9.-10. Fejezet

 

9

 

 

Döbbenet. Olyan érzés volt, amit Cain igazán régóta nem érzett. Valójában olyan régóta, hogy szinte fel sem ismerte az érzést, amikor belé hasított.

Egy ezredmásodpercig sem gondolt volna arra, hogy Wynter lehet a felelős az Aeonban jelenleg zajló faszságért. Még abban sem volt biztos, hogy tényleg történik ott valami.

Cain azon kapta magát, hogy ismét a nőre bámul, és elismerte magának, hogy őszintén alábecsülte őt. Ó, tudta, hogy erős. Tudta, hogy lényegében egy alfa, aki csak játszotta az omegát. De azt nem gondolta volna, hogy ekkora hatalommal bír. Senki sem gondolná, ha ránézne.

Seth megdörzsölte a fejét. – Ne értsd félre, Wynter, de hogyan fertőzhette meg egyetlen kis boszorkány így az egész területet?

– Nem megfertőztem, hanem megátkoztam – mondta a lány. – Az átkot persze vissza lehet csinálni. De a módszerek nagyon bonyolultak. Nem lehet visszacsinálni egyet sem úgy, hogy egyszerűen csak küzdesz az eredmények ellen. Aeon népe kétségtelenül azért próbál megküzdeni a romlással, mert még nem ismerte fel a probléma gyökerét. Ezért olyan sikeresek gyakran az átkok – az emberek nem mindig gyanakodnak azonnal, hogy ezzel van dolguk, és ezért nem a megfelelő lépéseket teszik az ellene való fellépésre.

Egyszerűnek hangoztatta az egészet. Mintha a védett föld megátkozása elég egyszerű lenne. Nem volt az. Egyáltalán nem. Ugyanakkor viszont talán nem is volt olyan nehéz azoknak, akik sötét mágiával rendelkeztek.

Cain lebiggyesztette a száját. – Tehát amint Aeon lakói rájönnek, hogy ez egy átok, és úgy is kezelik, képesek lesznek visszacsinálni?

A nő bólintott.

– És ahhoz, hogy visszacsinálják, véget kell vetniük az életednek, igaz? – kérdezte Azazel. – Pusztulást akartál okozni, és így csak a saját pusztulásoddal lehet visszacsinálni. Ezért van az, hogy a boszorkányok ritkán mondanak ilyen átkot, ahogy hallottam.

– Az árat gyakran túl magasnak tartják, igen – mondta a lány.

– Nem mintha ítélkeznék, mert szerintem ez az egész kibaszottul zseniális – folytatta Azazel –, de miért kellett ilyen mértékben megtorolni? Tudom, hogy lényegében minden szinten elárultak téged, de hogy kész vagy meghalni csak azért, hogy bosszút állj...

A lány szeme elhomályosult, de aztán az arckifejezése zárkózottá vált... mintha megszakított volna minden kapcsolatot, amit a magán végiggördülő érzelmekkel kapcsolatban érzett. – Amikor gyerek voltam, száműzték az anyámat. Legalábbis azt hittem, egészen addig a napig, amíg ugyanezt nem tették velem, és rá nem jöttem, hogy meghalt.

– Miért száműzték őt? – kérdezte Seth.

A nő összekulcsolta az ujjait. – Meghaltam. Aztán visszatértem. Az Aeonok nem nézik jó szemmel a tiltott mágia használatát.

Azazel a csípőjével a falnak dőlt. – Hogyan haltál meg?

Lenézett, a nyelve az arca belsejét bökdöste. – Amikor tízéves voltam, két tizenéves fiú becsalt az erdőbe, ahol aztán megbénítottak mágiával, hogy egy kis szadista szórakozásban legyen részük. Lehúgyoztak. Beleköptek a szemembe. Éles kis köveket dugtak az orromba. Megpróbáltak földbe fojtani. Többször megszúrtak. Megégették a talpamat varázslattal. Átvágták a torkomat, de aztán, megunva a várakozást, hogy meghaljak, a torkom oldalába döfték a kést.

Cain a fogait csikorgatta, miközben düh lobbant benne. A nő olyan tárgyilagosan mesélte el az esetet, de a szavaiból áradt az akkoriban érzett tehetetlenség. Volt benne tiszta ragadozói düh is – finom volt, de hallotta. Ahogy a teremtménye is, amely ebben a pillanatban teljesen el volt ragadtatva a lánytól.

Nyelt egyet. – Mindent éreztem, de képtelen voltam megmozdulni. Nem tudtam sikítani. Nem tudtam segítségért kiáltani. Így, hogy az erő ismét megbénított, a „száműzetést” sokkal rosszabbá tette. Különösen, hogy az őrző fel akart darabolni a fiúk dühös családjai nevében, akik ki lettek végezve azután, amit velem tettek – ó, és ki akarta vájni az egyik szememet, hogy megkapják emlékbe. Egyszerűen fogalmazva, vak düh öntött el.

– Bárki így lett volna vele. – Cain odalépett mellé, képtelen volt mást tenni, amikor olyan nagyon magányosnak tűnt. – Nyugodtan következtethetünk arra, hogy az Aeonok úgy vélik, te állsz a pusztulás mögött, és arra akarnak kényszeríteni, hogy helyrehozd. Valószínűleg először nem is gyanakodtak rád, mivel ez kezdetben nem tűnhetett mágikus támadásnak. De amikor a fertőzés természetellenesen tovább terjedt, kétségtelenül arra a következtetésre jutottak, hogy bizonyára te okoztad, és most azt akarják, hogy oldd fel azt, amiről azt fogják hinni, hogy egy varázslat.

– Ez megmagyarázná, hogy miért váltottak át a holtan akarásodról az élve akarásra – mondta Seth a lánynak.

Wynter összevonta a szemöldökét. – Nem kérdezted meg a fejvadászokat?

– De igen – mondta Seth. – Nem tudják, miért akarnak téged az Aeonok.

Alaposan szemügyre vette Caint. – Lehetséges, hogy még több vadász jön majd értem.

– Nem valószínű, mivel ragaszkodtam hozzá, hogy hozzák nyilvánosságra, hogy a szolgálatomban állsz – az emberek meglehetősen vonakodnak bántani egy Ősi tulajdonát. Ez halálos ítélet.

– Bár kétlem, hogy ez meggátolná Aeon lakóit abban, hogy értem jöjjenek – az Aeonok parancsára fognak cselekedni; nem mernék figyelmen kívül hagyni az említett parancsokat. A pokolba is, még az is lehet, hogy maguk az Aeonok jönnek látogatóba. Ha nem vagy hajlandó szembeszállni velük, hogy megvédj engem, azt meg tudom érteni, de akkor el kell mennem!

A nő nem fog elmenni sehová. A teremtménye sosem engedné, még ha Cain meg is tenné. Közelebb húzta az arcát az övéhez. – Mondtam, hogy nem mondok le rólad! Komolyan gondoltam!

– De beszélhetsz a többi Ősi nevében is, amikor ezt mondod?

– Ó, ők nem fognak az Aeonoknak semmilyen szívességet tenni. Még nálad is jobban utáljuk őket. Az Aeonok tudják ezt. Szóval kétlem, hogy személyesen jönnének érted. Legalábbis kezdetben nem. De talán küldhetnek képviselőket.

Cain szünetet tartott, és egy pillanatig a nő arcát tanulmányozta. – Látom, szkeptikus vagy, hogy megvédünk téged. Megértem, hogy miért. Őszinte leszek, ez nem csak rólad vagy a szóbeli szerződésünkről szól. A tény az... semmi sem okozna nagyobb örömet nekem és a többi Ősinek, mint hogy Aeon lakhatatlanná váljon. Valaha az volt az otthonunk, és ugyanúgy száműztek minket, ahogy téged is. Amíg életben vagy, addig továbbra is pusztulni fog a földjük, a népük pedig továbbra is meg fog betegedni. Már csak ezek miatt sem hagyjuk, hogy bántsanak téged.

A nő a férfiról Sethre és Azazelre pillantott. – Ti is mind bosszút akartok állni.

Cain bólintott. – És együtt meg is fogjuk tenni.

– Egy kérdés – fordult hozzá Azazel, és felemelte az ujját. – Az átok csak a város felszínére lesz hatással?

– Nem tudom biztosan megmondani, de lehetséges, hogy a lenti város is szenvedni fog.

Vigyor terült szét Azazel arcán. – A legjobb hír, amit hosszú ideje hallottam! A többi Ősi ugyanilyen örömmel fogja hallani.

Ők négyen még beszélgettek egy darabig, de aztán, egy olyan pillantást vetve Cainre, amely azt sugallta, hogy valamikor még visszatérnek arra, amiért eredetileg a várba jött, Wynter távozott.

Amikor a társalgó ajtaja becsukódott mögötte, Azazel elmosolyodott. – Tetszik ez a lány.

– Tetszik, amit Aeonnal tett – javította ki Seth.

– Ugyanaz. – Azazel megrázta a fejét. – Tényleg fogalma sincs róla, milyen értékes számunkra. Most először van valamink, amit az Aeonok akarnak. Van módunk arra, hogy idecsalogassuk őket; van módunk arra, hogy magunkhoz rángassuk és megölhessük őket.

Cain bólintott. – És ezzel végre elpusztítjuk a ketrecünket.

– El kell mondanunk a többieknek – mondta Seth.

– Igen. – Cain tehát a várba hívta őket, és hamarosan minden Ősi a társalgóban terpeszkedett. Mindannyiukat tájékoztatta, és figyelte, ahogy felélénkültek az unalomból.

Dantalion vigyorogva mondta: – Tudjátok, mit szeretek ebben a legjobban? Az, hogy az Aeonok ezt maguknak köszönhetik. Ők száműzték őt. Ők küldtek vadászokat utána. Ők hajtották ide, ezüsttálcán tálalva nekünk a szabadságunk kulcsát.

– Ó, az irónia. – Lilith szája felfelé görbült. – Majdnem olyan érzés, mintha a sors vagy valami felsőbb hatalom keze lenne ebben, nem igaz?

– Vagy ez valamiféle trükk – mondta Ishtar csípős hangon. – Lehet, hogy nekik dolgozik. Lehet, hogy kém.

Lilith a homlokát ráncolta. – Ennek semmi értelme!

– Évekig élt Aeonban; az embereik közé tartozott – mondta Ishtar. – Még mindig lehet, hogy közülük való.

Seth megrázta a fejét. – Éreztem a gyűlöletét az ott lakók iránt. Szinte zúgott a levegőben. Ráadásul az Aeonok már régen nem próbálnak kémeket telepíteni ide. Belefáradtak abba, hogy mindig kiszimatoljuk őket, és darabokban küldjük vissza a holttesteket – utálták, hogy nekünk adják ezeket a győzelmeket. Wynter nem kém.

– Nem, nem az – mondta Cain. – Ő olyasvalaki, akit mindenáron meg kell védeni – az ő érdekében, és a miénkért is.

Dantalion bólintott, majd tekintetét a duzzogó kinézetű Ishtarra irányította. – Ha az egód annyira törékeny, hogy nem tudod rávenni magad, hogy megvédj egy nőt, akit Cain megdugott, akkor legalább tartsd távol tőle magad!

Ishtar arca lángba borult. – Azt mondtam, hogy bántani fogom? Nem. Csupán azt mondtam, hogy kém lehet. Nem bízom benne.

– Nem akarsz megbízni benne – javította ki Azazel. – Azt akarod, hogy gonosztevő legyen, hogy igazold az ellenszenvedet iránta. Rendben. De hagyd őt békén!

Ishtar ingerült pillantást vetett Cainre. – A helyedben én nem feküdnék le többet vele. Ezzel csak meg fogod bántani, és nincs szükségünk arra, hogy a „szabadságunk kulcsa”, ahogy Dantalion nevezte, ellenünk forduljon.

Cain majdnem a szemét forgatta. – Ezt meg fogom jegyezni!

Egyáltalán nem állt szándékában távol tartani a kezét Wyntertől. A teremtménye tiltakozna, ha így tenne. Jelenleg úgy tekintett rá, mint valamire, ami a tulajdonában van – hogy ez meddig fog tartani, abban Cain nem volt biztos. Valószínűleg csak néhány napig. Legfeljebb egy hétig, mert a szörnyeteg nem értékelte őt. Soha nem becsülte meg egyik nőt sem, akit nagyon rövid ideig a sajátjának tekintett. Csak azért „követelte” őket a maga módján, mert nem volt jó az osztozkodásban.

Ebben az értelemben határozottan kijelenthető volt, hogy a lény a lehető legönzőbb volt. De a tény az volt... nem arra teremtették, hogy „törődjön”. Vagy nagyra becsüljön. Vagy hogy védelmezzen. Hidegvérű volt. Kegyetlen. Alattomos. És gyilkolásra teremtett.

– Mit gondolsz, mennyi időbe telik, mire Aeonból a küszöbünkre érkeznek az emberek? – kérdezte Seth.

– Nem sokba – jósolta Dantalion. – Az Aeonok másokat fognak küldeni maguk helyett. Nem fognak idejönni, hacsak nem feltétlenül muszáj.

– Nem állítható, hogy az Aeonok egyáltalán eljönnek – mondta Ishtar. – Valószínűleg továbbra is másokat fognak küldeni érte.

– Éppen ezért elengedhetetlen, hogy biztosítsuk a védelmét – mutatott rá Lilith. – És meg is fogjuk tenni.

Röviddel később, miután a beszélgetés véget ért, az Ősiek elkezdtek kivonulni a társalgóból.

Hátramaradva, Seth azt mondta: – Gondolom, már nem tervezed, hogy valamikor a közeljövőben pihenni térj.

– Határozottan nem – válaszolta Cain.

Seth megdörzsölte a tarkóját. – Nem akartam semmit sem mondani a többiek előtt; aggódtam, hogy Ishtar kiforgatja a szavaimat. Ne érts félre, de valami nincs rendben Wynterrel. Nem negatív értelemben, csak... nem tudom megmagyarázni. Az igazat megvallva, még sosem találkoztam olyannal, akinek élőhalott lelke van, és sötét mágiával rendelkezik. Lehet, hogy egyszerűen csak erről van szó.

Lehetséges. De az igazat megvallva, Cain nem volt benne olyan biztos. Már a kezdetektől fogva gyanította, hogy Wynterben sokkal több van, mint ami látszik. Ez a gyanú csak tovább erősödött. És bár általában nem érdekelte, hogy megismerje mások titkait, a lány esetében közel sem volt közömbös.

Nem volt joga követelni, hogy a lány megossza a titkait, amikor ő képtelen volt megválni a sajátjaitól. Bár természetesen megpróbálhatna mindent kideríteni saját maga. Igen, figyelhette, szemmel tarthatta és tanulmányozhatta őt. Előbb-utóbb meg fogja oldani a kis Miss Dellavale rejtélyét.

Addig is kefélné, amíg már nem lesz annyira mohó mindenre, amit a lány adhat.

Bár a szörnyetege birtoklási vágya gyorsan elhalványulhat, a lénynek mindazonáltal nem lenne kifogása az ellen, hogy Cain az ágyában tartsa – nem különösebben érdekelte, hogy Cain hogyan választja meg a szórakozását. De amíg a birtoklási vágy el nem múlik, nem volt módja arra, hogy visszacsinálja, amit a teremtménye érdekében tett. És hogy a fenébe tudta volna ezt megmagyarázni neki, amikor még azt sem tudta beismerni, hogy egy szörnyeteg lakozik benne?

 

*

 

Wynter éppen a munkapadját igazgatta másnap, amikor megérezte, hogy valaki belép a fészerbe. Megfordulva látta, hogy két személyről van szó.

Csak nem a berserkerek?

– Mi szél hozott ide? – Mivel látta, hogy nem tartanak fegyvert a kezükben, hozzátette: – Nyilvánvalóan nem potenciális vásárlók vagytok.

Morgó összefonta a karját. – Azért jöttünk, hogy ajánlatot tegyünk neked.

– Ajánlatot? – visszhangozta a nő.

– Óvakodtunk attól, hogy felvegyünk, amikor először jöttél hozzánk – mondta Annette. – Az idegenekben bízni nem a mi világunk. Most, hogy már néhány napja a városban vagy, meggyőződhettünk róla, hogy nem egy seggfej vagy. És jó is vagy abban, amit csinálsz. Megegyezhetünk, hogy adunk neked egy esélyt.

Wynter egyik berserkerről a másikra nézett. – Esélyt mire?

– Nekünk dolgozni – mondta Morgó. – Először próbaidőre. Minimálbérről beszélünk, de szerintem ez több, mint amit most naponta keresel.

Akkor tényleg fogalma sem volt róla, hogy mennyi megrendelést kapott. Talán meg is hatotta volna az ajánlat... ha ő és a lánya nem úgy viselkednének, mintha valami nagy, jótékony szívességet tennének Wynternek, amiért térden állva kellene hálálkodnia. Nagyon is nyilvánvalóan arra számítottak, hogy lecsap az ajánlatukra, és kihasználja ezt a csodálatos lehetőséget.

Udvariasan rájuk mosolygott. – Köszönöm, de jól megvagyok úgy, ahogy vagyok.

Morgó egy hosszú pillanatig bámult rá. Aztán felfújta a mellkasát, a szemöldökét pedig összevonta. – Ezt nem mondod komolyan!

– Ööö, tényleg komolyan gondolom.

Annette csípőre tette a kezét. – Mi vagyunk a legjobb kovácsok a városban!

– Én is ezt hallottam – mondta Wynter. – Biztos nagyon büszke vagy.

– Az emberek állandóan jönnek hozzánk munkát keresni – tette hozzá Annette.

– El tudom képzelni – mondta Wynter. – Mindenki a legjobbakkal akar dolgozni.

– Kivéve téged? Mi az, keserű vagy, hogy korábban nem vettünk fel?

– Keserű? Egyáltalán nem. Eleinte csalódott voltam, de most már örülök, hogy elutasítottatok. Ha nem tettétek volna, talán nem indítottam volna el ezt a boltot a csapatommal. Elég jól megy.

Morgó morcosan nézett rá. – Megvágod a profitunkat!

Wynter megvonta a vállát. – Ez csak üzlet. Te is lecsapsz a többi kovácsműhely profitjából, de gondolom, ez számodra nem okoz gondot.

A fickó orrlyukai kitágultak, és becsukta a száját.

– Nézd, megértem a problémádat – mondta Wynter. – Az emberek nincsenek annyira arra ösztönözve, hogy a legjobb kovácshoz menjenek, vagy a legjobb fegyvereket vegyék meg, amikor vehetnek valamit olcsón, és megbűvöltethetik, hogy javítsanak rajta. Nem is kell új fegyvert venniük ahhoz, hogy más bűbájt kapjanak – a rúnákat bármikor lecserélhetem. Mindez befolyásolja az üzletedet, tudom.

– De figyelmeztettelek, hogy elveszítheted a vásárlóidat. Nem hallgattál rám. Kinevetettél, sértegettél, kardot szegeztél rám. Aztán azt hazudtad, hogy megátkozom a boltodat, hogy bajba kerüljek Cainnél. Mindezt figyelembe véve, tényleg azt hitted, hogy rávetem magam az ajánlatodra? Tényleg?

– Szóval meg vagy keseredve – mondta Annette.

Wynter megrázta a fejét. – Ez nem keserűség. Egyszerűen nincs okom arra, hogy kedveljelek. Nem akarok neked dolgozni. Senkinek sem akarok dolgozni. Ahogy mondtam, úgy vagyok jó, ahogy vagyok. De azért köszönöm. Nagyra értékelem az ajánlatot. – Nem igazán, de mindegy.

Annette arca megkeményedett. – Ezt még megbánod!

Wynter összeszorította az ajkát. – Nem értem, hogyan.

– Az emberek most azt hiszik, hogy vagány vagy – mondta Annette. – Elfelejtik, hogy mire képes még a sötét mágia. Szívesen emlékeztetem őket erre.

– Nos, álmomban sem akarnék a boldogságod útjába állni, szóval...

Annette szája összeszorult. – Van még valami, amit nem veszel figyelembe. Nem mi vagyunk az egyetlen üzlettulajdonosok, akik nem rajonganak túlságosan a kis boltodért. Együtt, a csoportunkkal együtt komoly bosszúságot tudunk okozni neked.

– Az nagyon nagy hiba lenne – mondta egy új hang.

Egy pillanatra mindenki megdermedt, majd a gyorsan elsápadó berserkerek az újonnan érkezett felé fordultak.

Annette elhátrált egy lépést, és idegesen a combjához dörzsölte a kezét. – Cain, mi... úgy értem, én...

– Nincs kifogás, nincs hazugság! – Lassú, agresszív lépést tett a berserkerek felé. – Most pedig jól figyeljetek rám! Ebben a fészerben mindenki az én jelemet viseli. Ennek önmagában elég oknak kellene lennie arra, hogy vigyázzatok egymásra. Úgy látom, hogy nem így van. Szóval hadd legyek nagyon világos – ha bármi bajt okoztok Wynternek, a szövetségének vagy a boltjának, vérrel fogtok fizetni érte! Senki sem baszakodik azzal, ami az enyém, és nem ússza meg a büntetést! Megértettétek!?

– Igen – bökte ki azonnal Morgó, miközben a lánya bólintott.

– Jó. – Cain hanyagul intett a kezével. – Most pedig tűnjetek a szemem elől!

A berserkerek nagy ívben kikerülték, miközben kirohantak a fészerből.

Cain becsukta az ajtót, tekintete Wynterre szegeződött. A kifürkészhetetlen szemek teljes intenzitása a lelke mélyéig hatolt.

– Vérrel fizettek ezért? – ismételte meg. – Nem gondolod, hogy ez egy kicsit túlzás? Úgy értem, nem mintha azzal fenyegetnének, hogy megölnek vagy ilyesmi.

– Nem, de játszadoztak volna veled. – A nő felé indult. – Az egyetlen ember, aki szórakozhat a fejeddel, az én vagyok!

Wynter érezte, ahogy a szemöldöke összehúzódik.

– Nem is tudom, mit kezdjek ezzel a megjegyzéssel. – Egyáltalán nem tudta, mit kezdjen a férfival. – Senki hozzád hasonlóval sem találkoztam még.

A férfi végighúzta az ujjbegyét a lány fülcimpája alatti mélyedéstől egészen a torkáig. – Ugyanezt én is elmondhatnám rólad. Nem könnyű felkelteni az érdeklődésem. Még nehezebb megdöbbenteni. Neked sikerült mindkettő.

– Hmm, nos, nagyra értékelem, hogy eljöttél egészen idáig, hogy kiszedd azt a gátló dolgot.

– Azt hiszed, ezért vagyok itt? – kérdezte, és a szája szórakozva felrándult. Szórakozva.

Wynter érezte, ahogy az ajkai összepréselődnek. – Ezért kellene itt lenned! Azt akarom, hogy bármit is tettél belém, tűnjön el!

– Csak azt őrzöm, ami az enyém. Ez olyan rossz?

– Mióta vagyok a tiéd? – És mióta bizsereg a teste a birtokos névmástól?

– Mióta eldöntöttem. – Beleharapott az ajkába, mielőtt a lány bármiféle válaszcsapást adhatott volna ki. – A gát, ahogy te nevezed, néhány napon belül magától elmúlik. Nos, azért jöttem ide, hogy elmondjam, ne tervezz semmit a ma esti ünnepség utánra. Velem fogsz hazajönni.

Merész fattyú. – Ó, tényleg?

– Igen. Mert te is akarod!

– Annyira biztos vagy benne, ugye?

– Tegyünk úgy, mintha tévednék, ha szeretnéd. De nem úgy nézel ki, mint egy játékos, vagy mint egy olyan ember, akinek gondot okoz, hogy kinyúljon azért, hogy elvegye, amit akar.

Általában nem, nem volt ilyen problémája. És nem is játszadozott. Az élet túl rövid volt ehhez a szarsághoz – ezt korán megtanulta. De ez... ó, ki a fenét akart átverni? Magát biztosan nem. Az igazság az volt, hogy esze ágában sem volt ellenállni a férfinak, akár bölcs dolog lenne, akár nem.

Cain végigsimított egyik kezével a lány haján. – Meg akarlak dugni az ágyamban. Azt akarom, hogy újra megtörj nekem. – Lehajtotta a fejét, és mélyen a lány szemébe nézett. – Te is ugyanezt akarod. És ezért később hazajössz velem, ugye?

Szipogva felhúzta parancsolón a szemöldökét. – Egynél több orgazmust várok el!

Felszínre tört egyik a mocskosul szexi mosolyából. – Csalódott lennék, ha nem így lenne.

 

10

 

 

– Jobban szeretem azokat a helyeket, ahol a legutóbb ültünk – mondta Hattie, miközben várták, hogy elkezdődjön az ünnepség. – Kényelmesebbek voltak.

Anabel felsóhajtott. – Pontosan ugyanilyenek voltak, egyszerűen csak az aréna egy másik részén. Csak azért vagy rosszkedvű, mert el kellett jönnöd a könyvedtől!

– A hős éppen szerelmet akart vallani a hősnőnek. Éppen itt volt az átkozott ideje! Túl sokáig habozott. Mennyire nehéz bevallani, hogy szeretsz valakit? – Hattie beletúrt a hajába. – Minden férjemnek mondtam.

Anabel összevonta a szemöldökét. – De tényleg komolyan gondoltad? Csak azért kérdezem, mert, nos, megölted őket. Hidegvérrel.

– Figyelmeztettem őket, hogy nem kezelem jól az árulást.

– Nem hiszem, hogy tudták volna, hogy ez azt jelenti, hogy meg fogod mérgezni őket.

– Meglepettnek tűntek, miközben haldokoltak.

Wynter mellett Xavier a szemét forgatta, mielőtt odahajolt volna hozzá. – Cain megint téged bámul – mondta. – Nem ő az egyetlen, akinek feléd siklik a pillantása. Kivéve, hogy nem is annyira bámul, mint inkább haragosan néz.

Wynter érezte, hogy összepréselődik a szája. – Ha Ishtarra célzol, akkor igen, tisztában vagyok vele.

– Hallottam néhány suttogást, miszerint próbálja elcsábítani Caint és Sethet is, mióta felébredt a Pihenésből – mondta Xavier.

Figyelmen kívül hagyva, ahogy a gyomra görcsbe rándul a gyanúsan féltékenységnek tűnő érzéstől, Wynter összevonta a szemöldökét. – Valamiféle triádot képzel el, vagy ilyesmi?

Megvonta a vállát. – Valójában arra gondoltam, hogy talán szemet vetett valamelyikükre, és azt reméli, hogy a fivérrel való flörtölés arra sarkallja majd az illetőt, hogy ráhajtson. De az is lehet, hogy egy triádra fáj a szíve. Olyan személynek tűnik, akit nagyon beindítana, ha két férfi így imádná őt.

– Valószínűleg képes lenne egy ilyen kapcsolatra. Elég pasit láttam már, aki a szemével falja őt. – Cain azonban nem tartozott közéjük.

– De úgy tűnik, a nő nem a könnyen megszerezhetőeket akarja. Gondolom, ha olyan sokáig élsz, mint ő, akkor szükséged van kihívásokra, hogy távol tartsd az unalmat. És az unalmat is kordában kell tartanod, hacsak nem akarsz megőrülni.

Wynter bólintott. Csupán egy óra unalom is az őrületbe kergethette volna. Az örökkévalóság óta tartó unalom biztosan elcseszné az elméjét.

– Mit szólsz ahhoz, hogy az Ősiek mind tudják, hogy száműztek Aeonból?

– Most, hogy már biztosan tudom, hogy nem fognak az Aeonok oldalára állni, nem aggódom emiatt túlságosan. De... úgy érzem, van valami, amit nem mondanak el nekem.

– Tényleg? Miről?

– Nem tudom. Tényleg nem tudom. Csak... látnod kellett volna, ahogy Azazel szeme felcsillant, amikor mindent elmondtam nekik. Seth ugyanolyan elragadtatottnak tűnt, hogy az Aeonok mennyire akarnak engem. Nem hiszem, hogy valaha is láttam még Ősit vagy Aeonokat így kinézni. Rájuk nem lehet könnyen hatni.

– És Cain hogy reagált?

– Kicsit magába fordulóbb volt, mint a másik kettő, de éreztem, hogy valami rendkívüli elégedettség árad belőle. Mindegyiküknek tetszik, hogy az Aeonok olyasmit akarnak, ami az övék.

Xavier szemöldöke megrándult. – Sok rossz vér van a két tábor között, igaz? Talán egyszerűen csak erről van szó.

– Talán – ismerte el Wynter, felidézve Cain magyarázatát a bosszúvágyukról.

– Miről suttogtok ti ketten? – követelte Anabel.

– A furcsa lábfétisedről – válaszolta Wynter kifejezéstelen arccal.

Hattie a homlokát ráncolva nézett a szőkére. – Neked lábfétised van?

Anabel hátrahőkölt. – Micsoda!? Fúj, nincs!

Xavier kuncogott.

Éppen ekkor Delilah lepottyant a székre, amelyet korábban azért hagyott el, hogy a mosdóba menjen.

– Úgy tűnik, épp időben érkeztem – mondta, amikor Ishtar felállt.

Az előző estéhez hasonlóan az Ősi ismét megköszönte mindenkinek, hogy eljött, meg minden ilyesmi. Azazelnek is átadta köszönetét, amiért megszervezte ezt a bizonyos ünnepséget, bár az említett köszönet mereven hangzott el – valami, ami úgy tűnt, szórakoztatta a férfit. Wynternek az volt az érzése, hogy a két Ősi nem jött ki túl jól egymással.

Pillanatokon belül megkezdődött az akció. És ez akció volt. Azazel olimpia-szerű játékokat rendezett a porondon. Mindegyik veszélyes és halálmegvető volt, különösen az őrült szekérversenyek. A nézők felől rengeteg zihálás és káromkodás hallatszott.

A szünetben ételt és italt osztogattak. Wynter alig kóstolta meg az ételt, túlságosan is tudatában volt Cain és Ishtar alapos figyelmének. A többi Ősi is gyakran nézett Wynter felé... mintha nem lenne udvariatlanság lustán figyelni valakit, mintha egy átkozott állat lenne egy állatkerti ketrecben.

Végül vége lett a szünetnek. Egy magányos férfi jelent meg a porondon. Wynter még sosem találkozott vele, de volt benne valami ismerős.

– Tudja valaki, hogy ki ez? – kérdezte.

– A neve Bowen, Azazel egyik segítője – válaszolta Delilah. – Ő egy berserker.

És ekkor bekattant. – Biztosan rokona lehet Morgónak. – Wynter nagy pénzt mert volna tenni rá. – Megvan a hasonlóság.

Delilah összevonta a szemöldökét. – Morgó, mint a kovács, aki korábban felbosszantott?

– Igen, az a Morgó.

– Hallottam, hogy követte néhány rokonát az Ördög Bölcsőjébe. Nem mindannyian egyszerre kerestek itt menedéket.

– Ez megmagyarázná, miért áll Azazel szolgálatában, míg Morgó és Annette Cainében. – Wynter elhallgatott, amikor erődübörgés hasított a levegőbe.

A porond egy részén a padló megremegett és hullámozni kezdett. A homok szétnyílt, és csikorgó hang visszahangzott végig az arénán, amikor egy kőplatform emelkedett a felszínre. Kötéllel határolva, egy bokszringre hasonlított.

Egy mikrofon segítségével Bowen a nézőkhöz fordult.

– Most pedig íme a következő eseményünk... Ez itt a küzdőtér. Amint azt kétségtelenül láthatjátok, a kőbe mágia van ágyazva. Úgy van megbűvölve, hogy bármilyen sérülést is kapnak az emberek, amíg a területen belül tartózkodnak, azonnal meggyógyulnak. De a sebeket nem fogja gyógyultnak érezni az, aki kapja őket. Sőt, a sérülések gyógyultnak sem fognak tűnni. Valójában annyira valóságosnak látszanak majd, és annyira fognak fájni a „sérültnek”, hogy az megtréfálja az elméjét. Azt fogják hinni, hogy megsebesültek, véreznek, elgyengülnek – talán még meg is halnak.

Hogy ez milyen elragadó volt!

– A kötelek is meg vannak bűvölve – folytatta. – Bent tartanak minden mágiát, energiát vagy erőt, ami elszabadul a téren belül. – Legyintett a kezével, és ekkor egy kardokból álló állvány került a látótérbe. Mindegyik elég egyszerű volt – hosszú, egyenes pengék, amelyek egy markolathoz voltak erősítve. – Szóval... van önkéntesünk?

Szinte mulatságos volt, hogy az emberek milyen gyorsan kaptak a lehetőségen, hogy harcba bocsátkozzanak. Senkit sem érdekelt különösebben, hogy ki az ellenfél – csak az erőszakkal járó felszabadulást akarták.

A verekedéseknek valószínűleg nem kellett volna ennyire szórakoztatónak lenniük, de azok voltak. Különösen akkor, ha az egyik bunyós olyasvalaki volt, aki kinevette, amikor munkát keresett – akkor Wynter igazán beleélte magát a párbajokba.

Nagyjából mindenki csalódott volt, amikor a kőplatform visszatért a homokba. De aztán a legfurcsább dolog történt. Ismét erő emelkedett a levegőben, majd egy hosszú árok jelent meg, amely a porond egyik végétől a másikig húzódott. Kötelek vették körül, akárcsak az előbbi ringet.

– Ez itt a kihívás – jelentette be Bowen. – A ringhez hasonlóan úgy van megbűvölve, hogy a sérülések azonnal begyógyulnak, de nem tűnnek gyógyultnak. Ezúttal nem önkénteseket keresünk. A résztvevő csoportokat véletlenszerűen választjuk ki.

Elhallgatott, amikor egy másik férfi közeledett feléje, kezében egy üvegtállal. – Ebben a tálban minden falka, fészek, klán, szövetség, stb. neve benne van. Bármelyik csoportot választják is ki, a cél az, hogy végigküzdjék magukat a kihíváson. Ez nem lesz könnyű, hiszen hamarosan katonák töltik meg az árkot. Nem igazi katonák lesznek, de valódinak fognak kinézni, és gyilkolásra készek.

– A „meghalt” résztvevőket kivetik a kihívásból, míg a csoportjuk többi tagja tovább harcol. A résztvevők alakot válthatnak, használhatnak fegyvert, harcolhatnak mágiával, alkalmazhatnak bármilyen természetfeletti képességet, vagy akár mindezek kombinációját is. Amelyik csoport a leggyorsabban végez a kihívással, pénzjutalomban részesül.

Bowen belenyúlt a tálba, és egy kicsire összehajtogatott papírdarabot húzott elő. Majd felolvasta egy mágus-konklávé nevét. Ezután egy démonfészket nevezett meg. Aztán egy tündérudvar, és végül, de nem utolsósorban... – A Vérrózsa Szövetség.

A kurva anyját!

Wynter komor pillantásokat váltott a csapatával. Csodálatos. Egyszerűen csodálatos.

Kötelességtudóan kicsúsztak a soraikból, és elindultak a porondban lévő katlan felé.

Delilah odalépett mellé.

– Szörnyen kényelmesnek tűnik, hogy a mi szövetségünket választották, amikor Bowen rokona egy olyan személynek, aki azt mondta, hogy meg fogod bánni, ha nem fogadod el a neked felajánlott állást.

Mögöttük Xavier egyetértő hangot adott ki.

– Szerintem ezt megbuherálták.

– Cain megfenyegette őket, hogy megfizetnek, ha baszakodnak velem – mondta Wynter.

– Igen, de a berserkerek rosszindulatú fattyúk – emlékeztette Delilah. – Nem tudják, hogyan kell meghátrálni. És ezt nem lehet hozzájuk kötni, nem igaz? Teljesen véletlenszerűnek tűnik. Annak tűnik.

Végül mindannyian a porondra értek. Ekkorra már több segítő is csatlakozott Bowenhez. Maxim volt az, aki jelezte, hogy hol álljon Wynter és a csapata.

– Ez a te hibád! – mondta Wynter Delilah-nak.

Homlokát ráncolva, Delilah a mellkasára tette a kezét.

– Hogyhogy az enyém?

– Nem tehették volna ezt, ha nem nyilvánítottál volna minket szövetségnek! – Wynter magán érezte Cain tekintetét, de nem nézett fel. Most csak a dolga érdekelte. Ez róla és a védelme alatt álló emberekről szólt, senki másról.

A többi résztvevők mindannyian pokolian lelkesnek tűntek, hogy elinduljanak. Roppant pimasznak is tűntek, biztosak voltak benne, hogy ezt a győzelmet már begyűjtötték.

A máguskonklávé sámánja hamis együttérzéssel nézett Xavierre. – Tényleg el kellett volna fogadnod az ajánlatunkat, és csatlakozni a konklávénkhoz!

– Inkább a győztesek oldalán állok – mondta Xavier, kifejezéstelenül.

A tündér Lord elvigyorodott. – Ó, ez aztán aranyos!

A sámán gúnyos pillantást vetett a Lordra. – Nektek sincs esélyetek a győzelemre!

– Egyik kis törzseteknek sincs – vágott közbe a démonvezér. Még csak rá sem nézett Wynterre vagy a csapatára, mintha elvetette volna, hogy bármilyen fenyegetést jelentenének.

Anabel Wynter felé fordult, a szája összeszorult.

– Nem engedhetjük, hogy bármelyik ilyen csoport megnyerje ezt! – Ha volt valami, amit nem szeretett, az az volt, ha elutasították. Valószínűleg azért, mert kurvára zseniális volt. – Tudom, hogy azt akartad, hogy mindannyian húzzuk meg magunkat, de nem teszünk magunknak szívességet, ha hagyjuk, hogy ezek az emberek azt higgyék, hogy igazuk van, amikor alábecsülnek minket.

– Egyetértek – mondta Xavier. – A tisztelet a minden egy ilyen helyen, mint ez. A félelem? Még jobb.

Delilah bólintott. – Ez azt jelenti, hogy az emberek kevésbé fognak zavarni minket, és így nem leszel kénytelen demonstrálni, milyen erős is vagy, hogy biztonságban legyünk.

– Ami a legjobb lenne – tette hozzá Hattie.

Wynter felsóhajtott, mert tudta, hogy igazuk van.

– Oké, mindent beleadhatunk. Többnyire. Nem engedhetem ki magamból a... tudjátok! – A szörnyetegét nem lehetett itt és most elszabadítani.

A többiek megértően bólintottak.

– Tudom, hogy azon vagy, hogy a helyes úton maradjak – szólt hozzá Xavier –, de nem haragudhatsz, ha mágiát használok...

– Nem fogok – biztosította Wynter, előre látva, mit fog mondani. A tekintetét Anabelre villantotta. – Biztos, hogy részt akarsz venni ebben a harcban? Ez azt jelenti, hogy egy időre mentálisan háttérbe kell vonulnod.

– Tudom – biztosította őt a szőke. – Semmi baj! Nyilvánvaló, hogy ezeknek az embereknek látniuk kell, hogy nem vagyunk könnyű célpontok.

Delilah a nőhöz hajolt. – És azt is azt akarod, hogy Diego lássa, hogy vagány vagy.

Anabel a homlokát ráncolta. – Nem vagyok vagány, én csak reinkarnációja vagyok a...

– Mindegy – szakította félbe Delilah, és felemelte a kezét. – El lesz ámulva, hidd el nekem!

– Vérrózsa Szövetség, ti vagytok az elsők! – kiáltotta Bowen.

Hát persze, hogy ők voltak.

Wynter vezetésével a berserkerhez mentek, aki jelenleg túlságosan is szórakozónak tűnt.

Delilah azonnal karcsú fekete macskává változott, szép aranyszínű körömlakkja továbbra is érintetlen maradt. Bowen felnevetett a kecses látványra, a lány pedig olyan hideg pillantást vetett rá, hogy Wynter megesküdött volna rá, hogy a levegő hőmérséklete egy kicsit lehűlt.

Maxim jelent meg, és megköszörülte a torkát, a szemöldöke aggodalmasan húzódott össze.

– Öhm... biztos, hogy ezt akarod, Hattie?

Az idős nő megpaskolta a kezét. – Ne aggódj miattam, kedvesem! Nem lesz semmi bajom. – A nő varjúvá változott, majd a férfi vállára telepedett. Maxim megdermedt, imádnivalóan bizonytalannak tűnt, hogy hirtelen mit is kellene tennie. Delilah-hoz hasonlóan Hattie-nek sem kellett levetkőznie, mert nem valódi alakváltó volt; a mágiája kényszerítette ki az átváltozást.

Xavier megidézte a csontból készült kardját, és meglendítette a levegőben.

– Milyen csont az? – kérdezte Maxim.

Xavier elvigyorodott. – Angyalcsont. Ez a bébi úgy vágja át a sárkánypikkelyeket, mint a vajat.

Wynter Anabel felé fordult, aki megidézte a széles kardját. – Készen állsz?

A szőke bólintott, és kihúzta magát. – Készen állok!

Wynter a száját a szőke füléhez közelítette, és halkan elénekelte azt a néhány kiválasztott szót, amely a lelkének azt az állítólagos részét szólította meg, amelyik szeretett előjönni és játszani. – Mary, Mary, kérlek, gyere elő!

Anabel lassan pislogott, majd a szemei... ugyanolyan halványkékek voltak, de most az őrület csipetnyi árnyéka kavargott a mélyükben. A testtartása elvesztette merevségét, és mohó érdeklődéssel nézett körbe, kétségtelenül azt tervezve, hogy valami szarságot fog keverni.

Wynter a vállára tette a kezét. – Úgy szúrj, hogy öljön!

– Mind el fognak esni – ígérte Anabel/Mary.

A vérében lüktető várakozással Wynter hívta a saját kardját. Az sötéten és fényesen megjelent a kezében.

Bowen meglepődve nézett rá hosszasan. – Beléphettek az árokba. Vegyétek figyelembe, hogy a kihívás nem ér véget, amíg mindannyian át nem értek a célvonalon... feltételezve, hogy bármelyikőtök eléri azt. Ne feledjétek, akik „meghalnak”, azok kivetődnek. – Megrándult, amikor Hattie az arcába rikoltott, és a nézőkből nevetés tört ki.

Wynter elszánt pillantásokat váltott a csapatával. Mindegyikük átcsúszott a kötelek alatt, és leugrottak az árokba. Hűha! Érezte az erőt a földben maga alatt. Enyhe rezgés dorombolt a cipője talpán.

A szörnye megmozdult, nem egészen volt biztos benne, hogy tetszik neki ez a helyzet. Wynter megpróbálta tudatni, hogy minden rendben van, és ez csupán egy játék. De az idegen erő intenzitása elbizonytalanította a lényt. Finom szellő érkezett, amely egy csipetnyi bizonyosságot hordozott, ami végül megnyugtatta a szörnyét.

Ekkor megjelentek a katonák.

Több tucatnyian voltak előttünk. Néhányan kardot tartottak, míg mások mágiától ragyogó kezet emeltek a magasba.

– Kezdjétek! – kiáltotta Bowen.

A katonák mega gyorsasággal lepték el őket.

Wynter és Xavier is felemelte a kardját, és kivédte a feléjük érkező csapást. Delilah lecsapott, házimacskából hatalmas, szörnyeteg macskafélévé változott, és a földre döntött egy katonát, vaskarmait a mellkasába vájva. Hattie egy másik katona arcát gereblyézte a karmaival, amitől az hátratántorodott, és a társainak ütközött. Anabel/Mary... nos, ő csak őrültként röhögött, és lefejezte a legközelebbi katonát.

Öten küzdötték át magukat a kihíváson. Wynter, Xavier és Anabel/Mary szeleteltek, cseleztek, hárítottak, elhajoltak és kicsavarodtak. Gyorsan mozogtak. Folyékonyan. Simán. A harc sodródott velük. Mintha tánc lett volna.

Ugyanakkor a varjú és a macska vadállatok módjára lecsapott, harapta és karmolta a katonákat. A két állat kitért a kardok, öklök és lábak elől. Míg a macskának a mágikus csapások elől is ki kellett térnie, a varjúnak nem volt ilyenre szüksége. Minden ilyen csapás visszapattant róla, és visszaverődött a támadójára – Hattie a lényével negligálta a mágiát, valahányszor varjú alakban volt.

Wynter felnyársalta az egyik katonát a kardjával, míg Xavier elvágta egy másiknak a torkát. A férfiak a földre zuhantak. Xavier letérdelt, kezét a hasukra tette, miközben kántálni kezdett. Az elesettek háta megfeszült, a szemük felpattant, majd felálltak... és a katonák felé rohantak.

A teste egyensúlyban, az izmai lazák, Wynter küzdött tovább. Akárcsak Xavier és Anabel/Mary, ő is le-lecsapott a mágiájával – elkábította, megégette, megkorbácsolta vagy ledöntötte az embereket. Persze vigyázott, hogy ne menjen teljes gőzzel. Nem tudott itt és most a mágikus pedálba taposni.

A levegő süvített, ahogy a kardok újra és újra átvágták. A pengék csattogtak. Hangok káromkodtak. Mágia recsegett. A macska üvöltött. A varjú visított és csapkodott a szárnyaival.

Wynter felszisszent, amikor egy penge az oldalába csapódott. Jesszus, bassza meg! Nem követte el azt a hibát, hogy dühösen nekiveselkedjen és belevágja a kardját. Amúgy sem volt rá szüksége – elhátrált, amikor leszállt a varjú, és a csőrével elkapott egy szemgolyót, egyenesen kirántva azt a helyéről.

A férfi kínkeserves kiáltása hirtelen elhalt, amikor Anabel/Mary kibelezte. A nő elemében volt, miközben vihogva, táncolva és a levegőbe öklözve átvágott a katonákon. Legújabb áldozata, akárcsak a többiek többsége, hamarosan talpra állt Xavier jóvoltából, majd csatlakozott gyorsan növekvő seregükhöz.

Nem telt el sok idő, mire Wynter és csapata a célvonalhoz közeledett. Ami rohadt nagy megkönnyebbülés volt, mert a lüktető seb az oldalán mély volt, és a vérveszteség sem segített a helyzeten.

Úgy tűnt, a célvonal látványa feltüzelte a többieket is, mert újult erővel rohamoztak. A katonák hátráltak a támadás nyomása alatt. Egymás után estek össze, míg csak egyetlen katona maradt. Keményen a földre zuhant, amikor Delilah üvöltve a mellkasán landolt. Wynter meglendítette a kardját, és levágta a fejét... mielőtt azonnal kivetődött volna az árokból. A test átvitorlázott a levegőben, és Bowen lábánál landolt, vérrel fröcskölve a homokot. A fej ezután eltűnt.

Teljes csend lett, miközben mindenki csak bámulta Wyntert és a csapatát. Aztán jött a taps.

Zihálva és izzadva fordult a többiekhez, és azt mondta: – Tűnjünk el ebből az istenverte árokból!

– Igen, menjünk. – Xavier megszakította minden kapcsolatát a katonákkal, akiket feltámasztott a halálból, és azok krumplis zsákokként zuhantak a földre.

Abban a pillanatban, ahogy kicsúszott a kötelek mögül, Wynter sebei eltűntek, a fájdalma elhalványult, a vér és a mocsok pedig eltűnt a bőréről és a ruhájáról. A többiekre pillantott, és rájött, hogy velük is ugyanez a helyzet... és hogy egyikük hiányzik.

Wynter sóhajtva nézett le az árokba. Anabel/Mary a kardja markolatát egy halott katona szájához szorította, mintha az egy mikrofon lenne, és azt énekelte: – Ember a földön, ember a földön, ember földön.

Az „Anabel” kiáltásra nem kapott választ, ezért Wynter azt kiáltotta: – Mary, hagyd őt!

A szőke felkapta a fejét. Úgy tűnt, tiltakozni akar, de aztán duzzogni kezdett. – Rendben! – Lazán lekaszabolta a katona lábát, miközben kiment az árokból.

Visszatérve emberi alakjába, Delilah rámosolygott, és azt mondta: – Jó éjt, Mary!

A kulcsmondatra a szőke ismét elkomorult. – Ez nem fair! – Kék szemei kitisztultak, hogy ismét normálisak legyenek, és Anabel megmerevedett, mint egy deszka. – Vége van? – kérdezte, miközben körülnézett.

– Vége van – mondta Hattie, immár emberként.

Anabel az alsó ajkába harapott. – Ugye nem ivott megint senki véréből? Nem érzek semmilyen ízt.

Xavier megrázta a fejét. – Nem, ezúttal nem tette.

Hattie elmosolyodott. – Ez jó móka volt! Évek óta nem téptem ki szemeket. Jó tudni, hogy még mindig megvan hozzá a képességem.

Wynter „visszaküldte” a kardját a házikóba, és a többiek is így tettek a fegyvereikkel. Közösen visszasétáltak a kihívás rajtvonalához, ügyelve arra, hogy szemkontaktust teremtsenek a többi résztvevővel.

Delilah rájuk vigyorgott. – És így kell ezt csinálni.

A démonvezér Wynterre nézett, a szája lebiggyedt. – Jó tudni, hogy nem egy kecses, törékeny hercegnő vagy, aki a harc nagy részét a lovagjaira hagyja.

Wynter ragyogó mosolyt villantott rá. – Remélem, én is elmondhatom majd ugyanezt rólad!

A férfi csak nevetett.

A sámán csupa érdeklődéssel próbálta elkapni Xavier tekintetét. – Lenyűgöző, ööö... – Megrándult a szeme. – Elnézést, hogy is hívnak?

– Seamus – mondta Xavier ír akcentussal, és sikerült őszintén sértettnek látszania, amiért elfelejtették a „nevét”. – Most pedig húzz a picsába!

Wynter magában a fejét csóválta, és szembesült Bowen döbbent tekintetével.

– Tudod, nem véletlen, hogy manapság kevés a berserker. Azért, mert nektek mindannyiótoknak komolyan rossz szokásotok, hogy az embereket a külsejük alapján ítélitek meg. Ez azt jelenti, hogy nem mindig látjátok előre a veszélyt. Ami tényleg rossz. Még a kibaszott patkányok is megérzik a veszélyt.

A fickó arca elsötétült. – Én…

– Tényleg át kell gondolnod az ötletedet, hogy engem és a csapatomat „szórakoztatásra” használsz, mintha egy kibaszott vicc lennénk – fejezte be Wynter. – Ez minden! – Ezzel visszaindult a helyükre.

Maxim ott állt, és vigyorral küzdött. – Eléggé sötét ló, nem igaz?

Hattie ragyogott. – Valóban. És rohadtul meglepődnék, ha a többi csoport megdöntené az időnket, mert tudom, hogy gyorsak voltunk.

Kíváncsian, hogy mit fog látni, Wynter hagyta, hogy felemelkedjen a tekintete, és Cain szemébe nézzen. Nem volt benne semmi megdöbbenés. Tiszta forróság volt. Ó, ma este biztosan meg fogják dugni.

 

*

 

Kiszökött a lélegzet Wynter tüdejéből, amikor a háta a falnak ütközött. Aztán Cain szája az övére tapadt, habzsolta, miközben a teste ketrecbe zárta. A fickó nem vesztegette az időt, hogy felvigye a lányt a hálószobájába, amikor megérkeztek a várba, és most nem vesztegette az időt, hogy levetkőztesse. Agresszívan. Mintha valahogy sértette volna, hogy bármi is eltakarja előle a bőrét.

Először a pólóját, aztán a melltartóját. Aztán lecsapott, és rátapadt az egyik mellbimbójára, erősen szopogatta, miközben a keze a nő sliccéhez nyúlt. A férfi morogva tolta le a farmerját és a bugyiját, a lány pedig félrerúgta azokat.

Kezét a lány fejének két oldalára helyezve kissé hátrébb húzódott, és végigsiklott tekintetével a lányon. Lassan. Alaposan. Mintha ez a joga lenne.

– Szép – mondta, miközben a tekintete végigkövette a lány hasán lévő rúna-tetoválások egyikét. Sok ilyen tetoválása volt itt-ott.

– Köszönöm. Most pedig csináld!

Tartva a nő tekintetét, a férfi nyilvánvaló birtoklással a mellére borította a kezét. A szeme mögött sötétség hullámzott... szinte mintha valami más nézett volna rá egy rövid pillanatra. Ami csak a képzelete lehetett…

A lány felszisszent a mellbimbóját ért csípésre, a kis fájdalom egyenesen a csiklójába lövellt.

– Ez tetszett neked – érzékelte a férfi. – Jó! Mert ma este egy kicsit fájni fogsz nekem.

Fogalma sem volt róla, hogy ez mit jelent.

A férfi könnyedén felemelte, és a baldachinos ágyhoz vitte. A hálókamra egy csipetnyi „régiséget” hordozott magában. A falakon gobelinek lógtak. Gyertyák voltak elszórva itt-ott. A hosszú, drapériás függönyök éppen a megfelelő helyen voltak.

A férfi a matracra fektette a lányt. – Ne mozdulj! – Ledobta magáról a ruháit. A teste... a francba, egy kibaszott mestermű volt. Egy kicsit túlságosan is tökéletes. Sok kemény, szikár, tökéletesen kirajzolódó izom látszott rajta. És Jézusom, a tetoválásai lenyűgözőek voltak. Rengeteg volt belőlük. Szimbólumok, totemek, rúnák, kódok és ősi írások, amiket nem értett.

A csípőjének tökéletes V alakja újabb pipa volt a „dögösség” oszlopában. Akárcsak a vastag, ó-olyan-hosszú farka, amit a lány nagyon szeretett volna újra meglovagolni. Feltűnően, büszkén és kőkeményen állt, és a hasát kopogtatta.

A férfi a nő lábai közé térdelt, és széttolta őket.

– Milyen szép a puncid. – Végigcsúsztatta kezét a lány combjának belső oldalán, és a hüvelykujjával végigsimított a redőin. – Ülj fel a kedvemért!

Ööö... oké. A lány kíváncsian megtette, amit a férfi kért.

– Add a kezed! Azt, amelyiken a jelem van.

A lány odanyújtotta neki, és meglepődött, hogy nem reszketett a benne lüktető várakozástól.

Cain megfogta és felemelte, a szemei végigjárták a bélyeget. Wynter már éppen meg akarta kérdezni, miért van egy kígyó átfűzve a C betűben lévő háromszögön, de aztán a férfi megszólalt.

– Szeretem látni rajtad a jelemet! – Végignyalta a C betűt, és Wynter majdnem kiugrott a kibaszott bőréből. Tágra nyílt szemmel bámult rá. Mert az a nyelv... érezte, hogy a rését nyalogatja, melegen és nedvesen.

– Hozzuk ki belőled a legjobbat, rendben? – Újra végigsimított a C betűn.

Wynter ismét érezte, ahogy a nyelv végigsimít a redői között. Az érzés sokkal intenzívebb volt, mint egy fizikai érintés, mintha tízszer érzékenyebb lett volna a szokásosnál. És ó, egek, ez csodálatos volt.

Wynter a szabad kezével a matracra támaszkodott, miközben a férfi nyelve gonosz, komisz dolgokat művelt újra és újra és újra. Őszintén szólva, annyira magával ragadta az érzés, hogy elfelejtette volna, hogy a férfi ott van, ha a fattyú nem kezd el csúfolódni szavakkal két nyalintás között.

– Ezt bármikor, bárhol megtehetném – dörmögte. – Akár egyedül lennénk, akár emberekkel körülvéve.

A lány felzihált, amikor a férfi egy bizonyos pontot ostorozott – olyan volt, mintha nedves csípés érte volna a csiklóját. Cain a jel közepét nyalogatta a kis háromszög fölött, és a lány majdnem leesett a kibaszott ágyról. Olyan volt, mintha a férfi mélyen beledöfte volna a nyelvét – ezt újra és újra megtette, amíg Wynter már annyira el akart élvezni, hogy bármit megtett volna, amit csak kért. Bármit. Szóval szörnyen szerencsés volt, hogy a férfi csak annyit mondott neki, hogy élvezzen el. Ó, ezt képes volt megtenni.

A feje hátraesett, amikor elárasztotta az orgazmus, felforrósítva a bőrét, és fodrozódásra késztetve a belső izmait a puszta levegő körül. Bassza meg, szüksége volt arra, hogy kitöltsék! Nagyon is.

Cain elengedte a kezét, és ujját mélyen a puncijába csúsztatta. – Csuromvizes. – Visszahúzta az ujját, és tisztára szopogatta. – Feküdj hanyatt! Told el a hajad az arcodtól, azt akarom, hogy semmi se akadályozza a kilátást. Ez az!

Térdelve maradt, megragadta a lány combját, felemelte a csípőjét, és megdöntötte, hogy a farkát a nő bejáratához igazítsa. – Akkor élvezz el, amikor csak akarsz. – Keményen belehatolt, mélyre nyomta magát, kíméletlenül feszítve a lányt.

Wynternek alig volt egy pillanata, hogy regisztrálja a behatolást, amikor a gyönyör meleg, elektromos hulláma átjárta a lelkét, és úgy megrántotta a testét, hogy a háta szinte hevesen ívbe feszült. Ezúttal más volt. Volt benne él. Olyan volt, mint amikor a fejbőre bizsergett, amikor a haját húzták, vagy mint az égető érzés, amikor a keze élesen a fenekére csapott – a fájdalom kiegészítette az élvezetet, és sötét, függőséget okozó érzést adott. Az érzés ismét jött, olyan kibaszott intenzív volt, és a lány felsikoltott.

– Pszt, el tudod viselni! – Visszahúzta a csípőjét, majd ismét mélyre lökte a farkát, éppen akkor, amikor a gyönyör/fájdalom újabb hulláma söpört végig a lány lelkén. – Ez az, fájj nekem!

Cain keményen és mélyen kezdett belé hatolni, ahogyan azóta vágyott rá, hogy nézte a lányt abban az árokban. Wynter Dellavale-ben volt valami nagyon vad, amikor harcolt, és ez egy olyan vadul szexuális szinten vonzotta, ami teljesen primitív volt. Ugyanakkor a ragadozó elegancia, amellyel a nő mozgott, még inkább felerősítette a szörnyetegben azt a vágyat, hogy birtokolja a nőt.

A lány birtoklásának hasonlóan őrülten intenzív igényétől hajtva Cain a farka lökéseivel és a nő lelkének simogatásával tette magáévá Wyntert. Azt akarta, hogy a lány kurvára függővé váljon tőle. Ettől. Azt akarta, hogy a nőnek olyan szüksége legyen rá, mint soha senki másra. Azt akarta, hogy újra és újra visszatérjen hozzá, képtelen legyen megállni.

Így hát megdugta, tönkretette és uralta őt – elárasztotta a testét és a lelkét. Az elméjét is akarta, minden porcikájára mohón áhítozva. A lány kezdett megszállottsággá válni, és ezt ő is tudta, de bassza meg, ha tudott is tenni ellene valamit.

A nő keményen elélvezett, a szeme láttára tört össze, olyan gyönyörű, hogy összeszorult a gyomra. Még nem végzett vele, tovább folytatta; tovább súrolta a lelkét a gyönyörrel/fájdalommal, miközben brutálisan döfködött a puncijába. És akkor érezte, hogy gyorsan épül egy újabb orgazmus.

Felmordult. – Ez az, törj össze a kedvemért!

A nő felsikoltott, a gerince megfeszült, belső izmai a férfi farkát szorították, a szemei könnyektől voltak nedvesek.

Cain felnyögött, és egyre erősebben és gyorsabban mozgott. – Imádom, amikor sírsz! – Mélyre hatolt, és olyan erősen elélvezett, hogy egy másodpercre elsötétült a látása.

Wynter reszketett alatta, a szemei lecsukódtak, az ajkai szétnyíltak. A férfi fölé hajolt, és hüvelykujjával letörölt egy könnycseppet. A nő nem mozdult. Nem reagált, amikor a férfi lágy csókokat nyomott az arcára, amelyre gyakran elkalandozott a tekintete. És gyorsan rájött, hogy a lány elájult.

Cain érezte, hogy a szája felfelé görbül. Holnap a nő bosszankodni fog emiatt, de nem állt szándékában felébreszteni. Ehelyett az oldalára fordult, és magához húzta a lányt, meglepődve, amikor megérezte, hogy teremtménye ébren akar maradni, hogy vigyázzon rá.