7.-8. Fejezet

 

7

 

 

Wynter nem számított rá, hogy ennyi vásárlójuk lesz az első reggelen. Sokan valószínűleg pusztán kíváncsiságból jöttek el, de kevesen távoztak üres kézzel – bájitalokat, pékárut és megbűvölt kozmetikumokat vásároltak a nyitott nappaliablakon keresztül. Delilah intézte az üzleteket, így Hattie és Anabel a konyhában maradhatott.

Az előkertben felállított sátrában ülve Xavier is sok ügyfelet fogadott. Wynter az első órát azzal töltötte, hogy szemmel tartotta a dolgokat, meg akart bizonyosodni arról, hogy minden zökkenőmentesen megy. Éppen a fészerbe készült, amikor egy hím démon, aki unottan várta, hogy a társa válasszon Delilah kínálatából, hirtelen megkérdezte őt: – És te mivel foglalkozol?

A lány oldalra döntötte a fejét. – Van nálad valamilyen fegyver?

A démon nyelve kicsúszott, hogy megérintse a felső ajkát. – Igen.

– Akkor kövess, és megmutatom! – Bevezette a férfit a fészerbe, amely most tiszta és meglehetősen csupasz volt, leszámítva egy munkapadot és két széket.

A démon összevonta szemöldökét a polcon sorakozó kis üvegcsék láttán. – Mik azok mind?

– Néhány visszafordító bájital, néhány pedig gyógyító – válaszolta a lány. – Szóval, mi van nálad?

A férfi egy olyan éles és fényes athamét vett elő, hogy Wynternek majdnem csorogni kezdett a nyála.

– Szép! – Letette a munkapadra. – Különböző dolgokat tudok csinálni a fegyverekkel, hogy mondjuk úgy, „élesebbé” tegyem azokat. A bűbájok figyelemelterelésre szolgálnak. Módot adnak arra, hogy megzavard az ellenfeled fejét. Ezt most meglepetésnek szánom. Ha nem tetszik, visszacsinálhatom.

A férfi bólintott. – Rendben!

A régi szövetsége nem nagyon szerette, hogy használja a mágiáját, de még ők is örömmel fogadták ezt a bizonyos szolgáltatást. Sőt, a városlakók többsége is – különösen az őrök.

Wynter a penge fölé emelte a kezét, és hívta a mágiáját. Sötét, ultraerőszakos felhanggal, hőhullámként csillogott a levegőben, ahogy gőzölgő, kinyújtott ujjakként kinyúlt.

– Hűha! – A démon közelebb lépett, és figyelte, ahogy az említett gőzölgő ujjak belemélyednek a fémbe, felmelegítve és megerősítve azt. Rúnák csillogtak és szikráztak, miközben megjelentek a penge mentén. Aztán kész volt. Tanulmányozta a rúnákat. – Nem ismerem fel őket.

– Mert nem rendelkezel olyan sötét mágiával, mint én! – Felemelte az athamét. – Rendben, hogy megmutassam, mire képes ez a kicsike, sajnos meg kell szúrjalak vele – vagy megteheted te magad, mindegy.

A férfi elvette tőle az athamét. – Miért?

– A rúnák illúziót okoznak, de csak arra hat, akit a penge megsebez. Mások nem fogják megtapasztalni, vagy nem lesznek képesek tanúi lenni. – Felkapott egy visszafordító bájitalt a polcról, és átnyújtotta neki. – Ez majd visszacsinálja.

– Rendben. – A pengével könnyedén megszúrta a hüvelykujja párnáját, amitől vér buggyant a felszínre. A fickó pár pillanattal később visszahőkölt, és rémülten bámulta a kezét. A csak általa látott illúzióba esve megrándult és káromkodott, a keze remegni kezdett.

Wynter megkocogtatta a fiolát, amit a férfi tartott. – Idd meg!  

A démon gyorsan felhajtotta a visszafordító italt, majd köhögve összerezzent. Megfordította a kezét, minden szögből tanulmányozva azt. – Édes Jézusom, ez aztán elmebaszás volt! Azt hittem, egyenesen átszúrtam a hüvelykujjam! Mindenhonnan vér folyt, és a seb csak nőtt és nőtt, amíg a hüvelykujjam már mindössze egy bőrszálon lógott a kezemről. A fájdalom irreális volt.

– Az illúzióim elég erősek ahhoz, hogy minden érzékszervet megtévesszenek. Pánikot és zavart keltenek. A pengén lévő rúnák elhitetik az ellenféllel, hogy a sebei végtelenül súlyosabbak, mint amilyenek valójában. Még ha sejtik is, hogy ez egy illúzió, akkor is elvonja a figyelmüket, különösen a fájdalom.

– Meddig tart az illúzió?

– Körülbelül húsz percig.

Wynterre meredt, a szeme csillogott az érdeklődéstől. – Ez... még soha nem láttam senkit ilyesmit csinálni!

A nő elmosolyodott. – Elég király, mi? Mindenképpen terjeszd a hírt!

A démon röviddel ebédidő előtt visszatért több olyan társával, akik meg akarták bűvöltetni a saját fegyverüket. Nem ők voltak az egyetlen vásárlói. Mások is jöttek – részben őszinte érdeklődésből, részben pedig azért, mert nem akarták, hogy a megbűvölt fegyverekkel rendelkező emberek előnyben legyenek velük szemben.

Később, miután a „bolt” becsukott, és az egész csapat a konyhaasztal körül ült, Xavier a bevételüket az asztalra borította, míg Delilah felírta a cserébe szerzett tárgyakat vagy szolgáltatásokat. Hattie „űrsüteményei” igen népszerűek voltak, akárcsak Anabel bájitalai, amelyek lehetővé tették, hogy az emberek átlássanak a tündérek bűbáján.

– Azt mondanám, hogy ez volt az, amit sikeres napnak nevezhetünk – mondta Wynter.

– És ez még csak a kezdet, drágám – jegyezte meg Hattie, miközben megsimogatott egy kristály tálalótálat, amelyet fizetségül kaptak – és amelyet gyorsan magának követelt.

Rengeteg boszorkányos dolgot kínáltak csereként, köztük gyertyákat, növényeket és füstölőket. Wynter is választott magának néhányat, akárcsak a többiek.

– Mit gondoltok, mennyi időbe telik, mire felháborodnak a helyi üzlettulajdonosok? – kérdezte Anabel.

– Tekintve, hogy ellopjuk az üzletet a pékségektől, a gyógynövényboltoktól, a kozmetikai boltoktól, a kovácsműhelyektől és a jósoktól... azt mondanám, nem sokba – válaszolta Wynter.

A kovácsműhelyek nem szenvednének drámai veszteséget, mivel ő nem tudott fegyvereket készíteni, de némi veszteség azért lenne, mert az embereknek nem kellene megújítaniuk a pengéiket, amikor egyszerűen megkérhetik őt, hogy dobja fel azokat. Emellett nem szívesen válnának meg a megbűvölt fegyvereiktől, így nem sietnének a cserével – ezt ő maga is tapasztalta, amikor még Aeonban élt.

Kiszorítva régi otthonát a fejéből, azt mondta: – Nos, jobb, ha elkezdünk készülődni az esti ünnepségre!

Delilah bólintott. – A felvonulás része kissé unalmasnak hangzik, hiszen mindenkinek ott kell állnia és várnia, hogy sorra kerüljön integetni, amikor Ishtar kocsija elhalad. De már alig várom a bulit. Állítólag lesz zene és tánc... és az a hír járja, hogy a dolgok egy ponton, mondjuk úgy, kicsit nyersek lesznek. Nem tudom, hogy igaz-e vagy sem. De ha köd képződik, és az emberek elkezdenek mocskoskodni, számítok rá, hogy Cain ott helyben lépni fog. Ó, és ne felejts el mutatni egy kis teve...

– Jézusom, Del, nincs benned semmi szégyenérzet!? – követelte Wynter, miközben Hattie kuncogott.

– Nincs, amikor dugni akarok – válaszolta Delilah. – Ahogy azt is akarom, hogy te is dugj! Túl régen volt már. Ezt ma este helyrehozzuk!

Wynter a fejét ingatva fordult Xavierhez. – Van rá esély, hogy segítesz felcipelni az új cuccaimat az emeletre?

– Persze – egyezett bele könnyedén.

Anabel és Delilah is segített, így csak egy út kellett ahhoz, hogy mindent felcipeljenek az emeletre. A trió aztán elment, magára hagyva Wyntert, hogy rendesen „befészkelje magát”. Afrikai ibolyáját az ablakpárkányra állította, néhány gyertyát is elhelyezett a szobában, és asztrológiai témájú terítőt terített a foteljére. Ezután felrakta a polcra a könyveit, amelyek remekül mutattak vadonatúj hollós könyvtámaszaival szegélyezve. Csak ezután pakolta ki a bőröndjét, és díszítette fel a szobát a kristálygyűjteményével. Majd menet közben hozzáadta a többi dolgot is.

Miután végzett, segített a csapata többi tagjának az új holmikat a hálószobájukba vinni, majd visszatért a sajátjába, hogy felkészülhessen az esti eseményre. Kiválasztotta egyik kedvenc ruháját – a fekete, áttetsző csipkéből készült pikáns darab alig takarta el az alsóneműjét, és éppen csak a térde alatt végződött. Ez utóbbi kétségkívül csalódást okozott volna Delilah-nak.

Nem sokkal később leballagva a lépcsőn, a többieket a nappaliban gyülekezve találta, amely most már néhány személyes vonást is kapott a félhold alakú tükörrel, a háromszög alakú fali vázákkal, amelyekben füge és borostyán volt, a hármas holdládával, a csinos díszpárnákkal és a Hold tarotkártyás szőnyeggel.

– Mindenki készen áll? – kérdezte.

Anabel összezsugorodott a helyén. – Tényleg kötelező, hogy az egész város részt vegyen rajta?

Xavier bólintott, és felállt. – Ishtar állítólag sértésnek veszi, ha nincs mindenki ott, hogy megünnepelje, hogy felébredt.

Anabel a homlokát ráncolta. – De ennek semmi értelme! Azt mondtad, az ünnepségeket a faluházban tartják. Ott nem fér el mindenki.

– Nem – értett egyet vigyorogva –, de a hatalmas arénában, amely nyilvánvalóan az erdő mélyén található, mindenki elfér. És a magam részéről én már alig várom, hogy lássam.

 

*

 

A földalatti város három bástyája közül a legmagasabb tetején ülve Cain végigsiklott a tekintetével a lakókon, akik a felvonulás kezdetére vártak. Vállt vállnak vetve álltak a legtöbben az utcákon. Mások az ablakokból hajoltak ki, vagy a háztetőkön ültek.

Segédek járkáltak körbe-körbe és osztogattak szalagokat vagy léggömböket – amelyek többségét vonakodva vették át. Az emberek arcán nem látszott igazi izgalom. Talán örültek, hogy egy újabb Ősi van ébren, hiszen ez több védelmet jelentett az Ördög Bölcsőjének, de úgy tűnt, nem tetszett nekik, hogy körbe kell állniuk, és lényegében úgy kell hódolniuk Ishtarnak, mintha valamiféle istennő lenne. De ugyanakkor, Ishtar annak is tekintette magát.

Meghallva a lépéseket, Cain hátrapillantott és a közeledő Azazelt és Sethet látta. A többi Ősi hamarosan csatlakozik hozzájuk – hagyomány volt, hogy a felvonulások vagy hasonló események alkalmával a főbástyán helyezkedtek el.

Azazel megdörzsölte a tarkóját. – Épp most láttam egy prérifarkast, akinek ki volt festve a szempillája.

Cain meghökkenve nézett rá. – Egy prérifarkast?

– Igen. Kiderült, hogy a város új szövetsége olyan kozmetikumokat árul, amelyeket nem zavar az átváltozási folyamat.

Cain érezte, hogy felszalad a szemöldöke. – Innovatív ötlet.

– Hallottam, hogy a papnő csinos kis teremtés – mondta Seth, és Cain másik oldalára állt.

– Az – erősítette meg Cain. – És tiltott terület is.

Seth szája sarka felfelé billent. – Tényleg? Meddig?

– Amíg mást nem mondok! – Cain kiszúrta Wyntert és a szövetségét a tömegben. Hattie felé ingatta a fejét, aki egy nyitott könyv lapjára mutatott az ujjával. Mellettük Xavier és Delilah is nevetett. Anabel azonban szorosan Wynter mellé bújt, és idegesen szemlélte a tömeget, mintha arra számítana, hogy valaki hirtelen ráront.

– Elég tisztességes – mondta Azazel. – De talán nem ártana kitalálnod, hogyan tudnád ezt mindenki számára világossá tenni, mert ahogy hallottam, összeszedett néhány csodálót.

Cain számított erre, ezért... – Ma este tisztázzuk. – Ezután senki sem merne hozzáérni.

– Készülj fel Ishtar reakciójára – mondta Azazel. – Nem fog neki tetszeni, hogy valaki másra figyelsz, és sosem vigyáz a játékaidra.

– Wynter a tenyerén viseli a jelemet. Ezt még Ishtar sem fogja semmibe venni.

– Fizikailag nem fogja bántani a boszorkányodat, nem. De vannak más módjai is annak, hogy valakit megbántson, vagy megnehezítse az életét.

– Vannak. És én tudom, hogyan lehet megnehezíteni Ishtar életét. Ezzel ő is tisztában van. Ez majd habozásra kényszeríti, hogy játszadozzon-e.

– A „habozni” a kulcsszó – vágott közbe Seth. – Szóval ha egy éjszakánál tovább akarod a papnőt, jobb, ha reméled, hogy Wynter kitart, különben Ishtarnak sikerül elhitetnie vele, hogy több bajjal jársz, mint amennyit érsz.

– Ami igaz is – jegyezte meg csípősen Azazel.

Cain nem tudta tagadni. – Igen, de Wynter ezt még nem tudja!

Azazel felhorkant. – Egyébként megint beszéltem a forrásommal. A romlás még mindig tombol Aeonban, és az emberek továbbra is megbetegszenek. – Amikor Seth egy szkeptikus hangot adott ki, Azazel ránézett. – Még mindig nem veszed be?

Seth megvonta a vállát. – Nehéz elhinnem, hogy elterjedt a romlás és a betegség egy ilyen hatalommal bíró helyen.

– Miért? – kérdezte Azazel. – Egészen másfajta rothadás van ott. Metaforikusan mondva.

– És úgy gondolod, hogy talán az univerzum úgy döntött, itt az ideje, hogy a föld ezt tükrözze?

– Talán. Történtek már furcsább dolgok is.

Cipősarkak kopogását hallva, Cain megfordult, hogy lássa a feléjük tartó Lilithet, Dantaliont pedig nem sokkal mögötte. Mindannyian röviden üdvözölték egymást.

Seth Dantalion felé fordította a fejét. – Amikor hallottam, hogy te rendezed az első ünnepséget, egy pillanatig sem gondoltam volna, hogy felvonulást javasolsz.

– Nem is – mondta Dantalion, és megdörzsölte a borostáját, amely ugyanolyan szőke volt, mint a rövid haja. – Ishtar ragaszkodott hozzá, hogy ez legyen az ünnepség bevezetője. Nem lepődhetsz meg. Az, hogy mindenki integet és mosolyog neki, amikor elhalad a hintón, pontosan az a fajta dolog, amit élvezne.

Lilith élénkzöld tekintetét Sethre szegezte. – Azt hittem, azt akarta volna, hogy mellette ülj.

– Javasolta ma reggel. Nemet mondtam. – Seth tekintete Cainre siklott. – Arra panaszkodott, hogy olyan makacs és esetlen vagyok, mint a bátyám, ami arra késztetett, hogy elgondolkodjam, vajon neked is megtette-e ezt a javaslatot.

– Azt akarta, hogy elkísérjem az ünnepségre – mondta Cain.

Lilith gúnyos hangot adott ki, és hosszú, vörös haját a válla mögé dobta. – Más szóval azt akarta, hogy mindketten hízelegjetek neki. – Tanulmányozta a tömeget. – Észrevette valaki, hogy a tündérek mintha rossz hangulatban lennének?

– Mától kezdve a városban kaphatóak olyan bájitalok, amelyek lehetővé teszik, hogy az emberek átlássanak a tündérek bűvöletén – mondta Azazel.

Lilith pislogott. – Ó, hát ezt utálni fogják. Örökké átverik az embereket.

Azazel Cainre nézett. – A te boszorkányszövetséged felelős ezért is...

Induló ütemei vágtak át a levegőn.

Seth felsóhajtott. – Kezdődik.

Tánccsoportok, gólyalábasok és egy egyenruhás katonazenekar által körülvéve, egy hintó gurult ki Ishtar várának udvarából.

– Semmit sem csinál félmunkával, ugye? – mormolta Dantalion.

Az emberek tapsoltak, integettek, mosolyogtak és fütyültek, miközben a hintó elhaladt. A széles mosolyok többsége erőltetett volt, de Cain kételte, hogy Ishtar észrevenné. Túlságosan el volt foglalva azzal a személyes hatalommal, amit abból nyert, hogy ennyi figyelem középpontjában állt.

Dobverők doboltak a dobokon. A lovak patái csattogtak. Léggömbök pukkantak. Vezetők szólították a tánccsoportjaikat.

– Hé – kezdte Azazel –, mit gondolsz, mit tennének ezek az emberek, ha tudnák az igazságot az Ősiekről?

– Futnának – mondta Dantalion. – Szerintem mindannyian elfutnának.

 

*

 

Wynter kötelességtudóan mosolygott, amikor a hintó elhaladt mellette. Ishtar olyan gyönyörű volt, ahogy azt Maxim mondta. Jelenleg úgy nézett ki, mint egy magasan szálló sárkány. Az Ősinek láthatóan tetszett ez az egész. Személy szerint Wynter nem látott benne semmi vonzót, de mindenkinek a sajátja.

Miután végre vége lett a felvonulásnak, több segéd átvezette a tömeget az erdőn keresztül egy szabadtéri arénába. Tényleg hatalmas volt, ahogy Xavier mondta. És látványos is. A római Colosseumra emlékeztette.

Mindenki bement a belsejébe, és – a teremszolgák  vezetésével – megtöltötték a számos sort a nézőtéren. Minden ülés hátuljához tálcás asztalok voltak erősítve, akárcsak a repülőgépeken. Alighogy Wynter és csapata leült, Anabel máris előkapott egy fiola antibakteriális főzetet, és megtisztította a saját tálcáját.

Az Ősiek utolsóként foglalták el a helyüket a VIP-területen, közvetlenül szemben azzal a hellyel, ahol Wynter és a szövetsége helyezkedett el. Seth és Azazel oldalán Cain gyorsan kiszúrta a nőt. A szája egyik sarka felrándult. Tekintete a nőébe fúródott, egyszerre ragyogott ígéretesen és kihívóan.

Bár Wynter szája kiszáradt, és melegség virágzott ki benne, pókerarcot öltött, arra törekedve, hogy a férfi ne érezze, milyen hatással van rá. Ettől csak szélesebb lett a fickó mosolya.

Ishtar a kecsesség megtestesítőjeként állt fel.

– Köszönöm mindenkinek, hogy eljött! – Erő kavargott a levegőben, minden vendéghez elvíve a hangját. – És köszönöm, Dantalion, hogy időt és energiát fektettél a visszatérésem megünneplésébe!

A férfi Ősi bólintott, és unottnak tűnt.

Ishtar folytatta kis beszédét, de Wynter alig hallotta. Hát, nehéz is volt koncentrálni, miközben magán érezte Cain tekintetét. Nem akart ránézni. Nem volt hajlandó. Nem akart.

De mégis.

És a forró pillantás, amivel a férfi felnyársalta, egyenesen az átkozott méhébe hatolt. Összeszűkült szemmel nézett a fickóra, majd elfordult, megkönnyebbülve, hogy az arca nem pirult el.

Végre Ishtar elnémult, mosolyogva, amikor felhangzott a taps. Újra zene töltötte meg a levegőt, majd a mulattatók, akik a felvonulás alatt körülvették a kocsiját, kiáramlottak a lent lévő előadótérre. A művészek táncoltak, énekeltek és szórakoztattak, a nézők pedig tapsoltak, ringatóztak és énekeltek.

Csak a szünetben szolgáltak fel ételt és italt. Ami nagyjából akkor történt, amikor Anabel elkezdett lihegni, mint egy kimerült versenyló.

Felemelve a főtt kukoricáját, Delilah összevonta a szemöldökét. – Mi ez a nehéz légzés?

– Folyton engem bámul – mondta Anabel elkerekedett szemekkel. – Miért néz folyton?

Wynter követte a tekintetét. Az egyik alfa-vérfarkas szomszédjuk, Diego, szemtelenül mosolyogva bámulta a szőkét.

Delilah elvigyorodott. – Csajszi, van egy hódolód.

Anabel dörzsölni kezdte a halántékát. – Ó, Istenem, ó, Istenem, meg akar enni!

Delilah elnevette magát. – Talán a puncidat akarja megenni.

Hattie kuncogott, és megpaskolta a szőke kezét.

– Tényleg hagynod kéne, kedvesem! Lehet, hogy még egy kis anil…

– Kérlek, ne mondd ki ezt a szót! – könyörgött Anabel. Wynter felé fordult. – Hogy csinálod?

– Mit? – kérdezte Wynter, miközben belevágott a steakjébe.

– Hogy olyan nyugodt és laza maradsz, amikor tudod, hogy egy pasi figyel téged – válaszolta Anabel. – Ne mondd, hogy nem vetted észre, hogy Cain bámul téged! Tuti, hogy feltűnt!

Wynter szipogott egyet. – Megpróbál mocorgásra kényszeríteni azzal a szemrebbenés nélküli tekintetével.

– És meg is dug vele – mondta Xavier. – És nem finomkodik. Az emberek is észrevették. Szerintem azért csinálja ilyen nyilvánosan, hogy üzenetet küldjön.

Igen, ő is ugyanerre gondolt. És nem volt biztos benne, hogy tetszik neki, vagy utálja.

Hamarosan összeszedték és elvitték a koszos edényeket és a maradék ételt. Az előadók ezután ismét megjelentek. Néhányan egy rövid táncbemutatót tartottak, miközben a zenekar berendezkedett a nagy tér sarkában. Miután végeztek, egy gólyalábas mikrofont ragadott, és felhívta az embereket, hogy „menjenek le”. A zenekar játszani kezdett, a gólyalábas pedig egyik dalt énekelte a másik után.

Néhány vendég elhagyta a nézőteret, és a fellépő terület felé vette az irányt, amely hamarosan rögtönzött tánctérré változott. Mások megelégedtek azzal, hogy a helyükön maradtak, tovább tapsolva és énekelve. Wynter és csapata is ez utóbbit tette... amíg Delilah fel nem hajtotta az italát, talpra nem ugrott, miközben azt mondta: – Menjünk táncolni, és mutassuk meg a fiúknak, mire vagyunk képesek!

Anabel egy grimaszt vágott. – Ezt le fogom fújni, és… ne, Del, nem akarom, nem kényszeríthetsz rá!

– Igaz, nem tehetem. De ha magadra hagyunk, az a vérfarkas alfa átjön és...

Anabel dühösen talpra ugrott. – Ez itt egy kibaszott nagy baromság!

Delilah csak kuncogott.

Mind az öten elindultak a „táncparkett” felé. Hattie elővette a legjobb mozdulatait, amelyek közül egyik sem volt hölgyhöz illő. Delilah minden mozdulatot leutánzott, biztatva az öregasszonyt. Wynter és Xavier Anabel közelében maradtak, aki lassan, de biztosan kiolvadt, mígnem a táncparkett királynője lett.

Wynter pislogott, amikor a fények mélyen eltompultak, és köd kezdte beárnyékolni a levegőt.

Delilah elvigyorodott. – És most jön a remélhetőleg jóra forduló dolog.

Anabel valósággal ujjongott, mivel valahol időközben elvesztette a gátlásait, és tovább táncolt a dübörgő zenére.

A köd egyre sűrűbb és sűrűbb lett, míg Wynter már nem látta a csapata tagjait. Ezen az sem segített, hogy sötét volt, és...

Kezek szorultak a csípőjére, miközben valaki a hátához simult. Meleg ajkak érintették a fülét.

– Hát itt vagy!

Wynter szíve a bordáihoz csapódott, és mély levegőt vett. Ismerte ezt a hangot. Cain. A férfi lehelete megmozgatta a fülénél lévő apró pihéket, és finom borzongás futott végig rajta.

– Tudtad, hogy érted jövök, nem igaz? – A keze végigcsúszott a nő combjának külső részén, hogy a ruhája alá kígyózzon. – És tudtad, hogy mi fog történni, amikor megteszem! – Végighúzta ujjbegyeit a lány combjának belső oldalán, a bőrébe vájt, és közben felfelé csúsztatta a ruháját. – Akarod ezt. Igaz?

Wynter hátranyúlt, és a kezét kettejük közé csúsztatta. Megfogta a férfi farkát, és mivel kellemesen keménynek és vastagnak találta, megszorította. – Ez válasz a kérdésedre?

A férfi morogva beleharapott a nyakába, és ujjaival végigsimított a nő bugyiján. – Nem tudom, mi ez veled... de kurvára meg akarlak jelölni! A bőrödet. A puncidat. A lelkedet.

A gyönyör úgy söpört végig Wynter lényén, mint egy határozott, meleg, elektromossággal feltöltött kéz. A háta ívbe feszült, és mély levegőt vett. Jézusom! Olyan volt, mintha megérintették volna... mindenhol.

Statikus elektromosság táncolt a bőrén, és felállt a szőr a testén, ahogy az életre kelt. A mellbimbói lüktettek, az izmai megfeszültek, az idegvégződései túlérzékennyé váltak, és a puncija úgy szorult össze, mintha tele lenne... csakhogy soha nem volt még ennyire élesen tudatában annak, hogy mennyire üres.

– Talán kevésbé érzem majd magam birtoklónak, miután mélyen beléd élveztem – mondta. – Azt hiszem, hamarosan meg fogjuk látni.

Wynter a bugyiját még mindig pehelykönnyűen simogató ujjak felé nyomta a csípőjét. – Cain! – Szaggatottá vált a lélegzetvétele, amikor egyik keze a torka köré kígyózott. Az ajkai bizseregtek, ahogy a férfi hüvelykujja végigsöpört rajtuk. Megharapta Cain ujját, és a férfi farka Wynter tenyeréhez nyomult.

– Nem csak úgy megduglak, édes boszorkány! Tönkreteszlek! Megrontalak! Felemésztelek. – A nyelve végigsiklott a lány fülkagylóján. – Össze fogsz törni. Sírni fogsz. Úgy fogod érezni, hogy az enyém vagy.

A gyönyör elektromos hulláma ismét végigsöpört Wynter lelkén, ellopva a levegőt a tüdejéből. Wynter feje hátrarepült. Egek, a bőre hirtelen olyan volt, mint egy hatalmas tűzfészek. Soha életében nem érezte még magát ennyire érzékenynek. Soha. Zümmögő idegvégződései sikoltoztak, hogy megérintsék, megsimogassák, megdörzsöljék...

Újabb gyönyörhullám. És még egy. És még egy. És még egy.

Elvesztette önmagát. Elvesztette minden tudatát a környezetéről, kivéve a férfit; a torkát ölelő és a világhoz rögzítő kezét.

Ő... ő egy káosz volt. Csak arra tudott gondolni, hogy megtalálja a kielégülését. Semmi más nem számított. Semmi!

Remegett, nyöszörgött, vonaglott, égett. Az elméje, a teste és a lelke olyan feszült volt, hogy egy csípés is elég lett volna a mellbimbóján. Egyetlen egy. Úgy felrobbant volna, mint még soha. De a férfi nem adta meg neki. Továbbra is simogatta a lelkét, egyik simítás a másik után – mindegyik forró és felvillanyozó volt.

A lány nem bírta elviselni. Képtelen volt rá. Elviselhetetlenül, fájdalmasan intenzív volt. Túl emésztő, túl pusztító. Az érzések túlterhelése, ami egyszerűen nem akart...

Megtört. Pontosan úgy, ahogy a férfi megmondta.

Wynter úgy gondolta, hogy sikoltott, de nem volt benne biztos. A gyönyör egy lavina erejével csapott le rá, és szétszaggatta, amitől a látása elsötétült a széleken. Őszintén meglepődött, hogy nem ájult el.

Hátradőlt Cainnak, a lábai remegtek, a lélegzete a torkát fűrészelte. Könnyek csorogtak végig az arcán. Mondta neki, hogy sírni fog, nem igaz?

Ez az egész lélekgazmus dolog több mint előkészítette őt fizikai szinten, és felegyenesedett. Bassza. Meg! Megszorította a férfi farkát. – Kérlek, mondd, hogy van nálad óvszer!

– Nincs szükségem rá. Az Ősiek nem hordozhatnak nemi betegséget. És nem is nemzőképesek. – Cain felnyalta a nyelvével az egyik könnycseppet, és belső lénye megjegyezte az ízét. Tetszett neki így – puhán, sebezhetően, szűkölködve. Maga felé fordította a lányt, magába szívva a kába tekintetét, és megragadta az állkapcsát. – Azt akarom, hogy újra elélvezz a kedvemért! Ezúttal tele leszel farokkal, amikor megteszed!

A száját a nőére tapasztotta, és mélyre süllyedt a nyelve. A lány nyögdécselve Cain hajába túrt, miközben a férfi feltépte a sliccét, és kiszabadította lüktető farkát.

Felemelte a lányt, tiszta erőből álló falat emelt mögé, és nekinyomta. Wynter felzihált, ahogy a férfi könnyedén letépte a bugyiját, nem sejtve, hogy milyen erős is a férfi valójában. Cain a nő belsejébe nyomta a makkját, kinyújtva őt, a fogait csikorgatva, ahogy a lány belső izmai fodrozódtak körülötte.

– Ugye tudod, hogy mit fogsz tenni a kedvemért?

– Mit? – suttogta a lány.

– Bármit, amit csak akarok! – Rárántotta a nőt a farkára. – Mindent, amit csak akarok! – Marka megfeszült a lány fenekén. – Bármikor, amikor csak akarom! – Mielőtt Wynter tiltakozhatott volna, a férfi kiküldött egy kis erőhullámot, hagyva, hogy végigrezegjen a bőrén. – Nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy az enyém vagy, Wynter! Közel sem!

Keményen megdugta, tudva, hogy szüksége van rá, tudva, hogy a teste erre vágyik. A lány erősen kapaszkodott, csípőjét úgy döntve, hogy olyan mélyre vigye a férfit, amilyen mélyre csak akarta. És a férfi mélyre akart menni. – Bassza meg, de jó érzés!

Körülöttük nyögések és örömkiáltások hallatszottak a köd által elrejtett emberekből. Ezek keveredtek a férfi nyögéseivel és a nő suttogott követeléseivel, hogy mozogjon keményebben, gyorsabban.

A férfi morogva megadta neki, amire szüksége volt.

– Vedd ki a melleidet a ruhádból, játssz velük nekem!  

A lány nem habozott, láthatóan egyáltalán nem volt szégyenlős. A kezei nem voltak gyengédek, ahogy a telt gömböket tapogatta és szorította, vagy ahogy a mellbimbóit csipkedte és csavargatta. Szerette a durvaságot, és ezt szégyenkezés nélkül birtokolta. Ez tetszett neki.

Kissé módosított a behatolás szögén, és Wynter egy rekedt kiáltást adott ki, amely mintha szólította volna a Cainben lévő szörnyeteget. Az kibontakozott, izgatottan egy olyan birtoklási vágytól, amihez nem volt hozzászokva, hogy érezzen. Követelődzőn lökdösődött Cain felé, és ő tudta, mit akar. Tudta, hogy a lény távolról sem végzett a nővel, de arra sem volt felkészülve, hogy megossza őt.

Érezve, hogy Cain ellen fog állni, közelebb osont a felszínhez. A francba! Ha a szörnyetege átveszi az irányítást, ha megdugja őt... Cain ezt nem engedhette meg. Először is, nem lenne garancia arra, hogy a nő túléli.

Hagyta, hogy a lény megérezze a beleegyezését, elégedetten, amikor az megnyugodott.

– Cain! – zihálta a nő, miközben puncija megrebbent és megfeszült a férfi farka körül.

A férfi vicsorgott. – Ez az, gyere! – Végigsimított a fogaival a lány arcán, valami olyan módon vonzódott ahhoz a ponthoz, amit nem tudott megmagyarázni, és a lány szinte felrobbant a karjaiban.

Cain a tenyerét a lány alhasához nyomta, miközben megadta a teremtményének, amit akart, de a lány annyira ki volt ütve, hogy nem érezte, ahogy az erő egy szála is belé hatol.

Wynter összeomlott, az orgazmusa elhalványult, a férfi pedig szorosabban markolta a fenekét, miközben egyre erősebben és gyorsabban mozgott benne. Végül felrobbant, kielégülése sugárszerűen spriccelt ki belőle, ahogy az erőteljes felszabadulás végigdübörgött a testén.

Wynter az elteltség képeként, ernyedten, nem látó szemekkel nézett rá. Megragadta a lány vörös és duzzadt szájának látványa, lágyan megcsókolta, újabb ízre vágyva, lenyelte a gyönyöre sóhaját.

Wynter észre sem vette, hogy valami megváltozott. De észre fogja venni. Hamarosan. És Cainnek volt egy olyan érzése, hogy akkor az egyik vadászó tekintetének a fogadójaként fogja találni magát.

Perverz módon már alig várta.

 

 

8

 

 

Másnap reggel a konyhába lépve Wynter pislogva nézett Anabelre. – Miért jársz ilyen furcsán?

Delilah-ból nevetés bugyborékolt ki, miközben a gyomrára tett kezével előrehajolt a székében. – Ó, Istenem, pokolian fájnak a bordáim!

Bíborvörösre pirulva, Anabel dühös pillantást villantott a másik boszorkányra. – Valószínűleg azért, mert az ígéreted ellenére sem hagyod abba a nevetést!

Delilah felemelte a csészéjét. – Nem nevetek, hanem kuncogok.

– Az ugyanaz! – Anabel egy székre pottyant, és rosszkedvűen előrébb húzta a padlón.

Delilah Wynterre nézett. – Anabel és Diego jól szórakoztak tegnap este a ködben, és kiderült, hogy a fickónak egy szörnyeteg a farka.

– Ó, értem! – Wynter sem Anabellel, sem Hattie-vel nem beszélt tegnap este, mivel mindketten előtte hagyták el az arénát. Már ágyban feküdtek, amikor visszatért.

– Először, amikor megláttam, hogy úgy tipeg, mint egy istenverte pingvin, azt hittem, hogy a seggébe dugta.

– Az a dolog a nadrágjában soha nem fog a fenekem közelébe kerülni! – jelentette ki Anabel.

A szőke mellett ülve, Xavier vigasztalóan megpaskolta a kezét – egy gesztus, amit teljesen elrontott, ahogy a vállai remegtek a néma nevetéstől.

Miután felkapott egy dán süteményt, és töltött magának kávét, Wynter letelepedett az asztalhoz. – Hol van Hattie?

Xavier a hátsó udvar felé mutatott. – Élvezi a kora reggeli jointját.

Wynterre pillantva, Anabel oldalra billentette a fejét, és így szólt: – Tudod, valahogy azt vártam, hogy görbe lábakon fogsz járni, hiszen Cain már a tekintetével is egyértelművé tette, hogy királyi módon meg leszel dugva.

Delilah elmosolyodott. – Abból a kevésből, amit tegnap este nekem és Xaviernek mesélt, királyi módon meg lett dugva. Volt egy olyan érzésem, hogy a fickó nagyon vonzó és nagyon magabiztos. Imádom, amikor igazam van!

Anabel letépett egy darabot a croissant-jából, tekintete Wynterre szegeződött. – A szex valaha is elégedetté tesz téged? Úgy értem, a kaja nem. Az alvás sem. Szóval elgondolkodtam.

– Általában nem – válaszolta Wynter. – Még ha el is élvezek, nem érzem magam teljesen jóllakottnak. De a tegnap este más volt. Megsimogatta a lelkemet, és, Jézusom, ez intenzívebb volt, mint bármi, amit valaha is éreztem életemben. – És ennek nem örült annyira, mint amennyire szeretett volna, mert most komolyan, melyik pasi tudna felnőni ehhez? Hogyan ne hasonlítaná össze a jövőbeni szexuális együttléteket azzal, ami tegnap este történt?

Delilah szeme felcsillant. – Ó, ez aztán érdekesen hangzik! A tündér, akivel tegnap este dugtam, elképesztő trükköket tudott, de a lélekérintés nem tartozott közéjük.

– Érdekes élmény volt, hogy megharapott egy vámpír – mondta Xavier, és felfelé görbült a szája.

– Olyan, amit megismételnél? – kérdezte Anabel.

– Talán – mondta a férfi. – Talán többet is kaptam volna, mint egy egyszerű harapást, ha Elias a szomszédból nem szól közbe, hogy faszfej legyen. Odajött, és flörtölt velem – még azt is javasolta, hogy csináljuk édeshármasban vele és a barátjával. Nyilvánvaló volt, hogy csak el akarta riasztani. Nem értem, miért csinálta ezt!

– A vérfarkasok sokkal territoriálisabbak, mint bármely más természetfeletti faj – mondta Wynter. – A vérfarkas szomszédaink úgy fogják érezni, hogy kisebbfajta igényt tartanak ránk, ötünkre, amiért ilyen közel élünk hozzájuk. Ez már önmagában is arra készteti őket, hogy időnként kissé territoriálisan viselkedjenek, nem is beszélve a védelmezésről.

– Várjunk csak, ezért hajtott rám Diego? – kérdezte Anabel.

– Nem, biztos vagyok benne, hogy tetszel neki – mondta Wynter. – De azt is gondolom, hogy azért cselekedett gyorsan, mert egy kis tulajdonjogot érzett, és nem akarta, hogy mások megelőzzék. – Xavierre nézett. – Szerintem a másik ok, amiért Elias közbelépett, az az, hogy a vérfarkasok gyűlölik a vámpírokat. Nem akarta volna, hogy „ellenség” nyúljon bármelyikünkhöz is.

– Ez az ő problémája – mondta Xavier. – Nincs joga ahhoz, hogy az enyémmé tegye!

– Egyetértek. Beszélek vele, ha nem hagyja abba.

– Nem szükséges, én is elboldogulok vele!

Wynter összehúzta a szemét. – Nem fogod megölni!

– Mindannyiunknak megvan a joga, hogy kivágjuk a mérgező embereket az életünkből!

– Ez nem azt jelenti, hogy véget vetünk a létezésüknek. Különben is, ő nem mérgező, csak idegesít téged.

– Nos, nem kedvelem őt!

– Ez még mindig nem ok arra, hogy véget vessünk a létezésének. Nem, befejeztem a vitát! Menjünk tovább, és beszéljünk valami másról. Bármilyen téma megteszi.

Delilah felemelte a kezét. – Lenne egy kérdésem. Gondolod, hogy megismétlődik az, ami veled és Cainnel történt?

Wynter nem tagadhatta, hogy a legjobb lenne távol maradni az Ősitől, de elég jól ismerte magát ahhoz, hogy tudja... – Ha tenne még egy lépést, valószínűleg nem ellenkeznék.

A konyhaajtó lassan kinyílt, majd Hattie ballagott befelé, valamit mormogva az orra alatt.

Anabel a homlokát ráncolta. – Valami baj van?

– Nem találom az Ötven árnyalat című könyvemet – válaszolta Hattie, és leült az asztal melletti egyetlen üres székre. – Itt kell lennie valahol!

– Amúgy azt hittem, hogy jobban szereted a filmet – mondta Anabel.

– Csak azért, mert az a Jamie színész ínycsiklandó – ült ki Hattie arcára egy álmodozó mosoly. – Tudod, szívesen találkoznék vele!

– Tényleg?

– Ó igen, szívesen beszélgetnék vele!

– Miről?

Hattie habozott. – Hát, nem is tudom, csak szeretnék vele beszélgetni. Te nem szeretnél?

Anabel összeráncolta az orrát. – Nem, nem igazán.

– Miért nem? – kérdezte Hattie, látszólag megsértődve a férfi nevében.

– Még azokkal sem szeretek beszélgetni, akiket ismerek. Egyáltalán nincs kedvem egy vadidegennel beszélgetést kezdeményezni.

– Ő nem idegen. Tudod, hogy ki ő.

– Tudom a nevét és a foglalkozását. Ahogy azt is tudom, hogy a fickót, akitől régebben gyógynövényeket vettem, Horatiónak hívták.

Xavier felnevetett, és felhörpintette a kávéja utolsó kortyát. – Jól mondja, Hattie! Ami nem gyakran fordul elő. – Figyelmen kívül hagyva Anabel fintorát, oldalra döntötte a fejét, és így szólt: – Hangokat hallok odakintről. Úgy tűnik, már a kapunál gyülekeznek az emberek. Készen állunk a nyitásra, emberek?

Egy sor igen felhangzása után mindenki mozgásba lendült.

A nap jól telt. Több bájital fogyott, több megbűvölt kozmetikumot vásároltak, és több pékáru repült le a képletesen vett polcokról. Xavier forgalma is megélénkült, és Wynternél is rengetegen jelentek meg fegyverrel.

Mivel sok vásárló termékkel fizetett, a hűtőszekrény és a konyhaszekrény hamarosan tele volt élelemmel. Tisztálkodási szerekkel, háztartási kiegészítőkkel és ruhákkal teli zacskókat is adtak.

A munkanap végén Wynter és csapata megvacsorázott, és az előző naphoz hasonlóan szétosztották a cserébe kapott „javakat”. Ezután felállítottak egy sarokoltárt a nappaliban, és számos tárgyat, például egy athamét, gyertyákat, egy csengettyűt és egy kis üstöt helyeztek el rajta.

Az előkertjüket is feldobták néhány aprósággal, többek között egy üdvözlő szőnyeggel és néhány páfrányfenyővel teli függőkosárral. Ezt követően csapatként dolgoztak, hogy néhány élő növényt adjanak a hátsó udvarhoz Delilah és Anabel főzeteinek. Volt menta, levendula, rókagomba és kender, hogy csak néhányat említsünk.

Alig várva, hogy kipróbálhassa az új, zöld tea illatú tusfürdőt, Wynter hamarosan a forró vízsugár alatt állt a saját fürdőszobájában. A gondolatai – ahogyan a nap folyamán bosszantóan gyakran tették – Cainre terelődtek; arra, amit a ködben megosztottak egymással.

Jézusom, még sosem dugták meg így. És nem csak az esti lélekgazmusra gondolt. Az a birtokló mód, ahogyan megérintette, az erőteljes lökések, amivel a magáévá tette, a büntető szorítás a fenekén, a szavak, amiket azzal az istenverte szexi hangjával mondott... A rohadék tönkretette, ahogyan ígérte is.

Ahogy az emlékek átfutottak az agyán, azon kapta magát, hogy a keze végigsiklik a testén. A szemhéja lecsukódott, miközben megérintette magát – megdörzsölte a csiklóját, megsimogatta a rését, körözött a puncija bejárata körül. Magába mártotta az ujjait... vagy legalábbis megpróbálta. Nem tudta. Nem tudta! Mintha valami gát lenne ott, vagy valami ilyesmi. Egy olyan, amit nem tudott belsőleg érezni, de ami mégis megakadályozta, hogy az ujjai becsússzanak.

Megcsapta a felismerés, és leesett az álla. Az a kurafi!

 

*

 

Cain épp mély beszélgetésbe merült az egyik segédjével, amikor kopogás hallatszott a társalgó ajtaján.

– Igen? – kiáltotta.

Maxim lépett be. – Azt mondta, hogy csak akkor zavarhatom, ha vészhelyzet van, vagy ha egy bizonyos látogató érkezik. Ebben az esetben ez utóbbiról van szó. Mit szeretne, mit tegyek?

Cain érezte, hogy összeszorul az ajka. Ez még jó móka is lehet. – Küldd be!

Miután Maxim elment, Cain elbocsátotta a másik segédjét, majd átvetette egyik karját a kanapé háttámláján, és türelmetlenül várta, hogy megjelenjen a boszorkánya. A teremtménye is felemelkedett, alig várta, hogy láthassa.

Maxim hamarosan bekísérte a nőt a szobába. Cain csalódására a lány pókerarca szilárdan a helyén volt. Bár gyanította, hogy nem lenne túl nehéz feltörni az álarcot.

– Hagyj magunkra! – mondta a segédjének, aki bólintott, és kisétált.

Wynter álla felemelkedett. – Azt hiszem, valamit elfelejtettél elmondani nekem – mondta, a hangja óvatosan kiegyenlített volt.

Cain összeszorította az ajkát. – Nem, nem hiszem. – Borzasztóan lenyűgözte, amikor a lány még csak össze sem szűkítette a szemét. Hagyta, hogy a tekintete végigvándoroljon rajta, és így szólt: – Túl sok ruha van rajtad. Vedd le őket! Tegnap este nem tudtalak meztelenre vetkőztetni. Minden centidet látni akarom! Mutasd meg!

– Vagy elmagyarázhatnád, mi a fenét csináltál velem!

– Sok mindent csináltam veled – emlékeztette a férfi, halk és mély hangon. – Konkrétabbnak kell lenned.

– Pontosan tudod, miről beszélek!

Cain felvonta a szemöldökét. – Tényleg?

– Igen, tudod!

– Csak annyi mindenre utalhatnál. Legalább adj egy tippet!

Végre összeomlott a pókerarc. Lenyűgöző szemei fellobbantak, és az az ínycsiklandó száj összeszorult. Sőt, az egyik jellegzetes vadász tekintetét szegezte rá, amelytől Cain vére besűrűsödött, és elcsábította a belső teremtményét.

A nő csípőre tette a kezét. – Most megjátszod a hülyét? Tényleg?

Mosolyogva felállt. – Nem. Csak azt akarom hallani, hogyan jöttél rá, mit tettem. – Három gördülékeny lépéssel megtette a köztük lévő távolságot. – Megpróbáltad lerendezni magad? Hmm? – Nem lehetett, hogy valaki más tette. Miután nyilvánosan olyannyira nyilvánvalóvá tette az iránta való érdeklődését, senki sem merte volna így megérinteni.

Összefonta a karját. – Mondd el, hogy pontosan mit csináltál!

– Egyszerűen biztosítottam, hogy az egyetlen ember, akinek a nyelvét, ujjait és farkát magadba fogadhatod, az az enyém.

A lány ajkai szétnyíltak. – Komolyan? Te komolyan ezt tetted?

– Igen, megtettem.

– És nem gondolod, hogy ez helytelen, nem is beszélve arról, hogy elcseszett?

– Nem. Nem, nem hiszem.

– Jézusom, te drogos vagy, ugye!? Másképp nem tudnál egy ilyen mutatványt véghezvinni, és elfogadhatónak tartani.

Oldalra billentette a fejét. – Úgy nézek ki, mint akit érdekel, mi az elfogadható?

– Ezek után nem, nem, nem, nem érdekel. Vissza kell csinálnod, amit tettél!

– Miért?

A nő összevonta a szemöldökét. – Hogy érted, hogy miért? Mert ez nem normális!

– Számodra talán nem. – A férfi könnyedén megkocogtatta az arcát az ujjával. – De ne a halandók mércéje szerint ítélj meg engem, Wynter! – Igazság szerint, amit tett, az teljesen normális volt a fajtája számára, amikor birtoklók voltak. De ezt semmiképpen sem mondhatta el neki.

– És te hogy éreznéd magad, ha... tudod mit, felejtsd ezt el! Valami azt súgja, hogy az empátia nem a te műfajod. De ugyan már, Cain, nem elég, hogy valamiféle gátat ültettél belém, még csak eszedbe sem jutott, hogy szólj róla! Miért nem mondtad el? Miért döntöttél úgy – tudván, hogy még jobban kiakadnék a helyzet miatt –, hogy hagyod, hogy magamtól jöjjek rá?

– Őszintén? – Cain átkarolta a lány derekát, és magához húzta. – Mert felizgat a csinos kis fejeddel való baszakodás. – És miközben szorosan a férfihez simult, a lány érezte is ennek bizonyítékát.

Hosszú pillanatok teltek el, miközben a lány egyszerűen csak bámulta a férfit. – Tudod, valaki említette, hogy te egy mentális szadista vagy. Azt hittem, csak viccel.

– Nem, a „mentális szadista” megfelelő kifejezés. És még mindig túl sok ruha van rajtad. Mondtam, hogy le akarom venni őket.

– Én pedig azt akarom, hogy csináld vissza, amit tettél!

Egyik kezével végigsiklott a nő hátán, majd a fenekére csapott. – Nem hiszem, hogy ez annyira zavar téged, mint amennyire szeretnéd, hogy elhiggyem. Egy részedet felizgatja, amit tettem; a tudat, hogy ilyen messzire is elmennék azért, hogy senki más ne kaphasson meg téged.

– És ez a részem mentálisan ugyanolyan szadista, mint te, ezért mindent, amit akar és érez, elvetek.

A férfi felnevetett. – Megint megleptél, kis boszorkány. Arra számítottam, hogy tagadni fogod. Valójában... – félbeszakította magát, amikor kopogás hangzott fel az ajtón. – Igen?

Maxim lépett be bocsánatkérő arckifejezéssel.

– Elnézést a zavarásért, de Seth látni szeretné. Azt mondja, nagyon fontos.

Cain sóhajtva lépett el Wyntertől. – Mindjárt visszajövök. Várj meg itt! Ne menj el!

– Ó, nem kell aggódnod, hogy elmegyek bárhova is! – A nő olyan pillantást vetett rá, amelyből kiderült, hogy addig nem mozdul el arról a helyről, amíg a férfi nem teszi meg, amit parancsolt. Amit semmiképpen sem tehetett meg – a teremtménye még nem állt készen arra, hogy elengedje őt; a saját kezébe venné az ügyet, ha Cain nem lenne hajlandó biztosítani, hogy megkapja, amit akar.

Egyelőre félretéve a dolgot, Cain a segédjéhez lépett.

– Hol van az öcsém?

– A kastélyban – válaszolta Maxim. – Azt mondta, hogy a főszalonban találja.

Cain felment az emeletre a szobájába, majd az életnagyságú tükörhöz lépett. Rátette a kezét az üvegre, és az azonnal fodrozódó fekete vízzé változott. Átlépett rajta, és teljesen szárazon kilépett a kastély egyik hálószobájában lévő ugyanilyen tükörből.

Lesétálva a földszintre a főszalonba ment, nem fáradva azzal, hogy előbb bekopogjon az ajtón.

Az egyik kanapén ülve a segédjével a háta mögött, Seth Cain felé billentette az állát. – Szervusz, testvér! Rövidesen a tiéd a figyelmem. Bár szívesen látunk, ha maradsz, és meghallgatod a történetüket. – A szemközti kanapén ülő két férfi felé mutatott. – Ők itt Ed és Artie. Ők fejvadászok.

Cain még nem volt biztos benne, hogy Seth miért viselkedik úgy, mintha nem ő hívta volna ide, de úgy döntött, hogy eljátssza a szerepét. – Valóban? És mit keresnének itt?

– Engem és Edet Aeon emberei béreltek fel – mondta az, akinek Artie-nak kellett lennie. – Egy boszorkány után küldtek minket. Azt akarják, hogy élve vigyük vissza.

– Már egy ideje a nyomában vagyunk – mondta Ed. – Egyszer már utolértük. Megölt két embert a csoportunkból. És úgy értem, kizsigerelte őket. Utána jobban eltüntette a nyomait, de mi régóta dolgozunk ebben a szakmában. Sikerült a nyomára bukkannunk.

Cain egyik hímről a másikra nézett. – Gondolom, azt hiszitek, hogy itt van.

– Így van – erősítette meg Ed. – Logikus, hogy idejött. Önök menedéket nyújtanak a menekülő embereknek.

– Ha tudod, hogy menedéket nyújtunk az ilyen embereknek – kezdte Seth –, akkor azt is tudnod kell, hogy nem adjuk fel őket.

Artie lassan bólintott. – Ezt tudjuk. De úgy gondoltuk, ha elmagyarázzuk, hogy az Aeonok akarják őt, talán hajlandóak lennének átadni. Úgy értem, valaha a maguk népe volt, amíg... – Amíg nem veszítettetek ellenük egy háborúban, nem tette hozzá, de célzásnak hagyta.

Seth Cainre nézett. – A neve... – Elhallgatva, Artie-ra villantotta a tekintetét. – Mit is mondtál, hogy is hívják?

– Wynter Dellavale-nak – válaszolta a fejvadász.

Cainben minden mozdulatlanná merevedett, beleértve a szörnyetegét is. Nem engedte, hogy az arckifejezése megváltozzon, még nem volt benne biztos, hogy akarja, hogy a vadászok tudjanak róla, hogy a nő itt lakik.

Most, hogy már értette, miért hívta őt Seth, Cain megkérdezte: – Miért akarják őt az Aeonok?

– Nem tudjuk – mondta Ed. – Nem mondták. Először holtan akarták őt. De ez megváltozott. Nem magyarázták meg, hogy miért.

– Az volt a benyomásom, hogy nagyon akarják őt – tette hozzá Artie. – Nézze, azért kértük, hogy beszélhessünk egy Ősivel, mert jobban tudjuk, hogy nem nyúlhatunk egy Ősi tulajdonához anélkül, hogy előbb engedélyt ne kérnénk rá.

Cain felvonta a szemöldökét. – Azt hittétek, hogy teljesülni fog ez a kívánság?

Artie felsóhajtott. – Úgy hallottam, hogy az Ősiek néha megadják ezt az engedélyt, a körülményektől függően.

– Valóban így van. Ami ezt a bizonyos körülményt illeti... – Ahogy Cain látta, két választása volt. Letagadni, hogy a lány itt van, vagy világossá tenni, hogy az ő védelme alatt áll, és hogy minden vadász, aki érte jön, meg fog halni – ez érvénytelenítené a fejére kitűzött vérdíjat. Lehet, hogy Aeonból is jönnének érte, de ezt szívesen fogadná.

Cain az utóbbi lehetőséget választotta.

– A következőt fogod tenni. El fogod hagyni az Ördög Bölcsőjét. Terjeszteni fogod a hírt, hogy Wynter Dellavale a szolgálatomban és a védelmem alatt áll; hogy mindenkit megölök, aki megpróbálja beváltani a vérdíjat! És nem számít, mit ajánlanak nektek Aeon lakói, nem próbáljátok meg elfogni őt! A tartózkodási helyét azonban átadhatod nekik. Ha akarják őt, el kell jönniük érte.

Artie bólintott. – Átadjuk az üzenetet.

Miután Seth segédje kivezette őket a szalonból, Cain az öccséhez fordult. – Azazelt arról tájékoztatta a forrása, hogy nemrég száműztek egy boszorkányt Aeonból. Nem gyanítottam, hogy Wynter volt az – egy szövetség tagjaként jött ide. Bár, hogy őszinte legyek, egyszer sem állította, hogy ők egy szövetség lennének. – Sőt, többször is elmondta neki, hogy nem azok. – A többiek állították ezt.

Seth szája megvonaglott. – Mit gondolsz, miért akarják őt az Aeonok?

– Nem fogjuk megtudni, hacsak nem kérdezzük meg őt. Jelenleg a kastélyomban van, úgyhogy azt javaslom, hogy pontosan ezt tegyük.

Azonban nem tettek meg három lépésnél többet a szobából, amikor meglátták a feléjük tartó Azazelt. Az Ősi a homlokát ráncolta. – Valami gond van?

– Majd útközben elmagyarázzuk – mondta neki Cain.

 

*

 

Wynter visszaadta a széles kardot Maximnak, aki teljes lenyűgözöttséggel tanulmányozta a vadonatúj rúnákat.

– És ez a varázslat bárkire hat, akit a penge felszeletel? – kérdezte.

– Igen, téged is beleértve, úgyhogy légy óvatos! – tanácsolta. – Valójában nem viszketne az egész tested, de azt hinnéd, hogy viszket, ezért csak vakaróznál és vakaróznál és vakaróznál – ez nem csak elvonja a figyelmed, de őrjítő is. De körülbelül húsz perc múlva abbamarad.

– Ez... le vagyok nyűgözve! Nagyon. – Gondosan hüvelyébe dugta a kardját. – Köszönöm, Wynter!

– Nem, én köszönöm – mondta, amikor a férfi átadta neki a fizetséget.

Alighogy a zsebébe gyömöszölte a pénzt, enyhe szellő kavargott a bokája körül, és felfelé vándorolt a lábán, meglehetősen figyelmeztetően zümmögve. Bár nem veszélyre figyelmeztetett. Inkább figyelmeztetés volt, hogy fel kell készülnie.

Kinyílt a társalgó ajtaja, és Cain sétált be. Nem volt egyedül. Seth és Azazel követte őt a szobába. És ahogy mindhárom férfi tekintete kemény és intenzív arckifejezéssel rászegeződött, a lány sejtette, hogy legalább egy titka kiderült.

A pokolba!

Maxim röviden üdvözölte őket, mielőtt kisurrant a társalgóból, és magára hagyta a nőt.

Cain lépett felé, feneketlen szemei olyan észbontó fókusszal telepedtek rá, amely – még akkor is, a körülmények ellenére is – túlságosan érdekes dolgokat művelt a hormonjaival. – Wynter, ő itt Azazel és a fivérem, Seth.

Azazel hunyorított. – A Vérrózsa Szövetség papnője, igaz? – Beugratós kérdésnek tűnt.

– Nem. A bandám azért mondja ezt a szarságot, hogy felbosszantson. – Visszairányította a tekintetét Cainre. – Nos, látom, elfoglalt vagy, úgyhogy megyek is.

– Nem kell sietni – mondta a férfi, a hangja sima és laza volt, mégis volt benne valami határozottság, ami ragaszkodott hozzá, hogy maradjon. – Talán érdekelhet, hogy miért hívtak el éppen most.

– Ó?

– Fejvadászok kértek meghallgatást egy Ősinél. Egy bizonyos valakit keresnek.

A lány belseje megrándult. – A fejvadászok általában azt teszik.

– Ebben az esetben egy boszorkányt keresnek. Egy Wynter Dellavale nevű boszorkányt. Téged. És Aeon népe nevében keresnek téged.

– Igen, és?

A férfi pislogott. – Elfelejtetted megemlíteni, hogy téged akartak, amikor idejöttél menedéket keresni.

– Azt mondtad, hogy nem érdekel, mi hozott ide engem vagy a csapatomat – emlékeztette a férfit. – Át akarsz adni a fejvadászoknak?

A férfi szúrós pillantást vetett rá. – Szóbeli szerződést kötöttünk, emlékszel?

– Ez nem válasz a kérdésemre!

A férfi bezárta a köztük lévő kis távolságot, és farkasszemet nézett a lánnyal. – Elküldtem őket, Wynter. Elküldök mindenkit, aki érted jön, vagy megölöm őket – vagy az egyik, vagy a másik. – Úgy bámulta a nőt, mintha egy rejtvény lenne, amit kétségbeesetten meg akar oldani. – Mondd el, miért akarnak téged az Aeonok!

Ez nem kérés volt, hanem követelés. És tekintve, hogy az Aeonok nagyon is könnyen bajt hozhatnak az ajtajukhoz, úgy vélte, tisztességes lenne, ha az Ősiek megértik a helyzetet. Nem mintha mindent elmondana nekik. De hát nem is kellett mindent tudniuk.

– Száműztek engem – mondta.

– Ennyit tudok. De miért?

– A régi szövetségem a városban él. Időnként „kiválasztanak” embereket, hogy a lenti városban az Aeonok között éljenek, és közvetlenül szolgálják őket. Az újonnan kinevezett papnő, Esther véleménye szerint én olyan gyenge pont voltam a szövetségben, ami megakadályozná őket a kiválasztásban, ezért azt akarták, hogy eltűnjek.

– Miért tekintettek téged gyenge pontnak? – kérdezte Azazel.

– Mert sötét a mágiám – válaszolta a lány. – Tisztátalan. Méltatlan. Megfertőzött. Vagy legalábbis ők így látják.

Azazel felvonta a szemöldökét. – Te nem így látod?

– Nem – mondta. – Az, hogy a mágia rossz-e vagy sem, a használó szándékától függ.

A férfi oldalra döntötte a fejét. – Ez igaz. Hallottam, hogy száműztek egy boszorkányt, de az őrző, akinek el kellett volna kísérnie a határig, ehelyett elszökött vele. Megölték a nyomodban járó emberek?

Már attól, hogy eszébe jutott az a kis szarkupac, kitágultak az orrcimpái. – Wagner nem próbált meg elkísérni a határig. Az Aeonok azt állítják, hogy ellopják a száműzött emberek emlékeit, elaltatják őket, aztán valaki elviszi őket onnan. Megtanultam valamit, amikor száműztek. Megtanultam, hogy valójában megbénítanak az erővel, hogy az őrzők könnyen átdobhassanak a vízesésen. A száműzötteket sosem száműzik igazán. Megölik őket.

– De te megszöktél – mondta Cain.

– Megszöktem. És Wagner közben megkapta, amit megérdemelt.

Cain tekintete végigsiklott a nő arcán. – Miért akarnak az Aeonok ennyire téged? Nem lehet, hogy pusztán azért, mert megöltél egy őrzőt, és elmenekültél.

Egy bemutatóasztalhoz lépett, amelyen egy cserepes növény volt. Wynter belemélyesztette az ujját a földbe, és egy mágikus szálat fecskendezett bele. A növény pillanatok alatt elhervadt, kiszáradt és elkorhadt, míg teljesen menthetetlenné nem vált.

Cain megújult érdeklődéssel nézett rá. – Te vagy a rothadás oka.

A lány lassan bólintott. – Én vagyok a rothadás oka.