13.-14. Fejezet

 

13

 

 

Miközben ő, Seth és Azazel másnap délután Inanna szalonjában vártak a többi Ősire – beleértve magát Inannát is, akit Lilith és Ishtar ébresztett fel –, Cain elmesélte a két férfinak a tegnap esti incidenst.

Azazel előrehajolt a székében. – Hogy mit csinált?

Cain felvonta a szemöldökét. – Tényleg meg kell ismételnem?

– Igen. Igen, kell! Mert halottnak kellene lennie!

Cain ökölbe szorította az ujjait, mielőtt megmarkolta volna a kanapé karfáját. – Ezzel tisztában vagyok! – A lénye volt az, aki felébredve a könnyű álmából figyelmeztette, hogy eltűnt a nő. – Amikor észrevettem, hogy a kertben van, arra számítottam, hogy annyi kígyó nyüzsög majd rajta, hogy alig látom. – És olyasmit érzett, amit már régóta nem érzett – pánikot.

– Egyikük sem bántotta őt?

– Nem, még csak hozzá sem ért egyikük sem. Nem is sziszegtek figyelmeztetően, vagy álltak az útjába. Csak csúszkáltak az ösvényen a két oldalán. Ha nem tudnám jobban, azt hittem volna, hogy azért követik, hogy megvédjék.

A kanapé másik végén Seth megvonta a vállát. – Talán valahogy megérezték, hogy a tiéd. Nem bántanának semmit, ami a tiéd. Talán még odáig is elmennének, hogy megvédjék.

Azazel szeme összeszűkült. – Biztos vagy benne, hogy alvajárt?

Cain érezte, hogy összehúzódik a szemöldöke. – Mi mást csinált volna odakint?

– Nem tudom – felelte Azazel. – De el kell ismerned, hogy furcsa, hogy pont arra a helyre ment, ahol kényelmetlen igazságokat találna, ha tudná, hol keresse! Szóval ezért kérdezem, biztos vagy benne, hogy alvajárt?

Cain visszagondolt a tegnap estére. – Úgy mozgott, mint, valaki, aki el van kábítva. Lassan és esetlenül, nem céltudatos lépésekkel. Csak akkor tért magához, amikor megérintettem, és akkor úgy nézett ki, mint aki kiborult. Wynternek elképesztő pókerarca van, de nem hiszem, hogy színlelt volna. Elsápadt. Remegni kezdett. Szétszórtnak és zavarodottnak tűnt.

Seth megdörzsölte a nyakát. – Nem gondolod, hogy... Nem, kizárt, hogy egy random boszorkányt hívott volna, még ha ébren is volt.

– Nincs ébren! Érezném, ha ébren lenne. – Cain végigsimított nyelvével a fogai elülső részén. – Wynter már járt a kertben korábban is. Tetszik neki. Nem izgatják a kígyók. Nem furcsa, hogy alvajárva egy olyan helyre megy, amit szeret. De tudod, mi a furcsa?

Azazel éles pillantást vetett rá. – Mostanában sok minden furcsa.

– Pontosan – mondta Cain. – És az egész Wynter megjelenésével kezdődött. Demetria pedig nem látta előre az érkezését. Azt sem látta előre, hogy megjelenik Wynter régi szövetsége, vagy hogy az Aeonok figyelme hirtelen ránk irányul. Valójában egyáltalán nem voltak látomásai, nem sokkal Wynter idejövetele óta.

Seth pislogott. – Egyetlenegy sem?

Cain megrázta a fejét. – Demetria egy nappal azután jött hozzám, hogy Wynter ideköltözött. Azt mondta, hogy néhány napig volt egy megérzése, hogy valami közeledik, de semmilyen látomás nem kísérte az érzést. Korábban volt még egy rövid beszélgetésem Demetriával. Még mindig nincsenek látomásai, és még mindig úgy érzi, hogy blokkolva van.

Seth a homlokát ráncolta. – Ezért nem Wynter lehet a felelős!

– Nem – értett egyet Cain. – Erőteljes, de nem tudna blokkolni semmilyen kísérletet, amit egy istenség tesz, hogy kapcsolatba lépjen a kedveltjével. Demetria azt állítja, hogy egy „jelenlét” okozza az interferenciát.

Azazel feje oldalra rándult. – Miféle jelenlét?

– Nem biztos benne – mondta Cain.

Azazel az állát dörzsölte. – Egy istenség képes lehetett megtenni.

– Érzékelnénk egy istenség jelenlétét – mondta Seth.

– Csak ha úgy akarnák.

– Ez igaz – engedte meg Seth. – De miért ne akarnák?

– Ez a kérdés, nem igaz? – Azazel lebiggyesztette a száját, majd tekintetét újra Cainre szegezte. – Gondolom, jó alaposan megnézted Wynter meztelen testét?

– Minden centiméterét – erősítette meg Cain.

– Nincsenek rajta olyan jelek, amelyek azt jelentenék, hogy egy istenség kegyeltje? – kérdezte Azazel.

Cain megrázta a fejét. – Nem kellene jelet látnunk ahhoz, hogy tudjuk, egy istenség szemet vetett rá. A kegyelteket könnyű felismerni. Mind egyformák. Arrogánsak. Túl magabiztosak. Felsőbbrendűek. Az ember azt hinné, hogy ők maguk is istenségek, ahogy viselkednek. Wynter nem ilyen!

– Nem, nem ilyen. – Seth kinyújtotta maga előtt a lábát. – Nem ismerem őt, de sokat elárul egy emberről az, ahogy mások bánnak vele. Úgy tűnik, a szövetségének minden tagja tiszteli és törődik vele. Úgy tekintenek rá, mint a papnőjükre, még akkor is, ha ő maga nem. Bárhová követnék őt.

– Nem töltöttem sok időt körülöttük – mondta Cain. – Maxim azonban igen. Azt mondta nekem, hogy inkább olyanok, mint egy család – bármennyire is diszfunkcionálisak. Nincs hierarchia, nincs politika, nincsenek hatalmi harcok. Wynter inkább irányító, védelmező erő, mint tiszteletet és engedelmességet követelő vezető. A többiek talán nem teljesen épelméjűek, de ő teret ad nekik, hogy olyanok legyenek, amilyenek.

– Egy ilyen személyből jó hitves lenne – vágott közbe Seth teljesen lazán. – Meg se próbáld azt mondani, hogy még nem gondoltál rá!

Cain nem tiltakozott az állítás ellen, hogy ezt tette volna, mert ez hazugság lett volna. A gondolat, hogy a nő a hitvese legyen, befészkelte magát a fejébe, és úgy tűnt, ott is akar maradni. Próbálta figyelmen kívül hagyni, de az gyakran betolakodott a tudatába.

Még soha nem követelt magának senkit a hitvesének. Soha nem volt eléggé birtokló egy nővel szemben ahhoz, hogy ez foglalkoztassa. Hasonlóképpen, bár a szörnyetege az évek során megkedvelt bizonyos nőket, soha nem volt szilárd érdeklődése egy nő iránt. Egészen mostanáig.

– Sethnek igaza van – mondta Azazel. – Azt hitted, hogy a teremtményed rá fog unni. De még mindig a személyes hálószobádban alszik, ami azt mutatja, hogy tévedtél. Kezdi egyáltalán elveszíteni az érdeklődését iránta?

Cain mély levegőt vett az orrán keresztül. – Nem. De ez nem jelenti azt, hogy egy ponton nem fogja.

– Azt sem jelenti, hogy fogja. – Seth szünetet tartott. – Szerintem annak sem áll fenn a veszélye, hogy te elveszíted az érdeklődését iránta. Wynter körül más vagy. Mintha annyira lekötné a figyelmedet, hogy nem hagy teret bármilyen sötét szarságnak, ami felbukkanhat és lehúzhat.

Azazel bólintott. – Gondolom, a sötét hangulatok már nem ragadnak el, mert sokkal... kiegyensúlyozottabbnak tűnsz. Sőt, pozitívabbnak. És tudom, hogy ez részben annak a következménye, hogy közelinek tűnik a szabadságunk. De nem csak erről van szó. Jót tesz neked. Szóval tartsd meg! – Úgy mondta, mintha a lány egy pénztárca lenne, amit talált, és megtetszett neki.

Cain felvonta a szemöldökét. – Még akkor is, ha én nem vagyok jó neki?

– Még akkor is – mondta Azazel.

Cain röviden oldalra billentette a fejét. – Figyelmeztettem őt, hogy nem vagyok az.

– És?

– És úgy tűnt, nem zavarta. – Ami egyáltalán nem lepte meg a szörnyetegét – a lény nem hitte, hogy a nőnek oka lenne rá, hogy zavarja, mivel úgy vélte, hogy az ő és Cain titkai nem igazán olyan rosszak. A lény számára ez egyszerűen a természetükből fakadt.

– Akkor tartsd meg őt – ismételte meg Azazel. – Vagy legalább komolyan vedd fontolóra a dolgot!

Seth szólásra nyitotta a száját, de ekkor közeledő hangokat hallottak.

Pillanatokkal később Lilith és Dantalion érkezett. Röviden üdvözölték Caint, Azazelt és Sethet, mielőtt visszatértek a beszélgetésükhöz arról, hogy vajon az emberek szolgálnak-e valamilyen valódi célt. Nem sokkal ezután Inanna és Ishtar lépett be egymásba karolva és ragyogóan mosolyogva egymásra. Inanna volt szó szerint az egyetlen ember, akit Ishtar igazán szeretett.

A testvéreknek ugyanolyan búzavirágkék szemük, és halványszőke hajuk volt – bár Inannáé egyenes volt, nem pedig hullámos, mint Ishtaré – és rendkívül nőies megjelenésük. De Inanna uralkodói kecsességgel viselte magát, ellentétben a testvérével, akinek minden mozdulata érzéki volt, és a csábításra irányult.

Mindenki szívélyesen üdvözölte Inannát.

– Hogy érzed magad? – kérdezte Seth, miközben mindannyian helyet foglaltak a helyiségben.

– Mintha túl korán ébredtem volna, de jobb hírekre nem is ébredhettem volna – válaszolta. – Ha háború lesz, szeretnék részt venni benne! – A tekintete Cainre siklott. – Mesélj nekem a boszorkányról! Úgy tudom, sok időt töltöttél vele.

Sok mindent tudott volna mondani Wynterről. De nem akarta, hogy a többi Ősi is olyan jól ismerje, mint ő. Még ilyen alapvető módon sem kívánta megosztani őt. – Mi az, amit tudni szeretnél?

– Leginkább arról szeretnék megbizonyosodni, hogy nem fog rettegve elmenekülni, ha kitör a háború.

– Nincs a természetében, hogy elmeneküljön. Az a természete, hogy bosszút álljon. – Cain imádta ezt. – Mély gyűlöletet táplál Aeon népe iránt – olyannyira, hogy kész megfizetni az árát annak a sötét átoknak, amelyet a földjükre helyezett.

– Igen, de a papnők általában szívesen hátrálnak meg, és hagyják, hogy mások végezzék el a piszkos munkát.

– Ha megkérdezed Wyntert, azt fogja mondani, hogy ő nem papnő. Nem érdekli a hatalmi pozíció, csak az, hogy megvédje és vezesse a „csapatát”, ahogy ő nevezi őket. A szövetség inkább család, és ez így is van rendjén. Összetartó csapat, és úgy harcolnak, mint egy jól olajozott gépezet, de nem annyira technikával, mint inkább puszta könyörtelenséggel.

Azazel bólintott. – Végigmentek a kihíváson, és kevesebb, mint egy perc alatt teljesítették – megdöntve minden korábbi és jelenlegi rekordot. Nem arra koncentráltak, hogy célba érjenek, vagy akár arra, hogy megdöntsék mások idejét. Élvezték, amit csináltak, és azért haladtak ilyen gyorsan előre, mert alig várták, hogy végrehajtsák a következő gyilkosságot.

Inanna szája mosolyra húzódott. – Azt hiszem, meg tudnám kedvelni ezeket az embereket.

– Abból, amit hallottam és láttam, nem a legjózanabb egyének – mondta Dantalion. – Ugyanakkor mi sem vagyunk azok. – Szünetet tartott. – Egyetértek Cainnel! Wynter nem olyan ember, aki elmenekülne. Ha valami, akkor a háború felé menekülne. Vért akarna. És a szövetsége ott lenne a nyomában.

– Csak azért, mert magabiztosak voltak a kihívás során, még nem jelenti azt, hogy a csatatéren is ilyen magabiztosak lennének – mondta Ishtar csípősen. – A két körülmény nagyon különböző. A kihívás alatt az a megnyugtató tudatuk volt, hogy nem fognak igazán meghalni.

Lilith fáradtan sóhajtott egyet. – Muszáj hagynod, hogy a róla alkotott véleményedet befolyásolják a személyes érzéseid Wynter és Cain kapcsolata miatt?

Ishtar háta kiegyenesedett. – Nincsenek érzéseim a „kapcsolatuk” miatt, se így, se úgy!

– Persze, hogy nincsenek – mondta Lilith szárazon. – Az én hibám.

– Én csupán azt gondolom, hogy...

– Ishtar! – vágott közbe Inanna. Nem mondott többet. Egyszerűen csak a testvérére nézett, a szemei lágyak voltak. De bármilyen néma üzenetet is adott át, Ishtart arra kényszerítette, hogy dühösen elhagyja a szobát. Inanna inkább volt anyai, mint testvéri figura. De hát száz év különbséggel születtek.

Inanna nagyot sóhajtott. – Néha elgondolkodom azon, vajon mennyire más lenne, ha apánk nem éreztette volna vele, hogy olyan jelentéktelen, miközben felnő. Vajon boldogabb lenne-e; ha az önértékelésének érzése nem csak abból fakadna, amit mások gondolnak róla; ha nem a teljes rajongás lenne az egyetlen dolog, amitől teljesnek érzi magát.

– De még a puszta imádat sem érezteti sokáig, hogy teljes – mondta Seth. – A hatás mindig csak átmeneti.

– Igen. Elszomorít, hogy a testvérem soha nem fogja igazán megismerni az igazi boldogságot. – Inanna visszairányította a tekintetét Cainre. – A boszorkányodnak vigyáznia kell majd vele. Ishtar elméjében te valaki mást választottál helyette. Túlságosan is arra emlékezteti, hogy apánk elutasította őt. Ő valóban egy fattyú volt – tette hozzá Inanna halkan mormogva. – Figyelmeztettem őt, hogy ne csináljon semmi ostobaságot. Wynterre élve, sértetlenül és a mi oldalunkon van szükségünk. Biztosított arról, hogy nem tesz semmi olyat, amivel kockáztatná, hogy ez megváltozzon. De a törékeny egója gyakran felülírja a józan eszét.

Cain érezte, hogy megkeményedik az arca. – Azt tanácsolnám, hogy gondoskodj róla, hogy ne hagyja ezt megtörténni. Mert ha kárt tesz Wynterben, meg fog fizetni érte. És mindketten tudjuk, milyen súlyosan tudnám bántalmazni.

Inanna alaposan tanulmányozta a férfit. – A boszorkány nem egyszerűen csak egy ágytárs neked. – Lassan bólintott. – Szemmel fogom tartani Ishtart, de neked továbbra is figyelned kell Wynterre! – Talpra emelkedett. – Most pedig szeretnék elintézni néhány dolgot az esti ünnepség előtt. Te rendezted, Seth, igaz?

– Igen – erősítette meg Seth.

A nő elmosolyodott. – Akkor tudom, hogy nem lesz fárasztó. Ó, és kérlek, ne rendezzetek nekem semmilyen ünnepséget – szólt minden Ősihez. – Tudom, hogy ez a hagyomány, de inkább tartogatnám ezt arra az időre, amikor végre kiszabadulunk a ketrecünkből, és az Aeonok meghaltak. Már a gondolat is felmelegíti a fekete szívemet. Meg fogják bánni, amit tettek, de nem annyira, mint azt, hogy nem vetettek véget a létezésünknek – ez volt a legnagyobb hiba, amit valaha elkövettek.

 

*

 

– Megölhetem őt?

Wynter sóhajtva nézett Xavierre. – Nem!

– Miért nem? Megérdemelné. Azt aratod, amit vetsz ebben a világban.

– Magyarázd meg, hogy Elias miért érdemelné meg! Hazugság nélkül!

– Nos, szerinted rendben van, hogy folyton azzal zaklat, hogy hármasban legyek vele és a barátjával?

– Nem mondanám, hogy zaklat téged. Azt mondanám, hogy annyira szórakoztatja, hogy felbosszantott és felzaklatott az első ajánlata, hogy most folyamatosan megismétli az ajánlatát, hogy szórakozzon veled. Ez nem bűncselekmény.

Xavier szipogva nézett le az aréna porondjára, amely most, hogy vége lett a szünetnek, kezdett megtelni mulattatókkal. – Még csak nem is figyelsz rám igazán!

– Dehogynem – mondta a lány. – De ezt már megbeszéltük. Nem ölhetsz meg valakit csak azért, mert nem kedveled. Ez nem ok arra, hogy valaki meghaljon.

– Úgy döntesz, hogy túlságosan a logikára koncentrálsz.

– Hát, nem én vagyok furcsa – mondta a lány szárazon. Felemelte a kezét, amikor a férfi vitatkozni akart. – Nem, nem szabad megölnöd őt! Ő egy Ősi szolgálatában áll, emlékszel? Ők soha nem engednék meg, hogy véget vess az életének egy ilyen jelentéktelen ok miatt. A kéréseddel csak azt érnéd el, hogy felbosszantanád Elias barátját és falkáját. És legyünk őszinték, igazából nem is utálod őt. Vonzódsz hozzá, és boldogtalan vagy emiatt. Számodra ez a helyzet a „csak azt bántod, akit szeretsz” egy nagyon furcsa változata.

Xavier haragos pillantást villantott rá. – Nem szeretem őt!

– Nem, de belé vagy esve. Vonakodva. Erről szól ez az egész.

– Nem vagyok belé zúgva! Ő egy pöcs! Azt mondta, hogy egy „pajkos kis hazudozó! vagyok, és szükségem van egy apukára, aki kordában tart.

– Egy rossz kis hazudozó vagy, és szükséged van valakire, aki kordában tart!

– Már megint a logikát választod! – Felemelte az egyik ujját. – És elnézést, de nincs szükségem senkire! Kivéve téged, Delilah-t, Anabelt és Hattie-t.

– Jó, ha bővíted a körödet.

Delilah Wynter másik oldalán ülve, a homlokát ráncolva hajolt oda. – Miről beszélünk?

– Meg akarom ölni Eliast! – jelentette ki Xavier. – Wynter szerint nem tehetem.

Delilah összevonta a szemöldökét. – Mi a baj Eliasszal?

– Halálra idegesít – mondta Xavier. – Folyton a sátramba jön „olvasásra”. De aztán csak nyaggat. El kellett mesélnem neki a múltamat, csak hogy leszálljon rólam. Bár nem sokat mondtam neki, csak annyit, hogy eredetileg Montanából származom, és hogy a szüleim farmerek voltak.

– De Chicagóban születtél – mondta Wynter. – És a szüleid mindketten tanárok voltak.

– Nem mondtam, hogy az igazat mondtam el neki a múltamról.

Delilah a szemét forgatta. – Legalább tisztában vagy vele, hogy baromságokat beszélsz.

Igen, ez volt a Xavierrel kapcsolatos dolog. Sok krónikus hazudozóval ellentétben ő nem hitte el a saját meséit. Nem azért talált ki kitalált múltakat, hogy ne kelljen valami fájdalmas dologról beszélnie. Nem azért mutatott különböző arcokat különböző embereknek, mert kényelmetlenül érezte magát attól, aki valójában volt. Nem, egyszerűen így tartotta távol az embereket. A világ hajlamos volt arra, hogy ne bízzon a hazugokban, és ne próbáljon meg kötődni hozzájuk. Ez Xaviernek tökéletesen megfelelt.

Amikor azonban beengedte az embereket, nem csak félbarát volt. Hűséges volt, védelmező és elfogadó.

Érzéki zene szólt, miközben az előadók folytatták a műsorukat. Akrobaták, táncosok, zsonglőrök és illuzionisták mutatták meg tehetségüket, de ez nem cirkuszi előadás volt. Nem. Az egésznek volt egy BDSM felhangja. A művészek bőrbe vagy PVC-be voltak öltözve. Ostorok, botok, bilincsek és korbácsok keveredtek a műsorszámokba. Furcsának kellett volna lennie, de valójában nagyon szórakoztató és kreatív volt.

– Tudod – kezdte Delilah –, mivel a pletykák szerint Seth nem kedveli Ishtart, gondoltam, hogy olyan ünnepséget rendez majd, amit a nő unna. De csak nézzetek rá, imádja ezt az egészet. Ahogy az a nő is, akiről úgy sejtem, hogy a testvére, aki tegnap ébredt a Pihenőjéből.

Wynter észrevette az új arcot. A nő ugyanolyan csinos volt, mint az idegesítő testvére. Bár a testvérek hasonlóan néztek ki, mindegyiküknek más volt a „kisugárzása”. Ishtar fülledtnek hatott, míg Inanna kiegyensúlyozottabb volt.

– Igen – kezdte Wynter –, az az érzésem, hogy Ishtar tiszteli a tehetséget, még ha általában az embereket nem is feltétlenül tiszteli. – Minden bizonnyal szerette látni a testvérét boldognak és szórakozónak. Ishtar látszólag nem volt olyan egydimenziós, mint amilyennek látszik.

– Ráadásul itt van ez a szexuális téma is – folytatta Delilah. – Ezt úgy is lehetne értelmezni, hogy Seth kerülő úton flörtöl vele.

– Egyetértek, de nézd meg, mennyire elragadtatott a legtöbb ember ebben az arénában.

Delilah körbepillantott. – Huh! Ezt a tömegek miatt csinálta.

– Én is erre tippelnék – mondta Wynter. – Ha valami unalmasat dobott volna Ishtarra áskálódásként, akkor minden róla szólt volna. Nekem ez azt mondja, hogy nem érdekli eléggé a múltjuk ahhoz, hogy áskálódásokkal foglalkozzon.

Delilah összeszorította az ajkát. – Sosem gondoltam erre így, de igen, most már látom.

Szemeket érezve magán, Wynter felnézett, és látta, hogy Cain egyenesen őt bámulja, a szokásos szexígéret csillogott a szemében. Ekkor könnyedén végigsuhant rajta a szükséglet lökése. Mintha a képessége, hogy egészen megérintse a lelkéig – amire a halála előtt semmi más nem volt képes igazán –, arra képezte volna a lényét, hogy reagáljon rá. Néha úgy érezte, mintha a teste tudta volna, hogy ő az egyetlen dolog, amitől valaha is így érezhet; néha úgy érezte, mintha mindig is vágyna rá.

– Szóval... meddig akarsz eltiltani a karmaitalok árusításától? – kérdezte Delilah.

Wynter ránézett. – Ó, mondjuk, örökké?

– Miért kell túlreagálnod?

– Azzal reagálom túl, hogy azt akarom, hogy kerüld az olyan tevékenységeket, amelyek veszélybe sodorják az életedet? – Wynter a levegőbe csapott. – Nem, nem fogom ezt az egészet még egyszer átbeszélni. – Reggel már szétrúgta Delilah seggét emiatt.

– A karma közvetítőjeként cselekedni mindig is az volt, amit a családom csinált – egészen Annisig visszamenőleg!

– Aki gyerekgyilkos és kannibál volt, úgyhogy bocsáss meg, ha nem helyeslem azt az „utat”, amire terelte a családi vonaladat. És legyünk őszinték, egyikőtök sem érdekelt igazán abban, hogy a karma nevében cselekedjetek! Nem, ti mindannyian ezt a kifogást használjátok arra, hogy igazoljátok a szarságokat, amiket az emberekkel tesztek.

– Ez nem igaz!

Wynter felvonta a vállát. – Igaz vagy sem, a helyzet, amivel itt állunk, ugyanaz marad – nem árulhatod tovább azokat a bájitalokat, ha hosszú életet akarsz élni! A démon megölhetett volna téged, Del!

– De ehelyett farkhosszabbító bájitalokat vett. A barátnője virágot küldött nekem, amiért megleckéztettem a fickót, és javítottam a szexuális életén. Szolgálatot nyújtok a közösségnek!

– Szolgálat a seggem! És lehet, hogy ezúttal minden rendben volt, de ha lesz következő alkalom, lehet, hogy nem leszel ilyen szerencsés. Ráadásul, mint azt már jól tudod, jobban szeretném, ha nem szereznénk itt ellenségeket.

– Mondja az a papnő, aki felbosszantotta a berserkereket, zöld szeművé tette a ribanc Ősit, és egy levágott fejet rúgott Azazel segítőjébe.

– Nem vagyok papnő!

– Most erre fogsz koncentrálni? Tényleg?

 

*

 

Később aznap este az ágya lábánál állva Cain újra és újra figyelte, ahogy a farka eltűnik Wynter szájában, és a látvány olyan módon lebilincselte, amit nem tudott megmagyarázni. Látva, ahogy a lány puha ajkai szorosan a hosszára feszülnek... ez tett vele valamit. Minden egyes alkalommal primitív elégedettséget váltott ki belőle.

Az élvezet túlmutatott a puszta fizikai ingerlésen, mert ez nem csak egy vonzó száj volt. A nő, aki négykézláb helyezkedett el az ágyán, nem egyszerűen egy kényelmes test volt. Wynter... több volt.

Öklét a nő hajába fonta, miközben felemelkedtek benne a birtoklási vágy sötét hullámai. Túl sötét volt. Veszélyes. Még instabil is. De nem tett semmit, hogy küzdjön ellene.

A nő erősebben, gyorsabban szívta, és egy morgás dübörgött Cain mellkasában.

– Az a kibaszott száj! – préselte ki magából. – Az én kibaszott szám!

A lány szemei Cain szemébe meredtek, olyan sóvárgástól megüvegesedve, amely a férfi golyóiba markolt.

– A kezed! – követelte, és kinyújtotta a sajátját. – Amelyik a jelemet viseli.

A nő tétovázott, bizonytalanul.

– Nem hagyom, hogy eless! Jobban tudod, minthogy azt hidd, hogy megteszem.

Óvatosan, nehogy elveszítse az egyensúlyát, Wynter felemelte az egyik kezét, és felé nyújtotta.

– Ugye nem mondtam, hogy hagyd abba a szopást?

A lány hunyorgó pillantást vetett rá, de folytatta, hogy fel-le csúsztassa az ajkait a férfi hosszán.

Cain megnyomta a nő tenyerének közepét, tudva, hogy olyan érzés lesz, mintha a hüvelykujját a puncijába mártotta volna, és érezte, ahogy a lány lélegzete elakad a farka körül. Ezen kívül nem tett semmi mást. Még nem akarta elérni, hogy a nő elélvezzen. Csak azt akarta, hogy a lány mindenhol érezze őt. Ha ugyanezt az érzést a fenekében is megadhatta volna neki, megtette volna.

A lány szája továbbra is fel-le siklott a férfin, és ösztönösen próbálta a csípőjét az őt kitöltő „hüvelykujjnak” vetni, mintha kétségbeesetten igényelné a súrlódást. A férfi azonban mégsem adta meg neki. Továbbra is élvezte az érzést és a látványt, ahogy a nő újra és újra lenyeli őt... amíg már kurvára benne kellett lennie.

– Elég! – Az öklébe szorította a lány haját, hátrahúzta a fejét, és hüvelykujjával végigsimított a lány duzzadt alsó ajkán. – Nem is tudom, mit szeretek jobban. Látni, ahogy leszopsz, vagy érezni, miközben csinálod. Órákig tudnám nézni, ahogy lenyeled a farkamat. De most – megrántotta a haját, térdre kényszerítette, és közelebb vonta –, olyan mélyre akarom temetni a farkamat benned, hogy soha nem tudod majd kiszedni!

Cain megcsókolta a lányt, megnyalva a nyelvét a szájában, és elnyelve az apró nyögését. Megpaskolta a nő elragadó fenekét, és elengedte a haját. – Fordulj meg! Azt akarom, hogy megint négykézláb állj!

Wynter több mint készen állt a dugásra, és nem habozott megtenni, amit kért. Belegömbölyödött a kézbe, amely a tarkójától a derekáig siklott. Ugyanennek a kéznek az egyik ujja belé süllyedt.

– Készen állsz rám. Jó!

Wynter érezte, hogy szétnyílnak az ajkai, amikor a férfi vastag farkának feje belecsúszott. Gyönyör táncolt végig a lelkén, ugyanolyan felvillanyozó és felemésztő, mint mindig... de az érintés könnyű volt. Inkább ujjhegyekre hasonlított, mint kézre. Megismétlődött, és újra, és újra, és újra. A gyönyör hatalmas volt, a teste dalolt és továbbiakért sajgott, de minden egyes érintés túl szelíd volt. Túl lassú ... akárcsak a farok, amely lustán tört utat magának a puncijába.

A lélek mélyén érzett gyönyör újabb rebbenő hullámzása után a férfi végre egész hosszával belé temetkezett. És akkor elkezdett mozogni. Gyengéden. Óvatosan. Olyan lassan, hogy az már gyötrelmes volt. A gyönyör hullámai, amelyeket a férfi a lelkére zúdított, ugyanolyanok voltak. Minden egyes pehelykönnyű hullám éppoly csodálatos volt, mint amilyen frusztráló.

Hamarosan remegett, nyöszörgött, elkábult a puszta vágytól. – Cain! – nyögte ki.

– Mit akarsz? Mondd el, szép boszorkány!

A lány nyelt egyet. – Megtörni.

– Hmm, és hogyan akarod, hogy megérintsem a lelkedet? Így? – Tiszta, gerincperzselő gyönyör határozott hullámát küldte. – Vagy így? – A második hullám a sötét boldogság recsegő töltete volt, amely magában hordozta a szúrást – és nem titkolták, hogy a teste erre intenzívebben reagált.

A férfi halk, bársonyos kuncogást adott ki. – Szereted, amikor fáj. – És ekkor keményen belehatolt. Keményen. Gyorsan. Mélyen. Uralkodva rajta és tönkretéve őt, ahogy mindig is tette.

A lány eszét vesztve lebegett a gyönyörtől/fájdalomtól, miközben a férfi az érzések túlterhelésének tette ki. A farkának ki-be mozgása, az ujjbegyeinek harapása, a golyóinak csapkodása, a lelkét elárasztó sötét dekadens gyönyörök hullámai, amelyek felvillanyozták az idegvégződéseit... Mindez endorfinokkal árasztotta el a testét, és totális kontrollt adott neki, hogy a pillanat abszolút rabszolgája legyen.

Továbbra is a nőbe hatolva, Cain teste Wynter fölé hajolt, és egyik kezét a nyaka köré fonta, míg a másikkal kissé túlságosan is szorosan megmarkolta a csípőjét. Halkan morgott a fülébe, megszorítva a torkát. – Az ujjlenyomataimat akarom rajtad! Azt akarom, hogy a csontjaidba vésődjenek! Azt akarom, hogy ott legyenek a kibaszott lelkeden!

Újabb szorítás a torkán, és a lány megremegett, miközben az orgazmus felé száguldott.

– Nézz rám!

Wynter elfordította a fejét, és a fenyegetően sötét szempárba nézett, éppen akkor, amikor a kielégülés villámcsapásként korbácsolt át a lényén, belülről kifelé haladva.

A férfi felnyögött, a farka megduzzadt. – Azok a kibaszott könnyek! – Még keményebben hatolt a puncijába, beleharapott a vállába, és felrobbant, miközben a lány belső izmai szárazra fejték őt.

Végül az orgazmusa elhalványult, és még több könnycseppet pislogott el, miközben a lélegzete zihálva jött ki és be a tüdejéből. Jesszus, egy nap még megöli őt.

– Ha megölnélek, nem tudnálak többé megdugni. Az emberek hajlamosak az ilyesmit rossz szemmel nézni.

Wynter felhorkant. Észre sem vette, hogy kimondta hangosan. – Mióta érdekel téged, hogy az emberek mit néznek vagy nem néznek rosszallóan?

– Soha! De ne aggódj, a holttested biztonságban lenne nálam. A nekrofília nem az én világom.

– Ez megnyugtató.

– Reméltem, hogy az lesz.

Újabb horkantást adott ki.

Miután mindketten megtisztálkodtak a fürdőszobában, a férfi segített neki felvenni az egyik ingét, és elkezdte begombolni neki. Ez már „megszokottá” vált. Vele ellentétben, Wynter nem szeretett meztelenül aludni. Cain pusztán azért nem panaszkodott, mert a lány nem ellenkezett, hogy az ő pólóját vagy ingét viselje az ágyban.

– Mindig ragaszkodsz ehhez? – kérdezte a lány.

A férfi röviden felnézett a gombról, amit éppen begombolt. – Mihez?

– Hogy aki az ágyadban alszik, az a te cuccaidat is viselje ilyenkor?

A férfi tekintete végigsiklott a lány arcán. – Nem. Általában nem szoktam a szobámban dugni a nőkkel, nemhogy a ruháimba öltöztetni őket.

A lány pislogott. – Ó! – Meg akarta kérdezni, hogy ő miért kivétel, de túlságosan úgy érezte, mintha bókokra vadászna. És csak ugyanilyen őszinteséget várna cserébe – Wynter gyakran botladozott, amikor az „érzésekről” kellett beszélnie. De valamit azért adhatott neki. – Hát, ööö, általában én sem szoktam más pasik ágyában aludni, vagy hordani a pólóikat vagy ingjeiket.

Elégedettség csillogott a szemében. – Akkor kvittek vagyunk.

– Igen. Igen, így van.

 

 

14

 

 

Wynter letette a pálcikáit, és röviden lehunyta a szemét, remélve, hogy a többi vendég közül senki sem figyel a beszélgetésükre. – Hattie, beszélhetnénk erről később? Vagy talán soha?

Hattie egy pfft hangot adott ki. – Ne légy prűd, csak áruld el, mit jelent! Ha újra nyeregbe pattanok, tudnom kell ezeket a dolgokat!

Xavier szája lassan gonosz vigyorra görbült. – George-nak szerencséje lesz, nem igaz? – kérdezte, az öregasszony „gavallérjára” utalva.

– Egyszer majd igen. – Hattie felemelte az állát, és nagyon elégedettnek tűnt magával. – Nagyon kedves ember, és még nincs túl a fénykorán. Nem akarok szégyenben maradni azzal, hogy zavartnak tűnök, amikor javaslatokat tesz az ágyban.

Wynter megmasszírozta a halántékát. – Tényleg nem hiszem, hogy nyársra húzást[1] javasolna.

Hattie összevonta a szemöldökét. – Miért nem?

Jesszus, muszáj volt kimondania, ugye? – Az azt jelentené, hogy egy harmadik fél bevonását is javasolja.

– Ó, értem! Tehát két férfi és egy nő lenne, vagy egy férfi és két nő?

Wynter kortyolt egyet a vizéből. – Az első.

– Azt hiszem, kitalálom, hogy melyik férfi hol helyezkedne el. A „köpni”[2] rész azt jelenti, hogy a nőnek nem kellene lenyelnie? Nem tudom, miért nyögsz rám, Wynter, ez egy teljesen logikus kérdés!

– Nem szívesen szakítom félbe ezt az elborult beszélgetéseteket, de nem indulhatnánk hamarosan? – pillantott körbe az étteremben Anabel a felkarját dörzsölgetve. Az Ördög Bölcsője felszínén található helyen rendkívül jó etnikai ételeket szolgáltak fel, és kifejezetten népszerű volt. – Túl sokan vannak itt.

Hattie felemelte a poharát. – Azt mondtuk, hogy kijövünk, és szerzünk egy kis D-t, emlékszel?

Anabel meghökkenve nézett rá. – Dákót?

– D-vitamint. – Hattie az égre mutatott. – A napból.

– Este hét óra van, a nap már lenyugodott! – Anabel ismét paranoiásan fürkészte a helyiséget. – Tényleg haza kellene mennünk! Én mondom nektek, nem vagyunk biztonságban! – Elkezdte a tarkóját markolászni. – Érzem...

Delilah a pálcikájával a szőkére mutatott. – Ne kezdj el megint a halál leheletével nyaggatni! Mondanám, hogy szedd össze magad a neurózisoddal, de nem hiszem, hogy ez valaha is lehetséges lenne.

Anabel elkomorult. – Nem vagyok neurotikus!

– Azt hiszed, hogy a halál az istenverte nyakadba liheg!

– Mert így van! – Anabel Xavierre nézett. – Te hiszel nekem, ugye?

– Persze, hogy hiszek – biztosította a férfi. – Most pedig gyerünk, lányok, pihennünk kéne! Lazítani. Ünnepelni, hogy milyen jól mennek most a dolgaink. – Sármos mosoly húzódott az ajkára, amikor megjelent a személyzet egyik tagja, hogy begyűjtse az üres poharakat. Ránézett a névtáblájára. – Mona – húzta el mély, déli akcentussal. – Szép név. Colton vagyok... – majd félbeszakította magát, amikor egy férfikéz landolt a vállán.

– Már megint hazudsz, fiú? – kérdezte Elias szórakozva.

Xavier megmerevedett, kissé elfordult a székében, hogy vessen egy pillantást a mögötte álló Alfára. – Ne hívj fiúnak!

– Gyűlnek a kihágásaid – mondta Elias, lehalkítva a hangját. Lehajolt, és Xavier füléhez tapasztotta a száját. – De semmi baj. Apucinak nem lesz ellenére, hogy elfenekeljen!

Xavier úgy bámult rá, mintha megőrült volna. – Sokat szívsz, ugye? Ez sok mindent megmagyaráz.

Elias dörmögve elkuncogta magát, majd megszorította Xavier vállát, finoman Wynterre kacsintott, és elsétált néhány falkatagjával együtt.

Xavier Wynter szemébe nézett. – Most már megölhetem?

A nő elfojtott egy mosolyt, és azt mondta: – Csak idegesíteni próbál, ne hagyd, hogy sikerrel járjon!

Hattie megveregette az állát. – Vajon jól bánik a paskolóval? Szerinted ő tényleg apuci Dom? Nem olyan típusnak tűnik nekem, akit érdekelne a korhatáros játék.

– Mit tudsz te a korhatáros játékokról? – kérdezte Delilah.

– Olvastam róla. – Hattie belekortyolt a vizébe. – Lenyűgözőnek találom az életmódot. Látom benne a vonzerőt.

Delilah oldalra billentette a fejét. – Arra gondolsz, hogy George Kicsikéje leszel, nem igaz?

Hattie megigazította a blúzát. – Ha kedveli, nos, az embernek mindent ki kell próbálnia legalább egyszer. És a koromat tekintve úgyis hamarosan pelenkázni fognak.

– Egyszer már kipróbáltam a Kicsi dolgot – mondta Xavier.

Delilah felvonta a szemöldökét. – Tényleg?

– Nem, nem igazán – válaszolta.

A lány csak legyintett. – Akkor miért mondod?

– Talán a bosszúságod kitölti a bennem lévő üres helyeket.

– Emberek, visszatérhetnénk a lazuláshoz, könyörgöm? – vágott közbe Wynter.

Igazán nem kellett volna olyan nehéznek lennie, de mivel Anabel pánikba esett, Delilah és Xavier civakodtak, Hattie pedig egyik kellemetlen kérdést a másik után tette fel Wynternek... igen, egyáltalán nem volt „nyugodt” hangulat az asztalnál.

Wynter kimentette magát, és a mosdó felé vette az irányt. Éppen végzett a dolgával az egyik fülkében, amikor figyelmeztetőn zümmögve, végigsuhant a bőrén a túlvilági szellő. A lány megfeszült, a pulzusa...

Kivágódott a fülke ajtaja, és egy mágikus hullám – sűrű, tapadós, mocskos – csapott le rá. Fájdalom robbant az arccsontjában, a látása elborult, és megpördült a világ körülötte. Ó, hányni akart.

Szörnyetege felkapta a fejét, és átvette volna az irányítást, ha az a túlvilági szellő nem tér vissza, és nem veszi rá, hogy várja ki az időt.

Szédelegve, Wynter elesett volna, ha az erős kezek nem kapják el. Aztán kivonszolták a mosdóból. Egy ismerős férfihang szólt hozzá. Nem, szavakat sziszegett neki. Nem értette őket. Nem tudott koncentrálni. Nem igazán volt képes gondolkodni.

Úgy érezte, teljesen kiszakadt a helyzettől, miközben a férfi magához szorította, mintha egy pár lennének, megtartva a súlyát, miközben kisétált a mosdóból az oldalsó kijárat felé. Nem akart a férfi mellett sétálni, de a lábai irányítás nélkül mozogtak. Nem akart csendben maradni, miközben a fickó kivezette az ajtón, de egyetlen szó sem hagyta el a száját, amikor kinyitotta a száját.

Odakint a fickó beemelte a lányt egy furgonba, és durván a jármű padlójára dobta, mielőtt beugrott a furgonba. Wynter az oldalán fekve látta, hogy valaki lejjebb a sikátorban döbbenten bámulja őt. Morgó.

Remény szikrázott fel a mellkasában, és kitisztította elméjéből a köd egy részét. Önelégült kis vigyor csavarta el a fickó száját, majd lazán besétált a közeli kocsma oldalajtaján.

Az a kurafi!

– Indulj! – parancsolta egy hang, becsapva a furgon tolóajtaját, és a sofőr azonnal a gázpedálra lépett.

A szörnyetege ismét dühösen fel akart emelkedni. A szellő megint várakozásra ösztökélte.

A francba a várakozással!

Wynter a fogait csikorgatta, miközben düh járta át. A „kábultsága” mostanra kezdett elmúlni. Tudta, ki kapta el. Tudta, hogy le fogja tépni a farkát és...

A kezek hasra fordították, amitől az arca végigcsúszott a durva padlón. Aú! Bilincsek csattantak a csuklójára, és Wynter érezte a bőrén zúgó erőt. A bilincsek meg voltak igézve, hogy megakadályozzák a mágiája használatát. Bassza meg!

A kezek megint durván rángatták és lökdösték, míg végül a fenekére pottyantva találta magát, háttal a furgon oldalához szorítva.

Az előtte guggoló férfi, aki elkapta, elmosolyodott. – Üdv újra, Wynter!

Kifejezéstelen arccal bámulta a férfit, aki annyira hasonlított az egyik fiúra, aki pokollá tette az életét.

– Phineas!

A szörnyetege ismét megmozdult, türelmetlenül várva, hogy cselekedhessen. Wynternek nem igazán volt más választása, minthogy valamikor elengedje. A mágiáját nem használhatta, így csak egyetlen módja maradt, hogy kijusson ebből a helyzetből. A szörnyeteg könnyedén kiszabadulna a bilincsekből. De addig nem fog mozdulni, amíg az istenség nem adja meg neki az engedélyt.

– A régi szövetséged azt hitte, hogy nehéz lesz téged elkapni – mondta pimaszul. – El sem tudom képzelni, miért!

Sötétség borult rájuk, és a lány tudta, hogy most haladnak keresztül a városból kivezető alagúton. Mozdulatlanná merevedett, amikor újabb motorok dübörgését és kerekek csikorgását hallotta.

– Azt a három járművet, amit hallasz, nem azok vezetik, akik a megmentésedre jönnek – mondta Phineas. – Nem, tele vannak emberekkel Aeonból. Mindegyik jármű más-más irányba indul, ami azt jelenti, hogy bárki, aki megpróbálna megmenteni téged, négy nyomot kell követnie.

Okos. Bár nem számított. Tényleg az egész a semmiért volt. Mert sem a pasas, sem a sofőr nem fog már sokáig élni.

– Az emberek hamarosan észreveszik, hogy eltűntél, de nem lesz olyan könnyű a nyomodra bukkanni. Elhagyjuk a fő útvonalat, és teszünk egy kis kitérőt, ami megkönnyíti, hogy elveszítsük azt, aki esetleg követne. Napok óta járjuk ezt a vidéket, hogy megismerjük a terepet.

Elhallgatott, és oldalra döntötte a fejét. – Figyelemre méltóan nyugodt vagy ahhoz képest, hogy hamarosan az Aeonok keze közé kerülsz. Nagyon dühösek rád. Akkor is ilyen nyugodt voltál, amikor megölted a fiamat?

– Nem emlékszem.

– Azt hiszed, elhiszem, hogy tényleg valamiféle sokk okozta transzban voltál? – gúnyolódott, a szemei lángoltak. – Hidegvérrel megölted őt!

A szörnyetege valószínűleg így tett – Wynter tényleg nem volt biztos benne, hogyan történt az egész. – Nagyjából ezt tette velem ő és a haverja is.

– És ez mit számít? Te egy senki vagy! Egy egyszerű boszorkány egy gyenge szövetségből. Nem lehetsz könnyű préda, és nem várhatod el, hogy a ragadozók ne szimatoljanak utánad. Ez nem így működik! A fiam... nagy dolgokra volt hivatott! Elvetted a jövőjét!

– Egy tízéves kislány győzte le őt, Phineas. Nem biztos, hogy állíthatod, hogy nagy dolgokra volt hivatott.

A mágus ökölbe szorította a kezét, és felemelte, de nem csapta állon, ahogy azt a lány várta. Nem, csak kuncogott, mintha a lány túl szánalmas lenne ahhoz, hogy megérje az ütést. – A sötét mágiád volt az, ami legyőzte! Nem te!

– Nem volt sötét, amíg a fiad nem tette, amit tett. Ha belegondolsz, ő maga eszközölte ki a saját pusztulását.

A mágus összeszűkítette a szemét. – Élvezni fogom, ahogy végignézem a halálodat! Azzal azonban még várnom kell egy kicsit. Előbb rendbe kell hoznod az Aeonoknak a rendetlenségedet.

– Még egy kis talajerózióval sem tudnak megküzdeni, mi?

– Ez nem csak talajerózió. És csak a sötét mágia képes harcolni a sötét mágia ellen. Az Aeonok ereje túl tiszta ahhoz, hogy ellensúlyozni tudja!

A nő gúnyos kuncogást adott ki. – Nos, ha igaz lenne, hogy az erejük tiszta, akkor az említett erő valójában tökéletes ellenszere lenne a bomlásnak, nem igaz? Az Aeonok nem igazán olyan liliomfehérek semmilyen szinten. De erre már te magad is rájöttél, nem igaz? Tudtad, hogy Wagner át fog dobni a vízesésen.

– Mit tettél vele?

– Nem vagyok teljesen biztos benne, hogy pontosan mi történt vele. Csak azt tudom, hogy meghalt. – A nő megmerevedett, amikor a szellő megérintette az arcát, amit úgy érzett, mintha egy „rendben, most már a pokolra küldheted a pöcsöket” üzenetet küldött volna. – Sosem volt esélye elvégezni a piszkos munkát, ha erre vagy kíváncsi – tette hozzá, miközben érezte, hogy a szörnyetege nagyon lassan a felszínre csúszik, miközben készülődött a támadásra.

– Semmi baj! Nincs ellenemre, hogy én magam csináljam! Nem fogom beléd mártani a farkamat – nem abba a nőbe, aki megölte a fiamat. De minden mást? Igen, élvezettel fogom csinálni... – Elhallgatott, ajkai szétnyíltak, amikor fekete tintaszalagok kezdtek a lány szemére kúszni. – Mi a fene?

– Nem kellett volna értem jönnöd, Phineas! Tudod, ez a bennem élő dolog… utál téged. Mindig is utált. Az évek során sikerült visszatartanom, de csak azért, mert megígértem, hogy egy nap széttéphet téged, ha eljön az idő. Ez a pillanat, nos, úgy érzem, hogy ez a pillanat megfelelő. És hülye lennék, ha visszavonnám az ígéretemet, szóval igen, te és a barátod most meg fogtok halni. – Elsötétült a látása.

 

*

 

– Szeretnék átváltozni – mondta a Cainnel szemben ülő férfi a szalonban. – A sárkányom... érzem magamban. Utálom, hogy csapdába esett. Azt akarom, hogy képes legyek átváltozni!

Cain felsóhajtott magában. Az esetek többségében azok, akik el akarták adni a lelküket, valami észszerűt kértek. Közhelyes, de észszerű – hírnév, vagyon, hatalom. De aztán voltak olyanok is, akik tényleg nem gondolták át a helyzetet; akik nem vették figyelembe, hogy milyen árnyoldalai vannak annak, ha teljesül a kívánságuk. Az előtte álló férfi is ilyen személy volt.

– Fogalmad sincs róla, hogy mit kérsz! – mondta neki Cain. – A sárkánymágusokat megfosztották a váltás képességétől, mert túlságosan pusztítóak voltak. Ha egyszer sárkánnyá vált, a mágus abban az alakban maradt, és elvesztette az emberségét.

– Ezt nem hiszem el! Ez csak egy történet, amit azért mesélnek, hogy megijesszenek minket. A sárkányváltók...

– Másmilyenek. Te egy mágus vagy, akinek el van fojtva a képessége az átváltozásra. Nincs benned egy különálló entitás, bármit is gondolsz. A bestiális mágia az, ami csapdába esett. Nincs személyisége, nincsenek vágyai, nincsenek kedvencei, nincsenek ellenszenvei. Ez egyszerűen csak hatalom. Ha egyszer elszabadulna, elpusztítaná azt, aki vagy. Vadállattá válnál.

Megnyalta az ajkát. – Tévedsz! Nézd, nem érdekel, mi fog történni! Vállalom a kockázatot. A lelkemet ajánlom fel fizetségül.

– Nem kérdezted, hogy ez pontosan mivel járna. Ez nem kis ár fizetségnek.

– Nem számít, én...

Kinyílt hirtelen az ajtó, és Maxim lépett be komor arckifejezéssel. – Elnézést a zavarásért, uram, de Wynterről van szó.

Cain egy pillanat alatt felállt a helyéről, és egy gyors érintéssel megbizonyosodott a lány lelkéről, hogy valóban életben van. Kiment a szobából, és felmordult: – Mondd el!

– A föld feletti etnikai étteremből tűnt el – magyarázta Maxim. – Egy ismeretlen fekete furgont láttak kifelé száguldani a városból, ezért az emberek arra következtetnek, hogy elrabolták. A szövetsége üldözi, de gyalogosan; megkértek valakit, hogy adja át az üzenetet Önnek. A városlakók közül többen is csatlakoztak a kereséshez...

Cain nem várta meg, hogy többet halljon. Felhasználva a fajtájára jellemző fokozott gyorsaságát, kirohant a kastélyból, át a városon, és fel a láthatatlan határhoz, nem messze az alagúttól, amely kivezetné a városból... csak ha kurvára el tudna jutni oda.

Egyik jármű a másik után hajtott keresztül gyorsan az alagúton. Tudta, hogy a bennük ülő emberek Wyntert fogják keresni. Közben ő csak annyit tehetett, hogy ott állt azon a helyen. Ennél messzebbre nem tudott menni. A szó legszorosabb értelmében.

A düh viharként dübörgött Cainben, a keze pedig ökölbe szorult. Wynter eltűnt. Elvitték. És egyetlen kibaszott dolog sem volt, amit személyesen megtehetett volna, hogy visszahozza. Semmi.

A teremtménye irgalmatlanul felbőszült, kapálódzott a belsejében, ki akart szabadulni; vadászni, felkutatni és megsemmisíteni akarta, bárki is vitte el őt. Cainnek minden erejére szüksége volt, hogy megfékezze a szörnyeteget.

Azazel materializálódott mellette, állkapcsa kemény volt, mint a gránit. – Hallottam, mi történt. Meg fogják találni, Cain. Bárki is rabolta el, nem jut vele messzire. Ők nem ismerik ezt a földet úgy, mint a mi népünk, el fogják kapni őket.

Cain nem szólalt meg. Nem tudott. A mellkasában üvöltés támadt. Tudta, hogy kiszabadulna belőle, ha kinyitná a száját.

– Nem halt meg, ugye? – kérdezte Azazel.

Cain csak a fejét rázta.

– Gondoltam. Véleményem szerint az elrablója nem fogja megölni. Ha ez lett volna a szándékuk, akkor ott azonnal megtették volna, minthogy elrabolják.

De ez nem vigasztalta Caint, mert ez azt jelentette, hogy valószínűleg azt tervezték, hogy elviszik őt az Aeonokhoz, és azok a rohadékok végül meg fogják ölni, ha a kezükbe kerül. Azazel ugyanolyan jól tudta ezt, mint Cain. Ha valaki nem kapja el őt, mielőtt...

Mozgás ragadta meg a tekintetét. Figyelte, ahogy Delilah és Xavier kőkemény arccal kisétálnak az alagútból.

– Nem mondtam, hogy a te hibád! – mondta neki Delilah.

– Hát, úgy érzem, mintha a lábam elé dobnád a felelősséget! – vágott vissza Xavier.

– Nem ezt teszem, csak azt mondom, hogy elterelte a figyelmemet az, hogy te és Elias megint csúnyán összeakadtatok – ez az én hibám. Figyelmesebbnek kellett volna lennem. Mindannyiunknak az kellett volna lennünk. Ehelyett Hattie előrántott egy kis könyvecskét, és elmerült a történetben, Anabel pedig elkezdett kiakadni, mintha...

– Hé, én figyelmeztettelek, hogy nem vagyunk biztonságban, de nem hallgattál rám! – dühöngött Anabel, kisétálva az alagút árnyékából... egy varjúval a fején és Wynterrel maga mellett.

Megkönnyebbülés csapott Cainbe, és élesen levegőt vett. Aztán elfintorodott. A lányt vérfröccsenések, agyvelő és mindenféle más dolgok borították. Szörnyen kellett volna kinéznie; szégyenlősnek és kényelmetlenül kellett volna kinéznie, amikor megpillantotta őt. De nem, valahogy sikerült neki fenséges, királynői külsőt ölteni.

– Utálom a kibaszott mágusokat! – köpte ki Xavier.

– Még jobban utálom őket, ha okosak! – Delilah Cainről Azazelre nézett. – A rohadékok négy járművel jöttek, és különböző irányokba indultak, hogy összezavarjanak mindenkit, aki esetleg követné őket. Hattie addig repült, amíg meg nem pillantott egy fának ütközött furgont, aztán elvezetett minket hozzá. Wynter addigra már megoldotta a problémát.

Wynter egy félmosolyt villantott Cainre... mintha nem épp most rabolták volna el, és nyilvánvalóan valamiféle harcba keveredett. Nem voltak rajta se vágások, se zúzódások, egyetlen sérülés sem. Cain teremtménye kissé megnyugodott, de addig nem lesz boldog, amíg a lány nem kerül a barlangjukba.

Azazel megköszörülte a torkát, és a lányra meredt.

– Azt hiszem, egy csontszilánk van a hajadban.

Teljesen méltóságteljesen, Wynter félresöpörte a véráztatta frufrut az arcából. – Nagyon is lehetséges. – Elment mellettük.

Cain az útjába csúszott. – Mi történt, Wynter? Ki vitt el? És hol a picsában vannak?

– Aeonból jöttek mágusok értem – mondta. – Valószínűleg már halottak.

– Valószínűleg halottak? Miért valószínűleg?

Válaszolni akart, de ekkor a varjú egy agyvelődarabot tépett le a válláról, és a földre köpte. A lány egy hálás mosollyal köszönte meg a madárnak, majd mindketten nekiestek a vérdaraboknak, és a földre dobálták őket.

– Hosszú történet – válaszolta Delilah Wynter nevében. – Felgyújtotta őket.

Azazel pislogott. – Ez egyáltalán nem volt hosszú történet.

– Inkább arról volt szó, hogy Wynter felgyújtotta a furgont, miközben a mágusok benne voltak – magyarázta Anabel. – Szóval, igen, nagy valószínűséggel most már végük van. A sikoltozás elhalkult, amikor elhagytuk a helyszínt.

– Még mindig azt mondom, hogy meg kellett volna várnunk, amíg az utolsó lélegzetüket veszik – mondta Xavier.

Wynter a szemét forgatta. – Csak azért, mert újra akartad éleszteni a testüket.

– És az olyan szörnyű lett volna? – kérdezte.

– Nem – felelte Wynter. – De valamikor rávetted volna őket, hogy üldözzék Anabelt. Mindig eljutsz arra a pontra.

– Szereti a halál leheletét érezni a nyakán.

Anabel a férfi felé pördült. – Nem szeretem érezni, csak érzem! Ez egy átok!

– Ez egy kibaszott téveszme – mondta a férfi.

A nő felzihált. – Azt mondtad, hiszel nekem!

– Hazudtam. Ez a dolgom.

---

[1] Olyan szexuális tevékenység, amelyben 3 személy vesz részt, két aktív férfi és egy passzív (férfi vagy nő). Az 1. férfi magáévá teszi a 2. személyt hátulról (análisan vagy vaginálisan), miközben az a 3. személy péniszét szopja.

[2] A spit kifejezés fordítható nyársnak is és köpésnek is