mentette meg. Kinyitva az ajtót, az egyik segédjét találta ott, kezében egy táskával, amelyben Wynter holmijai voltak. Cain átadta Wynternek, és mindketten gyorsan felöltöztek. Miközben a nő éppen a nedves haját fésülte, Maxim telefonált a belső vonalon keresztül, hogy jelentse, Morgó őrizetben van.

Cain azzal a szándékkal fordult Wynterhez, hogy megkéri, várjon itt, de a nő megszólalt, mielőtt még kinyithatta volna a száját.

– Ott akarok lenni, amíg foglalkozol vele!

Erre Cain egész szervezete fellázadt. – Nem, Wynter, nem akarod!

A nő parancsolón felvonta a szemöldökét, levetve azt a könnyed színjátékot, amit eddig olyan jól előadott. – Ne mondd meg nekem, hogy mit akarok, vagy mit nem! Ne képzeld, hogy tudod, mit vagyok, és mit nem vagyok képes kezelni! Tisztában vagyok vele, hogy nem fogod egyszerűen csak felpofozni. Adtam valaha is okot arra, hogy azt hidd, meg akarok kímélni valakit, aki rosszat tett velem?

Távolról sem. A nő bosszúvágya ugyanolyan mély volt, mint az övé. – Akkor gyere! Nézd meg! Tudnod kell, mibe keveredsz, ha rólam van szó! Ha nem tetszik, amit látsz, nos, az érthető. De nem mész sehova, Wynter, úgyhogy ne fáradj azzal, hogy elfutsz! Csak visszarángatnálak.

– Ugye tudod, hogy nem egy baba vagy egy tárgy vagyok, amit úgy mozgathatsz, ahogy akarsz? Hogy van elmém és szabad akaratom, meg minden ilyesmi?

– Tisztában vagyok vele – kezdte, miközben elindultak a börtön felé. – Néha kényelmetlen, mert egyszerűbb lenne, ha én irányítanám minden mozdulatodat.

Wynter egy pillanatig csak bámult rá. – Ugye még csak nem is viccelsz?

– Nem. – A férfi egy bizonyos módon szerette a dolgokat, és ragaszkodott hozzá, hogy az így is legyen. De Wynter? Lehet, hogy a nő észszerűen engedelmesnek tűnt, de Cain hamar megtanulta, hogy a saját szabályait követi, és ő nem volt teljesen biztos benne, hogy mik azok. Gyakran hozott olyan döntéseket, amiket ő nem látott volna előre, vagy úgy reagált, ahogyan nem várta volna.

Néha úgy tűnt neki, mintha a lány egy úton járna. Mintha egy olyan célra összpontosítana, amit ő nem látott.

Végre a börtönbe vezető ajtóhoz érve, Cain kinyomta azt. Lementek a lépcsőn, lépteik enyhén visszhangoztak. Nem gyakran voltak itt foglyai, mert nem sűrűn fordult elő, hogy valaki ennyire fel merte volna dühíteni. Ami őszintén szólva, csalódást okozott a teremtményének, mert mérföldes szadista hajlamai voltak. Nem mintha Cain kritizálhatta volna.

Kiszúrva Maximot egy cella előtt álldogálva, Cain céltudatosan lépkedett végig a szűk folyosón Wynterrel az oldalán, a sarkuk súrolta a kőpadlót, miközben elhaladtak több kis cella és biztonsági gödör mellett.

A lámpásokban lévő gyertyák lángja megrebbent, árnyékot vetve a bőséges kínzószerkezetekre – szöges ágyak, kínpadok, vasszűzek. Voltak kínzóeszközök is, például szöges korbácsok és rozsdás kampók. Vas, kő és rozsda illata szőtte át az áporodott levegőt.

Cain vetett egy oldalpillantást Wynterre. A lány mindent magába szívott, de nem tűnt elszörnyedtnek vagy aggódónak. Ugyanakkor megint azt az átkozott pókerarcot viselte, így a férfinak fogalma sem volt arról, hogy mi járhat a fejében.

Maximhoz érve, Cain biccentett a segédnek, majd a cella felé fordult. Foglya mozdulatlanul állt, csuklóit hosszú láncok bilincselték össze, amelyek a cella repedezett, kőből készült falához voltak erősítve. A berserker magasra tartotta megfeszülő állát, de a szemében gyertyalángként pislákolt a félelem.

Cain kinyitotta a cella ajtaját, és besétált. – Nos, ez emlékeket idéz fel, nem igaz? Egyszer már jártál itt. Biztosítottál róla, hogy nem fogsz még egyszer rosszat tenni ellenem. És most mégis itt vagyunk.

Morgó ideges pillantást vetett Wynterre, aki a cellán kívül maradt. – Cain, nem tudom, mit mondott neked...

– De igen, tudod – mondta Cain. – Nagyon is tisztában vagy vele, hogy miért vagy itt. Amit igazán nehezen értek... az az, hogy miért hagytad figyelmen kívül, hogy valaki elvitte, ami az enyém. Lehet, hogy nem kedveled Wyntert, de tudod, hogy az enyém. Nem csak a szolgálatomban van, hanem a nő, akire igényt tartok.

– Tudtad, hogy több mint dühös lennék, hogy elvitték. Mégsem tettél semmit, hogy segíts neki. És senkit sem értesítettél arról, amit láttál. Miért akarnád, hogy dühös legyek, Morgó?

– Nem tudtam, hogy elrabolták. A fickó nem cipelte, vagy vonszolta. A nő mellette sétált, és nem kiáltott segítségért.

Düh száguldott végig Wynteren, és a végtagjaiba lőtt.

– Tudtad, hogy valami nincs rendben! Láttad, amikor a furgon padlójára dobott! Te pedig csak vigyorogtál, mint egy önelégült szarházi.

– Mosolyogtam. Csak egy mosoly volt – erősködött.

– Igen, mert te annyira a mosolygásról vagy ismert – morogta Maxim.

Cain tett egy lépést a berserker felé, aki becsukta a száját. – Mi nem tetszik nekem? Mondd meg!

Morgó nyelt egyet. – Hazugságok vagy kifogások.

– Hazugságok és kifogások. És mégis mindkettővel etettél, amikor legutóbb itt jártál. Most is ezt teszed, amikor már így is elég bajban vagy. – Cain oldalra döntötte a fejét. – Ez tényleg bölcs dolognak tűnik számodra?

Wynter majdnem megborzongott a minden egyes szótagon átszövődő fenyegetéstől. Az Ősije átkozottul ijesztő tudott lenni, amikor csak akart. Őszintén utálta volna, ha annak a szúrós, gyilkos tekintetnek a végére kerülne.

A szörnye immár teljesen éber volt, lebilincselte az előtte zajló akció, és szinte csorgott a nyála, miközben a berserker büntetésére várt.

– Mutass egy kis őszinteséget, Morgó! – mondta Cain. – Mutasd meg, hogy van benned némi önfenntartási érzék!

Morgó összeszorította a szemét. – Nem gondoltam, hogy igazán érdekel, ha eltűnik. Ő csak egy nő, aki az ágyadat melegíti.

– Már megint a hazugságok! Nem arra gondoltál, hogy érdekelne-e engem vagy sem. Arra gondoltál, hogy az eltűnése mennyire megfelelne neked és az üzletednek. Figyelmeztettelek, hogy ha bármi kellemetlenséget okozol Wynternek, vérrel fizetsz érte. Veszélyben volt, és semmit sem tettél. Ami még rosszabb, mintha megpróbáltad volna szabotálni az üzletét. Ezt magad is tudtad! De nem érdekelt. Nem így van?

Egy hosszú pillanat után Morgó bólintott. – I-igen. Tennem kellett volna valamit, hogy segítsek rajta, vagy elmondanom valakinek, amit láttam – ismerte be halkan. – Csendben maradni szar dolog volt.

– Wynter meg is halhatott volna az elrablói kezei között. Azt mondanám, hogy a „szar” abszolút alulértékelt kifejezés. Nem gondolod?

– De igen. – Morgó a nőre nézett, a homlokán már verejték gyöngyözött. – Sajnálom!

Wynter felhorkant magában. Ebben a bocsánatkérésben nem volt semmi igazi őszinteség. Csak erős félelem.

– Minden jót mondasz, Morgó. De nem tudom, hogy hiszek-e neked. – Cain egy pillantást vetett a segédjére. – Mi a helyzet veled, Maxim?

Összefont karokkal, a vízköpő így válaszolt: – Szerintem egyszerűen csak azt mondja, amit szerinte hallani akarsz.

Cain hümmögött. – Én is így gondolom.

Ahogy Wynter is.

– Igazából mindegy, hogy így vagy úgy – mondta Cain. – Mert a helyzet az, hogy... nem akarom hallani, hogy sajnálod, Morgó! Nem akarok őszinte beismerést hallani! Csak azt akarom hallani, ahogy sikítasz!

Morgó beszívta a levegőt, miközben a háta ívbe feszült. Aztán felsikoltott. Mintha tényleg sikoltott volna – a hang fájdalomtól és rémülettől csengett. Mintha valaki lehúzta volna a bőrt a csontjairól, és savat öntött volna a sebeire.

Atyaég!

Olyan erővel esett térdre, hogy Wynter meglepődött volna, ha nem töri össze a térdkalácsát. Még mindig vérfagyasztó jajveszékeléssel, megfeszült arccal roskadt össze. Őszintén szólva, még senkit sem látott ennyire kínlódni.

Wynter tudta, hogy Cain a fickó lelkét támadta meg. Jól tudta, milyen élvezetes tud lenni az érintése, amikor a lelkéért nyúl. Bár tudta, hogy szörnyű fájdalmat is tudna okozni neki, igazából csak most gondolta végig rendesen, hogy milyen intenzíven elviselhetetlen szenvedést okozhat bármilyen fájdalom, amit a férfi okoz.

Teljesen lezserül, Cain felemelte a kezét, és szorosan összezárta.

A sikolyok elhallgattak, és Morgó fuldokolni kezdett. Könnyes szemei tágra nyíltak, és felzihált. A torkát markolászta. Próbált levegőt venni.

Könyörgéssel a szemében meredt Cainre... a halhatatlan pedig kérlelhetetlenül viszonozta a bámulást – nem volt benne harag, semmi nyoma az indulatnak, semmi szikrája a bosszúságnak. És ettől az egész dolog sokkal nyugtalanítóbbá vált. Wynter mégsem érzett szánalmat a berserker iránt. A fickót sem érdekelte, mi történhetett volna vele, őt miért érdekelte volna hát, mi történik vele?

Végül Cain kibontotta a kezét. Morgó pedig köhögve és levegő után kapkodva a földre rogyott.

– El fog ájulni, ha továbbra is így lélegzik – mondta Maxim kissé szenvtelenül.

Cain összeszorította az ajkát. – Valószínűleg. – Összeszűkítette a szemét. – Nem mondom, hogy ne baszd el még egyszer így, Morgó. Nincs rá szükségem. Mert soha nem lesz rá esélyed, hogy megismételd a hibádat. Soha senki nem teszi, aki célba vesz valamit, ami az enyém. – Elutasítóan intett a kezével. – Dobjátok a kígyóverembe!

Fütyörészve, Maxim megszabadította Morgót a láncoktól, megmarkolta a berserker ingének hátulját, majd kirángatta a cellából, és végigvonszolta a folyosón.

Wynternek sikerült nem megfeszülnie, amikor Cain sötét tekintete rávillant. Nagyon mozdulatlan maradt, és kitartóan tartotta a férfi tekintetét. Soha nem engedte magát megfeledkezni arról, hogy egy csúcsragadozó társaságában van. De néha... néha nem emlékezett arra, hogy az, hogy a férfi hozzáférhetett a lelkéhez, azt jelentette, hogy nagyon is sebezhető vele szemben.

A férfi ajka megrándult. – Á, már megint ez a vadász tekintet – mondta, és szórakozás csipkézte a szavakat. – Rájöttem, hogy tetszik. – Odalépett, és egészen közel állt meg hozzá. – Soha nem bántanálak, szép boszorkány! – Kijózanodva hozzátette: – Mégis... sosem leszel teljesen biztonságban velem.

A lány nyelt egyet. – Nem tudom, hogy ez mit jelent. De azt tudom, hogy nem olyan valakit keresek, aki vattába csomagol, hogy biztonságban és védve tartson, szóval ez is megvan.

Ráadásul, mivel kevés dolog tudta őt igazán megölni, Wynter egy része perverz módon szeretett egy olyan lény közelében lenni, amely valódi veszélyt jelentett rá. Ettől sokkal élettelibbnek érezte magát. Ami valószínűleg kicsavarodott volt, de ez volt a helyzet. A pokolba is, mindketten ki voltak csavarodva, tényleg. Micsoda párost alkottak.

 

16

 

 

A házikó ritkán volt csendes. Különösen reggelente, amikor általában az otthoni boltjuk megnyitására készültek. De ma szabadnapjuk volt. És mivel Delilah a fürdőben volt, Hattie és Xavier vásárolni mentek, Anabel pedig bájitalokkal kísérletezett a hálószobájában, Wynter egyedül találta magát a konyhában, és... igen, a csend szinte kísérteties volt.

Mégis, valahogy jó volt az asztalnál ülni, teát inni, és egyedül lenni a gondolataival. Ezért összeszorult a szája, amikor halkan kopogtattak a bejárati ajtón.

Wynter ellökte magát az asztaltól, átment a nappalin, és kinyitotta az ajtót. Megfeszült, amikor megpillantotta a küszöbön álló megdöbbentően szép szőkeséget, egy női segéddel az oldalán. Mi a fene...?

Ishtar lágy, begyakorolt mosolyt villantott rá.

– Jó reggelt, remélem, nem zavarok meg semmit!

Wynter erősen kételte, hogy a nőt érdekelné, ha igen. A szavak udvariasak, de üresek voltak.

– Hivatalosan még sosem találkoztunk, nem igaz?

Vigyázva, hogy az arckifejezése semleges maradjon, Wynter azt mondta: – Nem, nem találkoztunk.

– Ishtar vagyok.

– Wynter.

Ishtar átkukucskált Wynter válla felett. – Remélem, nem áll szándékodban udvariatlanul a küszöbön hagyni engem!

Az Ősi be akart lépni az otthonába? Ugyanaz az Ősi, aki már többször is dühös pillantásokat villantott rá? Nem vicces, univerzum! Nem vicces!

Mivel képtelen volt elküldeni a nőt anélkül, hogy meg ne sértette volna, Wynter félreállt, és behívta őt.

Ishtar utasította a segédjét, hogy maradjon kint, majd lassan besétált az ajtón, és belépett a nappaliba. Egy cseppet sem lenyűgözve pillantott körbe. – Néha elfelejtem, milyen kicsik ezek a házak. Rémisztően kényelmetlen lehet, hogy ilyen kevés a hely. Nos, itt még egy macskát sem lehetne meglengetni.

Wynter tényleg nem akart sehol sem macskát lengetni, de mindegy is. A belső szörnyetege oldalra döntött fejjel tanulmányozta a látogatót. Nem akarta őt a birodalmában. Nem bízott benne Wynter közelében. De nyugodt maradt, nem érezte úgy, hogy a nő fizikai kárt akarna neki okozni. Legalábbis ma még nem.

– Hozhatok egy italt? Teát? Kávét? – Cianidot?

– Nem, köszönöm! – Ishtar óvatosan leült a fotelba, aggodalmasan összevonva a szemöldökét. – Hallottam a sikertelen emberrablási kísérletről. Elég felkavaró élmény lehetett számodra.

Wynter lesüllyedt a kanapéra. – Mondhatni. – Nem lenne igaz, de ki lehetett mondani.

– Ugye tudod, hogy az emberek továbbra is folyamatosan jönnek majd az Aeonok nevében? Ez véget nem érő lesz. Tisztában vagyok vele, hogy Cain és a többi Ősi úgy véli, hogy végül az egyik Aeon is ide fog jönni. Én inkább azon a véleményen vagyok, hogy továbbra is másokat fognak küldeni a piszkos munka elvégzésére. De ha mégis idejönnek, akkor fel kell készülnöd arra, ami ekkor fog következni.

– Ez mit jelent?

Ishtar kisimított egy nem létező ráncot hosszú, leomló szoknyájából. – Tudom, hogy viszonyod van Cainnel. Értem, miért vonzódsz hozzá egy olyan időszakban, amikor az életed ilyen veszélyben van. Elvégre ő több, mint ellenfél azoknak, akik ártani akarnak neked. – Szünetet tartott. – Ez az első alkalom, hogy van valamink, amit akarnak. És így most először vagyunk olyan helyzetben, hogy alkudozhatunk velük azért, amit akarunk. Ezt nem tudom részletezni. A többi Ősi teljes támogatása nélkül nem, és ők ezt soha nem adnák meg nekem. Amit mondani akarok... az az, hogy készülj fel arra, amit árulásnak fogsz érezni.

Wynter belseje görcsbe rándult. – Árulás?

– Biztos vagyok benne, hogy könnyű elhinni, hogy fontos vagy Cainnek. Jól el tudja hitetni ezt egy nővel – ezt tapasztalatból tudom. Mesteri manipulátor, amit be kell vallanom, csodálok. A körülötte lévő emberek, akik hasznára vannak... csupán bábuk a sakktábláján. Oda mozgatja őket, ahová akarja. Minden egyes lépése begyakorolt. Ravasz. Kiszámított.

– És te... téged szeretne a közelében tartani, mert te talán elhozod neki, amit akar. Így aztán téged is a táblájára helyezett. Ha az Aeonok cserébe érted felajánlják neki, amit keres, meg fogja tenni ezt a cserét.

Wynter alig tudta megakadályozni, hogy ne szűküljön össze a szeme. Cain jó volt a manipulációban? Úgy vélte, igen. Úgy használná az embereket, ahogy neki tetszik? Kétségtelenül, hiszen nem sokakat tartott fontosnak. De vajon elcserélné-e Wyntert valamire, amit akart? Ezt nem tudta. Azt viszont tudta, hogy egy pillanatig sem bízhatott ennek a nőnek a szándékaiban.

Periférikus látásával Wynter érzékelte, hogy Delilah csendben leereszkedik a lépcsőn, de nem nézett felé.

– Miért mondod ezt el nekem? – kérdezte Ishtartól.

– Mint mondtam, tapasztalatból tudom, milyen jól el tudja hitetni egy nővel, hogy jelent neki valamit. Én bevettem. Bárcsak figyelmeztetett volna valaki, hogy legyek résen! Akkor készen álltam volna arra a pillanatra, amikor teljesen leszedett a sakktáblájáról. Ez a helyzet Cainnel. Folyamatosan lecseréli a bábuit, mert olyan gyorsan megunja őket. – Elhallgatott az emeleti dörrenéstől.

Wynter felsóhajtott magában. Anabel és a kibaszott kísérletei. Wynter csak remélte, hogy a nő nem gyújtotta fel magát megint.

– Minden új játszma új bábukkal jár – folytatta Ishtar. – Most éppen az Aeonokkal játszik. Akár tetszik, akár nem, most te vagy az egyik kulcsfigura a tábláján. De amint betöltötted a célodat, téged is el fog róla távolítani.

Nagyon is valószínű. Wynter nem ringatta magát abban a hitben, hogy fontos lenne Cainnek. A férfi birtokló volt vele kapcsolatban, és úgy tűnt, szándékában áll megtartani, de ebből nem következett automatikusan, hogy mélyebb érzelmeket is érez iránta. Soha nem engedte meg magának, hogy másként gondolja.

Mégsem volt meggyőződve arról, hogy a férfi ilyen érzéketlenül félreállítaná. Vagy talán egyszerűen csak nem akart belegondolni.

– Tényleg azt hiszed, hogy át fog adni az Aeonoknak, ha megfelelő ajánlatot tesznek neki?

Ishtar együttérző mosollyal nézett rá. – Drága leányzó, csőlátása van, ami ezt a bizonyos ügyet illeti. Mindannyiunkat elárultak, de Caint egész életében meg is fosztották valamitől. Valakitől, mondhatnám úgy is. Egy évezreden át minden figyelmét arra összpontosította, hogy visszaszerezze azt, amit soha nem lett volna szabad elvenni tőle. Mióta is ismer téged? Néhány hete? Gondolod, hogy tényleg visszautasítaná a lehetőséget, hogy megszerezze, amit oly régóta keresett, csak azért, hogy garantálja a biztonságodat? Különösen, hogy halandó vagy, és amúgy is hamarosan meghalsz?

– Mit javasolsz, mit tegyek?

– Igazából semmit sem tehetsz. Cain nem fog teret adni neked. Nem fog a sakktáblájának egy másik mezőjére helyezni, amíg nem áll rá készen. És nincs rá mód, hogy ne cseréljen el téged, ha alkalom adódik rá. Nem lenne módod arra, hogy harcolj ellene.

– A többi Ősi közül senki – még én sem – nem kívánna szembe szállni vele, hogy segítsen neked. Azt akarjuk, hogy megkapja, amit keres. Seth azonban... Seth talán segítene neked. Neki jó szíve van, nem úgy, mint nekünk. Együtt érezne a helyzeteddel. Ő az egyetlen személy is, akit Cain nem bántana, így ha Seth menedéket adna neked a várában, kiszabadulnál Cain karmaiból.

Szóval azt akarta, hogy Wynter állítsa szembe egyik testvért a másikkal? Erről volt szó? Vagy egyszerűen csak arról volt szó, hogy Ishtar távol akarta tartani őt Caintől, és úgy gondolta, hogy Seth az egyetlen, aki vérontás nélkül távol tudja tartani őket egymástól?

Uhh, Wynternek nem volt türelme ehhez. Úgy döntött, hogy a legjobb módja annak, hogy távozásra bírja az Ősit, ha hagyja, hogy azt higgye, ez az „előadás”, amit játszott, bevált, ezért Wynter azt mondta: – Azt hiszem, egy próbát megér.

Ishtar szemében nagyon rövid ideig diadal villant fel. Majd ismét szelíd mosolyt villantott Wynterre. – Csak annyit tehetsz, hogy megpróbálod. És meg is kell próbálnod. Az életedről van szó. Tudom, hogy Caint szerződés köti, hogy nem ad fel senkinek, aki esetleg érted jön, de vannak kiskapuk. Mindössze annyit kellene tennie, hogy visszaadja a lelkedhez fűződő jogokat, és már nem lenne köteles semmit sem tenni a védelmed érdekében. Addig azonban valóban vigyázni fog rád. De csak azért, mert hasznára vagy.

Talán igen, talán nem. De mivel túl akart lenni ezen a beszélgetésen, Wynter tovább játszotta az összetört nő szerepét. – Olyan nehéz elfogadni, hogy ennyire átvert. Annyi édes dolgot mondott. És mindig ragaszkodott hozzá, hogy éjjelente az ágyában aludjak.

Az utóbbi megjegyzésre keménység csúszott Ishtar arcára, de gyorsan elolvadt. – Hát persze, hogy így volt. Ahogy mondtam, a közelében szeretne tartani.

Wynter felnyögött. – Olyan ostobának érzem magam!

– Nem vagy ostoba, kedves leány! Ő egyszerűen csak egy nagyon ügyes hazudozó, aki jól olvas az emberekben. Megérzi, hogy mit kell hallaniuk, és pontosan azokat a dolgokat mondja nekik. – Látszólag elégedetten, hogy elvégezte a munkáját, Ishtar felállt. – Most mennem kell. Biztos vagyok benne, hogy találkozunk a ma esti ünnepségen. Érezd jól magad! És sok szerencsét Sethhez! Ha valaki meg tud védeni téged Caintől, az ő. – Az Ősi ezután kisuhant a házikóból.

Delilah belépett a nappali ajtaján. – Mi a fene volt ez?

– Valamiféle színjáték – válaszolta Wynter. – Hogy igazat mond-e arról, hogy Cain hajlandó lesz átadni az Aeonoknak egy későbbi időpontban, nem tudom. De nem azért jött ide, mert aggódik értem, szóval, mi másért mondhatta mindezt nekem?

Delilah az ajtófélfának dőlt. – Hogy megingassa a Cainbe vetett hitedet? Hogy elhatárolódj tőle?

– De mégis miért? Tudom, hogy Caint akarja, de nem tekinthet igazi fenyegetésnek. Egy egyszerű halandónak lát engem – gyengének, naivnak, könnyen manipulálhatónak. Semmire sem tartja a halandókat.

– Pontosan. Számára egy senki vagy. És mégis, Cain a tiéd, nem az övé. Ez szúrja az egóját. Minden arról szól, ő hogyan érzi magát.

– Gondolom. Mégis, nem áll ez össze nekem. Úgy értem, rengeteg energiát fektetett abba, hogy elhitesse velem, Cain egy nap el fog árulni. Miért figyelmeztetne, amikor biztosan mulatságosnak találná, hogy kijátszanak engem? Miért rövidítené meg a szórakozását? Miért nem várja meg inkább azt a napot, amikor a saját szememmel láthatom, hogy semmit sem jelentek Cainnek, hogy ő nevetgélhessen a számlámra?

Delilah a homlokát ráncolta. – Talán tévedsz, amikor azt hiszed, hogy nem lát benned fenyegetést. Valami a Cainnel való kapcsolatodban eléggé felkavarta ahhoz, hogy arra inspirálja az öntelt seggét, hogy eljöjjön egészen idáig, és elvesse a bizalmatlanság magvait. – Szünetet tartott. – Szólsz Cainnek a nő rögtönzött látogatásáról?

– Valószínűleg nem. Nem tetszene neki. Nem akarom, hogy az Ősiek egymással vitatkozzanak egy olyan időpontban, amikor esetleg megérkezhetnek az ellenségeik.

– Nem akarod megkérdezni Caint erről? Nem akarod megtudni, hogy esetleg mégis csak van valami, amit felajánlanak cserébe neki?

– Gondolod, hogy tényleg nyíltan beszélne róla, ha lenne?

– Azt hiszem, nem, de érdemes megkérdezni. Tudnunk kell, Wyn! Biztosnak kell lennünk benne, hogy ezek az emberek valóban biztonságban fognak tartani téged!

Wynter előrehajolt a székében. – Most azt gondolod, hogy talán jó lenne, ha csak úgy lelépnénk.

– Igen, így van.

– Talán ez volt a szándéka. Talán ez volt a célja a kis látogatásának.

Delilah hunyorgott. – Huh. Előfordulhat.

– Nézd, nem fogok vak pánikban elrohanni innen. Amennyire tudjuk, az Aeonok emberei figyelik az Ördög Bölcsőjét. Ha azt érzem – vagy kapok egy túlvilági figyelmeztetést –, hogy el kell mennünk, akkor azt fogjuk tenni. Jelenleg nem érzem ezt. És azt is figyelembe kell vennem, hogy Ishtar egyszerűen csak elmejátékot űzhetett.

– Megbízol Cainben, hogy meg fog védeni?

– Mindenáron? Nem. Abban sem bízom, hogy az Ősiek közül bárki is így tenne. De nagy az esélye, hogy támogatni fognak, még akkor is, ha ezzel csak az Aeonokat akarnák felbosszantani.

– És ha nem támogatnak?

Wynter érezte, hogy megkeményedik az arca. – Olyan pusztítást fogok végezni, amilyet még soha nem tapasztaltak.

 

*

 

Oké, erre nem számított, amikor besétált az arénába. Az embereket nem a nézőtérre terelték be. A porondra irányították őket, amelyet rögtönzött játéktérré alakítottak át. Voltak blackjack-asztalok, rulettkerekek, kocka-asztalok és elkerített póker-játékok. Emellett számos bódé volt szétszórva, ahol olyan karneváli játékokat kínáltak, mint karikadobálás, kosárlabda, labdát a vödörbe dobni, valamint konzervdoboz-torony ledöntés labdával. Ismét felállították a küzdőteret, a körülötte lévők pedig fogadásokat kötöttek, miközben a téren mások fej-fej mellett haladtak.

A kombinációnak furcsának kellett volna lennie, de működött. Mindenki számára volt valami.

Hattie izgatottan pillantott körbe. – Már csak a férfi rúdtáncosok hiányoznak. Az tenné teljessé az estémet.

Xavier felnevetett. – Nem hiszem, hogy George-nak tetszene, ha látná, ahogy más férfiakkal bámulsz. De hé, úgy tűnik, lesz valami Vegas-szerű show, miután mindenki evett, szóval talán lesz néhány férfi sztriptíztáncos.

– Nem kell sokáig maradnunk, ugye? – Anabel erősen az oldalához szorította a karját. – Elég rossz, hogy a hely tele van emberekkel. A sok nyuszi miatt nehéz úgy lépni, hogy ne tapossak össze valamit. És miért van rajtuk cilinder? Ez egyszerűen furcsa!

Wynter sóhajtva fordult felé. – Látod, ezért kérjük, hogy ne kísérletezz magadon. Nincsenek nyuszik. Vagy cilinderek. Már megint hallucinálsz.

Anabel homlokán egy barázda képződött. – De olyan valódinak tűnnek. Biztos vagy benne?

– Annyira biztos, mint amennyire abban voltam, hogy Bruce Willis nem lógott korábban a házikónkban, és nem beszélgetett veled a gyógynövényekről, annak ellenére, hogy ragaszkodtál hozzá. – Furcsa egy fél óra volt.

– Olyan valóságosnak tűnt. – Anabel a csupasz karját nézte. – Akárcsak ez az ocsmány kiütés.

– Ó, nem, ez valódi.

A lány toppantott a lábával. – A fenébe!

Delilah gyengéden a szőkébe könyökölt. – Hé, a jó hír az, hogy szerintem Diego ma este nem akar majd hozzád érni.

Anabel felderült. – Ez egy jó érv. Biztos, hogy teret ad nekem. – A lány szeme elgondolkodva összeszűkült. – Valójában... – Kísérletképen elköhintette magát, elég hangosan ahhoz, hogy néhány ember megforduljon. Az arcát, nyakát és karját borító kiütést kiszúrva érthető módon elhátráltak egy lépést. Sok természetfeletti immunis volt a vírusokra, de nem mindenki.

Anabel tovább köhögött és szipogott, láthatóan örülve, hogy a tömeg Vörös-tengerként vált szét. – Tényleg gyakrabban kellene ezt csinálnom. El sem hiszem, hogy nem jutott eszembe korábban!

Delilah elfintorodott. – Szívesen néznél ki förtelmesen, csak hogy az emberek messzire elkerüljenek?

Anabel szipogott. – Veled ellentétben engem nem érdekel, mit gondolnak mások a külsőmről. Elutasítom a hiúság minden formáját.

Wynter felsóhajtott. – Ha meggyőzöd az embereket, hogy kiütéseid vannak, akkor aggódni fognak, hogy ez fertőző, és akkor nem jönnek többé a boltunkba.

Anabel egy hosszú pillanatig nézett rá. – Xaviernek igaza van, tényleg elhatároztad, hogy túlságosan a logikára koncentrálsz.

Rámosolygott a szőkére. – Köszönöm!

Anabel oldalra nézett, a szája felfelé görbült. – Á, ez aranyos.

– Micsoda? – kérdezte.

– A póni.

Megköszörülte a torkát. – Nem igazi.

– A francba!

– Ó, látom George-ot! – Hattie előhúzott a táskájából egy kis szórófejes flakont, a szájába spriccelt egy keveset a tartalmából, majd visszadobta a flakont a táskába. – Majd később találkozunk! – És elment.

Xavier megdörzsölte a kezét. – Rendben, menjünk, költsük el a pénzünket!

Asztaltól asztalig és bódétól bódéig vándorolva nagyjából pontosan ezt tették. Végül eljutottak a küzdőtérig, ahol sikerült visszanyerniük az elvesztett pénz nagy részét, mivel elég jól meg tudták jósolni, melyik harcos fog győzni.

Egyszer csak kezek szorultak Wynter csípőjére, és egy száj súrolta a halántékát. – Gondoltam, hogy itt talállak, kis boszorkány!

A lány elmosolyodott, a teste a legjobb helyeken élénkült fel. Bár az Ishtarral folytatott korábbi beszélgetése kétségekkel töltötte el, Wynter úgy döntött, hogy lerázza azokat. A férfi nem adott semmilyen okot arra, hogy azt higgye, kihasználja őt, ő pedig nem fogja hagyni, hogy Ishtar megmérgezze, amijük van, hacsak, vagy amíg bizonyíték nem kerül elő az ilyen állításra.

– Azt hittem, a többi Ősivel pókerezel, vagy ilyesmi.

– Egy játék elég volt. – Cain hümmögött. – Micsoda látvány!

Wynter rájött, hogy a férfi a dekoltázsát nézi, és a szemét forgatta. Tipikus pasas!

Cain megcsípte a nő fülcimpáját. – Most eszembe jut, amikor a farkamat a melleid közé nyomtam, amíg el nem élveztem rajtuk – suttogta.

A lány nyelt egyet az emléktől, a hormonjai felpezsdültek. – Aljas vagy, hogy ezt csinálod itt velem!

A férfi gonosz kuncogást adott ki, és a nő dereka köré fonta a karját, majd az oldala mellé lépett. – Kire tetted a pénzed?

– A lamiára. És örülök neki. Teljesen feltörli a padlót a vámpírral. – A lamia továbbra is pontosan ezt tette, és a győzelem nagyon hamar az övé lett. Kiosztották a közönség nyereményeit. Wynter elégedetten vette át a sajátját, és zsebre vágta a pénzt.

Éppen ekkor egy másik Ősi lépett hozzájuk, és bólintott. – Cain, Wynter!

– Szia, Azazel! – üdvözölte egyszerűen.

A férfi tekintete Anabelre siklott, és összehúzódott a szemöldöke. – Mi ez a kiütés?

– Allergiás vagyok a tömegre. – A szőke oldalra billentette a fejét. – Miért van rajtad bádogkalap?

Xavier a lányhoz hajolt. – Nem igazi – mormogta.

A lány lehunyta a szemét. – A fenébe!

Delilah kuncogva meglökte Wyntert. – Nézd Hattie-t, ahogy George seggét bámulja, miközben az karikákat dobál az üvegekre. Nem tudom, mit gondoljak arról, hogy a szexuális élete jelenleg jobb, mint az enyém.

– És az enyémtől is – tette hozzá Xavier.

– Csak azért, mert elszántad magad arra, hogy harcolj Elias és a barátja ellen – mutatott rá Delilah. – Egy édeshármas biztosan feldobná a dolgokat.

Xavier összehúzta a szemét. – Te is ugyanolyan jól tudod, mint én, hogy Elias csak szórakozik velem!

– Ez nem jelenti azt, hogy nem dugna meg téged szívesen.

Anabel arca megenyhült, tekintete a vállán landolt. – Ó, milyen gyönyörű! Imádom a pillangókat! – Halk, értelmetlen hangokat kezdett kiadni a repülő rovarnak, amit csak ő láthatott. De aztán a szemöldöke összerándult, és felnézett Xavierre. – Nem igazi, ugye?

– Ó, dehogynem, ez valódi – biztosította a férfi.

Anabelből megkönnyebbült sóhaj csúszott ki, és ragyogóan elmosolyodott. – Remek! Egy pillanatra már aggódtam, hogy kínos helyzetbe hozom magam, miközben a levegőbe gügyögök. – Megrázta a fejét, mintha ostoba lett volna, hogy kételkedett a szemében, és visszatért a nem létező pillangónak adott szerenádhoz.

Wynter kemény pillantást vetett Xavierre, de mielőtt megparancsolhatta volna a hazug fattyúnak, hogy mondja el Anabelnek az igazat, Delilah Wynterhez hajolt, és odasúgta: – Meg kell leckéztetnünk, különben nem fog felhagyni a gondatlan kóstolgatással!

Ez eléggé igaz volt.

Azazel Wynter felé fordult. – Mi történik? – kérdezte halkan, és röviden Anabelre pillantott, aki a vállára tette az ujjait, és megpróbálta rávenni a „pillangót”, hogy a kezére sétáljon.

– Kísérletezik magán a bájitalaival – magyarázta Wynter halkan. – Gyakran vannak átmeneti utóhatások. Ezért a kiütések és a hallucinációk.

– És az idegesség az emberek közelében?

– Nem, ő mindig ilyen. – Wynter szemeket érezve magán, felnézett, hogy lássa, Ishtar bámulja őt. Az Ősi láthatóan zavartan, róla Cainre nézett. Wynter megvonta a vállát egy „egyszerűen gyenge vagyok, ami őt illeti” gesztussal. Jobb volt fenntartani a naiv színjátékot.

Cain megszorította a csípőjét. – Most pedig elmegyünk!

A lány a homlokát ráncolta. – Tényleg? De most jön az előadás. És a szokásos lakoma.

– Tudom! – Megfogta a lány kezét. – Megetetlek a várban, és gondoskodom a szórakoztatásodról. – Megnyalta a Wynter tenyerén lévő jelet.

A nő lélegzete elakadt a torkában, amikor a láthatatlan nyelv végigsöpört a redői között. – Fattyú!

A férfi tekintetét egyszerre világította meg a humor és a szükség.

– Elélveztethetlek ezek előtt az emberek előtt, ha szeretnéd. – Nyelvével a lány tenyerének közepébe szúrt.

A nő megrándult, úgy érezve, mintha az említett nyelv a puncijába mélyedt volna. – Nem, rohadtul nem tennéd!

– Akkor jobb, ha velem jössz, nem igaz?

Anabel felkapta a fejét, és szomorúan felsóhajtott. – Á, elment. – A tekintete egyik emberről a másikra vándorolt, szemügyre véve az arckifejezésüket. Bármit is látott, elsötétült az arca. A mellette álló férfi felé pördült.

– Xavier!

A férfi a hasát fogta a röhögéstől.