24.-25.-26. Fejezet

 

24

 

 

– Tényleg borzalmas módja a halálnak, én mondom neked! – mondta Anabel, amikor másnap este a konyhaasztalt törölgette. – Az biztos, hogy az egyik legrosszabb és legtraumatikusabb élményem. Még mindig rémálmaim vannak róla.

Delilah szünetet tartott a konyha padlójának söprögetésében. – Mit tettél, amivel ennyire felzaklattad?

Anabel meghökkenve nézett rá. – Mi van?

– Biztosan tettél valamit. Mi volt az? Megsértetted? Ingerelted? Kritizáltad? Megdobtad?

– Egy cápa volt, Del! Tényleg nem hiszem, hogy ezek közül bármelyik is annyira zavarta volna.

– Nem szoktak csak úgy, ok nélkül vadászni az emberekre.

– Hát, én nem csináltam semmi rosszat! – Anabel a kelleténél kicsit erősebben súrolta az asztalt. – Csak szörföztem, a saját dolgommal törődtem.

– Valószínűleg ez a mese.

– Ez nem egy mese, ez az igazság!

– Talán veszett volt – vetette fel Hattie, miközben eltörölte a tányért, amit Wynter épp most mosott el. – Az a betegség megőrjítheti az állatot.

Wynter érezte, hogy az orrát ráncolja. – Nem hiszem, hogy a cápák elkaphatják a veszettséget.

– Wynternek igaza van, nem kaphatják el – mondta Xavier, elvéve Hattie-től a megszáradt tányért, és elrakva a szekrénybe. – Ez egy emlősök által terjesztett betegség.

Delilah Anabelre nézett. – Akkor megint ott tartunk, hogy te provokáltad a cápát.

– Nem provokáltam! – erősködött a szőke. – Nem hiszem el, hogy engem hibáztatsz a saját halálomért! Hol az együttérzés? Hol a szimpátia? Hol van a szorongás, amit érezned kellene?

– Miért lennék kétségbeesett? – Delilah visszatért a söprögetéshez. – Akkor még nem ismertelek. Teljesen más ember voltál.

Hattie Anabelre pillantott. – Ez megmagyarázza, miért nem akartad megnézni velünk a Cápa című filmet az egyik motelben, ahol megszálltunk.

Anabel megfeszítette az állát. – A visszaemlékezések fájdalmasak, rendben? Nem látom szükségét, hogy tovább rontsam a helyzetemet azzal, hogy… hagyd abba, Del, nem vagy vicces!

De Delilah tovább dúdolta a Cápa főcímdalát.

Wynter egy pillantást vetett a nőre. – Hagyd őt békén!

– Csak tudni akarom, mit csinált a cápával – mondta Delilah.

Anabel az asztalra csapott a ronggyal. – Nem csináltam semmit!

Xavier eltett még egy tányért. – Nyugi, én hiszek neked! Viszont, ha te lennél Del, más lenne a véleményem, mert ő egy kibaszott szarkeverő, aki még egy apácát is fel tudna hergelni. Egy cápa sem okozna neki gondot. Örülne a kihívásnak.

Delilah a férfira pillantott. – Egy szarkeverő kollégától ez egy kiváló bók volt.

Anabel rosszallóan nézett rá. – Nem bókolt neked; arra mutatott rá, hogy egy őrült vagy.

– Jaj, ne légy féltékeny, hogy engem jobban szeret! Mindenki jobban szeret engem. – Delilah megvonta a vállát. – Túl neurotikus vagy a legtöbb ember ízlésének, édesem. De ne ostorozd magad emiatt, nem a te hibád! Valójában, felejtsd el, teljesen a te hibád, mivel ragaszkodsz hozzá, hogy magadat használd kísérleti alanynak! Kíváncsi vagyok, minden életedben ezt csináltad? Mert ez megmagyarázna néhány dolgot. Például azt, hogy miért gúnyolódsz ostoba módon egy cápával.

– Nem gúnyolódtam vele!

– Persze, persze.

Hattie közbevágott: – Hány éves voltál, amikor ez történt, Anabel?

– Tizennyolc. – A szőke felsóhajtott. – Mindig fiatalon halok meg, és mindig keményen. Remélem, hogy egyszer majd megérem az érett öregkort, de a jelenlegi körülményeinket tekintve nem hiszem, hogy ez meg fog történni ebben az életben.

Delilah szelíd mosolyt villantott rá. – Hiányozni fogsz nekünk, ha már nem leszel, ha ez segít.

Anabel dühös pillantást villantott rá. – Nem segít!

– Ne nézz már ilyen gyűlölködő szemekkel! Tényleg imádsz engem.

Egy horkantás. – Mit lehet imádni?

– Ó, ez aztán ribancos volt. Így viselkedtél azzal a szegény cápával is?

Anabel Delilah felé vetette magát, de Xavier közéjük csúszott, és hátrafelé terelte a szőkét, miközben az így morgott: – Csak hadd öljem meg, senkit sem fog érdekelni!

Wynter felvonta a szemöldökét a vigyorgó Delilah-ra. – Ez boldoggá tesz téged? Tényleg?

– Tényleg – erősítette meg Delilah.

Egek, a nő egy próbatétel volt. – Annyi minden baj van veled, hogy azt sem tudom, hol kezdjem.

– Igen, ezt gyakran hallom – mondta Delilah, és szörnyen önelégültnek tűnt emiatt.

Miután végzett az edények mosogatásával, Wynter megtörölte a kezét egy konyharuhával. – Kérj bocsánatot Anabeltől!

A szemeit forgatva, Delilah a szőke felé fordult.

– Sajnálom, hogy megbántottam az érzéseidet!

Anabel csípőre tette az öklét. – De tényleg sajnálod? Bármikor? Bármiért is?

– Ritkán, de előfordul – mondta Delilah. – Azért egy üres bocsánatkérésnek is van értelme, nem igaz?

– Nem – morogta Anabel. – Nem, valójában nincs.

– Miért nincs? A gondolat számít. Nem így tartja a mondás?

Wynter felnyögött. – Esküszöm, ti ketten bármiről tudnátok vitatkozni. Szó szerint bármiről.

Anabel a homlokát ráncolta. – Annyira azért nem vagyunk rosszak.

– Ma reggel ti ketten összevesztetek egy párnán. Egy párnán! – Fárasztó volt nézni, ahogy civakodtak, mint a gyerekek. – Van még két másik kibaszott egyforma párna ugyanabban az átkozott szobában.

– Hát, nekem volt először – állította Delilah... amit Anabel gyorsan cáfolt, és így ismét vitatkozni kezdtek.

Wynter már éppen félbe akarta szakítani őket, de ekkor hangosan megszólalt a riasztó odakint. Mindenki elhallgatott.

Figyelmeztették, hogy hamarosan megszólalhat a riasztó. Cain szerint rengeteg felderítő kóborolt a határon, hogy figyeljenek az Aeonokra. Úgy látszik, végre itt voltak. Vagy legalábbis a város felé tartottak.

Wynter gyomra felfordult, végigsöpört tekintetével a csapatán, és érzékelte az immár komor arckifejezésüket.

– Biztos, hogy mindannyian részt akartok venni ebben?

– Biztosak vagyunk benne – mondta Anabel.

– Kizárt, hogy nélkülünk kezdj bármilyen csatába is! – jelentette ki Delilah.

Xavier bólintott. – Ezt már korábban megbeszéltük.

– Háromszor – tette hozzá Hattie.

Wynter felemelte a kezét. – Csak ellenőriztem.

– Tervezed, hogy valamikor szabadon engeded a szörnyeteget? – kérdezte Delilah tőle.

Wynter megrázta a fejét. – Nem. Nem tesz különbséget barát és ellenség között, és nem maradna négyőtök mellett, hogy az oldalatokon harcoljon. Nem vagyok elégedett ezzel. Mi egy csapat vagyunk!

– Egy szövetség vagyunk – javította ki Delilah. – A Vérrózsa szövetség. És te a mi...

– Ne akard, hogy most bántsalak!

– Olyan érzékeny vagy!

– Mindegy! Most pedig induljunk!

 

*

 

Alighogy Cain meghallotta a riasztást, ő és a többi Ősi az előre megbeszéltek szerint a kastély nagy előcsarnokában találkoztak, miközben várták, hogy Maxim megjelenjen, és továbbítsa a felderítők jelentését. Körülöttük a városlakók a kijárat felé igyekeztek, de senki sem állt meg, hogy bárkitől is útmutatást kérjen. Nem is volt rá szükségük. A segédek már jó előre átadták az Ősiek terveit, így mindenki tudta, mit kell tennie, és hol kell lennie.

Egy perc sem kellett hozzá, hogy Maxim komoly arccal megjelenjen Cain mellett.

Cain felvonta a szemöldökét. – Nos?

– Egy nagyon nagy sereget teleportáltak közvetlenül a prérimező déli végén túlra – válaszolta Maxim. – Több teleportálásra volt szükség, mire az összes csapat összegyűlt. Elég csapat ahhoz, hogy sikeresen kiiktasson minket. Úton vannak ide, egy kisebb csapat vezetésével. Úgy tűnik, egy nő áll az élén. – Elsorolta a nő személyleírását.

– Lailah – mondta Cain.

– Mivel olyan nőgyűlölők, amilyenek, sem Adam, sem Abel nem engedné, hogy egy nő vezesse őket, így azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy nincsenek itt. – Dantalion felsóhajtott. – Sajnálatos.

– Saul valószínűleg vele lesz – mondta Seth. – Neki nem okozna gondot követni őt. Már megtette a múltban is. – Seth Maximra pillantott. – Azt mondtad, a déli oldalról közelednek?

A segéd lehorgasztotta az állát. – Úgy tűnik, nem az alagutat akarják használni a városba való behatoláshoz, mivel az a túloldalon található.

– Tudniuk kellene, hogy embereink őrzik majd az alagutat, hogy megnehezítsék a városba való behatolásukat – mutatott rá Seth. – Az egyetlen más módja a behatolásnak az lenne, ha átmásznának a sziklákon, amire gyanakodtunk, hogy megtehetik.

– Hamarosan kiderül, hogy igazunk volt-e abban is, hogy az Aeonok inkább távolról támadnak ránk, minthogy a csapataikkal megszállják a várost – mondta Dantalion.

– Őszintén meglepődnék, ha más taktikát alkalmaznának – mondta Cain. Lailah biztos lenne a sikerben, de a legkisebb előnyt sem adná meg az Ősieknek. Ha a börtön határán túl maradna, az megakadályozná, hogy az Ősiek fizikailag is eljussanak az Aeonokhoz.

– Azt hiszem, jobb, ha összegyűlünk a tetőn, és megvárjuk, amíg a sereg megjelenik – mondta Lilith.

A többiek egyetértően mormogtak, és követték őt a folyosón. Cain még maradt, még egyszer utoljára látnia kellett Wyntert, mielőtt elkezdődik a csata. Nem kérdőjelezte meg az ösztönzést. Nem is érdekelte.

Nem telt el sok idő, mire észrevette, hogy a nő és a szövetsége a kijárat felé tart. Mindenki komolynak és harcra késznek nézett ki, még Hattie is... aki most kecsesen és céltudatosan mozgott, ahelyett az ügyetlen csoszogás helyett, ahogy általában tette. Nem mintha Cain nem érezte volna, hogy a „rossz hát” rutinja nem más, mint egy bohózat.

Minden benne, beleértve a szörnyetegét is, vissza akarta küldeni Wyntert a föld alá. Ha úgy gondolta volna, hogy ezzel bármit is elérhet, megtette volna. De már megpróbálta meggyőzni, hogy maradjon a föld alatt, miután tegnap este keményen megdugta. A beszélgetés nem vezetett sehová. A nő nyugodtan érvelt a joga mellett, hogy jelen legyen a csatában, és lényegében körbe-körbe beszélt vele.

Tudta, hogy a lány előnyükre válhat. Nem tagadhatta, hogy az általa javasolt stratégiáknak volt értelme. De bár a nő sokkal erősebb volt, mint azt valaha is elképzelte volna, ettől még nem érezte jobban magát attól, hogy ott lesz a csatatéren. Igen, szokása volt feltámadni a halálból, de – annak ellenére, hogy Kalinak látszólag valamilyen célja volt Wynterrel – nem volt rá garancia, hogy mindig visszatér a halálból.

Végül engedett, mivel tudta, hogy a lány az áldásával vagy anélkül, de harcolni fog. És mivel Kali valószínűleg kiszabadítaná, ha ő megpróbálná visszatartani, ez a lehetőség kiesett. Így legalább mindig pontosan tudhatja, hogy hol lesz a lány, hiszen maguk között megegyeztek abban, hogy a lány és a szövetsége számára melyik a legjobb hely, ahol a csata során elhelyezkedhetnek.

Amikor Wynter megállt előtte, Cain átfogta a nyakát, és keményen megcsókolta, mit sem törődve a közönségükkel. – Maradj életben! Ha meghalsz, gondoskodj róla, hogy visszagyere hozzám!

A lány bólintott, a szemében harcszomjas szikra lobbant, amely hívta a benne lévő lényt, és arra késztette, hogy megharapja. – Légy óvatos! – mondta, és megszorította a férfi felkarját. – És ölj meg minden Aeont extra keményen a kedvemért!

Ezt szívesen meg fogja tenni.

Cain egy pillantást vetett Maximra, ami arra emlékeztette, hogy maradjon mindig a nő közelében. A segéd bólintott, az arckifejezése komoly volt. Elégedetten, Cain elindult az emeletre, és felment a lépcsőn, amely a tetőteraszra vezetett. A hűvös esti szellő végigsimított a bőrén. Sűrű, tintafekete felhők egy csipetnyi lilával borították az eget.

A többi Ősi szétszóródva, a déli sziklával szemben állt, és várta, hogy megérkezzenek az ellenségeik. Tekintve, hogy a kastély volt a legmagasabb épületük, volt értelme, hogy ott helyezkedjenek el.

Cain Azazel és Seth közé állt, miközben szemügyre vette az odalent lévő jelenetet. A városlakók gyorsan mozogva elfoglalták a helyüket. Néhányan a megszállók szeme elé álltak. Mások rejtve maradnak, amíg el nem jön a pillanat, amikor ki kell ugraniuk.

Wynter, a szövetsége és Maxim hamarosan csatlakozott a többi segédhez, és elhelyezkedtek a kastély előtt. Az egyik ok, amiért Cain beleegyezett, hogy a nő legyen az Ősiek védelmi vonala, az volt, hogy így Wynter mindig ott lesz, ahol láthatja. Ebből a szögből a profilját látta – koncentráltnak, elszántnak, felkészültnek tűnt. A bélyege nem látszott, és Cain nem értette, Kali miért rejtegeti.

Kár, hogy Kali nem vonta be magát teljesebben Wynter védelmébe. Ebben a birodalomban az emberek „feljavítása” és időnkénti vezetése volt a legtöbb, amivel egy istenség foglalkozhatott, még akkor is, ha a Kedvenceiről volt szó.

Mire egyik felderítő jelezte, hogy az Aeonok közelednek, a lenti mozgás befejeződött. Mindenki készen állt.

Cain ökölbe szorította az ujjait, üdvözölve az ereiben pumpáló adrenalin érzését. A várakozástól izgatottság fűtötte. Várakozás, amelyen a szörnyetege is osztozott.

Olyan régóta. Olyan régóta vártak erre a csatára. Túl régóta.

Vetett egy pillantást a többi Ősire, érzékelve, hogy ők is ugyanolyan izgatottak. Lailah megölése nem lett volna elég ahhoz, hogy ledöntsék az őket fogva tartó láthatatlan ketrec falait – ehhez mind a négy alkotójának meg kellene halnia. De legalább az egyik rohadék életének véget vetni már önmagában is nagy öröm lenne. Sőt, ez elég lenne ahhoz, hogy idecsalogassa a többi uralkodó Aeont.

Hamarosan emberek kezdtek gyülekezni a szemközti szikla tetejére. Cain az első sorban álló embereket Aeonoknak ismerte fel. A legtöbbjük a második és harmadik generációból származott, és mindannyian részt vettek az eredeti háborúban. Nyilvánvalóan pajzsként is szolgáltak Lailah és Saul számára, mert a testvérek más Aeonokkal együtt mögöttük jöttek.

– Hány Aeon lehet ott, vagy egy tucatnyi? – kérdezte Azazel, türelmetlenség szőtte át a hangját, ami arról árulkodott, hogy élvezi a gondolatot, hogy mindet kiirtja.

– Úgy tűnik – felelte Cain. – A felderítő azt mondta Maximnak, hogy a csapatok száma elég nagy ahhoz, hogy felvegyék a harcot a lakosságunkkal, de nem tűnik olyan nagynak. Talán néhányuknak azt mondták, hogy helyezkedjenek el a látóhatáron kívül.

– Talán – mondta Dantalion. – Milyen szép Lailah-tól, hogy magával hozta a fivérét. Most két uralkodó Aeont is megölhetünk.

– Ahogy vártuk is, óvatosak, nehogy átlépjék a határt, és a börtönünkön kívülről akarnak megtámadni minket – jegyezte meg Inanna. – Milyen bátor és nemes!

Lilith szipogott egyet. – Inkább sértőnek találom, hogy ilyen kis létszámú Aeont küldenek.

Valóban kis létszámú haderő volt. Persze ennyi Aeon hét Ősi ellen valószínűleg reménytelen helyzetnek tűnt mások számára. De oka volt annak, hogy az Aeonoknak csalniuk kellett, hogy legyőzzék Caint és népét egy évezreddel ezelőtt – az Aeonok nem voltak olyan erősek. Ezt mindig is nehezményezték.

– Elfelejted, Lilith, hogy azt hitték, idővel gyengülni fogunk – mondta Dantalion.

– És tévedtek – mondta Ishtar. – Nos, akkor kezdjük ezt a partit, vagy mi lesz?

A vérében lüktető harci adrenalinnal, Cain a hangját felerősítve szólt a betolakodókhoz. – Nem kellett volna idejönnötök!

A sziklán álló tömegben némi mozgolódás történt, majd... – Ha nem adtatok volna rá okot, nem tettük volna – mondta Lailah, felemelve az állát. – Békén hagytunk volna titeket. Magatoknak köszönhetitek ezt!

– Soha nem fáradtok bele, hogy ránk hárítsátok a felelősséget a tetteitekért? – kérdezte Cain.

Azazel egy pillantást vetett rá. – Szerintem nem, nem teszik.

Lailah tekintete a férfira siklott. – Fogalmam sincs, miért mosolyogsz, Azazel, de élvezettel fogom letörölni ezt a mosolyt az arcodról! Persze, nem kell, hogy idáig fajuljon a dolog. Adok nektek még egy utolsó esélyt, hogy átadjátok nekünk a boszorkányt. Tegyétek meg most!

Mintha őszintén elsétálna, miután idáig vonszolta a seggét. Lailah háborúzni jött. És meg is fogja kapni.

– Wynter velünk marad – mondta Cain.

Egy csapat Saul mellé sietett, és a fülébe beszélt, miközben egyenesen Wynterre mutatott. A kurva anyját!

Saul elvigyorodott. – Látom őt, testvérem. Közvetlenül a kastély előtt van.

Cain gyomra összeszorult. Tudta, hogy Wyntert könnyen ki lehet szúrni a pozícióján, de még mindig nem tetszett neki, hogy ő áll az Aeonok fókuszában. A teremtménye nyugtalan hangon morgott.

Lailah végigsiklott a tekintetével a kastély előtt álló embereken, majd végül megállapodott Wynteren. Elmosolyodott. – Á, hát itt vagy! Te és a sötét mágiád sok gondot okozott nekünk, ifjú boszorkány. Talán azt hiszed, okos dolog volt tőled, hogy itt kerestél menedéket. Tévedtél. Mert most az összes ember, aki ott lent van veled, kénytelen lesz harcolni, hogy megvédje magát és az otthonát. Néhányan meg is fognak halni. A legtöbben, gondolom. Ez a te hibád lesz. De... az ilyen halálesetek megelőzhetők, ha most feladod magad.

– Itt senki sem fogja elhinni, hogy harc nélkül visszatérsz Aeonba, ha megkapod, amit keresel – mondta Cain Lailah-nak.

Az ősi nő egy haragos pillantást villantott rá. – El fogjuk őt vinni, Cain. Ha ez azt jelenti, hogy előbb meg kell ölnünk téged és a többi Ősit, hát legyen. – A tekintete visszatért Wynterre, a szája pedig gúnyos mosolyra húzódott. – Egy dolgot azért köszönhetünk neked, boszorkány! Ezeket a szép rúnákat a csapataink fegyverén. Milyen találó, hogy a saját mágiádat itt ellened és a néped ellen használják!

Gúnyos kuncogás hallatszott, aki Xavier lehetett.

Halvány vörös fény villant fel több kardból, amelyeket a sziklán álló csapatok tartottak. Nem, Cain, rájött... a rúnák villantak vörösen. És úgy tűnt, hogy a fegyvereket tartó embereknek kurvára fogalmuk sincs, miért.

Cain épp időben pillantott Wynterre, hogy lássa, amint egy vigyor ívelt a szájára, miközben Lailah-ra bámult.

Seth Cain felé hajolt. – Wynter épp most... deaktiválta a rúnákat azokon a pengéken?

– Azt hiszem, igen – mondta Cain. – Biztos van egy biztonsági záradék, hogy senki se tudja ellene használni a saját varázslatait.

– Gondolod, hogy előre eltervezte azt a napot, amikor a saját emberei így ellene fordítják a fegyvereiket? – kérdezte Azazel.

– Talán. – Egy dolog biztos volt: a nője tele volt meglepetésekkel. És amikor Kali jele életre kelt Wynter arcán, Cain visszairányította a tekintetét a betolakodókra.

Lailah ajkai szétnyíltak. Saul megmerevedett, mint egy deszka. A többi Aeon és a csapataik idegesen fészkelődtek.

– Biztosak vagytok benne, hogy össze akartok akaszkodni Kali egyik kegyeltjével? – kiáltotta Lilith.

Lailah-ból nevetés harsant fel. – Nem hiheted, hogy elhisszük, hogy ez a jel valódi. Láttam már visszatérőket az én időmben. Wynter nem visszatérő! – Tekintete végigsiklott az Ősiek során. – Gondolom, ma nem lehet itt megegyezésre jutni?

Egyik Ősi sem válaszolt.

– Akkor nem hagysz nekünk más választást – mondta Lailah síri hangon.

Mellette Saul valamiféle jelet adott, és a csapataik elővették a fegyvereiket.

– Ha a városunknak el kell buknia, a tiétek is el fog! – Felemelte a kezét, és a folyó vize magasra emelkedett egy hullámban. A hullámot a kastély felé küldte.

 

*

 

Wynter érezte, hogy az egész arca megmerevedik, amikor a folyó – a valódi, kibaszott folyó – végigsuhant a levegőben. – Szűzanyám!

Xavier tátogott. – Mi az ördög...

Félig megfordulva, hogy az Ősiekre pillantson, és remélve, hogy csináltak valamit, Wynter automatikusan megfeszült, felkészülve arra, hogy elárasztja a hullám.

Cain kezéből erő lövellt ki, és összeütközött a hullámmal. A víz köddé bomlott, amely átalakult és... zúgott? Aztán egy hatalmas sáskaraj lett belőle, és azok a sáskák a sziklán álló emberek felé száguldottak.

Hattie varjúként ült Wynter vállán, és riadtan rikoltozott.

– Igen, rohadtul! – mondta Xavier.

A raj gyakorlatilag kurvára elnyelte az Aeonokat és a csapataikat. Az emberek kiabáltak és tántorogtak. A pokolba is, néhányan még le is zuhantak a szikláról.

– Na, ez az! – mondta Anabel/Mary, látszólag lenyűgözve.

Erő világította meg a levegőt közvetlenül a raj felett, és korbácsként csattant, amitől a raj szétszéledt.

Lailah kipirult arca a puszta, hamisítatlan düh maszkjává vált, és lecsapott egy villámmal, amely az Ősiek felé száguldott.

Seth fürgén visszaverte a csapást... és ekkor a halhatatlanok két tábora hivatalosan is összecsapott. Az erő oda-vissza utazott ostorok, robbanások, szelek, lángok és hullámok formájában. Az erő olyan intenzív és erőteljes volt, hogy statikus töltésként töltötte fel a levegőt.

– A fenébe! – mormogta Wynter csodálkozva, kezét a hatalmas, szörnymacska fején nyugtatva, amely a lábának ütközött, mintha csak egy „Látod ezt a szart?” kérdést tett volna fel.

Valaki a sziklán parancsot kiáltott. Harci kiáltás hangzott fel, és csapatok meglódultak lefelé a szikláról – egyesek emberi, mások állati alakban. További, más csapatok kezdtek kiözönleni a rejtekhelyükről, és gyorsan követték őket.

– Itt jönnek – mondta Xavier, a kardját forgatva a markolatánál fogva.

Feszültség húzta össze Wynter izmait, és lustán összeszorult az ökle saját pengéje markolatán, figyelve, ahogy a csapatok a városra özönlenek. Nem tétováztak vagy óvatoskodtak az ismeretlen terület lerohanása közben. Nem, bátrak, agresszívek és pimaszok voltak, látszólag biztosak abban, hogy ők vannak fölényben. Futás közben épületeket támadtak meg, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy annyi kárt okozzanak, amennyi halált.

A lakók közül senki sem mozdult, hogy megállítsa őket. Mindenki a helyén maradt, figyelt, várt, készen állva a cselekvésre.

Wynter szörnyetege veszélyesen megmoccant, ahogy a csapatok a kastély felé rohantak. Nem volt annyira elégedett a nő tervével, hogy kihagyja a csatából. Valójában megpróbált felemelkedni, amikor Lailah Wynterre szegezte a figyelmét, de Kali szerencsére visszatartotta.

Amikor a rohamozó csapatok már mindössze húszlábnyira voltak a kastélytól, a városlakók minden oldalról rájuk rontottak. Kiugrottak az ablakokon, kirohantak az ajtókon, vagy kiözönlöttek az erdőből – azzal a céllal, hogy bekerítsék a csapatokat, és megtizedeljék őket.

Wynter figyelte, ahogy a puszta káosz kibontakozik előtte. Üvöltés, morgás, sikolyok, csatakiáltások és kardok csattogása hallatszott. Energiagömbök, tűzgömbök és mágikus villanások világították meg a sötétséget. Vérfarkasok és más alakváltó lények ügettek körbe, rávetették magukat a csapatokra, és fogakkal és karmokkal beléjük téptek. Sárkányok szálltak a levegőbe, és jéghideg leheletükkel vagy fehéren izzó lángokkal kezdték lőni az ellenséget.

Nem falkák, fészkek, konklávék, udvarok és hordák harcoltak külön-külön. A városlakók mind egy emberként harcoltak, azokkal együtt, akiket a lelküket birtokló Ősiek hívtak ide harcolni.

– Kezd világossá válni, hogy a csapatok nem számítottak ilyen ellenállásra, nemhogy ilyen jól összehangolt támadásra – mondta Wynter. – Kapálóznak.

– Talán azt gondolták, hogy egy ennyi természetfeletti fajtából álló népesség nem tud jól együtt harcolni, tekintve, hogy gyakran harcolnak egymás között – elmélkedett Xavier. – Ha így van, akkor tévedtek. És túl későn jöttek rá erre.

Ez azonban senkit sem késztetett visszavonulásra. Épp ellenkezőleg, sőt, a támadó városlakók elől kitérő csapatok már majdnem rajta és a kastély előtt felsorakozott többi emberen voltak.

Tetőtől talpig feltöltődve érezve magát, Wynter felemelte a kardját, és az éppen megfelelő szögbe állította, tudatában annak, hogy Xavier és Anabel/Mary – akik mindketten mellette álltak a két oldalán – ugyanezt teszik. Wynter megnyalta az ajkát, készen és lelkesen. – Készüljetek, emberek! – Éppen amikor Anabel/Mary a Queen „Don’t Stop Me Now” című dalát kezdte énekelni, egy katona Wynter felé lendítette a kardját. A lány kivédte az ütést, és előrevetette a testét, hogy visszalökje a férfit.

És így kezdődött.

Erre-arra csavarodott, miközben újra és újra lecsapott a seggfejre. A katona nem ölni akart, hanem harcképtelenné tenni. A nő keményen küzdött, nem volt hajlandó megadni neki a nyílást, amire szüksége volt. Amikor a varjú a fickó arcába repült, meglepve őt, Wynter nem vesztegette az idejét, és felnyársalta a kardjára.

Alighogy a földre zuhant, egy másik katona máris rátámadt, őt pedig a szörnyeteg macska terítette le gyorsan, nem sajnálva a fáradságot, hogy kitépje a torkát.

Egyre több és több katona jött előre. Ismerték Wyntert, tudták, hogy a pengéje meg van bűvölve, tudták, hogy a bőrüket nem igazán borítják rovarok. De a bűbáj még mindig kibaszottul megzavarta őket, és ő nem habozott kihasználni az előnyét – torkokat vágott át, szíveket lyukasztott ki, fejeket vágott le.

Nemcsak a pengéjét használta, hanem a mágiájával is lecsapott. Ezúttal nem fogta vissza magát az erejét tekintve. A mérgező mágia égetett, fertőzött, hólyagosított, elszárított és elszenesített, miközben ölt. Ami azt jelentette, hogy Xavier sok újraélesztett hullája olyan abszolút undorítóan nézett ki, hogy az már émelyítő volt.

– Bassza meg! – vakkantotta, amikor véletlenül nekiment a nőnek.

Wynter kissé megbotlott, és a vele párbajozó fattyú előrevetette magát, és majdnem véletlenül levágta a fejét a nyakáról. A lány visszarándult, hogy ne érje el, de a kardja hegye mégis megvágta az arcát. A kurva életbe!

A férfi elvigyorodott a seb láttán, de arckifejezése rémületté változott, amikor Anabel/Mary mosolyogva lekaszabolta a kinyújtott karját. A hatalmas macska ezután lecsapott rá, és végzett vele, miközben Anabel/Mary visszatért az énekléshez – ezúttal Elton John „I’m Still Standing” című dalát választva, miközben ügyesen lendítette a kardját, hogy vágjon és blokkoljon.

Wynter káromkodott, amikor egy nagyra nőtt prérifarkas majdnem nekirepült. Xavier egyik hulla-barátja elkapta, és mind a vadállat, mind a zombi keményen a földre zuhant. Wynter és Xavier együtt felnyársalta a prérifarkast, mielőtt az felállhatott volna.

– A mi oldalunk egyértelműen fölényben van – mondta, mielőtt kántálni kezdett, hogy újraélessze a halott prérifarkast.

Zihálva, Wynter egy pillanatra magába szívta a környezetét, és rájött, hogy egyet kell értenie vele. Rengeteg szétszabdalt test hevert a földön, de a legtöbbjük az Aeonból érkező betolakodóké volt.

Nem mindenki közelharcban küzdött. Néhány szövetség és konklávé távolabb állt, és mágiával támadott. Néhány tündér elemi erővel támadott, míg mások porral bevont nyilakat lőttek ki, amelyekről Wynter tudta, hogy mindenféle szarságot okoznak, beleértve a zavarodottságot, emlékezetkiesést, letargiát, izomfájdalmat, érzékszervi bénulást és...

Egy másik katona rontott rá.

– A pokolba! – Összeszedve magát, meglendítette a kardját. Pengéik újra és újra összecsaptak, miközben minden erejükkel küzdöttek.

Kiderült, hogy ellenfelének nem „volt” elég.

A kardját a férfi gyomrába vágta, és kegyetlenül megforgatta a pengét, mielőtt kirántotta volna. A fickó kődarabként zuhant a földre, és Wynter ekkor látta meg, hogy a Holdcsillag szövetség nem sokkal van mögötte.

Ho, ho, ho, milyen mesés!

 

 

25

 

 

Esther figyelmeztetésére a közeli csapatok eltávolodtak a szövetségétől, hogy elkerüljék a mágikus csapásokat, így szabad utat biztosítva neki Wynterhez. Nagyon bölcs dolog volt a csapatok részéről, hogy elmozdultak. Mert ez csúnya lesz – Wynter gondoskodni fog róla. Volt elszámolnivalója.

Gyorsan végigfutva tekintetével az Esther mögött szétszóródott boszorkányokon, Wynter észrevette, hogy Rafe-nek nyoma sincs. Vagy talált valamilyen módot arra, hogy kihagyja a csatát, vagy a szövetség hagyta hátra, nem bízva abban, hogy teljes mértékben kiáll mellettük.

– Ki a faszom ez a ribanc, aki bámul rád? – kérdezte Xavier, és a homlokát ráncolta, amikor az említett ribanc könnyedén elpusztította a bábukat, amelyeket az útjába küldött.

– Ő lenne Esther – válaszolta Wynter, nem kellett részleteznie. Már mindent elmondott a csapatának a Holdcsillag boszorkányokról.

Összeszűkítve a szemét, Xavier megforgatta a kardját. – Gondolom, nem engeded, hogy megöljem, ugye?

– Nem, ez az enyém! – Miután a papnő néhány lábnyival távolabb megállt, Wynter rámosolygott, és azt mondta: – El sem tudom mondani, mennyire örülök, hogy itt vagy!

Esther felszegte az állát. – Nem mondhatom, hogy osztozom ebben az örömben! Sokkal jobban örültem volna, ha soha többé nem látlak! – A tekintete Kali jelére siklott, és gőgösen ciccegett. – Tényleg azt hitted, hogy bárkit is megtéveszthet az a jel az arcodon? Ostoba lány! Kali nem fog örülni, hogy hamisan az Ő egyik Kiválasztottjának adod ki magad.

Wynter végigsiklott tekintetével a Holdcsillag szövetség minden egyes tagján, érzékelve, hogy egyikük sem hiszi el, hogy a jel valódi. Mivel nem érdekelte, hogy bármit is bebizonyítson ezeknek az embereknek, nem reagált Esther megjegyzésére.

– Az utóbbi időben egy sor rossz döntést hoztál – mondta a papnő. – Azt tanácsolnám, hogy szakíts ezzel a szokásoddal, tedd le a kardodat, és gyere csendben!

Csendben menjen? – Ó, azért jöttél, hogy letartóztass? – Wynter nem tudta megállni, hogy ne mosolyodjon el. – Azt hiszed, hogy megvan benned? Hát nem imádnivaló vagy?

Xavier felnevetett.

Esther egy pillantással elvetette őt. A macskára, a varjúra és Anabel/Maryre sem figyelt igazán. Nos, Esthernek szokása volt az embereket alábecsülni.

A papnő hunyorított. – Ha tudod, mi a jó számodra, Wynter, akkor harc nélkül jössz!

– Szóval átadhatnál az Aeonoknak? Tényleg ezt tennéd? – Wynter végigmért minden arcot, amely visszabámult rá. – Úgy értem, értem, miért állnál félre, míg valaki más fogna el engem. Soha nem szállnál szembe az Aeonokkal, még ha akarnál is. De az, hogy mindannyian ténylegesen magatokra vállaljátok a tettet, tudván, hogy az Aeonok komoly fájdalmaknak fognak kitenni, amint megkapják tőlem, amit akarnak... Ez elég rideg tőletek, nem igaz? Egyszer én is közületek való voltam.

Néhányan valóban úgy néztek ki, mint akik kellemetlenül érzik magukat a helyzetben. Lehet, hogy nem különösebben törődtek vele, de Agnesszel törődtek – nem tetszett nekik, hogy a nő unokáját olyan lényeknek adják át, akik előszeretettel alkalmaztak szadista kínzási módszereket. Wynter száműzése egy dolog volt. Ez már más volt.

– Már régen nem vagy közénk való – mondta Esther. – Évekig folt voltál a szövetségen. Bemocskoltad a városunkat a mocskos mágiáddal. Pestist hoztál a népünkre. Háborút szítottál az Aeonok és az Ősiek között. Aeon többi lakói teljes megvetéssel tekintenek a szövetségünkre, mióta elmentél. Lenéztek minket. Elítéltek. Megvetettek. És mindezt valamiért, ami nem a mi hibánk volt!

– Akkor ti is kaptatok egy kis ízelítőt abból, hogyan éreztem magam éveken át, miután a mágiám sötétté vált, mi?

Esther becsukta a száját.

Miközben egy kis szellő kavargott Wynter lába körül, ami egy csipetnyi gúnyt hordozott magában, azt mondta: – Kali nem rajong érted, tudod. Ahogy az sem, amit belém ültetett. – A szörnyeteg továbbra is gonoszul vicsorgott. – Nagyon szeretne véget vetni neked. És úgy értem, tényleg nagyon szeretne. Az igazat megvallva, kicsit kísértésbe estem, hogy hagyjam, hiszen biztosan tudom, hogy széttépne téged. De én akarok az lenni, aki látja, ahogy elbuksz.

– Nem fogsz meggyőzni arról, hogy visszatérő vagy – gúnyolódott Esther. – És azt sem fogom elhinni, hogy méltó ellenfelem lennél. A mágiád nem elég tiszta ahhoz, hogy legyőzz egy papnőt, Wynter!

– Nem te vagy itt az egyetlen papnő – mondta neki Xavier. – Wynter a miénk, és azt mondanám, hogy kurvára jobb pozícióban, mint te!

Anabel/Mary bólintott, miközben a macska és a varjú egy kicsit közelebb húzódott Wynterhez.

Esther szemügyre vette a látványukat, és felnevetett. – Egy szedett-vedett csapatból még nem lesz szövetség!

– A család teszi a szövetséget – mondta Wynter. – Ezért esett kétségbe Agnes, hogy mivé vált a tiétek. Ez már nem család. Hanem hatalomra éhes emberek gyülekezete. Nincs közöttetek igazi lojalitás. Nincsenek igazi kötelékek. A pokolba is, a feletek még csak nem is kedveli egymást. De az én szövetségem? Mi minden vagyunk, ami ti nem!

Xavier elvigyorodott. – Szövetségnek neveztél minket – suttogta. – Kurvára ideje volt már!

– És még mindig nem jöttél rá arra, amit már régen meg kellett volna tanulnod – folytatta Wynter, tartva Esther tekintetét. – Egyetlen varázslat sem tiszta. Az csak hatalom. A te mágiád képes lehet meleg, bolyhos dolgokra, például gyógyítani vagy teremteni, de ölni is tud. Hol van ebben a tisztaság?

Esther vékony vonallá préselte az ajkait. – Talán érdekelhet, hogy Rafe halott. Lailah kitörte a nyakát.

Düh és gyász járta át Wyntert, megfeszítve minden izmát. Esther elvigyorodott, és, egek, Wynter kurvára a legrosszabb módon akarta elintézni ezt a ribancot. De dühösen nekirontani... nem, Wynter nem tenné ezt. Nem hozna szégyent a férfira azzal, hogy elfelejti mindazt, amire tanította. Nem, úgy fog bosszút állni rajta, hogy alkalmazni fogja mindazt, amit tanított neki – kezdve azzal, hogy elfojtja a dühét, és arra koncentrál, hogy elvégezze a munkát.

– Ez volt a büntetése, amiért nélküled tért vissza Aeonba – tette hozzá Esther. – Ebben az értelemben a vére a te kezeden szárad. Csak annyit kellett volna tenned, hogy visszatérsz, és helyreállítod a város egészségét. De nem. És most a drága mentorod nincs többé velünk. De ne ess kétségbe, hamarosan újra együtt lesztek! Nos, talán nem „hamarosan”. Abból kiindulva, hogy mennyire felbőszítetted az Aeonokat, könnyen lehet, hogy nagyon sokáig kínozni fognak, mielőtt végül megölnek.

– Aha, ez nem fog megtörténni! A kis kísérleted, hogy letartóztass, kudarcot fog vallani, ahogy a sereged többi tagja is kudarcot fog vallani. De ne hidd el, amit mondok! Adj bele mindent, amit csak tudsz! Szerintem jó móka lesz nézni, ahogy próbálkozol.

Míg Esther szomorúan próbálkozott a beszólogatással, Wynter bólintott egyet, és halkan figyelmeztette a szövetségét: – Legyetek készenlétben! Keményen fognak támadni, mert tudják, hogy meg tudnak gyógyítani. Mindannyiótokat meg akarnak majd ölni, pusztán azért, hogy engem bosszantsanak.

Xavier oldalpillantást vetett rá. – Távolról fognak támadni? – kérdezte, a hangja túl halk volt ahhoz, hogy eljusson a szövetséghez.

– Igen – válaszolta Wynter. – És mi is.

– Ó! – nyafogta Anabel/Mary. – A mágia használata unalmas. Legszívesebben fejeket vágnék le!

– Túlságosan is számbeli fölényben vannak ahhoz, hogy rájuk rontsunk – mutatott rá Wynter.

– Néhányan talán ránk támadnak – mondta Xavier. – Néhányuknak van fegyvere.

– Nem, ők kizárólag azért vannak ott, hogy Esthert védjék. Megvédik őt a többi városlakótól is, hogy ő és a szövetség többi tagja arra koncentrálhasson, hogy mágiával ledöntsön minket. – Ez nem egy harcos boszorkányokból álló szövetség volt. A legtöbbjük csak a mágiára támaszkodott, és elég erősek voltak ahhoz, hogy képesek legyenek legyőzni az ellenfeleket anélkül, hogy közel kerülnének hozzájuk.

Wynternek azonban volt egy kis előnye. Mindegyiküket jól ismerte. Ismerte az erősségeiket és a gyengeségeiket. Tudta, hogyan lehet a legkönnyebben elintézni őket.

Esther és a szövetsége kétségtelenül úgy gondolták, hogy büszkélkedhetnek azzal, hogy ugyanezzel a tudással rendelkeznek Wynterről. Az igazság az, hogy nagyon keveset tudtak a mágiájáról. Erre hamarosan rá fognak jönni.

Anabel/Mary felsóhajtott, és beledöfte a kardját egy holttestbe. – Elegem van abból, hogy csak álldogálok itt! És szomjas vagyok...

– Nincs vérivás! – parancsolta Wynter még azelőtt, hogy annyira elege lett Esther beszólogatásaiból, hogy odaszólt: – Nos, túl leszünk ezen?

A szavait félbeszakítva, Esther egy udvarias mosolyt villantott rá, amely hordozott magában egy csipetnyi rosszindulatot. – Nekem teljesen megfelelne. – Sziszegett valamit az őt körülvevő embereknek, mire azok mindannyian kántálni kezdtek.

– Na, tessék! – mondta Wynter.

Ezüstös mágia csillogó ködje emelkedett a levegőbe, és feléje robogott. Wynter érezte a benne lüktető kényszert. A szukák arra gondoltak, hogy arra kényszerítik, hogy eldobja a kardját, és vakon kövesse őket.

Wynter unottan intett a kezével. A saját sötét és sűrű mágiája hatolt a levegőbe, átvágva a ködön, és megszakítva a varázslatot, aminek következtében szétoszlott a köd.

Esther abbahagyta a kántálást, döbbenet volt az arcára írva. A többi Holdcsillag-boszorkány nyugtalan pillantásokat váltott.

Wynter kihívó mosolyt vetett rájuk. – Ennél jobbat kell majd mutatnotok! – Vörösen izzó, mérgező mágikus széllökéssel sújtott le rájuk, amely az arcukba csapódva csúnya, sistergő hegeket hagyott maga után. – Igen, igazam volt. Ez jó móka lesz.

 

*

 

A vérkeringésében száguldó adrenalintól, Cain kitért egy újabb lángoló lándzsa elől, és figyelte, ahogy Lailah frusztráltan összeszorítja a fogait. Harapások és csípések tarkították csupasz húsát, és Cain fogadni mert volna, hogy kurvára viszketett és lüktetett.

Gyorsan visszavágott, és egy erőgömböt eresztett el, amely a levegőben robbant fel, amint az Aeonok közelébe ért, az erejétől többen megtántorodtak, és kisebb repedések keletkeztek a sziklafalban.

Az Aeonok pontosan azt tették, amire számított – többször is természeti elemeket hívták segítségül, és levegőből, tűzből, vízből és földből álló lökéseket küldtek.

Igazán jó „fegyverzet” választás volt.

Az ilyen hatalom erős volt, és ők profik voltak a kezelésében. De Cain szakértője volt a kifordításának. Amit többször is megtett. Így lett a vízből sáska. A szelekből lódarazsak. A homokból méhek. A tűzből pedig tigrisszúnyogok váltak.

És ezeket a kis teremtményeket minden alkalommal egyenesen az Aeonok felé küldte.

Végignézni, ahogy a fattyúk vonaglanak, rángatóznak és csapkodják magukat, egyszerűen szórakoztató volt, különösen azért, mert az Aeonok tudták és gyűlölték, hogy nevetségesnek néznek ki. Cain azonban nem egyszerűen azért csinálta, hogy magát és a lényét szórakoztassa. A dühüket akarta, hibára szándékozott csábítani őket.

És működött is.

Már nem úgy harcoltak, mint egy igazi század. Mindegyikük inkább arra koncentrált, hogy letörölje a gúnyos vigyort, amelyet szándékosan tartott az arcán. És így az Aeonok száma folyamatosan csökkent. Azonban nem elég gyorsan Cain kedvére.

Szívesebben koncentrált volna a testvéreket pajzsként védelmezők megölésére, de nem engedhette meg magának, hogy sokáig elterelje a figyelmét Lailah-ról és Saulról – túl keményen és gyorsan támadtak, azzal a céllal, hogy lefoglalják az Ősiek figyelmét, hogy az erősítésük meglephesse őket. Ezt a technikát a legutóbbi háborújuk során is alkalmazták. Akkor jól működött.

Cain eltökélt volt abban, hogy most nem fog olyan jól működni.

De előbb segítenie kellett a többi Ősinek kifárasztani Lailah-t és Sault, ami nem bizonyult könnyűnek.

– Vigyázz azokkal a lüktető energiahullámokkal, amelyeket Saul dobál – mondta Seth, fájdalommal a hangjában. – Úgy ütnek, mint egy kibaszott kalapács.

– Ezt a nehezebb úton tanultam meg – mondta Cain, ismét méhrajjá változtatva egy homokfelhőt, és az Aeonokra irányítva őket. – A combom még mindig részben elzsibbadt az ütéstől. – A lába majdnem megrogyott az ütés erejétől. – Jól vagy?

– Egy bordám biztosan eltört – válaszolta Seth.

Egy női dühös sikoly előzte meg az erő reccsenését, amely szétszórta a méhrajokat. Lailah élesen meglengette a karját, sziklák, kavicsok és kristályok záporát vetve az Ősiekre.

Az egyik Ősiből hatalmas erőroham rohant ki, és találkozott a „záporral”, elnyelve minden darabkát, mielőtt azok bárkivel is érintkezhettek volna. Dantalion, gyanította Cain.

Valamit kiabálva a csapatoknak, amit Cain nem igazán hallott, Saul a tenyerét kinyújtva felemelte a karját... és ekkor pattogó tűzlövedékek suhantak az Ősiek felé, olyan átkozottul gyorsan, hogy azok csak annyit tehettek, hogy megpróbáltak kitérni előlük.

Cain hangosan felszisszent, amikor az egyik súrolta a karját, átégette a ruhát és leszedte a bőrrétegeket. – Szemétláda! – Mielőtt lett volna még egy pillanata, hogy visszavágjon, egy nagy hamuhullám denevérfelhővé formálódott – Lilith jellegzetes mozdulata –, és azonnal az Aeonok felé repült. A nő kuncogott, amikor a halhatatlanok a karjukkal csapkodtak a lények felé, és riadtan kiabáltak. De ez a nevetés harsány káromkodássá változott, amikor Saul még több lövedéket küldött feléjük gonoszul gyorsan.

Ökölbe szorítva az ujjait, Cain felkészült, hogy kitérjen a lövedékek elől, de azok nem őt vagy a többi Ősit célozták meg. Nem, a kastélyra irányultak. Hiábavaló cselekedet volt, mivel az épület védett volt minden támadás ellen. De Saul nem tudta ezt, és tovább lőtte a kastélyt.

Cain egy gyors pillantást vetett Azazelre. – Fedezz, amíg Saulra koncentrálok!

Miközben Saul könyörtelenül támadta a kastélyt, Cain kihasználta a figyelemének elterelődését – gömbökkel, sugarakkal és a tiszta erő hullámaival csapott le.

Ahelyett, hogy visszavágott volna, Saul a levegő elemét használta arra, hogy egyik helyről a másikra „ugorjon”, így próbálva kitérni a „csapások” elől... talán azt hitte, hogy Cain azért támad rá ilyen keményen, hogy megakadályozza a kastély elpusztítását.

Cain ismét kihasználta az előnyét, többször is lecsapott; vért fakasztott, elég keményen lecsapott a húsra ahhoz, hogy zúzódásokat okozzon, vakító fájdalommal bombázva az Aeont.

Felüvöltve, Saul rászegezte a tekintetét. Talán érezve, hogy védekezésre kényszerül, vagy talán végre ráébredve, hogy a kastély megrongálásának kísérlete nem vezet sehová, az Aeon egy vízhullámot küldött ki, amely gyorsan jéggé változott, miközben végigsuhant a levegőben.

Cain elég erővel csapott a jégtömbre ahhoz, hogy letérítse a pályájáról, és az a lenti folyóba zuhant. Saulra vigyorgott, ösztökélve...

Felháborodott női kiáltás hallatszott. Ishtar. Ismerős erőimpulzusok lőttek az Aeonok első sora felé, és megrántották a szellemüket, aminek hatására az említett Aeonok seggre estek, és a szikla pereme felé csúsztak... felfedve a két uralkodó Aeont, akiket eddig védtek. Azazel erejének egy széllökése a két testvérbe csapódott, leterítve őket, mint a tekebábukat, karmokként kaparva a húsukat.

Saul a levegőt hívta segítségül, hogy gyorsan helyet változtasson, miközben Lailah a földre csapta a kezét. Az elesett Aeonok többsége fékezve megcsúszott, de néhányan rémült kiáltásokkal zuhantak le a szikláról. Miközben Lailah csatlakozott a neki pajzsot adó társaihoz, és vicsorogva talpra ugrott, Cain beitta a félelmet, amely rövid időre felvillant az arcán.

– Végre ráébredt, hogy nagy szarban van – mondta Azazel.

Cain bólintott. – Elég sokáig tartott neki.

Az erő ismét ide-oda kezdett csapkodni, amikor a két fél ismét visszatért a könyörtelen csapásváltásokhoz.

 

*

 

Fehér lángok sora lobbant életre, úgy tűnt, mintha a földből törne elő a Holdcsillag kántáló boszorkányai előtt. Sziszegve és köpködve száguldottak ezek a lángok Wynter és a szövetsége felé, forróságuk perzselő volt.

– Ma nem, Sátán! – Anabel/Mary egy üvegcsét dobott a földre, és egy nagy, bíborvörös gomolygó füstfelhő emelkedett a levegőbe, és egy pillanat alatt eloltotta a lángokat. – Csodálatos!

– Hattie, Delilah – hátulról támadjátok meg őket! – parancsolta Wynter, és a szavai gyorsan jöttek. – Xavier, küldj néhány hullát, hogy minden szögből támadják a szövetséget!. Legyen megosztva a figyelmük!

– Meglesz – mondta Xavier, és leguggolt, hogy megérintse a legközelebbi holttesteket.

Miközben a madár és a macska elsurrant, tüzes mágia gömbjei vitorláztak Wynter felé. Visszaverte őket a pengéjével, suhogva visszaküldve azok felé, akik eldobták azokat.

A két szövetség ezután fej-fej mellett haladt.

A mágia minden egyes csapása mindkét oldalon könyörtelen volt. Ruhák szakadtak vagy égtek. A bőr felhasadt vagy hólyagosodott. A vér összegyűlt vagy szétfröccsent. Csontok törtek vagy repedtek. Üvegek törtek szét, ahogy Anabel/Mary egyik bájitalt dobta a másik után, negligálva vagy blokkolva a mágikus ütéseket.

Mivel minden oldalról támadták őket, a Holdcsillag boszorkányainak túlságosan tele volt a kezük ahhoz, hogy teljes mértékben Wynterre, Xavierre és Anabel/Maryre tudjanak koncentrálni. De sem Esther, sem az őt körülvevő boszorkányok nem engedték, hogy elterelődjön a figyelmük.

Igen, ahogy Wynter és a szövetsége mellette álló tagjai sem. Mindannyian karddal és mágiával egyaránt kivédték a támadásokat, és minden olyan lehetőségre lecsaptak, ahol lehetőségük nyílt megtorlásra. Minden fájdalmat félretolva, újra és újra lecsapott, és imádta, ahogy ellenségei megtántorodnak a mágiája intenzitásától. Eközben Anabel/Mary tenyeréből egyik bíborvörös széllökés a másik után áradt ki, Xavier pedig halálszagú mágiahullámokat küldött ki.

Mindannyiuk fölött erő dübörgött a levegőben, miközben az Ősiek és az Aeonok folytatták a csapásváltásaikat. De Wynternek nem volt ideje a fölötte zajló csatát követni. Még azt sem engedte meg magának, hogy sokat gondolkodjon rajta. A saját csatájára kellett koncentrálnia.

Wynter elkáromkodta magát, amikor egy mágiahullám olyan erővel csapott le rá, hogy hátrafelé taszította. – Rohadék! – Újra lecsapott, és sötét mágia szikráit küldte végig a földön.

A Holdcsillag boszorkányai hátráltak, próbálták elkerülni a pattogó, recsegő ostorcsapásokat. Nem sikerült nekik. A mágia a húsukba csapott, nyílt, tátongó sebeket hagyva maguk után.

– Érezzétek az égést! – mondta Anabel/Mary.

Nos, ez csak igazságos volt. Wynter elég sok sebet viselt, a forró fehér gömbök jóvoltából, amelyeket a másik szövetség folyamatosan felé dobált – és amelyekből ezután még több repült feléje. Meglendítette a kardját, hogy kivédje őket, éppen akkor, amikor Anabel/Mary újabb fiolát dobott el. Az egy lábnyira a másik szövetségtől csapódott be, és tartalma a húsukra fröccsent. Nem, megrágta a húsukat.

– Sav – mosolyodott el Wynter. – Szép!

Kántálva, a ragyogó Esther újabb csillogó ködöt bocsátott ki. Wynter ismét a mágiáját használta, hogy átvágja és feloldja a varázslatot.

Esther elvicsorodott. – Add meg magad, Wynter! A kis csapatod itt fog meghalni, ha nem teszed!

– Úgy tűnik, a te embereid halnak meg. – Wynter a mágiájának egy újabb hullámát küldött ki. A hullám kavargott és átalakult, ahogy a régi szövetsége felé suhant, vörös és fekete hamuvá változott, ami ráragadt minden boszorkánynak a bőrére, akit eltalált. Ami még fontosabb, a hamu beleolvadt minden nyílt sebbe, kiáltásokat, sziszegéseket és rándulásokat csikarva ki a boszorkányokból.

A fent említett boszorkányok húsán, köztük Estherén is, hamarosan borzalmas hólyagok kezdtek kialakulni. Ezek a hólyagok felrepedtek, véreztek és sisteregtek, amitől a kis ribancok kiborultak.

– Mi a fene... – Esther mozdulatlanná merevedett, majd teljesen pánikba esve erősebben csapott le. Ez a pánik csak fokozódott, amikor rájött, hogy tintás feketeség terjed az ereiben. A többi boszorkány, akiket hasonlóan érintett a dolog, még harc közben is folyton a papnőjükre pillantottak, talán megnyugvást keresve?

Nos, nem találtak ilyesmit.

Hamarosan, ahogy a mágia elkezdte felemészteni a testüket, a bőrük is feketedni kezdett. Megereszkedett. Hámlott. Lepottyant.

A fogak kihullottak. A haj elvékonyodott. Az ajkak összezsugorodtak. Az izmok elsorvadtak. A végtagok elszáradtak és csonkokká váltak.

– A fenébe, Wyn! – mondta Xavier vigyorogva. – Ez... undorító! Imádom!

Wynter felemelte a kezét, és megállította az Esther testét rothasztó mágiát, mielőtt elérhette volna az agyát. Ezen a ponton a papnő egyszerre nézett ki ocsmányul és szánalmasan. Ami egészen csodálatos volt.

Esther megpróbált hátrálni, majdnem átesve a mögötte lévő halott boszorkányokon. A szövetség létszáma folyamatosan csökkent, mígnem már csak néhányan maradtak állva, és Wynter kételte, hogy a nő egyáltalán észrevette volna.

Wynter tetőtől talpig végigmérte a nőt. – Most már a megjelenésed is megfelel a szörnynek, ami benned lakozik. És azt mondanám, hogy remekül beilleszkedsz majd a többi szörny közé, akikkel ott találkozol, ahová mész. – Wynter pszichésen csatlakozott az alvilággal való kapcsolatához. A talaj Esther lába alatt elsötétült, és folyadékként hullámzott. – Mondtam, hogy én akarok lenni az, aki látja, ahogy elbuksz, igaz? – Ekkor a papnő sikoltva lezuhant.

 

*

 

Cain fájdalmában levegőt szippantott be, amikor egy nehéz, fehéren izzó fénysugár csapódott belé, és úgy égett, mint egy tűzcsóva. Az Aeonok most már keményebben harcoltak, megduplázták erőfeszítéseiket, hogy legyőzzék az Ősieket, és már nem csak az elemi erő használatához folyamodtak. De ő és a többi Ősi ugyanolyan keményen és gyorsan csapott le rájuk, nem kegyelmeztek nekik. Ezért volt az, hogy Cain erővel ostorozta a betolakodókat, felhasítva a húsukat, és néhányukat a földre küldve... időt adva Sethnek, hogy felálljon, miután Lailah ütése ledöntötte a lábáról.

Cain érezte, hogy az Ősiek közül többen is elestek, de amennyire meg tudta ítélni, egyikük sem volt sokáig a földön. Nehéz volt biztosra menni. Sethen és Azazelen kívül – akiket Cain látott a perifériás látóterében – nem tudta ellenőrizni a többieket. Anélkül nem, hogy el ne fordította volna a figyelmét az Aeonokról, amit nem engedhetett meg magának. De bár hallotta az időnkénti fájdalomsikolyokat vagy nyögéseket, nem érezte, hogy a többi Ősi közül bárki is súlyosan megsérült volna.

Most, hogy az Aeonok megijedtek és legyengültek mind a sérülésektől, mind a kimerültségtől, Cain és az Ősiek már nem koncentráltak túlságosan Lailah-ra és Saulra. Ehelyett inkább arra törekedtek, hogy egyenként kiiktassák a testvérek erősítését. De minden egyes alkalommal, amikor valaki, aki védte őket, elesett, egy másik Aeon lépett gyorsan a helyére...

Cain káromkodások sorát köpte ki, miközben borotvaéles erő szúrta és vágta a húsát, mint egy olló.

– Kurafi! – Kilőtt egy plazmagömböt, amely egyik Aeon lábába csapódott, és a becsapódáskor felrobbant, elpusztítva az említett végtagokat. Cain teremtménye élvezettel hümmögött. A plazma volt a kedvenc fegyvere, de Cain nem gyakran dobálta, annak ellenére, hogy mennyire halálos volt – a gömbök nem mozogtak olyan gyorsan, mint mások, így könnyen blokkolták őket.

Seth elkáromkodta magát, amikor vakító fényű gömbök golyókként száguldottak a levegőben. – Jézusom, de gyorsak! – Gyorsan mozdult, egy hullámnyi taszító erőt bocsátott ki, de nem elég gyorsan ahhoz, hogy minden gömböt eltérítsen.

Kettő Cainnek csapódott, és, Jesszus, ezek aztán ütősek voltak. Egy acélból készült ütés, amely úgy perzselte a húst, mint az olvadt láva.

Egy másik gömb Inannába csapódhatott, mert ő azt köpte: „Szemetek”. Aztán energiagránátokat lőtt ki az Aeonokra, akik igyekeztek hárítani azokat.

Cain kihasználta a figyelemük elterelődését, és egy erőörvényt formált, amely feléjük száguldott. Mágneses ereje többeket leszippantott a szikláról, de Lailah gyorsan cselekedett, felemelte a kezét, amitől hatalmas fehér szárnyak jelentek meg. Az említett szárnyak erősen csapkodtak, megsemmisítve a spirált, és egy olyan széllökéssel sújtották az Ősieket, amely majdnem ledöntötte Caint a lábáról, még akkor is, ha felkészült a csapásra.

Senkinek sem volt ideje visszavágni, mert az Aeonok gyorsan lecsaptak újra, és sárfoltokkal fröcskölték le az Ősieket. Cain sziszegett, amikor a kibaszott furcsa mocsok felemésztette a bőrét.

– Olyan, mint az istenverte sav – préselte ki magából Azazel.

Ami még rosszabb, füst szállt fel a sárból, felszökött Cain orrlyukaiba, és behatolt a tüdejébe, szivacsként emésztve az ott lévő oxigént.

Nagyon mozdulatlanul állt, miközben gyorsan kiürítette a mérgező füstöt a szervezetéből, és morgott, ahogy az erő úgy vágott és szúrt belé, mint egy kibaszott anyagtalan penge. Feltételezte, hogy a többi Ősi is kénytelen volt ugyanezt tenni... valószínűleg Saul is ezért választotta ezt a pillanatot a cselekvésre.

Ezüst lökéshullámok száguldottak az Ősiek felé. Az egyik Azazelbe csapódott, amitől az hátrafelé botladozott. Egy másik Caint találta el, amitől a testvérének tántorodott – amivel véletlenül a harmadik lökéshullám hatótávolságán kívülre taszította Sethet.

A sár hatásától megszabadulva, Cain éppen akkor egyenesedett ki, amikor Azazel visszatért az oldalára.

– Kibaszottul utálom a lökéshullámokat – hallotta Cain Dantaliont morogni, majd közel nukleáris energiából álló impulzusok csapódtak több Aeonba, kettőt megölve. Csak egy rohant az élő pajzsok helyére... és úgy tűnt, hogy Lailah és Saul ebben a pillanatban döbbent rá végre, milyen drámaian lecsökkent a számuk.

Lailah dühös kiáltást adott ki, és egy minden irányba sugárzó gázhullámot bocsátott ki, amely csillogott a levegőben.

Cain nem is akarta tudni, mire képes az a gáz. Sötétséget eresztett ki, amely egy hatalmas, füstös kezet formált csontvázszerű ujjakkal. Az említett kéz eltalálta a hullámot, és az visszapattant az Aeonok felé, akik köhögve bukdácsoltak, miközben küzdöttek a gáz hatásaival.

Pillanatnyi előnyüket kihasználva, az Ősiek egy emberként támadtak – üvegszilánkokból álló rakétákat lőttek ki, elektromos csápokkal csapkodták a testeket, erőgömböket hajigáltak, amelyek feltéptek és kettéhasítottak mindent, amihez hozzáértek. Az utóbbiak kiiktatták a két Aeont, akik Lailah előtt álltak... szabad utat biztosítva a szukához.

A nő felsikoltott, amikor üvegszilánkok zápora fúródott a bőrébe, és pontosan ekkor Cain egy plazmagömböt lőtt ki, amely Lailah fejébe csapódott. A nő szája néma sikolyra nyílt, miközben hevesen megvonaglott... és a koponyája bombaként robbant szét.

Gyász üvöltése szakadt ki a súlyosan sérült Saulból, aki megpróbált a testvére maradványaiért nyúlni, de két túlélő Aeon gyorsan elhurcolta őt. A trió eltűnt szem elől, akárcsak sokan mások a sziklán.

– Plazmagolyó a fejbe okozta halál – mondta Azazel. – Fogadok, a nő sosem gondolta volna, hogy így fog meghalni.

– Ejnye, ejnye, a patkányok mind gyorsan menekülnek a metaforikusan süllyedő szarból – jegyezte meg Lilith.

Követve a tekintetét, Cain észrevette, hogy a várost támadó csapatok gyorsan visszavonulnak. Nem volt benne biztos, hogy valaki visszahívta-e a csapatokat, vagy maguk hozták meg a döntést, hogy elszöknek, miután látták, hogy a vezérük elesett, de az biztos, hogy sietve elhúztak onnan.

A lakosok közül sokan üldözőbe vették őket, és gyorsan csökkenték a létszámukat. Az Ősiek segítettek, és egyik csapatot a másik után semmisítették meg az erejükkel. Néhányuknak sikerült elmenekülniük, de Caint ez nem érdekelte. Azt akarta, hogy néhányan visszatérjenek Aeonba, és továbbadják az itt történteket; azt akarta, hogy a többi Aeon ne csak dühös legyen, hanem meg is rémüljön.

A tekintete gyorsan megkereste Wyntert, és végigpásztázta a sort… ott. Estherrel állt szemben... aki éppen eltűnt a földben, mintha víz lenne. Mi a fene?

A Holdcsillag szövetség többi tagja gyorsan feladta, mire Wynter megvonta a vállát, és kifújt egy nagy levegőt. Vagy megérezte Cain tekintetének súlyát, vagy csak ellenőrizni akarta, mert elfordult, hogy felnézzen a kastély tetejére. Cain könnyedén felsóhajtott, amikor látta, hogy a nő jól van. Ó, vérfröccsenések, kisebb sebek és zúzódások borították, de egyébként rendben volt.

A teremtménye túlságosan fel volt pörögve ahhoz, hogy ez megnyugtassa. A lányt a közelében akarta tudni. Azonnal.

Anabel bökdösni kezdte Xavier homlokát egy levágottnak tűnő ujjal. Wynter valamit súgott a szőke fülébe, aki erre megfeszült. És visítva elejtette az ujjat.

– Szóval – kezdte Inanna –, mit gondolunk, mennyi időbe telik, amíg újabb Aeonok jönnek?

– Remélhetőleg nem sokba – mondta Dantalion. – Nem vagyok benne biztos, hogy ki fogja vezetni őket. Talán Saul. Talán Abel. Esetleg Adam. Vagy mindannyian. Azt hiszem, egy dologban biztosak lehetünk – bárki is jön, nagyobb sereget hoz, és jobban fel lesznek készülve ránk.

– Attól még mind meg fognak halni – mondta Cain.

A többi Ősi bólintott. Mert más forgatókönyv nem volt elfogadható, hacsak nem akartak örökre ketrecben maradni.

 

26

 

 

– Szándékodban áll-e valamikor kiszabadítani Esthert az alvilágból?

Hümmögve, miközben Cain a haját fésülte az ujjaival, Wynter így válaszolt: – Jelenleg nem. Szeretném, ha szenvedne egy kicsit, és nem érzem szükségét annak, hogy a keresésére induljak. De lehet, hogy később meggondolom magam, sosem lehet tudni. – Már egy ideje beszélgettek, miközben az ágyban feküdtek, és történeteket cseréltek a háború alatti személyes csatáikról. – Biztos, hogy nem akarod, hogy kiszabadítsam Annette-et és Bowent?

– Nincs igazán értelme. Mindkettőjüket megölnék, mert gyakorlatilag árulást követtek el, így egyik út sem jár kegyelemmel. – Végigsimított a lány karján, ahol korábban megsebesült. Anabel gyógyító főzete csodát tett, mint mindig, így Wynteren most egyetlen karcolás sem volt.

– Nehéz volt visszatartani a szörnyetegedet a csata alatt? – kérdezte.

– Nem, mert nem lehet engedetlen Kalival szemben – nagy befolyása van rá. Szerencsére. De annak biztosan nem örült, hogy nem tudott „játszani”. Bár nem engedhettem volna ki. Mindent megölt volna, ami az útjába kerül, beleértve a saját szövetségemet is.

– Szóval végre elismered, hogy ez egy szövetség.

Wynter összehúzta a szemét a férfi kötekedő mosolyára. – Egyébként... mit gondolsz, mennyi időbe telik, mire helyrehozzák a városban keletkezett összes kárt?

– Rengeteg emberünk van itt, akik dolgoznak rajta, szóval remélhetőleg nem sokáig.

– De később még több kár lesz, nem igaz? Mármint amikor más Aeonok is jönnek. Gondolod, hogy megteszik, ugye?

– Néhányan jönni fognak, igen. Saul biztosan köztük lesz, mivel bosszút akar állni a testvéréért. Figyelembe véve, hogy Abel hitvese volt, technikailag neki is ugyanezt kellene tennie. Bár nem vagyok benne biztos, hogy szoros volt a kapcsolatuk. Az emberek mindenféle okokból követelik a hitvesüket. Ez nem mindig jelenti azt, hogy értékelik az adott személyt.

– Lailah és Abel nekem sosem tűntek közelinek. És úgy hallottam, hogy a kapcsolatuk egy ki-bejárós dolog volt, ami sok konfliktussal és drámával járt. Hűségesek sem voltak egymáshoz, vagy talán egyszerűen csak nem voltak kizárólagosak – nem igazán tudom. De ha folyton visszaállította hitvesének, akkor valamit jelentett neki, nem igaz? Másrészt, ha ez így lenne, akkor ma este vagy mellette lett volna, vagy valaki mást küldött volna, hogy vezesse a sereget helyette. Én nem akartam volna, hogy nélkülem vegyél részt egy csatában, még akkor sem, ha úgy gondoltam, hogy az említett csatát könnyű lesz megnyerni.

Cain arca kissé megenyhült. – Igen?

– Igen.

Megszorította a lány nyakát. – Ugyanez vonatkozik rám is. Szóval, azt mondanám, arra következtethetünk, hogy Abel nem érzett olyan erősen Lailah iránt, mint más személy a hitvese iránt. Lehet, hogy még mindig bosszút akar állni rajtunk. Viszont nem kívánna részt venni egy olyan csatában, ami azt jelentené, hogy Seth ellen harcolna – egykor nagyon közel álltak egymáshoz. De azt hiszem, érdemes figyelembe venni, hogy Seth ma este Abel hitvese ellen harcolt, így talán ez elég lesz Abelnek, hogy ellene forduljon. Várnunk kell és meglátjuk.

– Zavarna háborúba indulni Abel ellen?

– Nem. Ő sosem volt igazán a testvérem.

Wynter az alsó ajkát rágcsálta. – Tényleg megpróbáltad egyszer megölni őt?

– Igen. De ez egy másik történet.

Olyan titokzatos! – Hallani akarom majd – figyelmeztette a lány.

– Végül majd fogod.

– Ha nem ölted meg annyi évvel ezelőtt, akkor miért vagy ismert a gyilkosság kitalálójaként?

– Ó, az emberek már a születésem előtt is öltek másokat. Korántsem én voltam az első ember, aki megpróbált, vagy sikeresen elkövetett egy gyilkosságot. De én voltam az első, aki egy testvért vett célba. És ezzel mára vége is van ennek a történetnek. – Újra végigfésülte ujjaival a lány haját. – Most pedig aludnod kell! Mindkettőnknek.

Cain szorosan magához ölelte a lányt, amihez már annyira hozzászokott, hogy nem volt biztos benne, hogy képes lenne aludni anélkül, hogy a lány ott ne lenne mellette. Nem régóta ismerte őt, nem, de elég régóta járt már a Földön ahhoz, hogy biztos legyen benne, hogy amit érzett iránta, az nem átmeneti vonzalom; hogy ami kettejük között volt, azt érdemes megtartani. Védelmezni. Ápolni.

Még soha nem volt olyan ember az életében, mint Wynter. Szinte olyan volt, mintha a lányt arra tervezték volna, hogy felcsigázza, vonzza és elbűvölje őt. Bolond lenne, ha elengedné... de ha tartósan meg akarja tartani, egy nap őszintének kell lennie hozzá.

Annyi minden volt, amit a nő nem tudott róla. Annyi minden, amiről Cain szerette volna azt hinni, hogy Wynter el tudná fogadni, de egyszerűen nem lehetett biztos benne. Egy dolgot azonban tudott. Csak akkor fogja elmondani neki, ha biztos lesz benne, hogy nem megy sehová; hogy túlságosan kötődik Cainhez ahhoz, hogy elhagyja; hogy úgy érzi, a férfi megéri a bajt, amit a teremtménye okoz.

Valószínűleg időbe telik majd, amíg Wynter eljut erre a pontra. Bármennyire is cinikus volt, egy része kételkedett abban, hogy a lány valaha is eljutna oda. De remélnie kellett, hogy ez a része téved, mert egyáltalán nem tudta, hogyan mondhatna le róla. És azt sem hitte, hogy a szörnyetege egyébként is hagyná.

Cain lehunyta a szemét, és nyugalomra kényszerítette az elméjét. Viszonylag gyorsan álomba merült, de a lénye később hirtelen felébresztette. És természetesen, Wynter ismét eltűnt. Cain a nő nevét kiáltotta, halkan káromkodva, amikor nem kapott választ. Felpattant az ágyból, és magára húzott egy melegítőnadrágot, gondolatban megjegyezve, hogy a hálószoba ajtajának bezárása nem lesz elég ahhoz, hogy a lány ne kóboroljon ki álmában.

Ahogy számított is rá, a lányt mereven lépkedve találta a kertje kapuja felé tartva. Sóhajtott egyet. Tényleg fogalma sem volt róla, mi az a kertben, ami...

Elakadt a lélegzete, és megtorpant. Mert a lakat leesett a kibaszott földre, és a vaskapuk nyikorogva kinyíltak üdvözlően. Wynter még csak hozzájuk sem nyúlt.

Mi. A. Fasz?

Wynter lassan és gépiesen besétált a kertbe.

– Wynter! – A lány felé sietett, de az ösztöne rávette, hogy lassítson és megálljon. Ez nyilvánvalóan nem egy egyszerű eset volt, hogy tudat alatt idevonzották a lányt álmában. Nem, ha a kapuk így kinyíltak előtte. Valami más volt a háttérben. Valaminek valahogy ide kellett vezetnie őt. Nem fog rájönni, hogy mi folyik itt, ha felébreszti Wyntert és visszaviszi a várba.

Ezért inkább a lány nyomába szegődött, közel maradva hozzá, hogy a kígyók ne okozzanak benne kárt. De mint legutóbb is, amikor álmában jött ide, meg sem próbálták. Egyszerűen csak követték őt, az ösvény mindkét oldalán zizegtetve a hosszú füvet. Védték őt? Vonzódtak hozzá? Nem tudta.

Hűvös mesterséges szellő borzolta a nő haját és a hosszú pólót, amit korábban csak azért húzott rá, mert tetszett neki a ruhájában. A lány nem remegett, vagy reagált bármilyen más módon. Nem ugrott vagy rándult meg a tücskök hangjára vagy a békák kuruttyolására. Csak ment előre.

Hamarosan a templomhoz közeledtek. Bassza meg, nem engedhette, hogy a lány bemenjen oda. Már éppen előrenyúlt volna, hogy elkapja Wynter karját, de akkor a lány megállt a kőlépcső tövében.

Odalépett hozzá, és az arcát tanulmányozta. A lány nem látón a templom felé bámult.

– Tudom, mit rejtegetsz itt!

Cain karján égnek állt a szőr. A szavak a nő szájából jöttek, de ez nem Wynter hangja volt. Sűrűbb volt. Erőtől csengett. Istenség.

– Kali – üdvözölte a fogai közül, nem fáradva meghajlással, vagy valami hasonló szarsággal. Kellett volna némi tiszteletet mutatnia? Igen. De ez a lény benne volt a boszorkányában, és ez kurvára nem tetszett neki. A teremtménye dühös volt. – Szóval te vagy az, aki folyton idevezeti őt.

– Nem. Valami más vonzza őt erre a helyre.

Ezt nem vette be. – Hmm.

Kali felnevetett, és a férfi szemébe nézett. – Érzem, hogy nem tetszik neked, hogy a testét használom. Ő inkább az enyém, mint a tiéd, sötét fenyegetés!

Ez utóbbi kifejezés annyira megdöbbentette Caint, hogy csak pislogni tudott. Már régen nem hallotta ezt a szót. Gyengéd kifejezés volt, amelyet gyakran használtak a fajtája gyermekeinek jellemzésére. Nem mintha korábban valaha is használták volna rá – a szeretet nem igazán volt része a neveltetésének.

Mivel már nagyon régóta nem volt gyerek, nem értékelte, hogy a nő ezt használta, de nem volt hajlandó részt venni az istenség azon kísérletében, hogy szórakozásból provokálja őt.

– Wynter miatt nem kell aggódnod – mondta Kali. – Nem akarok neki rosszat. Téged sem akarlak bántani. Hasonló céljaink vannak, neked és nekem.

– Céljaink – ismételte a férfi. – Azt tervezed, hogy Wyntert használod fel e célok eléréséhez? Ezért nem egy átlagos visszatérőt csináltál belőle? Ezért küldöd vissza őt folyamatosan ebbe a birodalomba?

– Választ fogsz kapni a sok kérdésedre a megfelelő időben, amikor eljön az ideje. Most még nincs itt.

Cain összeszűkítette a szemét. – Miért folytatjuk ezt a beszélgetést?

– Ahogy mondtam, hasonló céljaink vannak. Ezért figyelmeztetlek, hogy készülj fel egy árulásra. Lehet, hogy megtörténik, lehet, hogy nem, de mindenképpen légy résen – ennyit mondhatok erről a kérdésről. – Szünetet tartott. – Eltűröm a jelenlétedet a boszorkányom életében, de ez meg fog változni, ha megpróbálsz beavatkozni a terveimbe. Megértetted?

Eltűri a jelenlétét? Mintha lenne neki valami kibaszott beleszólása a dologba?

– Még egy dolog, sötét fenyegetés! Ha méltatlannak bizonyulsz Wynterhez, ha elárulod vagy bántod őt... igazi poklot hozol magadra. És ez alatt nem azt értem, hogy megbosszulom a sértést. Nem lesz rá szükségem. Ezt Wynter maga fogja megtenni, és nem lesz kegyes. Szóval hallgass a figyelmeztetésemre! Nem lesz még egy.

Az istenség mintha kiröppent volna Wynterből, mert a nő szemei lecsukódtak, a teste pedig előrebukott. Cain elkapta Wynter ernyedt alakját, és könnyedén felemelte. Egy hosszú pillanatig bámult lefelé a lányra, és próbálta átválogatni, amit az imént megtudott Kalitól, és nem volt biztos benne, hogy valóban elhiheti-e mindazt, amit a nő mondott – az istenségek hazudtak, amikor az úgy felelt meg nekik. Csak akkor avatkoztak bele a dolgokba ebben a birodalomban, amikor saját céljaik voltak. És Kali... ő sosem az a fajta volt, akinek produktív céljai voltak. Bassza meg!

 

*

 

Másnap reggel, Cainnel szemben ülve a szobájában lévő kis asztalnál, Wynter érezte, hogy összehúzódik a szemöldöke. – Miért nézel rám ilyen furcsán? Egész reggel ezt csináltad.

– Tegnap este megint alvajártál. – Felemelte a csésze kávéját. – Visszamentél a kertbe.

Wynter felnyögött magában, és a bagel utolsó darabját is a szájába dobta. – Megint a homlokomat vertem a kapukhoz, mint egy furcsa alak?

– Nem – válaszolta a férfi kifejezéstelen üres arccal. – Kinyíltak előtted. A lakat egyből leesett. Aztán beszélgettem egy kicsit Kalival.

Wynter csak bámulni tudott rá. – Micsoda?

– Rajtad keresztül beszélt hozzám.

Hát, a rohadt életbe! Wynter előrehajolt a székében.

– Mit mondott pontosan? – Ahelyett, hogy válaszolt volna, Cain hívogatóan megpaskolta az ölét. Mivel Wynter szeretett volna többet hallani, gyorsan elfogadta a hívogatást.

Cain úgy igazgatta a nőt, hogy lovaglóülésben legyen rajta. – Azon túl, hogy figyelmeztetett, hogy viselkedjek a lehető legjobban, ha rólad van szó, Kali arra is figyelmeztetni akart, hogy hamarosan elárulhatnak.

– Elárulnak? Kicsoda?

– Nem mondta. – Szünetet tartott, és végigsimított Wynter combján. – Nagyjából mindennel kapcsolatban nagyon homályos volt, amit mondott. Nagyon frusztráló volt.

– Igen, tudom, milyen érzés – mormogta a lány. – Azóta csepegtet információkat, amióta megjelölt és visszaküldött ebbe a birodalomba.

– Hogyhogy ez nem kergetett az őrületbe?

– Hozzászoktam, azt hiszem. És mit is tehetnék igazán ellene? Ő egy istenség, Cain! Azok azt tesznek, amit és amikor akarnak. – Wynter összekulcsolta a kezét Cain tarkója mögött. – Inkább nem dühíteném fel Őt azzal, hogy emiatt nyaggatom, hiszen valószínűleg bármikor visszarángathatná a lelkemet az alvilágba, amikor csak kedve tartja.

És ez túlságosan is zavarta a férfit. Csak még nem volt biztos benne, hogy mit tehetne ellene. Cain lehajtotta a fejét, és egy cuppanós csókot nyomott a lány torkára. – Nem tetszett Őt a testedben látni. És nagyon nem tetszik, hogy úgy érzi, jobban az Övé vagy, mint az enyém – igen, ezt mondta. – Elég erősen beleharapott, hogy nyomot hagyjon a lány torkán. – Ennél nagyobbat nem is tévedhetne.

– Te pedig nem is lehetnél ennél birtoklóbb. Ami szépen rávezet egy olyan dologra, ami nem tetszik. A gát még mindig ott van. Azt mondtad, hogy magától elmúlik, de mégsem tette.

Cain szája felfelé görbült. – Megint megpróbáltad megdugni magad az ujjaiddal?

A nő a férfira mutatott. – Ne próbálj elkalandozni a témától! Miért van még mindig ott a gát? Nem bízol bennem, hogy nem árullak el?

Hallva a hangjában lévő sértettséget, Cain talán szarul érezte volna magát... ha nem érezte volna azt is, hogy a nő csak játszik vele. Egy hunyorgó pillantást vetett rá, amitől a lány felhorkant. – Ez nem a bizalmatlanság jele. – Lerántotta róla az inget. – Ezt te is tudod. Már elmagyaráztam, miért tettem. – Bár nem volt teljesen őszinte, hiszen még nem mesélhetett neki a lényéről.

– Szóval nem fogod eltávolítani?

Nem volt módja eltávolítani anélkül, hogy ne provokálná a lényét, hogy személyesen cserélje ki, de ezt a nőnek nem kellett tudnia. Magához szorítva a nőt, felállt, és az ágyhoz ment. – Nem. – Gyengéden a matracra fektette a lányt, majd fölé hajolt, hogy megnyalja és megharapdálja a nyakát. – Nem árt neked, nem igaz?

– Nem ez a lényeg!

– Akkor mi az?

– Nem kellene ott lennie!

– Nyavalyoghatsz emiatt, amennyit csak akarsz, már mondtam neked, tudom, hogy nem zavar annyira, mint amennyire szeretnéd, hogy azt higgyem!

A nő felhorkant. – Rendben! – Wynter bedugta a kezét a férfi melegítőnadrágjába, kihúzta a farkát, és erősen megszorította. – De azért egyenlítsünk ki ezt, rendben?

Cain felemelte a fejét, amikor furcsa rezgés futott végig megkeményedő hosszán, amit gyorsan követett egy furcsa érzés... mintha hideg háló vette volna körül a farkát. – Mit csinálsz, kis boszorkány?

A nő önelégült vigyort villantott a férfira, és összefonta a karját, amint az érzés elhalványult. – Megátkoztalak.

– Tényleg, mit csináltál?

– Megátkoztalak, hogy ha megpróbálsz lefeküdni egy másik nővel, amíg együtt vagyunk, a farkad elsorvad és lerohad. Mi a faszért mosolyogsz?

Számos okból. Egy: senki más nem mert volna ilyet tenni. Kettő, soha nem látta volna ezt előre. Három, az, hogy a nő ennyire birtokló volt vele szemben, még kiegyensúlyozottabbá tette a dolgokat. Négy: – A bosszúvágyad tényleg olyan mély, mint az enyém! – Ez nagyon tetszett neki. – De hát erre vannak a visszatérők teremtve, nem igaz? Hogy bosszút álljanak.

A lány a homlokát ráncolta. – Nincs bosszúvágyam!

– Á, értem. Megpróbálsz felizgatni.

– Micsoda? Nem, te fura. Eléggé zavarnia kellene téged ahhoz, hogy eltávolítsd a gátat, cserébe azért, hogy eltávolítsam az átkot.

– Erre semmi szükség! – A lány csípőjét magához emelte, és visszatért ahhoz, hogy nyelvével és fogaival a nyakát ingerelje. – Soha nem esnék olyan nagy kísértésbe, hogy eláruljalak, úgyhogy az a tény, hogy megátkoztál... nos, ez lényegtelen.

– Lényegtelen? Most viccelsz velem? – A nő felszisszent, amikor Cain a farkát a csiklójához dörzsölte. – Te tényleg kibaszottul hihetetlenül ki vagy csavarodva, ha ez felpörgeti a motorodat.

A férfi hümmögött. – Tetszik, hogy ennyire birtokló vagy.

– Ez nem a birtoklásról szól!

Cain olyan fájdalom/élvezet hullámmal árasztotta el Wynter lelkét, amitől felívelt az ágyról. – Ismerd be, hogy nem akarod eltávolítani az átkot! Ugyanolyan kibaszott őrült vagy, mint én. – Újra megostorozta a lelkét. – Határozottan nekem készültél – tette hozzá, miközben figyelte, ahogy a nő mellbimbói megfeszülnek, a bőre kipirul, és végigfut a testén a libabőr.

A nő füléhez tapasztotta a száját, és halkan felmordult.

– Megint tönkreteszlek. Szét fogsz törni értem. – Csókot nyomott a pulzusra, amely most eszeveszetten lüktetett a lány nyakában. – Imádom, amikor megtörsz!

Kezével a nő testét kutatva, újra és újra gyönyörrel/fájdalommal ostorozta a lelkét – néha kemény, néha pehelykönnyű csapásokkal, folyamatosan váltogatva a dolgokat, hogy a lány ne tudja, mire számítson.

Wynter a férfi vállát karmolászta, pupillái kitágultak. Cain tudta, hogy az idegvégződéseit nyersnek és túlérzékenynek fogja érezni. Tudta, hogy a mellei sajogni fognak, a puncija nedves lesz, a teste pedig kielégülésért kiált.

A nő combjai közé térdelt, és a könyökhajlataiba akasztotta a lábát. – Azt hiszem, itt az ideje, hogy a farkamat oda tegyem, ahová való – mondta, és a széles fejet a lány nyílásához igazította. – Beléd.

Keményen belehatolt, mélyre vezetve a farkát, miközben ismét megostorozta a lány lelkét. A nő sikoltva megremegett, belső izmai összeszorultak és görcsbe rándultak. A férfi lassan dugta az orgazmusa alatt, túl lustán süllyedve be és ki, hogy egy újabb orgazmus épülhessen fel benne.

Cain az egyik tenyerét a nő feje mellé tette a matracra. – Kéz! – mondta, amikor a lány orgazmusának utórezgései elmúltak. – Azt akarom, amelyiket megjelöltem!

A nő nagyot nyelve nyújtotta felé.

A férfi megmarkolta a csuklóját, és a szájához emelte a tenyerét. Még mindig lassan és könnyedén mozogva, a nyelvével végigjárta a jelölés C-jét, elmosolyodva, amikor a lány megrándult, mert tudta, hogy olyan érzés lesz, mintha a nyelve a rését nyalogatta volna. Újra és újra végigkövette, megpöccintette és táncoltatta a nyelvét a C betűs részen, időnként a gyönyör/fájdalom csapását adva a lány lelkének, amikor a legkevésbé számított rá.

Azt akarta, hogy a lány az egyensúlyából kibillenve érezze magát. Teljesen megszállva. Mintha a teste nem a sajátja, hanem a férfié lenne. A férfié, hogy élvezze, uralkodjon, tönkretegye, megrontsa, játsszon vele – bármit és bármikor, amikor csak akarja.

Gyorsítva a lökései ütemén, tovább nyalogatta a jelét, miközben a lány lelkét is ingerelte. – Erre vágysz, ugye? – mondta, és morgást hallatszott a hangjából. – Vágysz arra, amit veled teszek, vágysz a gyönyörre és a fájdalomra, és mindenre, ami a kettő között van.

A nő megnyalta az ajkait. – Amit te is akarsz.

– Hát persze! – Ha a szex volt az egyetlen módja annak, hogy egyelőre magához kösse a lányt, akkor ki is használta. – Ez így fair. – Elengedte a lány kezét, hogy szorosan megragadhassa a combját. – Vágyom rád!

Wynter lélegzete elakadt, amikor a férfi keményebben kezdett a testébe hatolni, újra és újra megfeszítve őt. A boldogság újabb elektromos hullámai söpörtek végig a lelkén. A sötét gyönyör úgy csípett, mint a fogak, úgy karmolt, mint a körmök, és úgy égetett, mint az éles, de könnyű pofonok.

És ő még többet akart.

A férfi megadta neki, hullámokkal, ostorcsapásokkal és pehelykönnyű villanásokkal árasztva el a lelkét, miközben a farkával keményen és mélyen a puncijába hatolt. Az arcába vésődött a nyers szükséglet, és lefelé pillantott, ahol a testük összeért. – Nézd, milyen jól befogadsz engem!

Nehéz volt nyitva tartani a szemét, amikor ez az őrületesen jó, testen kívüli gyönyör megrázta egész lényét. Annyi belső és külső érzés volt, hogy fogalma sem volt, hogyan tudná az agya mindezt feldolgozni. Fogalma sem volt, hogy a szerve hogyan nem zárt rövidre legalább egy pillanatra.

Remegve és zihálva, hamarosan abban a térben kötött ki, ahol lebegett, csak a testét, elméjét és lelkét uraló férfi illata és érzése horgonyozta le. Ő már a kezdetektől fogva figyelmeztette, hogy ilyen mértékű hatalmat akar fölötte. Nos, megkapta. És azon tűnődött, vajon a férfi tudta-e már.

A vegyületek és a feszültség, valamint az elsöprő gyönyör/elégedettség olyan nagy zűrzavarában, hogy alig kapott levegőt tőle, körmeit végighúzta a férfi hátán, miközben a kielégülés felé csúszott. – Cain... – Egek, olyan közel volt.

A férfi megváltoztatta a behatolás szögét, és minden egyes lökésnél a csiklójához dörzsölődött. – Most légy jó kislány és törj össze nekem!

Egyetlen hirtelen csapás a lelkére elég volt. Elfojtott egy sikolyt, amikor átcsapott rajta az orgazmusa – intenzív, vakító, robbanásszerű. Reszketett, ívbe feszült és sírt.

Cain felmordult és megnyalta a szeme sarkát. – Bassza meg! – Kemény, vad, egyre vastagodó farkának erős, vad döféseivel hatolt a nőbe, mielőtt végre felrobbant benne.

Amikor Wynter gondolatai már nem szóródtak szét a szélben, és végre újra képes volt beszélni, azt mondta: – Meg kell mondanom, eléggé megkedveltem a farkadat!

Halk, morajló kuncogás rezgett a nyakánál. – Erre rájöttem, amikor birtoklóan megátkoztad.

Wynter a homlokát ráncolta, ahogy visszatért az emlék. Az egy hirtelen felindulásból történt dolog volt, és azt hitte, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy a férfi eltávolítsa a gátat... mert egy percre elfelejtette, hogy a fickó egy kibaszott őrült. – Még mindig nem tudom elhinni, hogy nem érdekel. Úgy értem, ez egy átok!

Cain felemelte a fejét, és elmosolyodott. – Tudod... az emberek gyakran beszélnek Cain átkáról. Valójában metaforikus jelentéssel bír. De most? Most már tényleg érvényes a kifejezés. És ha bárki kérdezi, elmondhatom, hogy a nőm annyira birtokló...

– Nem mondhatsz nekik semmit!

– Zavarban vagy, hogy megátkoztad a farkamat? Mert az tényleg nem bánja.

Istenem, a fickó megőrült. Kísértést érzett, hogy egész egyszerűen visszacsinálja az átkot annak ellenére, hogy a férfi nem lesz együttműködő, de lehet, hogy pont erre számított. Talán csak blöffölni akart. Hát, őt nem volt olyan könnyű manipulálni. – Mi van azzal a metaforikus Cain átka dologgal, mi az?

Hümmögött, és megpöccintette a lány orrát a sajátjával. – Tedd fel a listára, amit egyszer majd elmesélek neked. És amikor megteszem, emlékezz arra az ígéretre, amit egyszer tettél!

– Hogy nem futok el, amikor rájövök, miért nem vagyok teljesen biztonságban veled?

Lassan bólintott. – Arra.

Még csak nem is panaszkodhatott, hogy a férfi visszafogja magát, hiszen ő is ugyanezt tette vele. Mégis, talán frusztrációból tett volna egy fanyalgó megjegyzést, ha nem látta volna a férfi komoly arckifejezését. Tényleg úgy gondolta, hogy nagy az esélye annak, hogy a lány nemcsak hogy el akarja hagyni, hanem szó szerint elmenekül. – Engem nem lehet könnyen megijeszteni.

– Tudom, erre számítok. Mert az az érzésem, hogy az ágyrácshoz láncolni, hogy itt tartsalak, nem lesz olyan egyszerű, mint eredetileg gondoltam.

Lassan pislogott egyet. – Tényleg nem vicceltél, amikor először említetted, hogy láncra versz, ugye?

– Egy vasbilincset a csuklódra csattintani sokkal egyszerűbb lenne, mint bonyolult csomókat kötni.

– Nehezen tudom eldönteni, mit kezdjek ezzel a megjegyzéssel. De azt hiszem, a legtöbb ember így lenne ezzel.

Gondolatban összeszorította az ajkát. – Igen, valószínűleg így lenne.

– Tudod, mi mindig hajlamosak vagyunk komolyan furcsa beszélgetéseket folytatni közvetlenül szex után.

– Valószínűleg voltak már sokkal furcsább beszélgetéseid is a szövetségeddel, és valószínűleg sokkal furcsább időpontokban.

A helyzet az volt... a fickó nem tévedett.