21.-22. - 23. Fejezet

 

21

 

 

Nem sokkal később belépve a lakosztályába, Cain egy székben találta összegömbölyödve Wyntert, amint egy kopott, puhakötésű kötetet olvasott – lazán, nyugodtan... mintha nem is keveredett volna harcba korábban.

A nő feje felemelkedett, amikor megérezte a férfit, az arcán nem látszott feszültség barázdája, nem volt rajta lappangó düh, amiért az életéért harcolt. – Most nagyon vadnak tűnsz – mondta, és a szemöldöke összébb húzódott.

Vadnak érezte magát. Csökkente a köztük lévő távolságot, és azt mondta: – Állj fel!

A lány szeme kissé összeszűkült, de lassan letette a könyvét a vaskos karfára, majd ugyanilyen lassan felemelkedett a székéből.

– Úgy hallom, összefutottál néhány őrzővel az erdőben – mondta Cain, képtelen volt visszatartani a hangjából a harag szálát. Lehúzta a nő pólóját, és megvizsgálta a bal vállát és a mellkasát is. Bármilyen sebek is voltak rajta korábban, eltűntek. A bőre teljesen makulátlan volt.

– Nem voltak túl súlyosak a sérüléseim. Semmi olyan, amit Anabel főzete ne tudott volna helyrehozni.

Cain hátsó fogai összeszorultak, ahogy a nő könnyedén legyintett a sebekre. – Igen, ezúttal. Legközelebb talán nem leszel ilyen szerencsés.

A nő a homlokát ráncolta. – Ez nem szerencse volt! Hanem ügyesség. És nem tudom, miért haragszol rám, de rázd le magadról! Nem mintha azt akarnám, hogy őrzők legyenek a nyomomban. Vagy mintha egy egész osztaggal szálltam volna szembe egyedül. Volt erősítésem, és nem sokan voltak, akiket le kellett győznöm.

Ingerültség zúgott át Cainen. Felcsúsztatta a kezét a nő mellkasán, hogy átölelje a torkát, miközben szabad kezével a tarkójánál összefogta a haját. – Ne vedd ezt könnyedén! Ne tégy úgy, mintha az incidens jelentéktelen dolog lenne! Az ellened irányuló támadás számomra mindig is távol lesz a jelentéktelentől, függetlenül attól, hogy mennyi erősítésed van. – Szünetet tartott, az orrcimpái kitágultak. – Ez már a második alkalom, hogy arról értesítettek, hogy célba vettek téged, miközben én semmit sem tudtam róla.

Wynter homlokán kisimultak a barázdák, ujjaival beletúrt Cain hajába. – A védelmező rutinod nem kéne, hogy bizsergést keltsen bennem, ugye?

Egy csipetnyi szórakozás bontakozott ki Cainben. – Tudod, a legtöbb ember ideges lesz, ha dühös vagyok.

– A legtöbb ember nem az én perverz libidómmal rendelkezik.

Nagy levegőt vett, és megrázta a fejét, elengedve a nőt.

– Nem az őrzők voltak az egyetlen Aeonból érkezett „látogatóink”. Két férfi is jött, bár úgy tűnik, a felek külön utaztak ide. Az egyiket azért küldték, hogy meggyőzzön téged, hogy menj haza – egy Rafe nevű férfi boszorkányt.

A lány arca felderült. – Rafe itt van?

Fekete féltékenység fenyegette Caint, és a lénye összegömbölyödött, ahogy minden izma megfeszült. – Ez a férfi jelent neked valamit?

– Nem abban az értelemben – mondta a lány összerezzenve. – Olyan, mintha családtag lenne. Neki köszönhetem, hogy ilyen jól képzett vagyok. Ebben az esetben tízszeresen is neki köszönhetem az életemet. Nem ölted meg, ugye?

– Nem, pusztán azért, mert éreztem, hogy nem akarja, hogy visszatérj Aeonba. Megkért, hogy mondjam meg neked, hogy vigyázz magadra, és hogy adjak át egy bocsánatkérést, amiért nem tudta megváltoztatni Esther terveit.

– Micsoda? Ez butaság, nem tartom őt felelősnek!

– Úgy tűnik, úgy érzi, többet is tehetett volna érted. Hazaküldtem őt is és a közvetítő barátját is. De csak azután, hogy a közvetítőn keresztül beszéltem Lailah-val.

Wynter tekintete kiélesedett. – Érdekes. Miről beszélgettetek Lailah-val?

– Több dologról. Leginkább rólad. Az Aeonok kitalálták, hogy egy átok áll a környezetromlás hátterében.

– Gondoltam, hogy végül így lesz.

Cain figyelmesen tanulmányozta a nő arcát, miközben folytatta: – Valaki, akinek a mágiája olyan sötét, mint a tiéd, azt mondta nekik, hogy a halálod nem lesz elég ahhoz, hogy megsemmisítse; hogy sötét mágiánál több szövi át.

Wynter még egy mikrokifejezés villanásával sem árulta el az érzelmeit. Ez legalább annyira volt lenyűgöző, mint amennyire frusztráló.

– Azt mondtad, hogy csak a te elpusztításod vethet véget neki.

– Ööö, nem, azt Azazel mondta. Vagy inkább feltételezte, azt mondanám. Egyszerűen nem javítottam ki. És mielőtt rám támadnál a kihagyásos hazugsággal, tartsd észben, hogy ezzel csak képmutatóvá válsz – te ugyanis állandóan ezt a kihagyásos dolgot csinálod.

Cain becsukta a száját. – Ha Azazel megkérdezte volna, hogy az életerőd kötődik-e az átokhoz, igazat válaszoltál volna neki?

– Nem, mert akkor megkérdezte volna, hogy másképp hogyan lehetséges, hogy egy egyszerű boszorkány ilyen átokkal sújtja a védett földet.

– Már akkor is éreztem, hogy nem egy egyszerű boszorkány vagy. – Ha Wynter meg is lepődött, hogy a férfi máris erre a következtetésre jutott, nem mutatta ki. – Pontosan mi is vagy te?

– Te mi vagy valójában?

– Én kérdeztem először!

– Válaszolok, ha te is válaszolsz.

Cain felsóhajtott, már számított rá, hogy ez lesz a lány válasza. Semmi sem lehetett könnyű ezzel a nővel.

– Nem tetszik, hogy Lailah-tól kellett megtudnom az igazságot erről! Nem tetszik, hogy annyi mindent nem tudok rólad!

A nő arckifejezése kifejéstelenné vált. – Ez azt jelenti, hogy végeztél? Hogy véget akarsz vetni ennek?

Cain a homlokát ráncolta. – Basszus, nem! – A kezével elkapta a lány arcát. – Időbe fog telni, amíg a bizalmadba fogadsz mindazzal, amit magadban hordozol – tudom. Ugyanez vonatkozik rám is. De előbb-utóbb eljutunk oda. Addig is, nos, gyanítom, egyikünknek sem fog tetszeni, hogy hiányos a tudásunk a másikról. Még akkor is panaszkodhatok rá, ha elfogadom.

A nő vállai elernyedtek. – Rendben. Mondott Lailah még valamit?

Wynter arcáról a nyakára csúsztatta a kezét, és így válaszolt: – Végre rájött, hogy te nem egy mindennapi boszorkány vagy. Úgy tűnik, úgy érzi, hogy „aggodalmat” kellene éreznem miattad. Mint veszély az Ördög Bölcsőjére. Egy „sötét hatalom”, amiben nem bízhatok.

– És így látsz engem?

Felvonta a szemöldökét. – Tényleg azt hiszed, hogy így látlak?

– Nem, de... nem is tudom, csak most másképp nézel rám. Korábban már megtörtént, hogy az emberek ellenem fordultak, mert nem illeszkedem a formába.

Szintúgy, bébi. – Az Aeonoknak nem tetszik, hogy nem értenek meg teljesen téged. Azt sem tetszik nekik, hogy nem tudják megmagyarázni, miért vagy képes arra, amit teszel. Számukra ez elég ok arra, hogy holtan akarjanak látni. Nem igazán tolerálják azokat a dolgokat, amelyek „mások”. – A lány vállára tette a kezét, és kicsit megszorította. – Én nem vagyok ők, Wynter!

A nő lassan bólintott, és hosszút sóhajtott.

– Figyelmeztetted Lailah-t, amikor száműzött téged, hogy ennek következményei lesznek?

– Igen.

– Azt mondta, hogy aznap ismeretlen zavar volt a levegőben.

– Szóval csak beszélgetni akart veled?

Cain az arcát a nőéhez eresztette. – Azt akarta, hogy adjalak át. Visszautasítottam. Ezért aztán felajánlott valamit cserébe érted. Lényegében azt mondtam neki, hogy menjen a picsába. Ami azt jelenti, hogy háború lesz.

– És ez tetszik neked, nem igaz?

– Igen. – A férfi oldalra döntötte a fejét. – Hány dolgot rejtegetsz előlem?

A nő megnyalta az alsó ajkát. – Valószínűleg nem annyit, amennyit te rejtegetsz előlem.

Valószínűleg nem.

– Amikor eljönnek az Aeonok, én is részese akarok lenni a csatának!

Cain minden humor nélkül felkacagott. – Ez nem fog megtörténni!

Wynter gerince kiegyenesedett. – Tessék?

– Wynter, tudom, hogy erőteljes vagy. Tudom, hogy karddal is és mágiával is tudsz harcolni. De egy Aeon ellen esélyed sem lenne.

– Nem azt mondom, hogy kihívnék egyet. De nem egyedül jönnek. Hatalmas sereget hoznak magukkal. Én is részt vehetek az említett sereg kezelésében.

– Itt kell maradnod a városban, ahol biztonságban leszel!

Lassan pislogott egyet. – Kérlek, mondd, hogy csak viccelsz! Mint most már tudod, a halálom nem fogja visszafordítani az átkot...

– Ezt úgy mondod, mintha ezért nem számítana, ha megszűnnél létezni. Nekem számítana, Wynter! Kurvára sokat számítana!

– Értem. Én sem akarnám, hogy meghalj. De megkérni, hogy hagyd ki ezt a harcot? Nem, azt nem tenném. Ne kérd ezt tőlem! Nem fogok otthon ülni és az ujjaimmal malmozni, amíg mások egy rakás seggfejjel harcolnak, akiket én hoztam a városukba!

– Tisztában vagy vele, hogy a seregük minden egyes tagjának parancsba adják, hogy elkapjanak téged? Te leszel a fókuszukban, Wynter. Bárkit megölnek, akit csak kell, csak hogy elkapjanak téged! És mindketten tudjuk, hogy inkább meghalnál, minthogy hagynád, hogy elvigyenek. Miért kockáztatnád magad így?

Wynter szemöldöke összeért. – Miért hangzol sértődöttnek, hogy ezt tenném?

Cain ajkai összepréselődtek, és megragadva a vállát, magához húzta a lányt, bezárva a köztük lévő kis rést. – Azt akarom, hogy élni akarj, Wynter! Azt akarom, hogy értékeld annyira azt, amink van, hogy legalább élni akarj, hogy lássuk, hová vezet ez az egész!

– Szóval azzal, hogy részt veszel a csatában, nem értékeled ezt? Ezt akarod mondani?

A férfi a fogát csikorgatta. – Nem!

– Nálam sincs ez másképp, úgyhogy ne forgasd ki, amit mondok! Te szuper erős vagy, az biztos. De olyan lényekkel fogsz szembeszállni, akik ténylegesen meg tudnak ölni. Az életed veszélyben lesz. Nem hallom, hogy felajánlanád, hogy otthon maradsz. – Csípőre tette a kezét. – Szerinted neked miért kellene szembenézned velük, de nekem nem? Mit tettek veled, ami miatt a te haragod sokkal fontosabb, mint az enyém?

A férfi bámult rá, megérintve nyelvével a metszőfogát. – Elárulom neked a választ erre... ha előbb őszintén elmondasz egy dolgot.

Wynter összefonta a karját. – Folytasd csak!

A férfinak ezernyi kérdése volt, amit szívesen neki szegezett volna, de a nő nem volt hajlandó válaszolni olyanra, amit nem tartott volna érdemesnek az igazságok cseréjére. A nő helyében ő is ugyanezt tenné. Így hát a következő kérdés mellett döntött: – Ki az apád? Mi ő?

A lány pislogott. – Igazából nem tudom, hogy ki ő. Soha nem találkoztam vele, és anyám nem sokat mesélt róla.

– Miért nem?

– Nem rajongott érte. Mindig csak annyit mondott, hogy boszorkány, és hogy jobb, ha nem ismerem. Megígérte, hogy többet fog mondani, ha majd „elég idős leszek ahhoz, hogy halljam”, de erre nem maradt alkalma. Megkérdeztem róla a nagyanyámat és a szövetség más tagjait. Úgy tűnt, egyéjszakás kaland volt. Amikor elmondta neki, hogy terhes, a férfi nem akart semmi kapcsolatot velünk. Davina nem akarta ezt elmondani nekem, amikor még olyan fiatal voltam, mert félt, hogy fájdalmat okozna nekem.

Ez nem magyarázott meg semmit Cainnek. Nem értette, hogyan lehet valaki, aki nem született hibrid, ennyire más, mint egy átlagos boszorkány.

– Most te jössz – mondta a lány. – Igen, tudom, hogy a válaszom egyáltalán nem elégített ki, de megtettem, amit kértél, és válaszoltam a kérdésedre. Most teljesítened kell az alku rád eső részét.

Cain felsóhajtott, belesüppedt a fotelba, és megpaskolta a combját. – Ülj le!

A nő az ölébe ült, és a vállára tette a kezét.

A férfi az egyik kezével végigsimított a lány hátán. – Mit tudsz a háborúról, ami az Ősiek és az Aeonok között folyt?

A lány összeszorította az ajkát. – Nem sokat. Az Aeonok elég homályosan fogalmaztak róla. Csak annyit mondtak, hogy kitört egy háború, a ti oldalatok vesztett, és ők „kegyesen” elengedtek heteteket, hogy elmenjetek, és máshol keressetek magatoknak otthont.

A „kegyesen” szó morgásra késztette Cain teremtményét. – Hazudtak! Nem kegyelemből hagyták életben a túlélőket, Wynter. Ennek büntetésnek kellett volna lennie. Méghozzá kegyetlen büntetésnek. Nem azért telepedtünk ide, hogy új otthont teremtsünk. Ők tettek ide minket. Nem léphetjük át a határokat. Ez lényegében egy ketrec.

Az álla leesett. – Hűha! Csak azt hittem, ti inkább megmaradtok a saját kis világotokban.

– Valószínűleg így is tennénk – a Föld egésze nem tart számunkra sok érdekességet. Lehet, hogy az Ördög Bölcsőjében ragadtunk, de van módunk bekukkantani a külvilágba, és amit láttunk belőle, az nem nyűgözött le minket. Ráadásul nem vagyunk kóborlók, és jobban szeretünk csoportokban élni. De attól még nem kívánunk csapdába esni. – Ujjbegyeivel alig érintve végigsimított a lány tarkóján. – Az Aeonok azt hitték, hogy el fogjuk veszíteni az eszünket, és megöljük egymást. Alábecsültek minket. És ezt még sokáig folytatták. – És annál bolondabbak.

– Az egyetlen módja a bosszúnak, hogy ráveszed őket, hogy a földedre lépjenek... csakhogy soha nem volt okuk idejönni – töprengett Wynter.

Cain bólintott. – Egészen mostanáig.

Wynter az ajkába harapva bámult rá. A fenébe, ez annyi mindent megmagyarázott – A fickó milyen könnyen megígérte, hogy biztonságban tartja, mennyire nem zavarta az a kilátás, hogy az Aeonok érte jönnek, mennyire vágyott ő és a többi Ősi a háborúra.

A férfi a lány hajával játszadozott. – Négy Aeon volt felelős azért, hogy ketrecbe zártak minket. Csak az ő haláluk fogja kinyitni ezt a ketrecet.

– Melyik négy?

– Az uralkodó Aeonok. Adam, Abel, Lailah és Lailah testvére, Saul.

– Szóval ők hatalmasabbak, mint te és a többi Ősi együttvéve? – Nem gondolta volna.

– Nem. Mi magunk nem tudjuk szétszedni a ketrecet, mert a vérünket használták fel arra, hogy érvényre juttassák azt az erőt, amivel a börtönt építették – lényegében a saját fogvatartóinkká tettek minket.

– A vérmágia egy kicsit így működik. Ha az áldozat vérével táplálod a varázslatot, az áldozat nem tudja visszacsinálni. Akár saját magukat is megigézhették volna.

Cain végigsimított az egyik ujjbegyével Wynter alsó ajkán. – Lailah igazságtalanságot követett el veled szemben, amikor lényegében halálra ítélt, ahogy Abel is igazságtalanságot követett el az anyáddal szemben, amikor ugyanezt tette vele. Természetes, hogy bosszúra vágysz. De még te sem vitathatod, hogy az én bosszúvágyam sokkal mélyebb, mint a tiéd.

A pokolba is, nem, nem tudta. Ami megafrusztráló volt. Mindig is tudta, hogy az Ősiek és az Aeonok között rossz a viszony, de nem gondolta volna, hogy ilyen mélyreható a viszályuk. – Ezt nem vitathatom, nem – ismerte el. – Nem is próbálom. De ettől még szándékomban áll részt venni a csatában, Cain! – Felkészült egy kirohanásra, de a férfi mereven visszabámult rá.

Végül megvonta a vállát. – Ha ennyire eltökélt vagy, rendben.

Ó, ez most túl könnyű volt. – Nem tetszik, hogy hirtelen ilyen együttműködő lettél. Ez furcsa. – Nem tudott mit kezdeni azzal az érzéssel, hogy a férfi fejben hozott valamilyen döntést, amit nem akar megosztani vele. – Ha arra gondolsz, hogy a csata napján bezársz egy szobába, ne tedd!

Cain szemöldöke felemelkedett, és elgondolkodva összeszorította az ajkát. – Ez nem rossz ötlet. Talán nem kellett volna a fejembe tenned.

– Komolyan mondom, Cain!

– Azt látom. – A férfi ügyesen kipattintotta a Wynter melltartójának elején lévő kapcsot. – Most pedig mesélj még az erdei incidensről!

– Most azt reméled, hogy eltereled a figyelmemet, ugye?

– A beszélgetés nem vezet sehova. Jobbnak tűnik, ha egyszerűen továbblépünk. – Félrecsúsztatta a melltartó kosarait, és tenyerébe vette a lány melleit. – Vagy ami még jobb... elfelejthetjük a beszélgetést. – Meleg és határozott tenyere megfeszült és felpúposodott.

Talán ragaszkodnia kellett volna hozzá, hogy maradjanak a témánál, de mi értelme lett volna? Nem fognak megegyezni a kérdésben. És, nos, ez sokkal szórakoztatóbb volt. Így hát engedett a pillanatnak – belesimult a férfi érintésébe, körmeit a vállába vájta, és felnyögött, amikor a férfi megcsípte és megnyalta a száját, de nem csókolta meg. Seggfej!

Cain átfogta a nő derekát, és felemelte, hogy mellei a szájával egy magasságban legyenek. Rátapadt a mellbimbójára, és, te jó ég, erősen szopta. Olyan erősen, hogy Wynter belső izmai összeszorultak, és a csiklójába lüktető gyönyör hasított.

Wynter a férfi hajába túrt az ujjaival, körmével a fejbőrét karistolva. A férfi felmordult a mellbimbója körül, és az enyhe, finom rezgés zihálást váltott ki Wynterből.

– Vedd le a nadrágodat, meztelenül akarlak látni! – mondta Cain, levetve a nő melltartóját, miközben csókokkal haladt a másik mellbimbójához. Aztán a feszes bimbó a szájába került, és a fenébe is, a fickó nagyon ügyes volt a hálószobában.

Wynter kigombolta a sliccét, és letolta a rövidnadrágját a bugyijával együtt. Cain volt az, aki megragadta a derékrészt, és lerángatta róla, hogy segítsen neki levetni a ruhákat. Aztán már meztelen volt. És forró. És nedves. És több mint készen állt arra, hogy bármilyen lélekig hatoló gyönyörben részesüljön.

– Cain – zihálta.

– Meg fogsz lovagolni. Meg fogod dugni magad a farkamon, miközben én nézem. És nem fogsz elélvezni, amíg nem engedem. Megértetted!?

Hogy ez miért pörgette fel a motorját ahelyett, hogy kikapcsolta volna, azt tényleg nem tudta megmondani. Nem is érdekelte, hogy megkérdőjelezze. – Igen.

– Olyan nagyon együttműködő vagy az ágyban. – Nyilvánvaló birtoklással a puncijára tette a kezét. – Kár, hogy azon kívül nem vagy ilyen együttműködő.

– Megunnál, ha az lennék.

Cain majdnem felharsant a nevetséges kijelentésre.

– Soha nem tudnálak unalmasnak találni, kis boszorkány! Kurvára lenyűgözöl, még akkor is, ha az őrületbe kergetsz a titkaiddal és a makacsságoddal. – Az egyik ujját a lány redői közé csúsztatta, és belemélyesztette, morgás rezgett a mellkasában. – Nedves és készen állsz rám.

A vágytól, hogy a nőben legyen, Cain feltépte a sliccét, kiszabadította a farkát, majd lazán széttárta a karját a karfán. – Ne feledd, addig nem élvezel el, amíg nem engedem! – A lány elutasító magatartása miatt feldühödve, hogy nem volt hajlandó kihagyni a harcot, szüksége volt erre tőle; kontrollt kellett gyakorolnia felette, amennyit csak tudott.

Wynter motyogott valamit az orra alatt, de a férfi csak annyit értett belőle, hogy „nagyképű”. Majd a farka fölé helyezkedett, nem vesztegetve az időt, hogy leereszkedjen rá. Ajkai szétnyíltak, ujjbegyei a férfi vállába mélyedtek, miközben lassan lefelé ereszkedett, amíg minden centimétert be nem fogadott magába.

Cain egy pillanatra lehunyta a szemét, érezte, ahogy kisimul az arca. – Igen, erre volt szükségem! Az az édes punci, ahogy elnyeli a farkamat.

A nő gyors ritmust vett fel, miközben keményen lovagolta a férfit. Cain nem ért hozzá. Nem csókolta meg. Nem okozott gyönyört a lelkének. Csak nézte a nőt, időnként sürgette, miközben az újra és újra felnyársalta magát.

Megérezve a lány belső izmait, figyelmeztető pillantást villantott rá. – Még ne!

Düh szikrája lobbant Wynter szemében, de visszatartotta az orgazmusát.

– Ez az, jó kislány!

Magában átkozódva, újra és újra a férfi farkára süllyedt, olyan átkozottul nedves volt, hogy már-már kínos volt. Cain farkának minden egyes súrlódása a testében növelte a feszültséget benne. Minden egyes elsuttogott és gyakran mocskos dicséret olyan volt, mint egy suhintás a csiklójára. Minden vágytól csillogó pillantás a méhébe fúródott, emlékeztetve arra, hogy mi következik. Egyre nehezebben tudta visszatartani a közeledő orgazmusát, és hamarosan már a szemét is összeszorította a küzdelemben.

– Jól csináltad, kis boszorkány! Most már elélvezhetsz!

A lány mély levegőt vett, ahogy a gyönyör lavinája végigsöpört a lelkén, felvillanyozva őt belülről kifelé. A szemei felpattantak, és a mozdulatai megtorpantak. Egek, az érzések mértéke... Mintha ezernyi nyelv, száj, fog, fog, ujj és kéz lett volna rajta. És az orgazmusa vak rohanásban suhant át rajta.

– Most én jövök! – Cain a nő csípője köré szorította a kezét, és elkezdte mozgatni a farkán. Ezután eléggé megkorbácsolta a lelkét eufóriával. Folyamatosan váltogatta – a tiszta gyönyör hulláma, a gyönyör/fájdalom csapása, az érzés sötét villanásai.

Wynter tüdeje levegőért égett. A szíve dühösen kalapált a mellkasában. Idegvégződései lángoltak, még magára a levegőre is érzékenyek voltak.

Az elméje teljesen elhomályosodott és elködösödött... amíg úgy nem érezte, hogy elszakadt a testétől, mégis sokkal élesebben érzett minden egyes fizikai érintést.

Nem bírta volna ki. Képtelen lenne rá. Wynternek esélye sem volt arra, hogy figyelmeztesse Caint – az orgazmusa teljesen elnyelte. Felrobbant, megtört, összeomlott, sikoltozott.

Távolról tudatában volt, hogy a férfi ujjbegyei a csípőjébe mélyednek, ahogy egyre keményebben rántotta a farkára, miközben a csípőjét felfelé nyomta, hogy megfeleljen minden egyes lefelé irányuló rántásnak. Egy halk káromkodás hagyta el az ajkát, amikor orgazmusának első forró sugara a nő belső falára fröccsent. A hossza lüktetett és megduzzadt, miközben kielégülését a nő testébe nyomta.

A nő előrebukott, és úgy zihált, mint egy átkozott versenyló. – Esküszöm, már csak a lélekgazmusok miatt is megérte lemondani a lelkem részleges jogairól.

Cain érezte, hogy megrándulnak az ajkai, és végigsimított a lány karcsú hátán. – És ha belegondolok, hogy majdnem Dantalion ugrott be helyettem azon a napon, amikor menedéket keresve a kastélyba jöttél.

A lány felemelte a fejét, hogy a férfi szemébe nézzen. – Tényleg?

Cain bólintott. – A hangulatom... nem volt jó. Kísértésbe estem, hogy néhány órára visszavonuljak a kertembe. Ha megtettem volna, akkor ő lett volna az, akivel megegyezel. – Cain lebiggyesztette a száját. – Nem lett volna könnyű meggyőzni, hogy adja át a lelkedhez való jogait, de valahogyan sikerült volna.

A nő összevonta a szemöldökét. – Várj, neked adja őket?

Cain érezte, ahogy ez a szemöldök ívbe görbül. – Azt hiszed, hogy megengedtem volna bárki másnak, hogy jogokat birtokoljon bármely részedhez?

Kiegyenesedve a férfi ölében, kissé megrázta a fejét. – Úgy értem, hogyan adhatta volna őket neked?

– Az Ősiek elcserélhetik a lelkeket, vagy akár a részleges jogokat is, amelyekkel rendelkezünk. Dantalionnak nincs élőhalott lélek a gyűjteményében, így nem vált volna meg könnyen a tiéd felétől, akármilyen szolgálatomban lévő személyt is ajánlottam volna neki cserébe.

– Nekem nem lett volna némi beleszólásom a dologba?

– Nem, mert ha egyszer lemondasz a lelked azon részéről, már nincs beleszólásod abba, hogy mi történik vele.

– Ezt sosem említetted korábban.

– Azt hittem, ez nyilvánvaló. – Cain a hüvelykujjával elsimította a lány homlokára mélyedő barázdát. – Ne aggódj, édes boszorkány, soha nem adnám át a lelkedhez való jogomat! Soha senki másé nem lesz, csak az enyém!

A nő nyelt egyet. – Még akkor is, ha ez a dolog, ami köztünk van, véget ér?

– Még akkor is. De nem fog véget érni. Nem fogom hagyni. Azt hittem, ezt világossá tettem.

– Így volt – mondta Wynter, és békítően a férfi mellkasára tette a kezét, nem tetszett neki, ahogy az arckifejezése megkeményedett. – Nem mintha kételkednék az őszinteségedben. Csak hát, nos, a dolgok nem mindig úgy alakulnak, ahogyan szeretnénk. – Ezt a leckét korán megtanulta.

– De néha igen. És ez így lesz.

Olyan egyszerűen, olyan határozottan mondta, hogy Wynter mellkasa megsajdult. Bár hitt abban, hogy a férfi minden szavát komolyan gondolja, nem tudott elég hitet összeszedni ahhoz, hogy azt is elhiggye, hogy a titkai semmit sem változtatnak meg közöttük. – Remélem, igazad van.

– Igazam van! Olyan gyakran, hogy Seth szerint ez már irritáló. – A lány arcán végigfutó tekintete meleg és átható volt. – Leírhatatlanul szép.

– Ez nagyon szépen hangzott. Te is nagyon jól nézel ki. Egy öreg fickóhoz képest.

Humor csillant a szemében. – Öreg fickó?

– Hát, megelőzted a Bibliát.

– Ahogy a lelked is. Sok életet élt már. És nem, nem tudok mesélni róluk – nincs hozzáférésem ilyen részletekhez. De elég ismeretem van a lelkekről ahhoz, hogy megérezzem, a tiéd nagyon régi.

– Már megint ezt csinálod.

– Mit?

– Azt a furcsa hangsúlyt használod, amikor a lelkemről beszélsz. Mintha egy fényes játék lenne.

Az ajkai megrándultak, Cain csókot nyomott a lány nyakára. – Tényleg élvezem a játékot vele. Te ugyanúgy élvezed. Azt tervezem, hogy játszom vele még egy kicsit, amíg zuhanyozunk.

A lány teste megmozdult. – Már alig várom! De figyelmeztetlek... nem számít, hány monumentális orgazmusban részesítesz még ma este, vagy hogy mennyire édes és bókolós vagy, én akkor is a közmondásos csatatéren leszek.

A férfi keze gyengéden beletúrt a lány hajába, és végigfésülte az ujjaival. – Megértettem – mondta, és ó, olyan beleegyezően hangzott.

A lány visszaharapott egy horkantást. Egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy a férfi megpróbálja majd távol tartani őt a bajtól. Wynter azonban nem aggódott túlságosan, mert nem volt módja arra, hogy valóban bezárja őt bárhová is. Egyszerűen ő még nem tudott róla.

 

22

 

 

A könyökére támaszkodva az étkezőasztalon, Wynter megdörzsölte a halántékát. – Xavier, nem tudom ezt folytatni veled!

– Nem is kellene, ha csak egy percre félretennéd a logikát – mondta, és előrehajolt a székében. – A dolgok nagy összefüggésében mit számít, ha egy vérfarkas alfa „eltűnik”?

Wynter az asztalra ejtette a kezét. – A falkájának számít majd. Nagyon is sokat.

– Vagy örülni fognak, hogy valaki más kapja meg az esélyt, hogy alfa legyen. Gondoltál már erre? Lehet, hogy szívességet tennék nekik.

– Szívességet? – visszhangozta Delilah gunyorosan. – Tényleg? – A tűzhelynél állt Anabellel, miközben egy bizonyos főzet új adagján dolgoztak, Delilah megcsóválta a fejét, majd ismét hátat fordított neki.

– Igen, tényleg – vágott vissza Xavier.

Wynter felsóhajtott. A fickóhoz való eljutás tudott néha megpróbáltatás lenni. – Ahogy már többször is mondtam, akármelyik Ősinek is van joga Elias lelkéhez, nem lenne boldog, ha bármi történne vele. Az Ősiek nem nézik jó szemmel, ha valaki szórakozik a „tulajdonukkal”.

Xavier felhorkant. – Téged ez nem akadályozott meg abban, hogy csapdába ejts két berserkert az alvilágban.

Igen, de nem Wynterről beszéltek.

– Ó, Eliast is bedobhatnánk oda – javasolta, és felcsillant a szeme.

– Csak azért dobtam oda Annette-et és Bowent, mert különben elkotyogták volna a titkaimat. – Nos, ez, és azt akarta, hogy szenvedjenek egy kicsit. – Ez a helyzet, ami Eliasszal van, egészen más.

– Tönkretette a randevúmat, Wynter! Azt mondta neki, hogy hazudtam a nevemről...

– Nos, azt tetted.

– …hogy nem is vagyok olasz...

– Nos, nem is vagy az.

– …és hogy krónikus hazudozó vagyok, akinek nem lehet megbízni a szavában.

– Őszintén nem értesz egyet ezzel az értékeléssel?

Xavier szája összepréselődött. – Neked az én oldalamon kellene állnod!

Wynter átnyúlt az asztal túloldalára, és kezét a férfi kezére tette. – Mindig a te oldaladon állok! Az egyik legjobb ember vagy, akit ismerek, még ha gyakran kevered is a tényeket és a fikciót. De nem ölhetsz meg valakit csak azért, mert idegesít.

– Miért? Régebben mindig ezt csináltam.

– És ezért van kitűzve vérdíj a fejedre. Nézd, megértem, hogy sötét mágiák gyakorlása között felnőve néha még mindig küszködsz az etikával. De ha valóban a helyes útra akarsz lépni, nem térhetsz le róla, amikor úgy esik jól. Ha élet-halál kérdésről van szó, rendben. De ez nem az. Meg kell tanulnod kezelni a hétköznapi szarságokat anélkül, hogy olyan tettekhez folyamodnál, mint a gyilkosság!

Az asztal mellett elhaladva, Hattie elég hosszú időre megállt, hogy azt mondja: – Igaza van, drágám! Különböző emberek sokszor fognak megbántani vagy felbosszantani az életed során. Megölni őket nem megoldás.

Xavier hitetlenkedő pillantást vetett rá. – Mondja az a nő, aki mindegyik férjét megmérgezte.

– Mi köze van ennek bármihez is? – kérdezte Hattie, összevonva a szemöldökét.

– Mindenhez köze van! – erősködött a férfi.

Hattie felsóhajtott, majd tovább sétált a nappali felé. – Csak próbálod rám terelni a beszélgetés fókuszát. Ismerem a trükkjeidet, fiú!

Xavier visszaterelte a tekintetét Wynterre, és hüvelykujjával az idős nő irányába bökött. – Szóval, számodra rendben van, hogy ő olyan helyzetekben ölt, amelyekben nem önvédelemről volt szó?

– Nem, nincs – válaszolta Wynter. – De mindezt azelőtt tette, hogy a csapatunk tagja lett volna...

– Szövetség.

– …tehát nem tartom őt felelősnek semmiért, ahogyan titeket sem tartalak felelősnek azért, amit a múltban tettetek. A jelen és a jövő számít.

Anabel aprót tapsolt. – Jól mondtad!

Delilah felemelte a mutatóujját. – Eltekintve attól, amikor csapatnak neveztél minket. Mi egy szövetség vagyunk. Csatlakozz már a programhoz!

– Miért kell neked...? – Wynter félbeszakította magát, amikor kopogást hallott a bejárati ajtón. Sóhajtva felállt. – Megnézem, ki az. – Az ajtó túloldalán az egyik helyi sárkányváltót találta. És a pusztítás képmása volt. – Jézusom, minden rendben van? – kérdezte tőle Wynter.

A férfi szipogott. – Nem, beszélnem kell Delilah-val!

Wynter fejbőre bizsergett a nyugtalanságtól. Imádkozva, hogy ez a helyzet nem az, amire gondolt, Wynter azt mondta: – Öhm, rendben. Del, látogatód van!

Pillanatokkal később Delilah megjelent mellette, és az állát az alakváltó felé billentette. – Ó, szia!

– Ó. Szia? – rázta meg a fejét. – Mit tettél velem?

Delilah pislogott. – Tessék?

– Az a bájital, amit adtál nekem... Csak azt akartam, hogy a társam egy kicsit kevésbé legyen férfias!

Wynter lehunyta a szemét. Ó, édes Istenem!

– Azt tettem, amit mondtál – a számba öntöttem, aztán megcsókoltam. A következő dolog, amire emlékszem, hogy olyan, mintha ösztrogéntablettákat nyeltem volna le.

Delilah gőgös pillantást vetett rá. – Figyelmeztettelek, hogy lehetnek mellékhatásai.

– Mellékhatások? Tíz kilót fogytam, nőnek a melleim, a hangom teljesen elvékonyodik, és nem tudom abbahagyni a sírást! – tört meg a hangja.

– Durván hangzik. Milyen szörnyű lehet neked!

– Szörnyű volt. – Meglengette a kezét, miközben könnybe lábadt a szeme. – Azt akarom, hogy vége legyen!

Wynter Delilah-ra szegezte a tekintetét. – Nem tudom elhinni!

A nő olyan pillantást vetett rá, ami csupa ártatlanság volt.

Anabel megjelent, és átnyújtott Wynternek egy visszafordító bájitalt. – Tessék!

Hálásan átvéve, Wynter a sárkányváltó felé nyújtotta.

– Köszönöm! – mondta szinte zokogva. Felhajtotta a bájitalt, és lehunyta a szemét. Amikor néhány pillanattal később újra kinyitotta őket, dühtől lángoltak. Ujjával Delilah-ra mutatott. – Te...

– Boldogan elmondom a párodnak, hogy nemcsak hogy „túl férfiasnak” találod őt magadhoz, de még bájitalt is kértél, hogy megváltoztasd – mondta Delilah. – Szeretnéd ezt?

Pánik futott végig a fickó arcán.

Wynter feltartotta a kezét. – Nézd, sajnálom, ami veled történt! Őszintén sajnálom! De ha nem próbáltál volna a tudta nélkül mágiát használni a társadon, nem szenvedtél volna semmilyen mellékhatást! Delilah tájékoztatott téged, hogy ez nem lenne jó ötlet, igaz?

A férfi mereven és vonakodva lehajtotta a fejét. – Így van.

– De megkockáztattad. Megfizetted az árát. Ez tényleg ilyen egyszerű. Most, úgy gondolom, eleget szenvedtél, így nem látom okát, hogy a párodnak miért kellene erről tudomást szereznie... feltéve, hogy most azonnal elsétálsz anélkül, hogy ragaszkodnál ahhoz, hogy Delilah megfizessen.

A pasas elfordította a tekintetét, és hosszú pillanatokig csend volt. Végül felnyögött. – Rendben! De soha többé ne várj tőlem vásárlást! – Azzal elrobogott az ösvényen, és becsapva maga mögött a kaput, kilépett az udvarról.

A bejárati ajtót becsukva, Wynter Delilah felé pördült.

– Már megint megtetted!? Most komolyan!? Mondtam, hogy ne áruld többé azokat az átkozott bájitalokat!

Delilah a homlokát ráncolta. – Tehetek én arról, hogy a karma úgy dönt, hogy rajtam keresztül folyik át, hogy elvégezze a dolgát?

Wynter felhorkant. – A karma nem választott ki téged arra, hogy szarságokat csinálj! Ennek semmi köze az igazságosság mérlegének kiegyensúlyozásához...

– Ez abszolút az igazságosságról szól. A családom Annis tanításait követi. Tudom, hogy nem tartod sokra őt néhány... sötétebb tette miatt, de ő erős és hatalmas volt, pimasz és gyönyörű.

Anabel a homlokát ráncolta. – Nem egy szeme, görbe fogai és kékes bőre volt?

Delilah egy hosszú pillanatig a szőkét bámulta. – Belülről gyönyörű volt!

Wynter megdörzsölte egyik kezével az arcát. – Nézd, megértem, hogy tisztelni és becsülni akarod az őseid tanításait – nem tetszik, tekintve, hogy egyikük gyerekeket evett, de megértem. Azonban amit te csinálsz, az nincs rendben, Del.

– Nem mondhatod, hogy az a fickó nem érdemelte meg, ami vele történt! Úgy beszélt, mintha a sors átverte volna azzal, hogy nem túl nőies párt adott neki.

– Ami persze seggfejjé teszi – engedte meg Wynter. – De olyan seggfej, aki képes lenne megölni téged – ez az én problémám! A sárkányok képesek tüzet okádni.

Anabel halkan füttyentett egyet. – Hűha, ha már a halál leheletéről beszélünk...

– Nem, pillanatnyilag nincs türelmem a neurózisodhoz! – csattant fel Del, a levegőbe emelve a kezét.

– Nincs neurózisom!

– Dehogy nem. Több is van!

Wynter legyintett a kezével. – Mindketten hagyjátok abba! Figyelj rám, Del! Szeretném, ha abbahagynád ezeknek a bájitaloknak az árusítását itt. Már nem vagyunk mozgásban. Azért vagyunk itt, hogy maradjunk, és ezen a helyen rengeteg veszélyes ember van. Ne kísértsd őket, hogy megöljenek! Istenem, közted és Xavier között puszta csoda lenne, ha a csapatunkat nem irtanák ki valamikor!

– Nem csapat, szö…

– És befejeztem! – Wynter felment a szobájába, összepakolt éjszakára egy táskát, majd visszament a földszintre. – Elmegyek. Próbáljatok meg semmi hülyeséget csinálni, amíg távol vagyok!

Delilah tisztelgett neki. – Hogyne, papnő!

– Ne csináld ezt!

– Cainnek nagyon jól kell teljesítenie az ágyban, hogy minden este vele maradj! – vigyorodott el Delilah. – Fogadok, hogy úgy kefél, mint egy állat. Igazam van, ugye? Gyerünk, Wyn, légy kedves, és mesélj nekünk a részletekről!

– Ahogy már mondtam, csak a képzeletedet kell használnod! Most megyek! Viselkedjetek! Mindannyian!

Delilah egy puszit küldött neki. – Viszlát, papnő!

– Hagyd abba!

 

*

 

Összegyűlve Cain könyvtárában, az Ősiek órákon át szövögették a csataterveket, ötleteket felvetve, amíg végül megállapodtak egy bizonyos cselekvési irányvonalban. Ebben az Ördög bölcsőjének minden lakója részt venne. A legtöbben a csatában fognak majd részt venni. Mások feladata a földalatti városba vezető lift őrzése lesz, abban a valószínűtlen esetben, ha a betolakodóknak sikerülne bejutniuk a kastélyba.

Ha az Aeonok képesek lennének összeomlasztani a várost, és eltiporni az alatta lévő várost, akkor minden bizonnyal megtennék. De a fönti és a lenti földet is túlságosan jól védte a hatalom, akárcsak magát Aeont. Így az Aeonok valószínűleg azt parancsolják majd a csapataiknak, hogy a következő legjobb dolgot tegyék – rohanják le a várost, mint a hangyák, keressék meg a város bejáratát, és pusztítsák el mindkettőt.

De kudarcot fognak vallani.

Az Ősiek gondoskodni fognak róla.

– Mindannyiunknak át kell adnunk a terveinket a szolgálatunkban állóknak, biztosítva, hogy mindannyian előre tudják, pontosan hol kell lenniük, és mit kell tenniük, amikor az Aeonok végre lépni fognak – mondta Cain.

Úgy tervezte, hogy meggyőzi Wyntert, hogy maradjon a városban, és őrizze a lift legalsó szintjét. Hogy hogyan, abban még nem volt biztos. A boszorkánya ízig-vérig harcos volt.

Seth bólintott. – Nem szabad késlekednünk ezzel. Az Aeonok bármikor lecsaphatnak.

Ishtar szipogott. – Remélem, hamarosan megteszik! Belefáradtam a várakozásba.

Dantalion hátradőlt a székében. – Megjósolom, hogy a csapataik nagy része zsoldos lesz. Elvégre az Aeonoknak biztosnak kell lenniük abban, hogy elég nagy létszámmal rendelkeznek ahhoz, hogy felvegyék a harcot a lakosságunkkal, de aligha fogják kockáztatni a saját lakosaik nagy részét, még akkor sem, ha biztosak a sikerben.

– Egyetértek! – Azazel összefonta a karját. – Egyre többen érkeznek a szolgálatunkba. Készen állnak arra, hogy mellettünk harcoljanak, még ha nem is nagyon tetszik nekik.

Ez volt az a dolog a lélekeladással. Ha az Ősi, akinek a tulajdonában volt, felszólított valamire, nem volt más választásod, mint engedelmeskedni. De ezt az Ősiek nem hirdették, és aki a szolgálatukban állt, annak megparancsolták, hogy hallgassa ezt el. Mint ilyen, az Aeonok nem lennének felkészülve arra, hogy kívülállók fognak jönni és csatlakozni a harchoz.

Az Ősiek nem hívták össze az összes emberüket. Miért? Amikor megnyerik a háborút – és meg fogják nyerni –, néhány betolakodó visszaszökne Aeonba a történtekről szóló mesékkel. Az Ősiek nem akarták, hogy az ellenségeik megtudják, mekkora haderőt tudnak felállítani, különben a halottakat megbosszulni érkező Aeonok elég nagy sereget hoznának, hogy legyőzzék őket.

– A gyógyítókat szétszórtan kell elhelyezni a város körül a csata alatt – mondta Inanna. – Nem fogják őket harcra kérni, rejtve maradhatnak, de segítségére kell lenniük minden sérült lakosnak.

– Hol lesz az új kedvenc boszorkányod? – kérdezte Ishtar Caint, miközben ciccegett. – Valahol biztonságban elrejtve, gondolom.

Mivel Cain nem akarta megadni neki a remélt dühös reakciót, csak üres tekintettel nézett rá, és azt mondta: – Nem kell tudnod a terveimet Wynterrel kapcsolatban. Ő nem tartozik rád.

Ishtar megmerevedett. – Épp ellenkezőleg, ebben a teremben lévő összes embernek a gondja.

Inanna sóhajtva fordult a húgához. – Ne tegyük ezt!

– Mit ne tegyünk? – vonta meg Ishtar az egyik vállát, teljesen ártatlanul. – Egy egyszerű kérdést tettem fel.

Cain unott pillantást vetett rá. – Feltettél egy olyan kérdést, amiről tudtad, hogy nem fogok rá válaszolni, és azért tetted, hogy legyen ürügyed nyafogni, siránkozni és panaszkodni.

Seth részvétteljes pillantást vetett rá. – Gyanítom, még mindig duzzog amiatt, amit a váramban mondtál neki.

– Nem duzzogok, nyafogok, vagy teszek bármi mást! – erősködött Ishtar.

Lilith felemelte a kezét. – Abbahagyhatnánk végre az egymás közötti vitatkozást? Nem szokatlan a találkozókon, nem, de pillanatnyilag minden konfliktus köztünk olyan gyengeség, amit nem engedhetünk meg magunknak.

Ishtar szipogott egyet. – Csupán arra vagyok kíváncsi, hogy Cain hová szándékozik elhelyezni a boszorkányt.

– Semmi okod sincs tudni, hogy hol lesz Wynter – mondta a férfi.

– Ó, értem! Azt hiszed, hogy küldök valakit, hogy megölje őt. – Ishtar felemelte az állát. – Inkább én magam végzem a saját piszkos munkámat, mint azt te is jól tudod! De megértem, hogy ennek ellenére miért teszel óvintézkedéseket. Ahogy a minap rámutattam, a halandók nagyon is törékenyek. Folyamatosan intézkedned kell, hogy biztonságban legyen a világ veszélyeitől. Én személy szerint unalmasnak és fárasztónak találnám. Olyan lenne, mintha egy gyereket felügyelnék.

Cain csak bámult rá kifejezéstelen arccal.

A nő szája bosszúsan összeszorult. – Vajon... eszedbe jutott már, hogy talán azért bújt az ágyadba, hogy így védd meg őt? A helyedben én megkérdezném magamtól, hogy valóban kihasznál-e engem. Még egy olyan valakivel is lehet játszani, mint te. Csak kérdezd meg Azazelt! Ez alól még ő sem volt mentes.

Azazel szeme felvillant. – Ne kezdj ebbe, Ishtar! – figyelmeztette sötéten. – Hacsak nem akarod, hogy visszavágjak.

– Olyan érzékeny – gúnyolódott a nő. – És ebben az ügyben nincs semmi, amivel visszavághatnál. Soha egyetlen férfi sem játszott még ki.

– Dehogynem – mondta Azazel, kegyetlen vigyor érintette a száját. – Állandóan ezt csinálják. Azt hiszed, a férfiak tényleg el akarnak árasztani téged azzal az indokolatlanul nagy figyelemmel, amit neked szentelnek? Azt hiszed, puszta rajongás az, ami miatt ilyen messzire mennek? Nem, azért teszik, mert tudják, hogy erre van szükséged tőlük. Azt teszik, amit tenniük kell, hogy bejussanak az ágyadba. Egyszerűen csak le akarnak veled feküdni. Ezért lankad idővel a figyelem, Ishtar. Ha egyszer már megszerezték a szórakozásukat, abbahagyják az erőlködést.

Ahogy az várható volt, a nő lecsapott rá egy kis tiszta erővel. Azazel kuncogva, könnyedén kitért előle, a mögötte lévő ajtó váratlanul kinyílt... és az erő megütötte az ajtóban álló személyt.

Cain végignézte, ahogy Wynter fájdalmasan beszívta a levegőt, amikor az erő a testébe csapódott, durván megfeszítve a gerincét, amíg az meg nem pattant, és pókhálószerű finom repedéseket okozott a bőrén. A szája néma sikolyra nyílt, minden izma megfeszült, minden vénája megduzzadt... majd a padlóra zuhant. Ott feküdt, nyitott, de üres tekintettel. Élettelenül.

Mögötte Maxim fölé hajolt, és megérintette a pulzusát. Nagyot nyelve felnézett Cainre, és megrázta a fejét.

A sokk megragadta Cain torkát, szétszórta a gondolatait, és képtelen volt feldolgozni az imént történteket. De aztán a benne lévő szörnyeteg vakító dühvel emelkedett fel, kiűzve a sokkot az elméjéből. A valóság úgy csapódott belé, mint egy ököl a gyomrába, és – ilyen gyorsan – vad, robbanékony düh suhant át rajta, vicsorba húzva az ajkát.

Ishtar elsápadva, a fejét rázva bámult rá. – Cain, nem akartam ezt! Nem tudtam, hogy itt van! Nem szándékosan öltem meg, esküszöm!

Inanna a húga elé lépett. – Baleset volt, Cain. A robbanás nem a boszorkánynak szólt.

Nem, nem annak szólt. És igen, Ishtar Azazelre célzott – aki legfeljebb megrándult volna a becsapódástól. De a ribanc kárörvendő volt. Cain érezte ezt. Ahogy a szörnyetege is, aki ki akart jönni, ölni akart. Cain bőre hullámozni kezdett, amikor elkezdődött az átváltozás...

– Aú – motyogta Wynter.

Cain a nőre meresztette a tekintetét, a döbbenet ismét elvette a lélegzetét, amikor a nő ügyetlenül felült. A szörnye megdermedt, nem értette, mit látnak.

A nő mellett, Maxim elveszettnek tűnve bámult rá.

Wynter tekintete egyenesen Ishtarra siklott, és veszélyesen összeszűkült. De nem ez volt az, amitől Cain gyomra lezuhant. Hanem a fekete csíkok, amelyek a nő szemgolyói fölé kezdtek kúszni.

Wynter gyorsan pislogott, és mély, nyugtató lélegzetet vett. És még egyet. És még egyet. Végül, miután a fekete szalagok eltűntek a szeméből, bosszús pillantást vetett Ishtarra, miközben talpra emelkedett. – Nos, ezt nem kellett volna!

Cain csak bámulni tudott rá. Talán eltűnődhetett volna, hogy Maxim tévedett-e; hogy tévedésből nem vette észre, hogy a lány pulzusa még mindig ver. De a nő arcán megjelent jel másról árulkodott. Olyan volt, amit kurvára bárhol felismert volna. Egy S alakú, fémesen kék kígyó, tágra nyitott szájjal a szeme sarkának közelében.

Kali jele.

Ha az istenség igazságtalanságnak érezte egy boszorkány halálát, Kali időnként elég hosszú időre visszaküldte a boszorkányt, hogy bosszút álljon. Hogy ebben segítse őket, számos alvilági teremtménye közül az egyiknek a lelkét belehelyezte a boszorkány testébe – a kettő együtt bosszút állt azokon, akik az igazságtalanságot okozták.

Cain lassan Wynterhez lépkedett, és most már sok minden értelmet nyert. És mégis, semminek sem volt értelme. Nem igazán.

A lány pillantása ugyanolyan stabilan találkozott a férfi tekintetével, mint mindig – semmi bizonytalanság, semmi idegesség, semmi félénkség a helyzet ellenére. Cain nem tudta nem csodálni.

Oldalra döntötte a fejét. – Hogyan? Hogyan lehetsz... te? A visszatérők nem is igazán emberek.

Nem aludtak. Nem voltak épelméjűek. Nem volt szívverésük. Szó szerint élőhalott boszorkányok voltak, akik valami szörnyűség ideiglenes hordozójaként működtek. Wynternek lehet, hogy élőhalott lelke volt, de a teste nem egy két lábon járó hulla volt.

Lilith Wynterről Cainre nézett. – Te nem tudtál erről semmit? – kérdezte a férfitól.

– Nem. – És gyűlölte, hogy így tette a felfedezést. Hogy nem arról volt szó, hogy Wynter rábízta a titkát. Hogy végig kellett néznie a kibaszott halálát. – Mikor tett téged Kali visszatérővé?

– Amikor tízéves voltam – válaszolta Wynter.

– És még mindig élsz? – rázta Ishtar a fejét, majd gúnyolódva folytatta: – Lehetetlen! Teljesen lehetetlen!

– Szemmel láthatóan nem – mondta Dantalion, és újult érdeklődéssel bámulta Wyntert. – Láttad, ahogy a szörnyetege megpróbált felszínre törni, Ishtar. Mindannyian láttuk.

Cain hunyorogva nézett Wynterre. – Tehát Kali volt az, aki visszahozott, miután azok a fiúk megöltek.

Wynter bólintott.

Seth a homlokát ráncolta. – Azt mondtad, az anyád hozott vissza.

Wynter a férfi felé fordította a tekintetét. – Nem, azt mondtam, hogy azzal vádolták, és száműzték, hogy tiltott mágiával hozott vissza. Soha nem mondtam, hogy valóban megtette.

Visszagondolva, Cain rájött, hogy a nőnek igaza van. Hagyta, hogy ők maguk vonják le a következtetéseket. És ők így is tettek, nem fáradva azzal, hogy tovább faggassák.

– A szörnyeteged volt az, aki kizsigerelte a gyilkosaidat – találgatott Azazel, amire a lány bólintott. – Ha a halálod meg lett bosszulva, hogy lehet, hogy még mindig itt vagy? Csak a bosszúvágy az, ami egy visszatérő lelkét ehhez a birodalomhoz köti. Miután elérik azt, mind a boszorkány, mind a szörny visszatér az alvilágba.

– Csak annyit tudok, hogy Kali akar valamit, amit meg kell tennem neki – válaszolta Wynter. – Soha nem mondta, hogy mit. Vagy hogy mikor. Vagy bármi mást. Csak azt, hogy „egy nap majd megtudom”. Soha nem vette a fáradságot, hogy ezt kibővítse.

Még ha Cain hallotta is az igazság csengését Wynter hangjában, nem tudta megérteni, hogy lehet, hogy a lány ennyi mindenről nem tudott semmit. De mindent összevetve nem is volt annyira hihetetlen. Találkozott már korábban is istenségekkel. Rejtélyes lények voltak, akik annyira titokzatosak voltak, hogy az Ősiek úgy tűntek mellettük, mintha nyitott könyvek lennének. Egy csepp gondot sem okozna nekik, hogy akár még a Kedvencüket is sötétben tartsák minden olyan tényről, amiről nem akarták, hogy tudjon – és ebben nem láttak semmi rosszat.

Seth közelebb lépett, és szemével végigkövette a nő jelét. – Hogyan rejted el? Miért tennéd? És Kali miért engedné meg?

– Nem én rejtem el a jelet, hanem Ő – válaszolta Wynter. – És nem, mielőtt megkérdeznéd, fogalmam sincs, miért. Időnként láthatóvá teszi, amikor úgy tűnik, hogy megfelel bármilyen céljának.

Cain szörnyetege még erősebben nyomult a bőréhez, alaposan magával ragadta a boszorkányuk rejtélye. – Még sosem láttam, hogy húst ettél vagy vért ittál volna.

– Igen, ilyesmit nem szoktam – mondta a lány.

Azazel kíváncsian nézett rá. – Hogyan tudna a benned lévő entitás túlélni enélkül?

A lány megvonta a vállát. – Nem tudom; egyszerűen csak képes rá.

Inanna összefonta a karját. – Miért nem mondtad el nekünk, hogy mi vagy?

– Tudjátok, miért – mondta Wynter. – Ti mindannyian a hatalmi tápláléklánc csúcsán álltok. Nincsenek természetes ragadozóitok. Nem vagytok hozzászokva, hogy olyan emberek vannak körülöttetek, akik veszélyt jelenthetnek rátok. A visszatérők bármit képesek megölni.

Mert igen, megtehetik. Az igazság az, hogy sok-sok mindent megtehettek – betegségeket, járványokat, pusztítást, szerencsétlenséget és testi hibákat okozhattak, csak néhányat említve. Meg is tudtak átkozni bármit és bárkit.

– Ezért nem tud senki sem harcolni az átok ellen, amit kivetettél Aeonra – döbbent rá Dantalion. – Tudja ott valaki, hogy mi vagy?

Wynter megrázta a fejét. – Kali azt mondta, hogy nem szabad elmondanom, ezért nem is tettem.

Ishtar szeme összeszűkült. – Azt sem akarta, hogy mi megtudjuk az igazságot?

– Azt mondta, hogy mindannyiótoknak el fogja árulni, hogy a Kegyeltjei közé tartozom, ha úgy érzi, hogy szükséges – mondta Wynter. – Úgy tűnik, szükségesnek érezte.

– Beszél veled? – kérdezte Ishtar kétkedve Wyntertől.

– Néha – válaszolta Wynter.

– És mit mond neked?

Wynter arckifejezése bezárult. – Semmit, amit tudnod kellene.

Ishtar arca megkeményedett. – Ezzel nem értek egyet!

– Vitathatod, amennyire csak akarod. Nem tartozom neked magyarázattal, és nem is fogok adni!

– Pedig kellene, ha itt akarsz maradni! Nem várhatod el tőlünk, hogy megengedjük, hogy köztünk élj, ha nem értjük teljesen, mi vagy te!

Wynter felhorkant. – Ez aztán egy irónia egy Ősitől. Az Ördög Bölcsőjében mindenkinek el kell fogadnia, hogy vannak dolgok, amiket nem tudhatunk mindannyiótokról.

– Te nem vagy Ősi, így ez a szabály rád nem vonatkozik. Elmondod nekünk, amit tudni akarunk!

– Elég, Ishtar! – vágott közbe Cain, a dühe még mindig mélyen füstölgött benne.

Ishtar tekintete a férfira siklott. – Nem mondhatod, hogy örülsz, hogy visszatartja előlünk! Magyarázatot érdemlünk!

– Ő már adott magyarázatot – mutatott rá. – Nem az ő hibája, hogy nem rendelkezik minden válasszal.

– Többet tud annál, mint amit mond.

– Talán. De ha Kali megparancsolta neki, hogy tartsa magában az ilyen dolgokat, akkor semmiféle nyomásgyakorlással nem érhetünk el semmit. – Nem csak Wynter állt volna helyt hűségből, de az istenség is beleavatkozna, úgy ahogy Ő jónak látja. – Azon kívül, hogy felbosszantjuk Kalit.

Azazel bólintott, és Ishtarra meredt. – És tekintve, hogy már eléggé felbosszantottad Őt azzal, hogy megölted az egyik Kedvencét, azt mondanám, hogy Wynterrel szórakozni nem a legjobb ötlet lenne.

Ishtar a homlokát ráncolva nézett rá. – Téged nem érdekel, hogy mit tudtál meg? – Minden arcot végigvizsgált. – Senkit sem zavar, hogy egy visszatérő van közöttünk?

– Persze, hogy megdöbbentő volt – mondta Seth. – Hatalmas sokk. Nem minden nap találkozik az ember egy visszatérővel, és nem gondoltam volna, hogy lehetséges, hogy egy ennyire... más legyen. De nem érzem, hogy aggódnom kellene, nem. Az, hogy ő egy visszatérő, nem változtat semmin. Nincs negatív hatással rám. És a helyzetünk az Aeonokkal változatlan marad. Rájuk akarok koncentrálni. Neked is ezt kellene tenned.

– De ahogy ő maga is kijelentette, egy visszatérő bármit meg tud ölni – emlékeztette Ishtar. – Még minket is.

– Igen – engedte meg –, de az, hogy képes ártani nekünk, nem jelenti azt, hogy szándékában is áll. Wynter nem az ellenségünk.

– Ezt nem tudhatod. Az Aeonok is ide küldhették.

– Ha meg akart volna ölni minket, már megkísérelte volna.

– Egyetértek – vágott közbe Lilith. – Wynternek rengeteg lehetősége volt arra, hogy véget vessen Cain életének, ebben biztos vagyok, tekintve, hogy egy ágyban alszanak. Mégis, ő sértetlen maradt. A többiekkel szemben sem tett nyílt lépéseket.

Ishtar ajka laposra préselődött. – Nem mondhatod, hogy neked megfelel, hogy ragaszkodik ahhoz, hogy ilyen titokzatos maradjon!

– Nem látom szükségét, hogy felelősségre vonjuk, amiért nem tud válaszolni a kérdéseinkre – mondta Lilith. – Akár azért, mert nincsenek válaszai, akár azért, mert Kali megtiltja neki, hogy bizonyos dolgokat megosszon, a tény ugyanaz marad – ez nem Wynter kezében van.

Ishtar pillantása arcról arcra táncolt, majd összeszűkült a szeme, amikor Azazelhez ért. – Nem tetszik neked.

Azazel felsóhajtott. – Igen, így van. Nem tetszik, hogy úgy tűnik, Kali forgatókönyvön kívül dolgozik, és ennek a miértjét megtartja magának. De... érdekel-e, hogy Wynter egy visszatérő? Nem. Hiszem-e, hogy az Aeonok nevében van itt? Nem. Látom-e értelmét, hogy felhúzzam magam ezen? Nem.

Ishtar egy kis morgást adott ki, majd a nővére felé fordult. – Mondd, hogy legalább neked vannak aggályaid!

Inanna megdörzsölte a csuklóját. – Bevallom, nem vagyok elégedett azzal, hogy milyen keveset értünk Wynterből. De értelmetlen dolog felróni ellene azt, ami ő. És ha ezt tennénk, akkor túlságosan is olyanok lennénk, mint maguk az Aeonok, akik nem szeretik vagy fogadják el azt, amit nehezen értenek meg.

– Igen, így van – mondta Dantalion, mielőtt a tekintetét Ishtarra irányította volna. – És ha az egód nem fájna még mindig amiatt, hogy Wynter megosztja Cainnel az ágyát, nem süllyednél az ő szintjükre. Nem, ne próbáld azt állítani, hogy ez nem az egódról szól! A legtöbb dolog, amit teszel vagy mondasz, az egódról szól. Ez a pillanat itt és most legyen kivétel. Ha csak megpróbálnád az én szemszögemből nézni a helyzetet, láthatnád, hogy van okunk örülni annak, hogy van köztünk egy visszatérő.

– Örülni? – visszhangozta Ishtar, a szemei kidülledtek.

– Úgy tűnik, Kali fegyvert adott nekünk – mondta Dantalion. – Megérdemeljük a bosszúnkat, nem igaz? Semmi sem tud úgy bosszút állni, mint egy visszatérő.

– Wynter nem fegyver – vágott közbe Cain keményen.

Felfelé görbülő ajkakkal, Dantalion felemelte a kezét a béke gesztusaként, amiben nem volt igazi őszinteség.

Amikor Cainnek eszébe jutott, hogy Wynter az elmúlt percekben feltűnően csendben volt, ránézett. Összefonta a karját, lustán hintázott előre-hátra a talpán, az unalom képe... bár az a vadász tekintete végigkövette a teremben lévő összes embert.

Mivel most egyedül kellett maradnia vele, Cain meglendítette a kezét. – Mindenki kifelé! Kivéve téged – mondta Wynternek. – Te maradj!

Ishtarnak leesett az álla. – Ezt nem mondhatod komolyan! Még mindig a közeledben akarod tudni mindazok után, amit éppen megtudtál?

Cain orrlyukai kitágultak, elindult a szuka felé, és tetszett neki a szemében felvillanó nyugtalanság.

– Sokkal kedvesebbnek kellene lenned Wynterrel. Csak az a tény, hogy él jelenti azt, hogy te is élsz. Ha a halála szándékos lett volna, azonnal elpusztítottalak volna. Még Inanna sem menthetett volna meg.

Inanna gyengéden megrántotta a húga karját. – Hadd menjünk! Most azonnal, mielőtt még bármi olyat tennél vagy mondanál, ami miatt akár meg is ölhetnének.

Az Ősiek egymás után vonultak ki a könyvtárból.

Maximra szegezve a pillantását, Cain azt mondta: – Semmit sem mondasz arról, amit itt láttál és hallottál!

A segéd bólintott. – Értettem, uram! – Gyorsan megbillentette az állát Wynter felé, aztán becsukta az ajtót, magára hagyva őt és Caint.

A nő kifújta a levegőt. – Ez jobban is elsülhetett volna. – Hagyta, hogy a karjai az oldala mellé essenek. – Nézd, megértem, ha egy kicsit kiborultál ettől az egésztől. Elismerem, sok mindent kell feldolgozni, és...

Cain a nő hajába mélyesztette a kezét, és homlokát az övéhez nyomta. – Azt hittem, meghaltál. Olyan gyorsan történt minden. Jól voltál, aztán már nem. Csak úgy. Beletelt néhány másodpercbe, mire feldolgoztam. A reakcióm eme késlekedése az egyetlen ok, amiért Ishtar életben van. Azazelre csapott le, de véletlenül téged talált el. De akkor ez nem számított. Nem tudtam gondolkodni azon a tényen túl, hogy meghaltál. – Egy visszatérő. A nője egy visszatérő volt. Aki folyton visszatért az életbe. – Nem sok mindent értek veled kapcsolatban.

– Nekem mondod! – mormogta a nő.

– Tényleg nem tudod, hogy Kali mit akar, hogy megtegyél neki?

– Tényleg. Még ennyit sem mondott el, amíg be nem töltöttem a tizennyolcadik életévemet. Azelőtt azt gondoltam, talán van egy bizonyos számú életem. Mint a macskának. Mert tizennégy éves koromban, miután véletlenül megfulladtam, visszatértem az életbe.

– Nem erőltetted Kalit válaszokért?

– Egyszer-kétszer kértem tőle felvilágosítást, de mindannyiszor lerázott. Nem erőltettem, hogy mondja el, mert az csak felbosszantaná. Inkább nem szeretném Kalit arra ösztönözni, hogy egy újabb, nem kérdezősködő visszatérőt szerezzen magának.

Cain behatóan tanulmányozta a nő arcát. – Van néhány dolog, amit nem mondasz el nekem, nem igaz?

– Az Ő kérésére igen. Ebben nincs más választásom.

Kibaszott istenségek. – Tudja a szövetséged, hogy mi vagy? És nem, ne hívd őket csapatnak!

Wynter a szemét forgatta. – Tudják. Látták a szörnyetegemet akcióban, amikor őket is elkapták ugyanazok a fejvadászok, akik engemet.

– Kiszabadítottad őket, és ők úgy döntöttek, hogy veled maradnak – találgatott.

– Igen. Látszólag rossz ötlet, tényleg. De egyiküknek sincs erős önfenntartási érzéke, ami bizonyára nem kerülte el a figyelmedet.

Nem, nem kerülte el. – Megpillantottam a szörnyetegedet, amikor az imént felébredtél. Vajon mit ültetett beléd Kali? Gondolom, semmi ártalmatlant. Megölte az őrzőt, akinek azt mondták, hogy végezzen ki téged?

– Igen. Bár nem tudom pontosan, mit tett vele. Olyan, mintha elájulnék, amikor a szörny veszi át az irányítást. Csak próbálom összerakni, hogy mi történt.

– A találgatás nem jó móka. – Cain jól tudta ezt – azóta játszotta őket, mióta először találkozott a nővel. – Sok-sok mindent eltitkoltál előlem, kis boszorkány! – Egy csókot nyomott a lány torkára. És még egyet. És még egyet. A fogaival a lány pulzusát súrolta, érezni akarta, ahogy az a száján dobog. – Bár képmutatónak látszik, mégis azon kapom magam, hogy legszívesebben elfenekelnélek érte. – Megpaskolta a lány fenekét, majd megszorította.

A lány pislogott. – Te... te most szexre gondolsz?

Cain érezte, ahogy a szája felfelé görbül. – Furcsán izgatónak találom, hogy meg tudnál ölni, ha úgy akarnád? Igen, így van. – Ahogy a szörnyetege is. És mindkettőjüknek emlékeztetniük kellett magukat, hogy a nő itt van, él. – Szóval azt mondanám, itt az ideje, hogy megdugjalak.

A nő leesett állal meredt a férfira. – Ezt nem gondolhatod komolyan!

– Ó, nagyon is komolyan gondolom.

– De... neked ki kellene buknod. Kiakadnod. Eltántorítson a tény, hogy valójában nem is élek – legalábbis nem természetes módon.

Cain majdnem felhorkant. Lehet, hogy a nő egy visszatérő, de ő maga sokkal rosszabb teremtmény volt. Mindenesetre... – Semmi benned nem tudna elriasztani.

Wynter szája kinyílt, majd becsukódott. A fejéhez szorította a kezét. – Fogalmam sincs, mit mondhatnék most neked.

Cain megmarkolta a lány állát. – Azt akartad, hogy „kiakadjak”, ahogy fogalmaztál?

– Természetesen nem.

– Akkor minden rendben van! – Száját a nő szájára tapasztotta, lenyelve mindent, amit a lány még mondhatott volna. – Vetkőzz le! Most!

A lány egy olyan pillantást vetett rá, amelyben őrültnek titulálta, de ellenére elkezdett vetkőzni.

– Segítségre van szükséged! Szakszerű segítségre.

– Figyelmeztettelek, hogy egy nap el akarsz majd menekülni előlem. Azt mondtad, hogy nem fog megtörténni. Ha tényleg azt hiszed, hogy semmi olyat nem tudnék mondani magamról, ami miatt többé nem akarsz engem, akkor miért ne lehetne ugyanez érvényes rám is, amikor rólad van szó?

A nő mozdulatlanná merevedett, az arckifejezése elgondolkodó volt.

– Nem hiszel bennem ugyanúgy, mint magadban?

– Nem erről van szó, hanem... huh, tudod mit? Jól van. Ha azt mondod, hogy nem vagy kiborulva, akkor elhiszem neked. De akkor is azt mondom, szakmai segítségre van szükséged.

– Megjegyeztem. Most pedig, még mindig nem vagy meztelen! Hadd javítsuk ki.

 

 

23

 

 

Másnap reggel csend uralkodott el a házikóban, miután Wynter ledobta a „Sajnos az Ősiek immár tudják, mi vagyok” bombát a csapatának. A nappaliban elhelyezkedve kényelmetlenül fészkelődtek és pillantásokat váltottak.

– Magától értetődik, hogy ez nem jó – mondta Anabel.

– Nem volt más választásom, mint hogy tisztázzam magam. Nem volt mód arra, hogy úgy tegyek, mintha nem haltam volna meg, és arra sem, hogy elrejtsem Kali jelét. – Mindkét kezébe fogva a csészéjét, Wynter belekortyolt a teájába. – Azt mondtam magamnak, amikor először idejöttünk, hogy képes leszek eltitkolni az igazságot az Ősiek elől, de mélyen legbelül tudtam, hogy előbb-utóbb valószínűleg rá fognak jönni.

– Én is ezt gyanítottam, de én a „később” mellett voltam. – Anabel idegesen megdörzsölte a vállát. – Legalább most már tudjuk, hogy egy Ősi nem tud tartósan megölni téged – tudom, hogy aggódtál, hogy megtehetik.

– Nem tudom biztosan, hogy nem tudnak. Ishtar támadása nem halálosnak volt szánva. Inkább csak egy csapás volt. Egy Ősi legfeljebb csak megrándult volna. Én rohadtul meghaltam. Ha egyikük – vagy mindannyian együtt – tényleg odateszik magukat, könnyen lehet, hogy végleg ki tudnak iktatni.

Hattie legyintett a kezével. – Bolondok lennének, ha ártanának Kali egyik Kedvencének.

– Az az Ishtar nőszemély egy komplett bolond – mondta Delilah. – Teljesen el tudom képzelni, hogy ilyen ostobaságot csinál.

– Igen, egy rosszindulatú kis ribanc – mondta Xavier, miközben lustán keverte a tarotkártyáit. Wynterre pillantott. – Fogadok, hogy nagyon önelégültnek érezte magát, amikor az ereje megölt téged. Ez nemcsak azt jelentette, hogy meghaltál, hanem azt is, hogy „balesetet” kiálthatott.

– Szerintem jobban feldühítette, hogy visszatértem a halálból, mint az, hogy nem egyszerű boszorkány vagyok. Bár kétségtelenül bosszantani fogja, hogy nem bélyegezhet többé gyengének. – Wynter újabb kortyot ivott a teájából. – Ráugrott arra, hogy visszatérő vagyok, megpróbálva felhasználni, hogy a többieket ellenem fordítsa.

– És sikerrel járt? – kérdezte Anabel.

– Cainnél nem – válaszolta Wynter. – Úgy tűnt, a többieknél sem működött. Nem tetszik nekik, hogy ennyi megválaszolatlan kérdésük van, de úgy tűnik, nem tekintenek rám potenciális ellenségként. Mégis, kétlem, hogy szívesen lennének a közelemben.

Anabel bólintott. – Nincs olyan „előnyük” körülötted, mint másoknál; nem mondhatnak és tehetnek veled bármit, amit csak akarnak, anélkül, hogy félniük ne kellene a következményektől, mert valójában meg is ölheted őket. Ehhez nem fognak hozzászokni. Ez bosszantani fogja őket, ha mást nem is.

– Leginkább az Aeonokkal vívandó közelgő csatára koncentrálnak. Az az aggodalmam, hogy ha a háború elmúlt, és több mentális teret tudnak adni a visszatérő létemnek, akkor hirtelen osztozni fognak Ishtar nyilvánvaló aggodalmaiban.

– Előfordulhat – tűnődött Xavier. – De ha úgy tűnik, hogy ellened fordulnak, akkor elmegyünk, mielőtt esélyük lenne cselekedni. Jelenleg nem hiszem, hogy fennáll a veszélye annak, hogy megpróbálnak megölni téged. Szükségük van rád, hogy idecsalogasd az Aeonokat.

– Nem feltétlenül – mondta Anabel. – Wynternek már sikerült idecsalogatnia őket – nem fog sokáig tartani, amíg lépni fognak. Az Ősieknek jelenleg nincs szükségük rá élve. Nem mintha be kellene bizonyítaniuk az Aeonoknak, hogy biztonságban és jól van.

Xavier rászegezte az ujját a szőkére. – Na, ez már igaz! Erre nem is gondoltam.

Wynter sem gondolt. Ezért a gerincén végigvonuló hideg ujjhegyek.

Xavier tekintete átvillant Wynterre. – Most, hogy tudják, hogy visszatérő vagy, azt is tudni fogják, hogy nem kötődik az életerőd az átokhoz. Szó szerint nincs valódi okuk arra, hogy életben akarjanak tartani, kivéve persze, ha nem ellenzik a létezésedet.

– Nem igaz – ellenkezett Hattie. – Kali kiváló elrettentő erő. Soha nem tűrné, hogy bárki is bántsa az egyik Kedvencét. Ezt ők is jól tudják. Kétlem, hogy még az Ősiek is szembe akarnának szállni egy istenséggel. Én nem aggódom annyira – Cain nem engedné, hogy a többiek közül bárki is kárt tegyen Wynterben. Ő teljesen a hatalmadban van.

Wynter a homlokát ráncolta. – A hatalmamban?

– Beléd zúgott. El van bűvölve. Megigézted. – Hattie határozottan bólintott. – Biztonságban leszel nála. Vagy megölöd őt. Vagy az egyik, vagy a másik. Bár én az első felé hajlok.

– Abban egyetértek, hogy Cain nem lenne részese semmi olyannak, ami ártana neked – mondta Anabel Wynternek. – Nem tudom, mit érez irántad, de szerintem nem fordulna ellened. Azt is gondolom, hogy ha szükséges lenne, valószínűleg megvédene a többi Ősitől. Talán ez elég lesz ahhoz, hogy megálljon a kezük.

Delilah keresztbe tette a lábait. – Csak akkor állja ez a vigaszunk, ha Cain valóban olyan jól viselte ezt az egész visszatérő dolgot, mint amilyennek tűnt. Gondolod, hogy így tett, Wyn?

Tekintve, hogy úgy dugta meg Wyntert az ebédlőasztalán, mintha évtizedek óta nem látta volna...

– Igen, azt hiszem. Nincs kétségem afelől, hogy nagyon ügyes hazudozó, tekintve, hogy élete nagy részében titkolózott – és nagyon, nagyon, nagyon hosszú életet élt. De ha kiakadt vagy undorodott volna attól, ami vagyok, akkor ezt észrevettem volna. A szörnyetegem is megérezte volna.

Xavier összevonta a szemöldökét. – Miért undorodna Cain?

– Nos, én egy visszatérő vagyok.

– De nem egy tipikus fajta – mondta Xavier, miközben a tarotkártyáit a dohányzóasztalra tette. – Nem mintha egy két lábon járó hullát döngetne. Az egyetlen igazán élőhalott dolog benned az a lelked, és ő már tudott róla.

– Igaz, de nem vagyok természetesen élő. Kali ereje hozott vissza, és tart itt. Úgyhogy nem lepett volna meg, ha egy kicsit kiakad. Inkább az zavarta, hogy meghaltam a szeme láttára.

– Ahogy mondtam, be van hálózva – jegyezte meg Hattie. – És fogadok, hogy sokkal furcsább dolgokkal is találkozott már életében, mint egy olyan visszatérő, aki nem egy átlagos visszatérő – valószínűleg ennél sokkal több kell ahhoz, hogy kiakadjon. Ami megkönnyebbülés, hiszen hozzáfér a lelkedhez, és komoly fájdalmat okozhatna neked.

Ó, igaz. Wynter szerette volna azt hinni, hogy a férfi soha nem bántaná őt, de sok mindent szeretett hinni. Például azt, hogy a csapata elkezdi becsülni a saját biztonságát, ahelyett, hogy állandóan kockáztatná azt.

Hattie-re szegezte a tekintetét. – Ha már a fájdalomnál tartunk... biztos, hogy nem fáj a szemed? Komolyan véreresek, és nem hiszem, hogy ez csak a korábban elszívott átkozott joint miatt van!

Hattie elhárította az aggodalmát. – Semmi bajuk. Tényleg. Egész éjjel fent voltam, és befejeztem egy könyvet, ennyi az egész. Nem tudtam letenni; igazi lapozgatós könyv volt. Bár nem voltam oda a delfinváltókért. – Az arca eltorzult az undortól. – A delfinek undorító teremtmények!

Delilah pislogott. – Undorítóak?

Hattie bólintott. – Aranyosan és barátságosan viselkednek, de az uszonyukig szociopaták.

– Akkor olyanok, mint te – mondta Delilah.

Hattie összevonta a szemöldökét. – Nekem nincsenek uszonyaim!

– De szociopata vagy.

– Ettől még nem vagyok szociopata. Érzek empátiát. Szeretetet. Bűntudatot. Van lelkiismeretem.

Delilah felvonta a szemöldökét. – Ugyanaz a lelkiismeret, amelyik nem látott egyetlen ellenérvet sem arra, hogy miért ne öld meg egyik férjedet sem?

– Szenvedélyből elkövetett bűnök voltak.

– Előre megfontolt gyilkosságok voltak.

– Az árulásaik voltak előre megfontoltak! Mindannyiuknak volt egy-egy viszonya. – Hattie a mellkasára tette a kezét. – Összetörték a szívemet.

– Tudod, a legtöbb nő ilyen helyzetben egyszerűen elválik.

– Nem hiszek a válásban, az bűn.

Delilah megrázta a fejét, és azt mormolta: – Hűha! – Talpra tápászkodott. – És ha már itt tartunk, jobb, ha elindulunk. Ki kell nyitnunk egy boltot.

A nap egyszerre volt olyan mozgalmas és olyan átlagos, mint bármelyik másik nap. Így hát Wyntert meglepetésként érte, amikor Cain aznap este besétált a hálószobájába, miközben ő éppen a táskáját pakolta össze egy újabb, a várban töltött éjszakára. Eddig csak egyszer jelent meg a házikóban, és akkor is csak azért, hogy megtudja, miért késik. Egy gyors pillantás a furcsa faliórára elárulta neki, hogy ma este nincs késésben.

– Ó, szia!

– Micsoda túláradó fogadtatás – ugratta a férfi, miközben odasétált hozzá, nyugodtan, ragadozó módjára, és túlságosan is szexisen Wynter átkozott ízléséhez képest.

A nő felhorkant. – Nem egy áradozó fajta vagyok!

– Igen, észrevettem. – Gyengéden megcsókolta, majd végigsimított a kezével a karján. – Épp az utcád mellett mentem el. Úgy döntöttem, hogy beugrom.

A lány szkeptikusan összehúzta a szemét. Soha nem állt meg csak úgy. És tekintve, hogy mennyire elfoglalt volt, nem is várta volna el tőle, hogy valaha is időt szakítson rá.

Sanda gyanú kúszott át az agyán. – Azért jöttél ide, hogy ellenőrizd, nem pakoltam-e össze az összes cuccomat, hogy elmeneküljek az Ördög Bölcsőjéből, nem igaz?

Egy rövid pillanat múlva a férfi lehajtotta a fejét. – Az jutott eszembe, hogy most, hogy kiderült a titkod előttem és a többi Ősi előtt, talán jobban szeretnél elmenni. – Az ujja köré csavarta a lány egyik hajfürtjét. – Természetesen meg kellett állítanom téged.

Wynter leküzdött egy mosolyt. A férfinak nem lenne olyan könnyű feltartóztatnia őt, de hagyta, hogy másképp gondolja. – Ha így elosontam volna, akkor hátrahagytam volna a lelkemhez való részleges jogokat.

– Nem te lennél az első. Az emberek már csináltak ilyesmit korábban is. Többnyire akkor, ha megszegtek egy szabályt, és nem akarták, hogy felelősségre vonják őket érte. Valójában Bowen és Annette csak nemrég távozott értesítés nélkül – Azazellel az a gyanúnk, hogy valami bűnt követtek el. Nem tűnt fel a hiányuk? – Bármit is látott a lány arcán, hunyorgásra késztette. – Mi az? – kérdezte.

A fenébe, ez a hír valószínűleg nem lesz könnyen emészthető. – Valójában nem önszántukból távoztak. – Távolról sem. – Nézd, Annette megölt engem – bökte ki.

A férfi összevonta a szemöldökét. – Tessék?

– Eljött a fészerbe, ahol dolgozom, és hátulról felnyársalt egy karddal.

A férfi szeme felvillant, a szája pedig kemény vonallá préselődött. – Most? Mikor?

– Nem sokkal azután, hogy megölted az apját. Bowen berohant, látta, mi történt, és arról magyarázott, hogy fedezni fogja őt, és... nos, ez nem nagyon tetszett. Úgyhogy amikor felébredtem, elintéztem őket.

– Még mindig érzem a lelkét; nem halt meg.

– Nem, én ööö... – Wynter megdörzsölte a fülcimpáját. – Valamiféleképpen az alvilágba dugtam őket.

Egy pillanatig Cain emésztgette ezeket a szavakat, majd lassan pislogott egyet. A teremtménye meglepődve megdermedt. – Az... az alvilágba?

– Nem tudtam, hova máshova tegyem őket – magyarázta a saját védelmében. – Nyilvánvaló okokból nem ölhettem meg őket. De láttak feltámadni a halálból, és nem kockáztathattam, hogy elkotyogják a dolgot. Nem éppen megbízható emberek, és nem tettek volna nekem szívességet.

Cain hosszú pillanatokig csak bámulta a nőt. A nője sosem mulasztotta el, hogy meglepje. Soha. – Pontosan hogyan is tetted őket az alvilágba?

– Azóta tudok kaput nyitni hozzá, amióta először lettem visszatérő. Nem tudom, hogy ez a visszatérő csomaggal jár-e, vagy egyszerűen csak azért, mert a lelkem élőhalott, és ezért van kapcsolatom vele.

Az összes forgatókönyv közül, amit végiggondolt, amikor megpróbálta megérteni, miért nem tudta rendesen megérinteni Annette lelkét, ez nem tartozott közéjük. A szörnyetegét alaposan lenyűgözte Wynter képessége. Cainnek azonban nem tetszett a gondolat, hogy a lánynak ilyen kapcsolata van egy különálló birodalommal – túlságosan úgy érezte, hogy nincs teljesen ebben a birodalomban. – Úgy állítottad be, mintha elment volna?

– Nem volt nehéz. Már összepakolta a cuccait, és elrejtette egy autóban, amit a város határán kívül parkolt le. Csak el kellett vinni az említett autót, hogy úgy tűnjön, mintha elindult volna valahová. – Wynter az ajkába harapott. – Haragszol?

– Nos, amiért a titkaidat védted? Nem. Főleg, hogy Annette magára vállalta, hogy véget vet az életednek, lemondva a sajátjáról. De dühös vagyok. Dühös, amiért rád merte tenni a kezét. Dühös, hogy nem láttam előre, hogy ilyet fog tenni. Dühös, hogy csak most tudom meg. – Nem vette a fáradságot, hogy megkérdezze Wyntert, miért nem mondta el neki a mai nap előtt – a válasz nyilvánvaló volt. – Majd elmagyarázom Bowent Azazelnek. Meg fogja érteni; nem lesz megtorlás.

– Bowen az egyik segédje volt – emlékeztette a lány.

– Nem egyike a kiemelteknek. Mindenesetre Azazel nem fog megbüntetni azért, mert megvédted magad. Igazából csak ennyit tettél. És nem is hagynám, ha megpróbálná, szóval ez van. Vissza tudod hozni mindkét berserkert az alvilágból?

– Csak ha nem haltak meg ott. A lélek nyilván nem, de az élőlény megteheti. Megkereshetem őket, de lehet, hogy nem lesz olyan könnyű megtalálni őket...

– Akkor hagyd őket ott, ahol vannak! – Cain nem akarta, hogy a nő abban a birodalomban bolyongjon, ahol ő nem tudna eljutni hozzá, ha szükség lenne rá. Nem bízott abban, hogy Kali nem dönt úgy, hogy ott tartja Wyntert. – Úgyis csak meg akarnám büntetni őket. A jelenlegi helyükön is bőven fognak szenvedni. – Eleget hallott már az alvilágról ahhoz, hogy tudja, semmi kellemes nincs benne. – Más lakosok is kóborolnak ott?

– Nem, csak ők ketten.

– Te aztán érdekesen tartod a dolgokat, kis boszorkány! Tele vagy meglepetésekkel, nem igaz? – Oldalra döntötte a fejét. – Aeonban felfedezte már valaki a titkaidat, hogy aztán az alvilágban találja magát?

– Csak egy. Szerencsére senki sem gyanította, hogy bármi közöm lenne az „eltűnéséhez”. Mivel egy abszolút seggfej volt, aki rendszeresen verte a nőket, rengeteg ellensége volt. Úgy vélték, hogy valószínűleg az egyik nő rokona ölte meg. A halála ügyében folytatott nyomozás azonban nem vezetett sehová. Az Aeonok nem foglalkoztak az üggyel. Nem nagyon érdekli őket, mi történik az ottani halandókkal.

– Mivel érdemelte ki ezt a sorsot?

– Vérrel és testrészekkel borítottan botlott belém, miután hagytam, hogy a szörnyem szétrágjon egy fickót, aki megpróbált megerőszakolni.

Cain érezte, hogy megfeszül az állkapcsa, ahogy átjárta a düh. – Értem.

– Soha senki nem vezette vissza azt a halálesetet hozzám. A fickó, aki megpróbált megerőszakolni, valójában egy őrző volt. Aeon... ott nem olyan, mint itt. Te és a többi Ősi mindannyian szigorúan vezettek. Bár Aeonban rengeteg a szabály, és nagyszámú őrző van, aki betartatja azokat, maguk az Aeonok nem figyelnek oda a „halandók ügyeire”. Nem felügyelik az őrök tevékenységét, és nem gondoskodnak arról, hogy mindig igazság legyen szolgáltatva. Az őrzők kihasználják ezt, és mindenféle szarságra vállalkoznak, abban a biztos tudatban, hogy nem lesz következménye.

– A forrásunk is gyakran ezt mondja.

A nő felvonta a szemöldökét. – Van ott egy kémetek?

– Nem sok mindent tud elmondani, mivel nincs hozzáférése a földalatti városhoz, de időnként hasznos információkat ad át.

– Így szereztetek tudomást a pusztulásról.

– Igen. Először nem hittem el, és azt sem, hogy az ottani emberek megbetegedhetnek. De a forrásunk hajthatatlan volt. És Azazel szerint nagyon félt.

Wynter elhúzta a száját. – Hogyhogy szükségetek van egy forrásra? Egyszer azt mondtad, hogy van módotok bepillantást nyerni az Ördög Bölcsőjén kívüli világba. Nem tudtok így kémkedni Aeonra?

– Nem. A város látványát az Aeonok ereje védi, ezért nem észlelték soha az emberi műholdak. Ugyanígy védve van a természetfeletti megfigyelés ellen is. Az Ördög Bölcsőjét hasonlóan védjük mi, Ősiek.

– Ha már az Aeonoknál tartunk... sosem mondtad el, hogy Lailah mit ajánlott fel az életemért cserébe.

– Nem kérdezted.

– Nem akartam túl sok kérdést feltenni, mert az téged is erre késztetett volna, és sok minden volt, amit akkor még nem voltam kész elmondani neked.

Cain megértően bólintott, hiszen ő is pontosan ugyanebben a cipőben járt. Igazából még mindig. Annyi minden volt, amit soha nem mondhatott el a nőnek, ha valóban meg akarta tartani.

– De most már tudod az egyik titkomat – folytatta. – Ez nem jelenti azt, hogy tartozol nekem azzal, hogy elmondd a sajátodat, de reméltem, hogy legalább ezt el tudod mondani.

Cain a nő hajának végeivel játszadozott. – Lailah felajánlotta, hogy átadja Eve-et.

– Az anyádat? Fogságban van Aeonban?

– Bizonyos értelemben. Kényelemben él, és képes mindennapi életét élni, de sok korlátozás van rajta, és nem engednék, hogy elhagyja. Ahogy mondani szokták, az aranyozott ketrec is ketrec marad. – Cain megfeszült, amikor Wynter hozzá simult, olyan vigaszt nyújtva neki, amely éppoly idegen volt tőle, mint az ajánlat. Kényszerítve az izmait, hogy ellazuljanak, átkarolta a nőt.

– Közel álltál Eve-hez? – kérdezte.

– Nem. Nem volt túl jó kapcsolatom vele, de ez nem az ő hibája volt, ahogy az enyém sem. Ez egy nagyon hosszú történet – tette hozzá gyorsan, amikor megérezte, hogy a lány tovább akarja faggatni erről. – Amit egyszer majd megosztok veled. De nem most.

Wynter úgy nézett ki, mintha nyomást akarna gyakorolni rá, de aztán lehorgasztotta az állát. – Oké. Ha valamiféle fogságban van, akkor azért, mert a háborúban az oldaladra állt, vagy valami ilyesmi?

– Nem. Eve aranykalitkája már jóval azelőtt létrejött. A többi Aeonnal ellentétben ő nem árult el engem vagy a többi Ősit. Úgy döntött, hogy semleges marad, miközben azt remélte, hogy a háború mindkét oldalán mindenki eldobja a kardját, és fehér zászlót lenget.

– Optimizmusból vagy naivitásból?

– Többnyire az utóbbi.

Wynter az alsó ajkát rágcsálta. – Azt hiszem, megértem, hogy Lailah miért gondolta, hogy ráugranál az ajánlatára.

– Személyesen fogom elhozni Eve-et, amint szabad leszek, feltéve, hogy ide akar jönni. Tekintettel arra, hogy Aeon pusztul, meglepődnék, ha nem akarna.

– Szóval erre gondolt Ishtar, amikor azt mondta, hogy van az Aeonoknak valamijük, amit akarsz.

– Igen. De nem hiszem, hogy Ishtar valóban azt hitte, hogy átadlak nekik az anyámért, vagy bármi másért cserébe. Szerintem egyszerűen csak azt akarta, hogy te hidd azt, hogy ez megtörténhet. A bizalmatlanság magvainak hintése az egyik kedvenc játéka.

– Meg kell mondanom, nehezen értem, mi az, ami Ishtarban egykor vonzott téged. Igen, oké, gyönyörű. De egyúttal egy púp is a háton.

Cain összeszorította az ajkát. – Régen nem volt ilyen kicsinyes és bosszúálló. Ezeket a tulajdonságokat a bebörtönzésünk alatt szedte össze. De mindig is olyan személy volt, akinek szüksége volt arra, hogy ő legyen a domináns figura egy kapcsolatban. Én sosem akartam alárendelt partner lenni. Ebben az értelemben mindketten kihívást jelentettünk a másik számára. A kihívások pedig segítenek elkerülni az unalmat.

Wynter szipogott egyet. – Feltételezem.

Cain visszaharapott egy mosolyt a nő hangjában hallható enyhe féltékenységre. Nem gondolta, hogy a kis boszorkánya értékelné, hogy ez tetszik neki. – Nem tápláltam érzéseket az irányába. Ahogy ő sem felém.

– Biztos vagy az utóbbiban? Mert úgy tűnik, szándékosan el akar kapni téged.

– Ishtarnak az a szokása, hogy azt akarja, amit nem kaphat meg. Azért hajszolja, mert ha valóban megszerezné, az fényezné az egóját, és úgy érezné, hatalom tölti el.

– És egy része nem szereti, ha mások játszanak a régi játékaival.

– Egy kicsit ez is benne van. – Cain végigsimított a kezével a lány sima, sötét haján. – Ő nem jelent veszélyt arra, ami köztünk van, Wynter. A legkisebb mértékben sem vonzott úgy soha, mint te.

– Bele is tettél egy olyan gátló izét?

Cain megrázta a fejét, és nézte, ahogy a merevség egy része lecsúszik a boszorkánya válláról. Valamikor régen a szörnyetege azt akarta, hogy dugják be Ishtart, de nem erőltette Caint, ahogyan a saját kezébe sem próbálta venni az ügyet. És Ishtar gyűlölte, hogy a teremtménye nem mutatott igazi birtoklási vágyat iránta.

– Tudod, azt mondtad, hogy ez a gát, amit belém tettél, el fog tűnni. De nem tűnt el.

Cain elmosolyodott. – És honnan tudod? Megint megpróbáltad magadat kielégíteni, nem igaz?

A lány összehúzta a szemét. – Valójában nem, egyszerűen csak úgy döntöttem, hogy ellenőrzöm. Alaposan gondoskodsz az igényeimről, ami azt jelenti, hogy mostanában nem kell magamnak csinálnom.

– Szándékomban áll ismét gondoskodni róluk, amint eljutunk a váramba. Vagy... talán itt is megtehetném, mielőtt... – félbeszakította magát, amikor egy csattanás hallatszott fölöttük, amit fojtott, hadaró női káromkodások követtek. – Mi volt ez?

– Anabel, mondd, hogy nem megint valami szart tesztelsz magadon! – kiabálta Xavier a földszintről.

– Felborítottam egy lámpát, ennyi az egész! – kiabálta a szőke.

– Nincs is lámpád!

Újabb csattanás, újabb női káromkodás.

– A francba, Anabel, ne kelljen feljönnöm!

– Próbáld meg, és megsütlek!

Mindketten hangosan civakodtak tovább, amíg egy szörnyű vadmacskaüvöltés nem hasított át a levegőn.

– Mindenható Krisztus, nem tud egy nő nyugodtan olvasni? – zúgolódott Hattie a szomszéd szobából.

Wynter megdörzsölte az arcát. – Nem, inkább menjünk most a váradba. Nem hiszem, hogy meg kell kérdezned, miért.

Cain érezte, hogy megrándul a szája. – Nem, határozottan nem.